Márciusi zsivaj a levéltárban

Levéltári órák az MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltárában
2018.03.27.
Ismét gyerekzsivajtól volt hangos levéltárunk, hiszen az elmúlt héten több mint félszáz diák látogatott el intézményünkbe levéltár-pedagógiai foglakozásaink valamelyikére.

Az esztergomi József Attila Általános Iskola diákjai már visszatérő vendégeink, akik ezen a héten a címerek világába tettek kitérőt. A kis időutazók a lovagoktól indulva jutottak el napjainkig és tervezhették meg saját címerüket.

Az intézményünkbe látogató Lábatlani Arany János Általános Iskola történelem szakkörös diákjai az írástörténet témakörébe kóstolhattak bele, kipróbálhattak a maitól merőben eltérő íróeszközöket, megtapinthatták régmúlt századok íráshordozóit, valamint betekintést nyertek a családfakutatás rejtelmeibe. Kezdetben kissé nehézkesen ment a régi anyakönyvek díszes írásának megfejtése, de a foglakozás végére mindenki a kellő ismeretek birtokába került arra az esetre, ha önállóan vagy családjával kezdene neki az ősök felkutatásának.

Az Árpád-házi Szent Erzsébet Középiskola diákjai is látogatást tettek levéltárunkban. Ezúttal az 5. B. osztály érkezett hozzánk, hogy a régmúltban elmerülve viasztáblára karcolhasson, pergamenre írt szerződéseket vizsgálhasson meg, kipróbálja a lúdtollat és a nádtollat. Bár volt olyan kisdiák, akinek az orra hegye is tintás lett a nagy alkotásban, biztos vagyok benne, hogy ettől eltekintve is maradandó élmény lesz számukra.

Csendes közegünkben felüdítően hatnak ezek az órák, élettel és kíváncsisággal telik meg ilyenkor a levéltár. Ezek azok az alkalmak, melyek igazolják, hogy a tudásvágy kortalan, hogy a tudományos érdeklődéshez soha sincsen túl korán. (A hét legfiatalabb vendége még nem volt iskolás.) Visszaigazolás számunkra, hogy a kutatások során felszínre bukkanó iratok, adatok és eredmények egy olyan nyitott közeg felé is továbbíthatók, ami még nem szakmai felhasználó, de a jövő levéltár-látogató nemzedékét, a tudást szomjazó ifjú titánok körét foglalja magába.

Írta: Tóth-Péter Veronika segédlevéltáros

Fotók: Tóth-Péter Veronika segédlevéltáros, Vakán József levéltári kezelő

Utolsó frissítés:

2018.03.27.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges