Az Országos Levéltár nagy tornyának királyi címerei
Az első tervek
Az Országos Levéltár építési szakbizottságának 1911. július 3-i ülésén „a bizottság aképpen határozott, hogy a homlokzat külső része Magyarország uralkodó családainak címerével díszíttessék”. A tervezés évei alatt ez az elképzelés – minden bizonnyal Csánki Dezsőnek, 1913-tól országos főlevéltárnoknak a közreműködésével – úgy módosult, hogy a dinasztikus címerek a központi fűtés kéményét magába foglaló toronyra kerültek, a főhomlokzaton pedig az államcímert leszámítva csak hat üres kőpajzs maradt.
A torony fennmaradt tervrajzain a kör alakban kiszélesedő felső rész tartókonzoljai alatt, a négy sarkon álló kőmedvék szintje felett, mintegy 43 méter magasságban elhelyezkedő tizenkét kör alakú, 90 centiméter belső átmérőjű, 20 centiméter mély mezőben még csak stilizáltan, konkrétumok nélkül jelezték, hogy oda címereket szántak.
Csánki Dezső javaslata
A torony heraldikai díszítésének programját Csánki Dezső vázolta fel 1915. április 21-én barátaihoz írt leveleiben. Mindketten az építési szakbizottság tagjai voltak, Thallóczy Lajos a közös pénzügyminisztérium osztályfőnöke és a bécsi udvari kamarai levéltár igazgatója (1887 és 1917 között), Károlyi Árpád a bécsi Haus-, Hof- und Staatsarchiv igazgatója volt (1909 és 1913 között). Csánki így fogalmazott: „Az elejétől fogva tervben volt, hogy a nagy torony loggiaja alá négy oldalra (hármasával oldalanként) tizenkét címer jöjjön. […] Leghelyesebbnek látszik, hogy a nagy toronyra jöjjenek az uralkodó családok címerei, mint amelyek legmesszebb látszanak, legtartósabbak, s a monarchikus Magyarországot legjobban szimbolizálják.” Mivel azonban a rendelkezésre álló hely nem volt elég az összes magyar királyi és erdélyi fejedelmi családi címer elhelyezésére, az előbbiek mellett foglalt állást.
„Az Árpádok két, ti. a régibb, pólyás és az újabb, kettős keresztes címere, a bajor Ottóé, a cseh Vencelé, az Anjouké, a luxenburgi [!] Zsigmondé, a régi Habsburg (ti. a pólyás), a Mátyás királyé, a Jagellóké, a János királyé és a Habsburg-Lothringeni (oroszlán, pólya és három kis sas), tehát összesen 11. Minthogy ilyképp eggyel kevesebb a címer, mint kellene, a legelsőnek vehető oldalra, épp a két Árpád-címer közé a mindnyájunkat és az országot egybefoglaló és szimbolizáló szent koronát lehetne tenni. […] az Árpádok két címerét úgy, amint az az »Árpád és az Árpádok« c. műben a 337. lap utáni nagy címlapon (ti. a kettős keresztes) és a 349. lapon (ti. a pólyás a Zürichi tekercsen) látható. Ezek közé jönne középre a szent korona elülső színes képe domborműben. Azután jönne az Anjouk tiszta liliomos címere, a luxenburgi [!] sas, a Habsburg pólyás, a Hunyadi-féle hollós, a Jagelló-féle litván lovas, a Szapolyai-féle farkasos és a Habsburg-Lothringeni mint föntebb. Kimaradt a bajor Ottóé és a cseh Vencelé. Az ezek által használt címert ugyanis nem ismerjük.”
Csánki javaslata szerint minden dinasztia esetében a szűken vett, osztatlan családi címert kellene használni, még akkor is, ha az érintett uralkodók önmagában azt esetleg nem is használták. Ottó és Vencel címereinek kérdésében Károlyitól kért tanácsot. Sem Thallóczy, sem Károlyi válaszát nem ismerjük.
A torony címerei szóba kerültek a levéltár építési bizottságának 1915. június 24-i ülésén is. Ekkor azzal a javaslattal járultak [Sándor János] „belügyminiszter úr Őnagyméltóságához, hogy a víztoronyra színes majolikából tervezett 11 darab királyi címerek szakszerű megállapításai és színes vázrajzai, valamint modellirozása fejében az Országos Levéltár szakértő címerrajzolója és festője, Sebestyén József részére az építési hitel terhére 1100 koronát engedélyezni és kiutalványozni kegyeskedjék. A bizottság megállapítja, hogy ez a kiadás a költségvetésben nem szerepel ugyan, de ezzel a fáradságos munkával immár lehető legpontosabban meg lettek állapítva a királyi címerek, s így e rajzok nemcsak az építkezésnél tekinthetők elsőrendű tervrajzoknak, hanem magára az Országos Levéltárra nézve is maradandó természetű, rendkívül beccsel bíró címergyűjteményt képeznek. A rajzoló egyúttal a modellrajzokat is ugyanakkor elkészítette, s így ennek a munkának tetemesebb külön költsége is megtakarítást jelent.”
Keöpeczi Sebestyén József címerrajzai
Csánki Dezső a bizottsági ülés másnapján levelet intézett Thallóczyhoz. A szöveg tanúsága szerint összesen 33 rajz készült, amelyek vélhetően a levéltárnál maradtak. Ezekről 2024-ig ennél többet nem tudtunk. Egy hétköznapi levéltári munkafolyamat részeként kerültek elő a Vegyes tervrajzok gyűjteményében a HU-MNL-OL-T 15-20. jelzet alatt eddig egyszerűen „Magyar királyi családok címerei” megnevezéssel őrzött rajzok. A 2023-ban megjelent, A nemzet levéltára. Fejezetek az Országos Levéltár történetéből című jubileumi levéltártörténeti kötetben közzétett kutatási eredmények ismeretében megállapítható volt, hogy ezek azonosak a Keöpeczi Sebestyén József által a torony címereihez készített és elveszettnek hitt tizenegy darab, 1:1 méretarányú, nagy méretű fekete-fehér címerrajzzal, valamint a kettőskeresztes címer metszeti rajzával. A Csánki által említett 33 rajzból ezekkel együtt még így is csak tizenkettőt ismerünk. Vélhetően színes változat is készült mindegyikről, valamint a majolikaformák elkészítéséhez szükség volt különböző irányú metszeti rajzokra is, amelyekre az egyes címerrajzokon látható A–B, C–D és hasonló jelzésű vonalak is utalnak. A meglévő rajzok közül haton szerepel a levéltári palota tervezőjének, Pecz Samunak 1915. májusi, tehát még a bizottsági tárgyalás előtti láttamozása, valamint a „Zsolnaynál volt” megjegyzés. Az utóbbi kétségtelenül Zsolnay Miklósra, a Zsolnay Vilmos-féle Keramikai Gyár vezetőjére utal. A Zsolnay gyár nyerte el 1913-ban a levéltári épület majolikamunkáinak, köztük minden bizonnyal a toronyra kerülő címereknek a készítési jogát is.
Az építési bizottság javaslata meghallgatásra talált, mert „a m. kir. belügyminiszter úr Ő Nagyméltósága 23.540/1915. eln. szám alatt kelt leiratában közölte, hogy […] a víztoronyra tervezett címerek színes rajzainak és modellrajzainak elkészítéséért Sebestyén József részére 1100 korona rendkívüli munkadíjat utalványozott”.
A levéltári torony címereit maga a művész is jelentősebb munkái között tartotta számon, mert a Keleti Ujságban 1936-ban megjelent interjújában legfontosabb alkotásai között említette, az 1915. évi magyar és az 1921. évi román királyi címerek, valamint IV. Károly koronázása heraldikai tervezése mellett.
A levéltári torony királyi címerei
A megvalósult címersor végül néhány eltéréssel nagyjából megfelelt az eredeti elgondolásnak, amint az a most előkerült rajzok és a toronyról fennmaradt fényképek alapján megállapítható. A kérdéses esetekben, így a Wittelsbach-, a Přemysl- és a Jagelló-címerek esetében az egyszerűbb megoldást választották, Csánki szavaival: „nézetem szerint az egyszerű családi címerek mellett kell maradnunk”. A Mátyás-templom felé néző, az épület főhomlokzatával együtt látható déli toronyoldalon középen a Csánki által javasolt Szent Korona helyett a tervezés idején uralkodó Habsburg-Lotharingiai-ház címere. Az Árpád-ház jelképeként mellette balról a vörössel és ezüsttel hétszer vágott, míg jobbról a hármasdomb nélküli vörös alapon ezüst kettőskeresztes magyar címer helyezkedett el.
A torony déli oldala
Jelzet: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, Fotótár, 26884N
A címersor az óra járásával ellentétes irányban folytatódott, így a keleti oldalon a Přemyslek vörösben ágaskodó koronás ezüst kétfarkú oroszlánja és a Wittelsbachok világoskék–ezüst rutázott pajzsa után az Anjouk osztatlan, kék alapon arany liliomokkal behintett címere következett.
A torony keleti oldala
Jelzet: MNL OL, Másolatok gyűjteménye, Képgyűjtemény (X 1267), No. 109/16.
Az északi oldal első pajzsa, a Luxemburgi házat jelképezte, amely ezüst–kék vágásos mező előtt ágaskodó koronás vörös oroszlánt ábrázolt, szemben Csánki hibás javaslatával, amely a császári címhez tartozó fekete sast tette volna erre a helyre. A sorban itt Habsburg Albert és V. László címere következett, amelynek Csánki szerint az egyszerű, vörösben egy ezüst pólyát tartalmazó osztrák (eredetileg Babenberg) pajzsnak kellett volna lennie, azonban a fennmaradt fényképek alapján itt Habsburg grófjainak eredeti családi címere, az arany mezőben ágaskodó kék koronás, kékkel fegyverzett oroszlán szerepelt. Az északi oldal jobb oldali, harmadik címere a Hunyadiak gyűrűt tartó hollóját ábrázolta kék pajzsban.
A torony északi oldala
Jelzet: Magyar Építészeti Múzeum és Műemlékvédelmi Dokumentációs Központ, Fotótár, 107.621N
Az utolsó, nyugati oldalon bal oldalt a Jagellók páncélos litván lovasa, középen pedig a Szapolyaiak hármasdombból növekvő, csillag és félhold által kísért ezüst farkasa helyezkedett el. A fényképeken egyértelműen látható, hogy az utolsó, tizenkettedik kör alakú hely üresen maradt, mivel a Habsburg–Lotharingiai címert a kronológiai sorrendnek ellentmondva nem itt, hanem a déli oldalon helyezték el.
A torony nyugati oldala
Lelőhely: Fortepan / Latin 158265
A majolikacímerek sorsát a második világháború pecsételte meg: egy részük már a belövések során elpusztult, különösen a beomlott északi oldalon, végül a romos toronnyal együtt 1945. augusztus 25-én lerobbantották azokat, töredékeik vélhetően a Vérmező feltöltésében pihennek a Várhegy többi háborús törmeléke között.
KEÖPECZI SEBESTYÉN JÓZSEF (Szék, 1878. november 12. – Kolozsvár, 1964. december 27.)
Alsó- és talán középfokú tanulmányait édesapja, id. Sebestyén József tanító szolgálati helyein, Magyarnemegyén, Nagysajón, végül Besztercén végezte. 1898–1899-ben egy félévet az Országos M. Kir. Mintarajztanoda és Rajztanárképezdében töltött vendéghallgatóként. 1903-tól a kolozsvári Genealogiai Fuzetek grafikusa, szerzője, szerkesztője, egy időben társkiadója, 1914. évi megszűnéséig munkatársa. 1915 és 1918 között az Országos Levéltár megbízott címerfestője volt, vagyis meghatározott árszabás szerint ő készítette el a magánfelek részére azokat a címerrajzokat, amelyeket nemességigazolási eljárások során jóváhagyásra nyújtottak be a Belügyminisztériumhoz. Ő tervezte a Magyar Királyság új középcímerét és pecsétjét (1915), és 1916–1917-ben azokat a címerrajzokat, amelyek a folyami hajókon használandó lobogók alapjául szolgáltak. 1916-ban ő rajzolta meg a koronázási zászlók tervét. A levéltár anyagában számos családi címerrajza maradt fenn, például a kálnoki és hodgyai Bedő, a szegedvárai Borbély és a szepesváraljai Händel család számára. Részt vett az első világháborúban, majd a Székely Hadosztály tisztje lett, emiatt a román hatóságok internálták, majd a Háromszék vármegyei Köpecet jelölték ki kényszerlakhelyeként, ahol gazdálkodott és heraldikával foglalkozott. 1921-ben ő készítette el a Román Királyság címerét, később templomok, magánmegrendelők és barátok számára készített címert és egyéb heraldikai vonatkozású grafikát. 1927 és 1933 között a sepsiszentgyörgyi Székely Nemzeti Múzeum külső munkatársa, igazgatóválasztmányi tagja, majd a Barcasági Szász Múzeum munkatársa volt. 1940-ben Kolozsvárra költözött, ahol az Egyetemi Könyvtárban dolgozott, 1946-ban nyugdíjazták, ezután igen szerény körülmények között élt. Ötször nősült, negyedik házasságában két fia született. Munkássága sokoldalú és gazdag, festmények, címerek, családfák, díszoklevelek, pecsét(rajz)ok, emléktáblák, (dalárda) zászlók, jelvények és érmek, fejlécek, exlibrisek és könyvgrafikák őrzik keze munkáját.
Reisz T. Csaba
A folyami hajózászló címertervének képe
Jelzet: MNL OL, Pecsétgyűjtemény, Vegyes provenienciájú pecsétmásolatok. pecsétlenyomatok (V 12), A. Gyűjtemények. 11. Az "A" szekrényből áthelyezett pecsétlenyomatok, címerek.
A cikk elkészültéhez és a tervrajzok azonosításához nyújtott segítségüket köszönöm Reisz T. Csabának és Török Enikőnek. Az egyedi megoldást igénylő fényképezést Lantos Zsuzsanna levéltári fényképész végezte, amiben Borbás Benjámin, Kovács Viktória és Vass Csaba voltak segítségére. A színes címerrajzok forrása a Wikimedia Commons.
Új hozzászólás