„a víz … kiöntéssel fenyeget, ha még néhány lábat árad”

A hónap dokumentuma: november
2015.11.04.
Az alább közreadott távirat kapcsán a korabeli esztergomi távírdáról, valamint a távirat által előrevetített eseményről: az 1876. évi esztergomi árvízről emlékezünk meg.

1876 télutóján-tavaszán, szűk másfél hónap alatt a Duna folyón két árhullám vonult le. Az első:  jeges árhullám ugyan nem érte el az addigi (s mind ez idáig) legmagasabb, 1838. évi jeges ár szintjét, a reá következő viszont, már jégmentes vízár a XIX. századi dunai jégmentes árvizek sorában az akkori legmagasabb szinten tetőzött.

Az esztergomi távírda
A XIX. század közepétől kezdve az Osztrák Birodalomban is gyors ütemben építették ki a  telegráf-, más néven távíróvonalakat, illetve a távírdák hálózatát. Magyarországon az első „távsürgönyző hivatalt” Pozsonyban állították fel (1847). Ezt követően Pesten (1850), Esztergom-Nánán (Párkány-Nána: 1850), Zágrábban (1850), a budai várban (1853) stb. létesültek távírdák.
Esztergom szabad királyi városában 1864–65 telén kezdte meg működését a „távirdai hivatal azaz állomás”. A hivatalt azonban csak valamikor 1868 után kapcsolták rá a távíróvezeték-hálózatra; addig a táviratok (Esztergom és a budai vár közötti) továbbítását a posta végezte. 1869-ben az állomás távírásza Finger Frigyes volt. Nem tudjuk, pontosan hol állt a távírda épülete (a helybeli postahivatal 1874-től az Öreg utcában, Horváth Szlávy Éva
asszony házának földszintjén működött). 1866-ban szabályozták hivatali idejét: a hét minden napján (azaz vasárnap és ünnepnapon is), a téli időszakban reggel 8 órától este 9 óráig, a nyári időszakban pedig reggel 7 órától este kilenc óráig állt a közönség rendelkezésére. 1875-ben azután, a Duna folyó felett létesült átfeszítéssel, Esztergom hozzákapcsolódott a Párkányon áthúzódó (bal parti) hálózathoz is.
1876 elején, az árvízi hónapokban, mint alább látni fogjuk, az esztergomi távírdai hivatalnak, több száz társával egyetemben, kulcsszerep jutott: mint a korszak leggyorsabb hírtovábbító eszközét működtető intézménye hathatósan szolgálta-segítette a helybeli árvízvédők munkáját.

Az 1876. évi (február 22–március 30.) esztergomi dunai árvíz
1875-ben Közép-Európában, ősszel és télen, előbb víz, majd hó formájában, igen sok csapadék hullott. 1876. január elejére a Mohács feletti Duna-szakaszon, az osztrák határon túlnyúlóan,  összefüggő jégtakaró alakult ki, míg a Mohács alatti szakaszon, egészen február végéig, folyamatosan zajlott a jég.
Február közepétől, az enyhébb idő beköszöntével, megkezdődött ezen roppant jégtömegnek az olvadása. A várakozásokkal ellentétben azonban nem a déli folyamszakaszon, hanem az északin indult meg a jég. Rohamosan emelkedett a víz szintje, mivel a délibb régiókban szüntelenül képződő jégdugók miatt a víz rendre visszatorlódott. Mindez a part mentén fekvő településekre nézve beláthatatlan következményekkel járt.
Az árvíz bekövetkezésének esélye óráról órára növekedett. Sorra alakultak a víz által fenyegetett településeken az árvízi bizottságok. A védekezési munkálatokat a budapesti központi Árvízi Bizottság irányította. A kormányhatóság külön intézkedésekkel biztosította, hogy az árvízi hírek minél gyorsabban eljuthassanak az érdekelt felekhez: a távirati sürgönyök továbbítására az Árvíz Bizottságnak egy külön vonalat bocsátottak a rendelkezésére, továbbá a Belügy- és Közlekedési Minisztérium, illetve az Árvízi Bizottság rendszeres, napi kétszeri távirati tájékoztatást kért a veszély nagyságáról, valamint a vízszint aktuális állásáról. Ezzel gyakorlatilag egy modern értelemben vett távmentő szolgálatot hoztak létre.
 Ezen árvízi tudósítások sorába illeszkedik szóban forgó dokumentumunk is, mely a vész kitörése előtt alig néhány órával drámai pillanatokat örökít meg:

1. kép. Tisza Kálmán magyar királyi belügyminiszter Kollár Antal esztergomi polgármesterhez.
Budapest, budai vár. 1876. február 22. Távirat.

Eredeti példány. MNL Komárom-Esztergom Megyei Levéltár, IV.1402.b. Esztergom sz. kir. Város Tanácsának iratai), 1876.2.127. ikt. sz. A1. sz. távirat címoldala

 


2. kép. Ugyanazon távirat hátoldala

1876. február 22-én, este 5 óra 20 perckor feladott táviratában Tisza Kálmán belügyminiszter a következő utasítást intézi Esztergom szabad királyi város polgármesteréhez (1. kép):

 „A viz veszélyről és annak további állapotárol és a jég állásrol, valamint minden nevezetesebb változásrol hozám haladéktalanul és esetről esetre távirati jelentés teendő.                                   
        Tisza Kálmán”

 A fenti táviratra adandó választ magára a távirati űrlap hátoldalára írták,közvetlenül a fenti szöveg alá (2. kép):
 „Azonnal 7 ½ órakor este válaszoltam. Hogy – A jég itt áll. – Szobbnál elment, meddig? jelenleg nem tudni;  a' víz 13 láb 8 hüvelk magas, kiöntéssel fenyeget, ha még néhány lábat árad – elönt. A Komárom alatti jég torlódás Almásnál és fölötte 20. lábnyi magasra emelte a' vizet ott, ettöl félünk, ha a torlódást át töri, ez elborithattya esztergomot úgy mint pestet 1838ban – az  esztergom alatti hegyek közötti jég torlódás felárasztotta vízár rohama.
Állandó árvízi bizottság müködik, a' lehető intézkedések a' mentésre, közbiztonságra nezve megtétettek, a' Katonaság közremüködése biztositva van; a' lakosság kellően a' veszélyről és annak hirtelen bekövetkezhetőségéről figyelmeztetett, sokan már ár mentes helyekről gondoskodtak sött menekültek is. Hus és Kenyérröl úgy lisztröl szinten gondoskodva van
                                        esztergomi polgármester”

Miként a dokumentum szövegéből is kiolvasható, Esztergom városa minden lehető intézkedést megtett a veszély elhárítására. Külön gondot fordítottak a városi levéltár iratainak a védelmére: a február 22-én tartott tanácsülésen Kollár Antal polgármester utasította Takács Géza főjegyzőt, hogy „tekintve … a város házának alantas fekvését … a városház földszintjét elfoglaló levéltárt belátása szerinti magasságban kiüritvén az okmányokat  a városi tanácsterembe helyezze el”.
Nem rajtuk múlott, hogy amitől oly nagyon féltek, mégis bekövetkezett. A Budapestre küldött táviratok (a február 22. és március 30. között továbbított 125 sürgöny közül összesen 71-nek a szövege maradt ránk), valamint levéltárunk egyéb, vonatkozó iratai a beszédes tanúi annak, hogy milyen drámai sebességgel peregtek az események:
Február 23-án hajnali fél háromkor az esztergomi vár fokáról tarack-lövés dördült, jelezvén, hogy a jég megindult. Rémisztő robajjal, meg-megakadva úsztak lefelé a hatalmas jégtáblák. A Duna vizének szintje feltartóztathatatlanul, rohamosan emelkedett (ld. 3. ábra).



3. kép.  A Duna vízállása Esztergomnál 1876. február 22–március 27. között.
(Nagy László 2007. évi nagyívű, elsődleges forrásokon alapuló áttekintése szerint az 1876. évi, esztergomi Dunai-szakaszi vízállásokra vonatkozó adatokat kellő kritikával kell kezelnünk. A feltüntetett értékek relatív magassági értékek; a korabeli alapsík szintje kérdéses. Az 1838-as jeges árvíz emléktáblái című, interneten olvasható tanulmányban a szerző, többek között, kísérletet tesz az 1838. évi esztergomi árvízszintek abszolút értékének a meghatározására.)

5 órakor a vonuló jég a vár alatti szakaszon rövid időre feltorlódott, majd újra- s újra megindult. Fél kilenckor a víz már elöntötte a város melletti szigeteket, és kezdte áthágni az alacsonyabban fekvő partszakasz gátjait. Délutánra már víz borította e gátak mögötti területek. 24-ére az itt álló házak közül nyolc már romba dőlt. A jég az Esztergom alatti hegyszorosban jórészt újra megakadt – ezzel jócskán felduzzasztotta a mögötte hömpölygő víztömeget. 25-én a szél feltámadt, ami megnehezítette a házak padlásaira menekült személyeknek és vagyonuknak a mentését. Ellenben némi bizakodásra adhatott okot, hogy a víz lassú apadásnak indult. 26-án már víz alatt állt a külvárosi részek közül Tabán, Teréziánum és Ferenc, valamint a belváros mélyebben húzódó fele: az egész Duna utca, Ároksor, Dorogi, Táti út, Anna, Angyal, Tóthi, Kiskereszt, Kőhíd, Szél, Rózsa, Talián és Liliom utcák, illetőleg a Buda és Öreg utcák alsó szakasza.
28-ától kezdve azonban újra emelkedett a víz szintje: a második, immáron jégmentes árhullám elérte a város térségét. Ekkorra már 400 házat öntött el az ár; mintegy 800 család, jórészt a legszegényebbek kényszerültek otthonukat feladni, és menedéket keresni – többnyire a temető alatti magasabban fekvő városrészben és a szőlőhegyi pincékben vettek maguknak ideiglenes szállást, ahol nem ritkán 20-30-an zsúfolódtak össze; víz borította a szérűket és a vetéseket is. A rászorultak segélyezését, élelmezését az esztergomi érsek, a főkáptalan, a helybéli jótékonysági egyletek és magánszemélyek vállalták magukra. A várost dél felől, szárazon, egyre nehezebben lehetett megközelíteni: a táti országút már víz alatt, az ottani három közúti fahidat az ár megrongálta, részben elsodorta; magában a belvárosban 20 dereglyével biztosították a közlekedést.
Március 3-án a víz végre tetőzött, jó tíz napon keresztül, kisebb ingadozással (a csúcsszintet 8-án délelőtt érte el: 21 láb 5 hüvelykkel), e magas szinten megállapodott. Ekkor már a várost  a víz három oldalról teljesen elvágta a külvilágtól; az utak közül már csupán a Német utca és a Temető alja volt szárazon.  A többit mintegy 4 láb magas víz borította; de a közterek is (Széchenyi, Szent Anna és Gábris tér) csak csónakkal voltak megközelíthetők; a
Kispiacon a csatornákon tört fel a Duna vize.
A bajt csak növelte, hogy március 9-én reggelre a sürgönyoszlopok közül néhányat a vízár kidöntött, elszakítván a sodronydrótot. Ezzel rövid időre megszakadt a távirati összeköttetés Budapesttel.
13-ától kezdve végre a víz lassan apadni kezdett. A sors azonban nem (még most sem) volt kegyes az árral küszködőkhöz: az addigi jó idő váratlanul rosszra fordult. 17-én esni kezdett az eső, két napig egyfolytában szakadt, majd erős északnyugati széllel hidegfront érkezvén 19-én, a hajnali óráktól már havazott. Mindennek ellenére a víz apadása már tartósnak bizonyult – március 30-án küldött táviratában a közlekedési miniszter feloldotta az
esztergomi polgármestert a napi vízállásról való  jelentéstételi kötelezettsége alól.
Az árvíz szomorú mérlege: Esztergom királyi város határából 2311 hold és 805 □ öl terület került víz alá; az ár öt védőgátat, valamint három közúti hidat rombolt szét; 400 házat öntött el a víz; 1896 személynek kellett otthonából kiköltöznie; ellenben – ami jó hír – emberéletben és, a kis testű szárnyasokat leszámítva, háziállatokban nem esett kár. Víziváros és Szentgyörgymező alacsonyabban fekvő területeire is betört a víz, de ott az ár különösebben nem rongálta meg az épületeket.
Példaértékű volt az összefogás e nehéz napokban: az árvízkárosultak közül senki sem maradt fedél vagy élelem nélkül; az élet és vagyonbiztonság megóvása érdekében hathatós intézkedések tétettek (az őrjárat-szolgálatot, Papp János városkapitány irányítása mellett, a helyben állomásozó, Mihály orosz nagyherceg nevét viselő cs. és kir. 26. magyar gyalogosezred kijelölt szakaszai látták el); önkéntes felajánlások révén – az adakozók között az első helyen Beszédes Sándor fotográfus neve említendő, aki „árvizi albuma” értékesítéséből befolyt jövedelméből 500 forinttal adózott e nemes célra – tekintélyes összeg (összesen 1673 forint és 53 krajcárnyi pénzadomány) gyűlt össze a mentési munkálatok költségeinek fedezésére, valamint a rászorultak élelmezésére.
A vész elmúltával a megrongálódott töltéseket („körvélyesi, zsidódi és serfőző sáncok”) rendbe hozták, továbbá a jövendőbeli árvizek kivédésére Esztergomot a Kis-Duna mentén és a  délről határoló síkság felől – a Tabán városrészi  szakaszon közmunka keretében – újabb gátakkal erősítették meg. Az említett pénzadomány fel nem használt részét pedig, a kimutatások szerint 1323 forint és 47 krajcárt, a „köz segélyre igényt” tartó árvízkárosult 1271 személy ellátására fordították.
*
Felhasznált források:
MNL KEML IV.303. Esztergom Vármegye Alispánjának iratai, 1873–1923
MNL KEML IV.1101. Esztergom sz. kir. Város Tanácsának iratai, 1850–1871
MNL KEML IV.1402. Esztergom sz. kir. Város Tanácsának iratai, 1872–1876

Irodalom:
Kaján Imre: Árvizek az egyesítés előtti és utáni Esztergomban (1876-1897). In: Civilhetes III. 2013./12. sz. (június 4.) 4–5. (elektronikus kiadás)
Dr. Nagy László: Az 1876. évi árvizek. [Források a vízügy múltjából 11.] Budapest, 2007.
Sáfár József: A magyarországi távíróhálózatok története az első világháborúig. (2014.)
In:http://www.magyar-elektronika.hu/index.php/component/content/article/34-tartalom/901-a-magyarorszagi-tavirohalozatok-toertenete-az-els-vilaghaboruig
Az 1838-as jeges árvíz emléktáblái Esztergomban. (2012.)
In:http://dunaiszigetek.blogspot.hu/2012/09/az-1838-as-jeges-arviz-emlektablai.html
A magyar távíróvonalak nevezetes folyamkeresztezései. (2015.) 
In: http://www.taviromuzeum.hu/pages/tavirovonalak_kulonleges/kulonleges.htm

Iván László levéltáros (MNL KEML)

Utolsó frissítés:

2017.04.12.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges