Adalékok a porgányi kérdés történetéhez
A trianoni békeszerződés aláírásával az aláíró magyar fél nagy vonalakban tisztában volt azzal, hogy hol húzódnak majd az új országhatárok. A szövetséges és társult hatalmak, valamint az érdekelt országok által létrehozott határmegállapító bizottságok azonban csak évekkel később húzták meg a végleges, részletesen körülírt határvonalat. Arra alig volt lehetőség, hogy lényegesen eltérjenek a demarkációs vonalaktól, különösen úgy nem, hogy az a magyar fél számára legyen előnyös. A határmegállapító bizottságok együttműködésére feltétlenül szükség volt, mert az egyes bizottságoknak bizonyos kérdésekben feltétlenül egyeztetniük kellett. Ilyen kérdés volt például a triplexek (hármashatár) kitűzési pontjainak meghatározása. Bár a trianoni békeszerződés tartalmazott támpontokat a triplexekre vonatkozólag, ezek a meghatározások többféleképpen voltak értelmezhetők és bizonyos feltételekkel el is lehetett térni ezektől.
A szerb-magyar-román hármashatárt eredetileg Porgány község közelében tűzték ki. A trianoni békeszerződés ezt a hármas határpontot a következőképpen határozta meg: „[…] Kiszombor állomástól délnyugatra körülbelül 4 kilométer távolságnyira, körülbelül kelet-délkeletre a 84. magassági ponttól és délnyugatra a 83. magassági ponttól a helyszínen választandó pontig, mely a hármas határ pontja lesz Romániának, Magyarországnak és a Szerb-Horvát-Szlovén államnak.”
A délkeleti triplex pontos helyének kitűzéséről 1922. június 12-én határozatban döntöttek a Magyar-Román Határmegállapító Bizottság és a Magyar-Szerb Határmegállapító Bizottság közös tárgyalási napján. Az ülésen ugyan felmerült két alternatív verzió, amely Magyarországra nézve kedvezőbb lett volna a hármashatár pontjának kijelölésére, René Romain Marie Robert Meunier tábornok, a Magyar-Román Határmegállapító Bizottság elnöke ragaszkodott a trianoni békeszerződésben kijelölt triplexhez. A kísérőlevél alkalmazását korábban eleve kizárták, ami pedig lehetővé tette volna a kisebb mértékű határmódosítást, így – úgy tűnt – többé nincs lehetőség olyan határkorrekcióra, amely révén kártalaníthatták volna a kiszombori kisbirtokosokat, vagy akár Magyarországhoz csatolhatták volna Porgány községet.
A porgányiak maguk is felléptek saját érdekükben. 1922. június 1-jén külön levelet küldtek a Román-Magyar Határmegállapító Bizottságnak. Ebben kérték, hogy csatolják a községet Magyarországhoz, hivatkozva arra, hogy a falu szoros kapcsolatban áll a Magyarországon maradó Kiszombor községgel – mind közigazgatási, mind vallási, mind gazdasági tekintetben. A levelet a megfogalmazói retorzióktól tartva nem írták alá.
Porgányi lakosok levele a Magyar-Román Határmegállapító Bizottságnak
Jelzet: MNL OL, Miniszterelnökségi Levéltár, Magyar-román határmegállapító bizottság magyar delegációja (K 51), B. Egyes határszakaszokra vonatkozó iratok, b. A magyar-román határ „A” hármas-határponttól Makóig terjedő szakaszára vonatkozó iratok és térképvázlatok, 170 (3. cs.)
A nem érdekelt államok angol kezdeményezésre (Anglia, Franciaország, Japán, Olaszország) az 1922. augusztus 22-i ülésen előterjesztettek egy javaslatot, amely szerint Porgány községet a kisbirtokokkal és mintegy az uradalom felével Magyarországhoz csatolnák, valamint ugyancsak azon kiszombori emberek kisbirtokait, melyek nyugatról határolják Porgány területét. Ez a javaslat azon alapult, hogy a részben kendertermelés céljából alapított porgányi uradalom egy magyar társaság tulajdonát képezi, amely a szegedi kenderfonót (Mezőgazdasági Kenderipar Rt.) alapanyaggal látja el. Az előterjesztést a bizottság elvetette, de a döntést későbbre halasztották. November 3-án a román biztos három okiratot nyújtott be, amelyekből kiderült, hogy a magyar kenderfonó társaság ezt a birtokot egy alakulóban lévő román érdekeltségnek adta el. November 20-án a magyar biztos válaszképpen öt olyan iratot nyújtott be, amelyeket a magyar társaság igazgatója, Wimmer Fülöp küldött meg. Ezek azt bizonyították, hogy csak egy látszólagos eladásról volt szó, hogy így óvják meg a társaság érdekeit arra az esetre, ha az egész birtok vagy egy része Romániához kerülne. (A fiktív eladás célja az volt, hogy a Romániához kerülő birtokrészt se tudja kisajátítani a román állam a romániai földreformra hivatkozva.) A magyar és a román fél közötti küzdelmek láttán a nem érdekelt biztosok kikérték a Nagykövetek Tanácsának állásfoglalását arról, hogy a trianoni és sèvres-i szerződésekkel összeegyeztethetetlennek tekinti-e Porgány községnek Magyarországhoz csatolását. Miután a Nagykövetek Tanácsának válasza decemberig, a Román-Magyar Határmegállapító Bizottság feloszlatásának időpontjáig nem érkezett meg, a bizottság elhalasztotta a határozathozatalt. A Nagykövetek Tanácsa 1923. február 12-én végül kiadta a kért állásfoglalást. Ebben kijelentette, hogy a trianoni békeszerződés nem ellenkezik azzal, hogy Porgány községet Magyarországhoz csatolják, és ezt a sèvres-i szerződés is megengedi pontos értelmezés alapján. A Nagykövetek Tanácsa ugyanakkor azt is rögzítette a jegyzékében, hogy Porgány Magyarországhoz csatolása nem lehetséges, ha a triplex helye nem változik meg. 1923. március 3-án érkezett meg a román kormány válasza, hogy „miután a román-jugoszláv határ nincs véglegesen megállapítva, semmi körülmények között sem lehet erre támaszkodni a magyar-román bizottság munkálatainál.” Március 4. és 7. között a nem érdekelt biztosok a tárgyalás újrafelvétele mellett döntöttek. Véghatározatukban arra a következtetésekre jutottak, hogy a triplex pontos helye akkor dől el, ha a Román-Szerb Határmegállapító Bizottság végleges megállapodása ismertté válik.
A Mezőgazdasági Kenderipar Rt. előterjesztése a Magyar-Román Határmegállapító Bizottság magyar delegációjának vezetőjéhez
Jelzet: MNL OL, Miniszterelnökségi Levéltár, Magyar-román határmegállapító bizottság magyar delegációja (K 51), B. Egyes határszakaszokra vonatkozó iratok, b. A magyar-román határ „A” hármas-határponttól Makóig terjedő szakaszára vonatkozó iratok és térképvázlatok, 246-247 (3. cs.)
A Mezőgazdasági Kenderipar Rt. részéről 1923. október 27-én készített előterjesztésből kiderül, hogy a szegedi kendergyár vezetése az 1922. év közepéig azt sem tudta, vajon a porgányi birtokot részben vagy egészben visszacsatolják-e Magyarországhoz. A levél részletesen beszámol a román konzorciumnak történő fiktív birtokeladásról, így arról, hogy az adásvételi szerződés alapján a birtok nyolc feltételes román vevő részére telekkönyvezve is lett. Így remélték a birtoknak a román agrárreform alóli feloldását. Románia végül mégis kisajátította az 5554 holdas birtokot 500 hold kivételével, illetve azon területek nem kerültek a birtokába, amelyeket végül mégis Magyarországhoz csatoltak. További 2200 hold ugyan a román államé lett, ám azt az uradalom visszabérelhette. A többi, 2854 holdat a román állam kényszerbérletbe adta, de az 1922/23. gazdasági évben ez mégsem lett megművelve, parlagon hevert. Ebből is látszott, hogy az új, sokszor 20–25 km-re lakó haszonbérlőknek nem érte meg, hogy ilyen messziről járjanak a porgányi uradalomba megművelni a földeket. További érdekesség, hogy a román kormány olyan földeket is kisajátított, amelyekről tudta, hogy Magyarországhoz fognak tartozni, mégis felszámolt értük bérleti díjat. Ez mintegy 1850 hold földterületet tett ki. (Hozzá kell tenni, hogy a Magyarországhoz visszakerülő birtokterület végül ennél is nagyobb lett, mert Dietrich Alfréd sorhajókapitány 1924. április 24-én kelt levelében azt írta a Szegedi Kenderfonógyár igazgatóságának, hogy „a határkiigazítási munkálatok folyamán sikerült kiküzdenem, hogy a birtokból 2107 hold nagyságú terület Magyarországhoz visszacsatoltassék.”)
Az 1923. november 24-i területcsere alapján a szerb kormány átengedte Romániának Óbéb községet, ami a magyar-román határ „A” szakaszának 14 km-es meghosszabbodásával járt. A szerb-román területcserére azért került sor, mert a Bánság hovatartozása miatt a szerbek és a románok között konfliktus fenyegetett. A veszélyt érzékelve az antant még 1919 elején semleges zónát jelölt ki. Ezzel sikerült elkerülni a konfliktus eszkalálódását, de a szerb csapatok ekkor még nem vonultak ki a Bánságból. Erre csak a békekonferencia határozatát követően, 1919. július végén került sor, amikor a szerbek visszavonták csapataikat a békekonferencia által megszabott demarkációs vonal mögé. Az új határokkal azonban sem a szerb, sem a román fél nem volt elégedett. Emiatt történt meg az 1923. novemberi területcsere a szerb és a román állam között, amelynek során többek között Óbéb községet Szerbiától Romániához csatolták. Az 1922. június 12-én kijelölt triplex így jelentőségét vesztette, felmerült annak lehetősége, hogy azt kb. 13 km-rel délnyugat felé tolják el. Mivel a triplex új kitűzési pontját mindhárom állam kormányának jóvá kellett hagynia, szükség lett volna a magyar kormány beleegyezésére is. Szőgyén László, a Határmegállapító Központ vezetője viszont kijelentette, hogy a triplex eltolásához csak abban az esetben adja a beleegyezését, ha a régi hármaspont által okozott sérelmeket orvosolják, mivel a határmegállapítás a fiktív jellegű triplex befolyása alatt történt.
A magyar fél a hozzájárulást azért tagadta meg, mert a határvonal meghúzásánál egyetlen magyar követelést sem teljesítettek, így Kiszombor határából 300 kataszteri holdat elcsatoltak, Porgány községet, valamint határának nagyobb részét is Romániának ítélték.
1923 decemberében Párizsban kínálkozott az utolsó lehetőség arra, hogy teljesítsék a magyar követeléseket. Dietrich Alfréd sorhajókapitány, aki 1922. május 10-től volt a Magyar-Román Határmegállapító Bizottság magyar biztosa, látogatást tett a Nagykövetek Tanácsánál, hogy megelőzve Meunier tábornokot a magyar érdekeket szolgáló felvilágosítást adjon és az ügyeket kedvező mederbe terelje. A sorhajókapitány német nyelvű feljegyzésében több olyan tényezőre is rávilágít, amelyek úgy befolyásolták az eseményeket, hogy a határmódosítások Porgánynál a magyar fél számára a lehető legkedvezőtlenebbül alakuljanak.
Dietrich Alfréd sorhajókapitány Aide-Mémoire-ja német nyelven
Jelzet: MNL OL, Miniszterelnökségi Levéltár, Magyar-román határmegállapító bizottság magyar delegációja (K 51), B. Egyes határszakaszokra vonatkozó iratok, b. A magyar-román határ „A” hármas-határponttól Makóig terjedő szakaszára vonatkozó iratok és térképvázlatok, 186-190 (3. cs.)
Ilyen tényező volt a román földreform, amelynek a végrehajtása érdekében Románia minél több művelésre alkalmas területet óhajtott megszerezni. Porgány Romániához csatolása emiatt lényegében politikai kérdés volt, mivel az esetben, ha átengedték volna a kizárólag magyar népességű falut Magyarországnak, akkor nem teljesült volna az a fő érvük, hogy a román lakosságot termőföldhöz juttatják. Porgány ráadásul ezer szállal kötődött a Magyarországon maradó Kiszombor községhez, így elcsatolás esetén az a veszély fenyegetett, hogy megszűnnének a porgányi lakosok megélhetéséhez szükséges alapvető létfeltételek. A feljegyzésekben megjelenik még az a gondolat is, hogy a Magyarországnak kompenzációt adhatnának néhány konkrétan megnevezett település elcsatolása fejében is. Ezek Magyarországhoz történő visszacsatolása korábban a kísérőlevél bilaterális alkalmazása miatt a határmegállapító bizottság kezdeményezése ellenére sem került végül elfogadásra. Ilyenek voltak például Kispereg, Ant, Börvely, Kisiratos, Atya, Nagypeleske, Kispeleske (Dietrich sorhajókapitánynak az a megjegyzése, hogy a kísérőlevél bilaterális alkalmazása miatt nem került elfogadásra e falvak Magyarországhoz való visszacsatolása némi magyarázatra szorul. Alexandre Millerand francia miniszterelnök a trianoni békeszerződés átadásakor egy kísérőlevelet [Lettre d’Envoi] bocsátott ki, amit a békeszerződés szövegével együtt nyújtott át. Ez a kísérőlevél – brit és olasz nyomásra – kilátásba helyezte, hogy lehetőség lesz a békeszerződés bizonyos igazságtalanságainak orvoslására a később felállítandó határmegállapító bizottságok döntésein keresztül. A kísérőlevél szövege azt tartalmazza, hogy a Szövetséges és Társult Hatalmak hozzájárulására szükséges az ilyen jogorvoslati eljáráshoz, vagyis ebből következik, hogy az érintett felek bilaterális megállapodásai a Szövetséges és Társult Hatalmak beleegyezése nélkül érvénytelenek). Az irat fontos adatokat tartalmaz azzal a fiktív tulajdoni átruházással kapcsolatban is, amely során a porgányi uradalom földjei egy román konzorcium tulajdonába kerültek, hogy éppen így akadályozzák meg a román földreform miatti kisajátítást.
Az ügy végső kimenetele szempontjából Dietrich látogatása csekély eredménnyel járt. Az 1925-re véglegesen megállapított határvonalat úgy húzták meg, hogy a legfontosabb követelés nem teljesült: Porgány községet végül Romániához csatolták. Viszont a nagylaki kendergyár magyar területre került és a kiszombori gazdák megkapták az elcsatolt termőföld területeik kárpótlásaként Porgány község határának kisebb részét, amely így Kiszombor határa lett. 1925 júniusában a hármas határkövet az 1922. június 12-i határozatnak megfelelően állították fel. Ennek az lett a következménye, hogy Óbéb és a kényszerűségből az eredeti helyen felállított triplex közötti 13 km hosszú határszakaszon párhuzamosan futott a magyar-román és a román-jugoszláv határ, 1 méter távolságra egymástól. Ezt a mesterkélt konstrukciót csak 1950-ben orvosolták, amikor is a triplexet áthelyezték a mai helyére.
Irodalom:
Timár Gábor: A magyar-román politikai határmegállapítás (1921–1923). Catastrum 10. (2023) 1. sz., 37–53.
Timár Gábor: A Bánság felosztása Románia és a délszláv állam között
Dr. Suba János PhD: A magyar-jugoszláv-román hármashatárpont kijelölése, 1922–1925
Dr. Bacsa Gábor: Porgány község és a hármas határpont. Honismeret 2001, 4. sz., 28–35.
Gerő András (szerk.) Sorsdöntések, Göncöl, Budapest, 1989
Új hozzászólás