Jelenlegi hely

Az aranyvonat dokumentációjával gazdagodott a Levéltár

Szerző: Borsodi Attila
2024.05.24.
Felajánlotta az aranyvonattal kapcsolatos iratanyagot a Magyar Nemzeti Levéltárnak az Amerikai Egyesült Államokban élő Tarnay István és családja. A dokumentumokat több mint 70 éven keresztül őrizték az USA-ban.

A második világháború végén a hazánk felé özönlő szovjet csapatok elől az ország értékeit vasúton nyugatra menekítették, ezeket a szerelvényeket emlegették később „aranyvonatként” azok tartalma okán. Az első aranyvonaton a jegybank csaknem 30 tonna aranya, valuta- és részvényállománya mellett a Pesti Magyar Kereskedelmi Bank aranykincsét, közgyűjtemények (Országos Széchényi Könyvtár, Magyar Tudományos Akadémia) értékeit, egyebek mellett Mátyás király Corvináit és a méteretalon platina rudat, valamint állami kezelésű letétállományokat, köztük zsidó eredetű vagyont is elszállítottak. Ezek a kincsek két részletben hagyták el az országot, az első szerelvény 1945. január 17-én, a második január 23-án indult útnak a fertőbozi vasútállomásról. Az értékek mellett a jegybank 230 tisztviselője és családjuk is a vonatokon utazott, összesen csaknem hétszáz ember hagyta így el az országot.
 

A forint fedezete

A rakomány a közép-ausztriai Spital am Pyhrn kisvárosba került, a vasútállomásról szánkókon a helyi kolostori kriptába szállították a hatszáz ládányi aranykészletet és a bankjegyeket, valamint az iratokat. Spitalt az amerikai hadsereg szabadította fel május 7-én, egy héttel később az értékeket négy banki tisztségviselő kíséretével Frankfurt am Mainba vitték. Az ausztriai amerikai katonai kormányzat Quandt Richárdot, az MNB egykori vezérigazgatóját bízta meg a bizalmi vagyongondnoki teendők ellátásával.

Egy évvel később, 1946 júniusában Nagy Ferenc miniszterelnök megállapodott az amerikai kormánnyal a jegybank aranykészletének és más értékeknek a visszaadásáról. A 2696 aranyrúd és a 40 zsák érme augusztus 6-án érkezett Magyarországra, ez lett az augusztus 1-jén bevezetett új fizetőeszköz, a forint fedezete. Később aztán a múzeumi kincsek zöme is hazakerült.
 

Hazatértek az iratok

Abban, hogy az aranyvonat rakománya amerikai fennhatóság alá került, nagy szerepe van Tarnay Frigyesnek, az MNB főellenőrének és Tuboly József banki munkatársnak. Ők juttatták el a levelet az amerikai hadsereghez, amelyben a gondjaikra bízták az MNB Spital am Pyhrnben (Alsó-Ausztria) őrzött 30 tonnás aranykészletét, Magyarország aranytartalékát. Az aranyvonattal kapcsolatos dokumentáció Tarnay Frigyesnél maradt, majd az ő halála után az anyagokat a fiai, a Kaliforniában élő ifjabb Frigyes, István és Géza őrizték tovább. Most a Tarnay fivérek, közel 80 év elteltével úgy döntöttek, hogy az iratanyagot felajánlják a Magyar Nemzeti Levéltárnak (MNL). Az anyagokat a testvérek május 22-én hozták el az intézménybe.
 

Jó kezekben a dokumentumok

Az ünnepi eseményen Szabó Csaba, a MNL főigazgatója köszöntötte az Egyesült Államokból érkezett vendégeket, bemutatta az intézményt, a levéltárban folyó munkát az Országos Levéltárnak otthont adó Bécsi kapu téri palotában. Megköszönte a Tarnay fivéreknek, hogy a Magyar Nemzeti Levéltárnak ajánlottak fel az aranyvonattal kapcsolatos dokumentációt, és egyúttal ígéretet tett arra, hogy az iratokat az intézmény munkatársai meg fogják őrizni, és ha szükséges, akkor meg is védik azokat az utókor számára. Egyúttal kifejtette, hogy az arany története, a magyar aranykincsek nyugatra szállítása, majd visszaérkeztetése a nemzet szempontjából a legfontosabb események közé tartozik, ezért is hálás a felajánlásért.

Tarnay Frigyes megköszönte a fogadtatást, és elmondta: a család sokáig gondolkodott azon, hogy mit kezdjen a náluk őrzött anyagokkal. Végül arra jutottak, hogy az aranyvonat dokumentációja a magyar nemzetet illeti meg, ezért úgy döntöttek, hogy felajánlják az eseményre bőröndben hozott dokumentumokat a Magyar Nemzeti Levéltárnak.


Fotók: Lantos Zsuzsanna (MNL)

 

 

Utolsó frissítés:

2024.05.31.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges