Jelenlegi hely

A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei

2022.08.07.
„A nemzet emlékezete – A magyar történelem mérföldkövei” című panorámavetítéssel kísért tárlat a 21. század interaktív eszközeit felhasználva mutatja be a magyar állam fennállásának ezer évét.

Az MNL Országos Levéltára Bécsi kapu téri palotájának kiállítóterében a látogatót elsőként egy katedrális belsejét idéző tér fogadja, majd a falakon és mennyezeten látványos panorámavetítés kelti életre történelmünk legfontosabb eseményeit. A bemutatott 14 dokumentum külön tárlókban foglal helyet, amelyek a szakrális helyek monolit oszlopaiként tagolják a teret. Az iratok 14 korszakot, 14 történelmi eseményt elevenítenek fel 1109-től egészen 1990-ig.

A kiállítótér „apszisában” a Szent Korona Magyarországon először alkalmazott háromdimenziós technikával megjelenített képe lebeg, amelyet a látogatók szabadon forgathatnak körbe. Amellett, hogy a kiállított 14 dokumentumot virtuálisan is lapozni lehet, mindegyik korszakhoz tartozik egy önálló rövidfilm is. Ezek nem csupán az adott irat keletkezésének körülményeit mutatják be, hanem további információval szolgálnak a korszakról, és rávilágítanak annak történeti jelentőségére.

A levéltár új kiállítása az elmúlt 1000 év legfontosabb magyar dokumentumaiból válogat. A tárlat egyedülálló lehetőséget nyújt arra, hogy az látogatók közelebb kerülhessenek múltunk forrásaihoz és bepillantást nyerjenek a történelmi eseményeket alakító folyamatokba. A kiállítás kétnyelvű: a kísérő információk magyarul és angolul is elérhetőek.

Nyitva:
 
hétfő-péntek, 9-15 h (Kérjük, hogy az aktuális nyitvatartást ellenőrizzék Facebook-oldalunkon:
Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára
 
Jegyárak:
 
Teljes árú jegy: 1000 ft/fő
 
Kedvezményes (diák/nyugdíjas): 800 ft/fő
 
Csoportos jegy (10 főtől): 500 ft/fő
 
 
Cím:
 
Budapest I. kerület, Bécsi kapu tér 2-4.
 
Megközelítés a Széll Kálmán térről a 16-os, 16a vagy 116-os busszal, a Deák Ferenc térről a 16-os busszal, leszállás a Bécsi kapu tér megállóhelyen.
 

További információ:

https://mnl.gov.hu/anemzetemlekezete

 

Fotók: Varga Máté, Lantos Zsuzsanna | MNL

Utolsó frissítés:

2023.11.13.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges