Altenburger Gusztáv nagycímerterve
Ami talán kevésbé ismert személyéről, hogy 1874-ben ő tervezte meg a Magyar Állami címert (középcímert), amelyet az uralkodó 1874. február 9-én szentesített (jelzet: MOL K 26–1874–II–268.). A kiegyezés után 1868-ban Fiuménak Magyarországhoz csatolása szükségessé tette a magyar állami címer módosítását, ezért a Képviselőház „az államcímer hibátlan alakjának meghatározására” országos bizottságot küldött ki, melynek Horváth Mihály és Henszelmann Imre által írt jelentése megjelent a Századok 1872. évfolyam 96–101. oldalán. A bizottság címertervét a hivatkozott szám 101–106. oldalán bírálta Altenburger, akinek legfőbb kifogása az volt, hogy Fiume kétfejű sast ábrázoló címere a címer közepére kerülne és ezt sokan szívpajzsnak vagy főcímernek tekintenék. Végül az Altenburger által készített tervet fogadta el az uralkodó 1874-ben, amely annyiban különbözik a Kiegyezés után szentesített címertől, hogy alsó ékként jelenik meg benne Fiume címere, egyéb tekintetben teljesen hasonló, tehát a szívpajzsban Magyarország, az 1. mezőben Dalmácia, a 2. mezőben Horvátország, a 3. mezőben Szlavónia, a 4. mezőben Erdély címere található. Az ezt követő időkben a kis- és középcímerek ábrázolása, egyes elemeinek és azok összetételének tekintetében olyan zavar uralkodott el, hogy Bánffy Dezső miniszterelnök szükségesnek látta rendezni a kis- és középcímer ábrázolásának kérdését, ezért a 3755/1895. ME számú rendelettel rendezte a címerek ábrázolásának kérdését. 1915. október 10-én az uralkodó szentesítette az új állami kis- és középcímert, amely alapján a Minisztertanács október 27-én tartott ülés 2. napirendi pontjaként elfogadta a 3970/1915. ME számú rendeletet, amely oly módon változtatta meg a középcímert, hogy az alsó éket kettéosztotta, annak jobb felébe Bosznia-Hercegovina, bal felébe Fiume címere került. A hivatkozott rendelet 11. §-a az állami nagycímer kérdését elnapolta.
Jelen bemutatásra kerülő dokumentum (jelzet: MOL V 5–A/III/b–6.t.) Altenburger Gusztáv Magyar Állami Nagycímerterve. A nagycímer a középcímerben ábrázolt címerek mellett olyan városok területek, tartományok címereit is tartalmazza, amelyek hosszabb-rövidebb ideig a királyság uralma alá tartoztak és ezek szerepeltetése egy címerben jelezte, hogy véglegesen soha nem mondtak le az adott terület megszerzéséről – ezért nevezik a nagycímert igénycímernek is. A címerterv érdekessége, hogy számos magyarországi népcsoport címerét is tartalmazza, de külön említésre méltó, hogy 34-40. számú címerek közt olyan területek (pl. Galícia 36. szám, Lemberg 37. szám (ez utóbbi a vázlatban nincs feloldva) címereit is tartalmazza, amelyek az Osztrák-Magyar Monarchia joghatósága alatt álltak – éppen ezért nem véletlen, hogy komolyan nem merült fel ennek a címertervnek a törvénybe iktatása. Sajnos a címerterv keletkezési idejét az iratanyag alapján nem tudjuk pontosabban meghatározni, vélhetőleg 1868 és 1895 (a szerző halála) közt keletkezhetett és napjainkban a történészek számára csak mint heraldikai kuriózum tarthat számot érdeklődésre.
Új hozzászólás