Jelenlegi hely
Adalékok a porgányi kérdés történetéhez
A trianoni békeszerződés aláírásával az aláíró magyar fél nagy vonalakban tisztában volt azzal, hogy hol húzódnak majd az új országhatárok. A szövetséges és társult hatalmak, valamint az érdekelt országok által létrehozott határmegállapító bizottságok azonban csak évekkel később húzták meg a végleges, részletesen körülírt határvonalat. Arra alig volt lehetőség, hogy lényegesen eltérjenek a demarkációs vonalaktól, különösen úgy nem, hogy az a magyar fél számára legyen előnyös. A határmegállapító bizottságok együttműködésére feltétlenül szükség volt, mert az egyes bizottságoknak bizonyos kérdésekben feltétlenül egyeztetniük kellett. Ilyen kérdés volt például a triplexek (hármashatár) kitűzési pontjainak meghatározása. Bár a trianoni békeszerződés tartalmazott támpontokat a triplexekre vonatkozólag, ezek a meghatározások többféleképpen voltak értelmezhetők és bizonyos feltételekkel el is lehetett térni ezektől.
A szerb-magyar-román hármashatárt eredetileg Porgány község közelében tűzték ki. A trianoni békeszerződés ezt a hármas határpontot a következőképpen határozta meg: „[…] Kiszombor állomástól délnyugatra körülbelül 4 kilométer távolságnyira, körülbelül kelet-délkeletre a 84. magassági ponttól és délnyugatra a 83. magassági ponttól a helyszínen választandó pontig, mely a hármas határ pontja lesz Romániának, Magyarországnak és a Szerb-Horvát-Szlovén államnak.”
A délkeleti triplex pontos helyének kitűzéséről 1922. június 12-én határozatban döntöttek a Magyar-Román Határmegállapító Bizottság és a Magyar-Szerb Határmegállapító Bizottság közös tárgyalási napján. Az ülésen ugyan felmerült két alternatív verzió, amely Magyarországra nézve kedvezőbb lett volna a hármashatár pontjának kijelölésére, René Romain Marie Robert Meunier tábornok, a Magyar-Román Határmegállapító Bizottság elnöke ragaszkodott a trianoni békeszerződésben kijelölt triplexhez. A kísérőlevél alkalmazását korábban eleve kizárták, ami pedig lehetővé tette volna a kisebb mértékű határmódosítást, így – úgy tűnt – többé nincs lehetőség olyan határkorrekcióra, amely révén kártalaníthatták volna a kiszombori kisbirtokosokat, vagy akár Magyarországhoz csatolhatták volna Porgány községet.
A porgányiak maguk is felléptek saját érdekükben. 1922. június 1-jén külön levelet küldtek a Román-Magyar Határmegállapító Bizottságnak. Ebben kérték, hogy csatolják a községet Magyarországhoz, hivatkozva arra, hogy a falu szoros kapcsolatban áll a Magyarországon maradó Kiszombor községgel – mind közigazgatási, mind vallási, mind gazdasági tekintetben. A levelet a megfogalmazói retorzióktól tartva nem írták alá.
Porgányi lakosok levele a Magyar-Román Határmegállapító Bizottságnak
Jelzet: MNL OL, Miniszterelnökségi Levéltár, Magyar-román határmegállapító bizottság magyar delegációja (K 51), B. Egyes határszakaszokra vonatkozó iratok, b. A magyar-román határ „A” hármas-határponttól Makóig terjedő szakaszára vonatkozó iratok és térképvázlatok, 170 (3. cs.)
A nem érdekelt államok angol kezdeményezésre (Anglia, Franciaország, Japán, Olaszország) az 1922. augusztus 22-i ülésen előterjesztettek egy javaslatot, amely szerint Porgány községet a kisbirtokokkal és mintegy az uradalom felével Magyarországhoz csatolnák, valamint ugyancsak azon kiszombori emberek kisbirtokait, melyek nyugatról határolják Porgány területét. Ez a javaslat azon alapult, hogy a részben kendertermelés céljából alapított porgányi uradalom egy magyar társaság tulajdonát képezi, amely a szegedi kenderfonót (Mezőgazdasági Kenderipar Rt.) alapanyaggal látja el. Az előterjesztést a bizottság elvetette, de a döntést későbbre halasztották. November 3-án a román biztos három okiratot nyújtott be, amelyekből kiderült, hogy a magyar kenderfonó társaság ezt a birtokot egy alakulóban lévő román érdekeltségnek adta el. November 20-án a magyar biztos válaszképpen öt olyan iratot nyújtott be, amelyeket a magyar társaság igazgatója, Wimmer Fülöp küldött meg. Ezek azt bizonyították, hogy csak egy látszólagos eladásról volt szó, hogy így óvják meg a társaság érdekeit arra az esetre, ha az egész birtok vagy egy része Romániához kerülne. (A fiktív eladás célja az volt, hogy a Romániához kerülő birtokrészt se tudja kisajátítani a román állam a romániai földreformra hivatkozva.) A magyar és a román fél közötti küzdelmek láttán a nem érdekelt biztosok kikérték a Nagykövetek Tanácsának állásfoglalását arról, hogy a trianoni és sèvres-i szerződésekkel összeegyeztethetetlennek tekinti-e Porgány községnek Magyarországhoz csatolását. Miután a Nagykövetek Tanácsának válasza decemberig, a Román-Magyar Határmegállapító Bizottság feloszlatásának időpontjáig nem érkezett meg, a bizottság elhalasztotta a határozathozatalt. A Nagykövetek Tanácsa 1923. február 12-én végül kiadta a kért állásfoglalást. Ebben kijelentette, hogy a trianoni békeszerződés nem ellenkezik azzal, hogy Porgány községet Magyarországhoz csatolják, és ezt a sèvres-i békeszerződés is megengedi pontos értelmezés alapján. A Nagykövetek Tanácsa ugyanakkor azt is rögzítette a jegyzékében, hogy Porgány Magyarországhoz csatolása nem lehetséges, ha a triplex helye nem változik meg. 1923. március 3-án érkezett meg a román kormány válasza, hogy „miután a román-jugoszláv határ nincs véglegesen megállapítva, semmi körülmények között sem lehet erre támaszkodni a magyar-román bizottság munkálatainál.” Március 4. és 7. között a nem érdekelt biztosok a tárgyalás újrafelvétele mellett döntöttek. Véghatározatukban arra a következtetésekre jutottak, hogy a triplex pontos helye akkor dől el, ha a Román-Szerb Határmegállapító Bizottság végleges megállapodása ismertté válik.
A Mezőgazdasági Kenderipar Rt. előterjesztése a Magyar-Román Határmegállapító Bizottság magyar delegációjának vezetőjéhez
Jelzet: MNL OL, Miniszterelnökségi Levéltár, Magyar-román határmegállapító bizottság magyar delegációja (K 51), B. Egyes határszakaszokra vonatkozó iratok, b. A magyar-román határ „A” hármas-határponttól Makóig terjedő szakaszára vonatkozó iratok és térképvázlatok, 246-247 (3. cs.)
A Mezőgazdasági Kenderipar Rt. részéről 1923. október 27-én készített előterjesztésből kiderül, hogy a szegedi kendergyár vezetése az 1922. év közepéig azt sem tudta, vajon a porgányi birtokot részben vagy egészben visszacsatolják-e Magyarországhoz. A levél részletesen beszámol a román konzorciumnak történő fiktív birtokeladásról, így arról, hogy az adásvételi szerződés alapján a birtok nyolc feltételes román vevő részére telekkönyvezve is lett. Így remélték a birtoknak a román agrárreform alóli feloldását. Románia végül mégis kisajátította az 5554 holdas birtokot 500 hold kivételével, illetve azon területek nem kerültek a birtokába, amelyeket végül mégis Magyarországhoz csatoltak. További 2200 hold ugyan a román államé lett, ám azt az uradalom visszabérelhette. A többi, 2854 holdat a román állam kényszerbérletbe adta, de az 1922/23. gazdasági évben ez mégsem lett megművelve, parlagon hevert. Ebből is látszott, hogy az új, sokszor 20–25 km-re lakó haszonbérlőknek nem érte meg, hogy ilyen messziről járjanak a porgányi uradalomba megművelni a földeket. További érdekesség, hogy a román kormány olyan földeket is kisajátított, amelyekről tudta, hogy Magyarországhoz fognak tartozni, mégis felszámolt értük bérleti díjat. Ez mintegy 1850 hold földterületet tett ki. (Hozzá kell tenni, hogy a Magyarországhoz visszakerülő birtokterület végül ennél is nagyobb lett, mert Dietrich Alfréd sorhajókapitány 1924. április 24-én kelt levelében azt írta a Szegedi Kenderfonógyár igazgatóságának, hogy „a határkiigazítási munkálatok folyamán sikerült kiküzdenem, hogy a birtokból 2107 hold nagyságú terület Magyarországhoz visszacsatoltassék.”)
Az 1923. november 24-i területcsere alapján a szerb kormány átengedte Romániának Óbéb községet, ami a magyar-román határ „A” szakaszának 14 km-es meghosszabbodásával járt. A szerb-román területcserére azért került sor, mert a Bánság hovatartozása miatt a szerbek és a románok között konfliktus fenyegetett. A veszélyt érzékelve az antant még 1919 elején semleges zónát jelölt ki. Ezzel sikerült elkerülni a konfliktus eszkalálódását, de a szerb csapatok ekkor még nem vonultak ki a Bánságból. Erre csak a békekonferencia határozatát követően, 1919. július végén került sor, amikor a szerbek visszavonták csapataikat a sèvres-i békeszerződésben foglalt határvonal mögé. Az új határokkal azonban sem a szerb, sem a román fél nem volt elégedett. Emiatt történt meg az 1923. novemberi területcsere a szerb és a román állam között, amelynek során többek között Óbéb községet Szerbiától Romániához csatolták. Az 1922. június 12-én kijelölt triplex így jelentőségét vesztette, felmerült annak lehetősége, hogy azt kb. 13 km-rel délnyugat felé tolják el. Mivel a triplex új kitűzési pontját mindhárom állam kormányának jóvá kellett hagynia, szükség lett volna a magyar kormány beleegyezésére is. Szőgyén László, a Határmegállapító Központ vezetője viszont kijelentette, hogy a triplex eltolásához csak abban az esetben adja a beleegyezését, ha a régi hármaspont által okozott sérelmeket orvosolják, mivel a határmegállapítás a fiktív jellegű triplex befolyása alatt történt.
A magyar fél a hozzájárulást azért tagadta meg, mert a határvonal meghúzásánál egyetlen magyar követelést sem teljesítettek, így Kiszombor határából 300 kataszteri holdat elcsatoltak, Porgány községet és határának nagyobb részét elcsatolták, sőt a nagylaki kendergyárat is Romániának ítélték.
1923 decemberében Párizsban kínálkozott az utolsó lehetőség arra, hogy teljesítsék a magyar követeléseket. Dietrich Alfréd sorhajókapitány, aki 1922. május 10-től volt a Magyar-Román Határmegállapító Bizottság magyar biztosa, látogatást tett a Nagykövetek Tanácsánál, hogy megelőzve Meunier tábornokot a magyar érdekeket szolgáló felvilágosítást adjon és az ügyeket kedvező mederbe terelje. A sorhajókapitány német nyelvű feljegyzésében több olyan tényezőre is rávilágít, amelyek úgy befolyásolták az eseményeket, hogy a határmódosítások Porgánynál a magyar fél számára a lehető legkedvezőtlenebbül alakuljanak.
Dietrich Alfréd sorhajókapitány Aide-Mémoire-ja német nyelven
Jelzet: MNL OL, Miniszterelnökségi Levéltár, Magyar-román határmegállapító bizottság magyar delegációja (K 51), B. Egyes határszakaszokra vonatkozó iratok, b. A magyar-román határ „A” hármas-határponttól Makóig terjedő szakaszára vonatkozó iratok és térképvázlatok, 186-190 (3. cs.)
Ilyen tényező volt a román földreform, amelynek a végrehajtása érdekében Románia minél több művelésre alkalmas területet óhajtott megszerezni. Porgány Romániához csatolása emiatt lényegében politikai kérdés volt, mivel az esetben, ha átengedték volna a kizárólag magyar népességű falut Magyarországnak, akkor nem teljesült volna az a fő érvük, hogy a román lakosságot termőföldhöz juttatják. Porgány ráadásul ezer szállal kötődött a Magyarországon maradó Kiszombor községhez, így elcsatolás esetén az a veszély fenyegetett, hogy megszűnnének a porgányi lakosok megélhetéséhez szükséges alapvető létfeltételek. A feljegyzésekben megjelenik még az a gondolat is, hogy a Magyarországnak kompenzációt adhatnának olyan települések elcsatolása fejében is, amelyek esetében már korábban is felmerült, hogy Magyarországhoz kerülhetnének, de a román határ könnyebb védhetősége okán Romániának ítélték azokat. Ilyenek például Kispereg, Ant, Börvely, Kisiratos, Atya, Nagypeleske, Kispeleske. Az irat fontos adatokat tartalmaz azzal a fiktív tulajdoni átruházással kapcsolatban is, amely során a porgányi uradalom földjei egy román konzorcium tulajdonába kerültek, hogy éppen így akadályozzák meg a román földreform miatti kisajátítást.
Az ügy végső kimenetele szempontjából Dietrich látogatása csekély eredménnyel járt. Az 1925-re véglegesen megállapított határvonalat úgy húzták meg, hogy a legfontosabb követelés nem teljesült: Porgány községet végül Romániához csatolták. Viszont a nagylaki kendergyár magyar területre került és a kiszombori gazdák megkapták az elcsatolt termőföld területeik kárpótlásaként Porgány község határának kisebb részét, amely így Kiszombor határa lett. 1925 júniusában a hármas határkövet az 1922. június 12-i határozatnak megfelelően állították fel. Ennek az lett a következménye, hogy Óbéb és a kényszerűségből az eredeti helyen felállított triplex közötti 13 km hosszú határszakaszon párhuzamosan futott a magyar-román és a román-jugoszláv határ, 1 méter távolságra egymástól. Ezt a mesterkélt konstrukciót csak az 1947. évi párizsi békeszerződésben orvosolták, amikor is a triplexet áthelyezték a mai helyére.
Irodalom:
Tímár Gábor: A magyar-román politikai határmegállapítás (1921–1923). Catastrum 10. (2023) 1. sz., 37–53.
Tímár Gábor: A Bánság felosztása Románia és a délszláv állam között
Dr. Suba János PhD: A magyar-jugoszláv-román hármashatárpont kijelölése, 1922–1925
Dr. Bacsa Gábor: Porgány község és a hármas határpont. Honismeret 2001, 4. sz., 28–35.
Gerő András (szerk.) Sorsdöntések, Göncöl, Budapest, 1989
Új hozzászólás
A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges