Jelenlegi hely

„Belső várkastély” könyvbemutató

Beszámoló
Szerző: Miklós Dániel
2019.12.03.
A szerencsés véletlen és hosszas kutatómunka eredménye került bemutatásra a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) Országos Levéltárában november 28-án, csütörtökön. A „Belső várkastély” című, Bicskey Erzsébet nyíregyházi diáklány által jegyzett napló sajátos szemszögből mutatja be a második világháború alatti Magyarország mindennapjait.

A könyvbemutatót Szabó Csaba, az MNL főigazgatója nyitotta meg, aki elmondta, hogy a levéltárosok mindig örülnek, ha a náluk őrzött iratanyagból adhatnak valamit közre. Kiemelte, hogy ebben az esetben nem erről van szó, ugyanakkor a könyv kiadásáért az MNL Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Levéltára felelt, mivel Bicskey Erzsébet naplója javarészt Nyíregyházához kötődik. Kiemelte: a naplóíró nehéz időszakot élt meg, és különleges módon az olvasó az ő szemszögéből láthatja a korabeli történéseket.

 

Szabó Csaba, az MNL főigazgatója köszönti a megjelenteket
Fotó: Varga Máté / MNL

 

A kötetet Fiziker Róbert történész, az MNL főlevéltárosa mutatta be, aki kifejtette: a megnyerő külcsín mellett a belbecs szintén tartalmas: utóbbi alatt nemcsak a naplót, hanem a szerkesztők részletes háttértanulmányait is értette. A feljegyzések olvasása nyomán megjegyezte, hogy az olvasónak önkéntelenül is Szabó Magda regénye, az Abigél jut eszébe, amely hasonló körülmények között játszódik. Bicskey Erzsébet céljai kapcsán rámutatott: a szerző nem a nyilvánosságnak szánta írását, amely kamasznaplóként indul, majd krízisnaplóként fejeződik be, amikor is a naplóíró megpróbálja feldolgozni, hogy egy szovjet katona megerőszakolta 1944 karácsonyán. A megjelent mű kapcsán arról is beszélt, hogy a történészek számára forrásmunkaként ugyancsak hasznosítható a napló, amely a had-, intézmény- és nőtörténethez ad számos adalékot.

 

Fiziker Róbert történész, az MNL főlevéltárosa
Fotó: Varga Máté / MNL

 

A bemutatót követően Szabó Piroska, az Országos Széchényi Könyvtár munkatársa a naplót tartalmazó köteteket átadta Szabó Csabának, aki azokat továbbadta megőrzésre Kujbusné dr. Mecsei Évának, az MNL SzSzBML igazgatójának.

Az átadást követően Fényes Erika, az MNL sajtóreferense olvasott fel részleteket a műből, majd Kujbusné dr. Mecsei Éva moderálásával a kötet keletkezéséről zajlott kerekasztal-beszélgetés a szerkesztőkkel.

 

Az eredeti naplók és a most megjelent kötet
Fotó: Varga Máté / MNL

 

Szabó Piroska a napló kapcsán kifejtette, hogy 2008-ban egy lomtalanítás során találta meg a fővárosban a köteteket, amelyeket el is olvasott akkor, azonban azokat csak 2014-ben vette elő ismét a fiókból, mivel látta, hogy a könyvpiacon a naplók a reneszánszukat élték. Hozzátette: egészen az idei évig úgy tudták a szerkesztők, hogy nem élnek rokonai a 2010-ben elhunyt Bicskey Erzsébetnek, azonban azóta jelentkeztek oldalági családtagjai. Az MNL OL főlevéltárosa, Kántás Balázs, egyetértett a naplókra vonatkozó állásponttal, és megjegyezte, hogy emiatt kezdeményezte az intézmény főigazgatójánál a napló kiadását. Szerényi Ildikó, az MNL OL főlevéltárosa azt emelte ki, hogy Bicskey Erzsébet személye után is nyomozniuk kellett, mivel a szerző nem írta alá a naplóját. Kunt Gergely, a Miskolci Egyetem adjunktusa pedig arról beszélt, hogy korábban már foglalkozott a korszakban írt kamasznaplókkal, ami azonban Bicskey Erzsébet írását különlegessé teszi, az az, hogy olvasható benne, hogy miként küzdött meg a nemi erőszak feldolgozásával. Kujbusné dr. Mecsei Éva kérdésére a folytatás kapcsán Szabó Piroska elmondta, hogy a naplóíró édesapjának, Bicskey Eleknek az 1928-as jugoszláv dinárhamisítási ügyével kapcsolatban jelenhet meg kiadvány a jövőben.

 

Fotók: Varga Máté / MNL

Utolsó frissítés:

2019.12.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges