Sorsfordító évek

2015.06.11.
A Magyar Nemzeti Levéltár Komárom-Esztergom Megyei Levéltára 2014. október 18-án a komáromi Monostori erődben tartotta Sorsfordító évek címmel a XXI. Komáromi Levéltáros Szakmai Napot. A szakmai nap előadásai a Holokauszt 70. évfordulójához kapcsolódva Esztergom és Komárom vármegye, valamint a két város zsidó közösségének történetét, szenvedését és mai életét mutatták be.A konferencián részt vettek a Komáromi Jókai Mór Gimnázium 11/a. osztályos tanulói is, Beró László tanár úr vezetésével. Az alábbiakban Deák Mónika beszámolóját olvashatják. A rendezvényt a Civil Alap -2014 támogatta.

Október 18-án a Monostori Erődben már 21. alkalommal megrendezésre került a Komáromi Levéltáros Szakmai Nap. Ez a konferencia a Sorsfordító évek címet kapta, amelyet a Holokauszt 70.évfordulójának alkalmából rendeztek meg. Erre a Komáromi Levéltáros Szakmai Napra Beró László Tanár úr kíséretében látogattunk el.
10 órakor kezdődött a konferencia, amit Csombor Erzsébet, a Komárom-Esztergom Megyei Levéltár igazgatója nyitott meg. Beszédében elmondta, hogy a nap folyamán olyan előadásokat hallgathattunk, amelyek az idei helytörténeti vonatkozásokat emelik ki, illetve a szlovákiai levéltárakban található iratok alapján készült kutatások eredményeit ismertetik.
Ezután Dr. Kancz Csaba kormánymegbízott mondott pár szót a levéltáros szakma fontosságáról és kiemelte volt komáromi polgármesterünket, Alapy Gáspárt. Ezután sok előadást hallgathattunk a nap folyamán, és ebből kiemelnék párat.
Elsőnek Romsics Ignác, Széchenyi-díjas magyar történész, egyetemi tanár, az MTA rendes tagja tartott előadást a Horthy-korszak mérlege címmel. Ismertette, hogy a zsidók milyen mértékű diszkriminációban részesültek 1920-tól. Sok grafikonnal szemléltette például azt, hogy mennyi pénzt költött a kormány az iskolákra vagy hány gyerek járhatott felsőoktatási intézménybe. Megtudhattuk azt is, hogy 1918-ig a lakosságnak csak a 6% szavazhatott és az is csak nyilvánosan vagy, hogy mennyire elkülönült a szegény és a gazdag réteg. Sok új információt hallhattunk, amit az évek során biztos tudunk majd kamatoztatni.
A másik előadó, akiről szeretnék még részletesebben írni, Számadó Emese, múzeumigazgató. Az előadásának témája a Holokauszt-történetek volt. Túlélőkkel illetve leszármazottakkal készített interjúkat mutatott be. Felhívta figyelmünket arra, hogy a Komáromi Klapka György Múzeumban van egy holokauszttal kapcsolatos kiállítás, amit érdemes megnézni. Sok új információt meg lehet tudni az akkori korszakról. Ábrák és a térkép is segít eligazodni a múzeumba ellátogató érdeklődőknek.
Ezen kívül még hallhattuk Hidegarda Pokreist, Peragovics Ferencet, Kovács Tamást, Mgr.Katarina Repasovat, Csombor Erzsébetet  és Paszternák Tamást. Mindegyik előadó más-más szempontból közelítette meg a holokausztot. Pl:Hidegarda Pokreis a Diplomácia kapcsolatok a magyar és a szlovák határvidékeken élő zsidósággal kapcsolatban címnmel tartott előadást.
Az október 18-án hallott új információkkal a holokausztról bővítette a tudástárunkat. Más-más szempont szerint tárták elénk az előadók az akkori korra jellemző életet. Betekintést nyerhettünk a túlélők holokauszt életébe és egy kicsit a mostaniba is. Ezáltal átélhettük fájdalmaikat és apróbb örömeiket. Az előadások után teljesen más életszemlélettel hagytuk el a Monostori Erődöt.

Utolsó frissítés:

2015.06.19.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges