„Nem szabad érzékenykedni” – Pártegyesítés tisztogatással

A két munkáspárt a második világháborút követő években a kisgazdapárttal és a nemzeti parasztpárttal nagykoalíciót alkotva közösen kormányozta a romokból nagy nehézségek árán újjáépülő országot. Eközben azonban öldöklő politikai harcot is vívtak, igyekezve egymást kiszorítani a különböző hatalmi pozíciókból.

A Magyar Kommunista Párt tagjai egy fővárosi rendezvényen

(A felszabadulástól az egyesülésig, Budapest, 1948.

Szerkesztette: az MKP Központi Vezetőségének Propaganda Osztálya.)

A kommunisták legnagyobb riválisai kezdetben a kisgazdák voltak, akikkel szemben a szociáldemokraták és parasztpártiak támogatására is számíthattak. Sokszor etikátlan és törvénytelen eszközök alkalmazásával 1947-re sikerült megtörniük a Kisgazdapárt ellenállását: nemcsak lefejezték (egyes vezetőit emigrációba kényszerítették, vagy letartóztatták) de több kisebb pártra is feldarabolták az FKGP-t, ezzel megosztva annak szavazótáborát. Az 1947-es választásokon így már a kommunisták szerezték meg a relatív elsőséget, melynek birtokában aztán az egyik legjelentősebb ellenzéki pártot, a Magyar Függetlenségi Pártot is betiltották, képviselői mandátumaikat megsemmisítették. Mindez úgy módosította a parlamenti padsorokban a pártok erőviszonyait, hogy a kommunistáknak ettől kezdve már a szociáldemokraták segítségére sem volt tovább szüksége a legyőzött kisgazdákkal és még megmaradó jobboldali pártokkal szemben. Így 1947–1948 fordulóján elérkezettnek látták az időt arra, hogy hatalmukat az SZDP bekebelezésével növeljék tovább.

A szociáldemokraták eleinte még naiv hittel ragaszodtak önállóságukhoz, amit a Szolnokmegyei Népszava hasábjain többször is megüzentek koalíciós partnerüknek:

„A Szociáldemokrata Párt nem ígéretekben és szólamokban, hanem a reális hatalomban teljes egyenjogúságot kíván és követel maga számára. Ezzel a feltétellel tudunk mi munkásegységet csinálni. Enélkül nincs együttműködés.”

A szociáldemokratákon élcelődő kommunista karikatúra az 1947-es választások után

(Ludas Matyi, 1947. szeptember 17.)

A kommunisták pártegyesítést célzó törekvéseit azonban hatékonyan segítették az SZDP soraiba és legfelső vezetésébe is beépített titkos kommunista tagok, az ún. kripto-kommunisták. Belülről verték szét a szociáldemokrata párt ellenállását és állították félre azokat, akik az SZDP önállóságát védelmezték. Leváltották például a párt Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei titkárát, Kiss Józsefet is, aki nem volt hajlandó behódolni a kommunistáknak, s helyére Temesi Gyulát nevezték ki. Bár kezdetben még ő is Kiss vonalát követte, de később, amikor a kripto-kommunista Marosán Györgynek sikerült kiszorítania a pártvezetésből Kéthly Annát és más önállóságot védelmező személyeket, s a párt alacsonyabb szintjein is megindult a tisztogatás, Temesi is a kommunistákkal együttműködők oldalára állt. Példáját sokan mások is követték, akik hirtelen mindenkit túlszárnyalva igyekeztek a kommunisták régi barátjának, a munkásegység elkötelezett híveinek mutatni magukat.

Az SZDP vármegyei kongresszusán, 1947. december 21-én már a munkásegység szükségességét hangoztatták a szónokok

(Szolnokmegyei Népszava, 1947. december 25.)

Az SZDP egyik vezető politikusa, Szakasits Árpád is félreérthetetlenül a kommunisták mellé állt, sőt, a pártegyesítést akadályozókat dermesztő hangvételű nyilatkozatban fenyegette meg:

„Ez az út az egyetlen út, melyet a marxizmus jelölt ki számunkra. Nincsen és nem lehet sem második, sem harmadik út, aki erről letér, az többé nem a szocializmus harcosa, hanem annak ellensége. […] Akarjuk a megalkuvás nélküli pártegységet és a tökéletes pártfegyelmet, […] Azért követeli meg minden párt és szakszervezeti vezető egyénnek a szocialista morál szerint való elbírálását és megvizsgálását annak, hogy úgy közszereplésében, mint magánéletében megfelel-e a magasabb szocialista erkölcs követelményeinek? Magától értetődik, akik […] nem tudnak, vagy nem akarnak eleget tenni kötelességüknek, nem tudják betölteni szocialista hivatásukat, azok tovább nem maradhatnak helyükön. […] És mindazt, ami ezt zavarja, vagy éppen akadályozza, bátran és könyörtelenül fel kell számolnunk.”

A „magasabb szocialista erkölcs” lényegében a kommunisták elvárásait jelentette, s aki ezeknek nem felelt meg, zavaró tényezővé vált, akit kizártak a pártból, még a két párt hivatalos egyesítése előtt.

A Tiszavidék című lap tudósítása az SZDP-n belüli tisztogatásokról

(Tiszavidék, 1948. február 29.)

Erre a sorsra jutott Horváth Pál, vármegyénk szociáldemokrata alispánja is, akivel szemben saját párttársai fogalmaztak meg memorandumot, kizárását követelve. Bár a belső vizsgálat az ellene felhozott vádak teljes alaptalanságát állapította meg, ez sem menthette meg, csak épp a vizsgálatot vezető személy sorsát is megpecsételte, a pártból neki is távoznia kellett.

Ekkor a kommunisták szerkesztette megyei lap, a Tiszavidék közölt címlapján Horváthot lejárató cikket, változatos szakmai és erkölcsi rágalmakkal illettve őt és sorstársait:

A szociáldemokrata politikusok leváltásához már az is elegendő indok volt, ha nem cáfolták a vádakat

(Tiszavidék, 1948. március 7.)

Az MKP Megyei Bizottságán konkrét döntés is született arról, hogy a leváltott „jobboldaliak” tevékenységéről cikkeket hoznak le (a kommunisták szemszögéből mindenki jobboldalinak számított, aki nem értett velük egyet)

(MNL JNSZML X. 40/a. (1.) 9. ő. e. 126–130. p. 1948. március 3.)

Horváth Pál már március 2-án betegszabadságra ment és Budapestre költözött, így nem értesülhetett időben a személyét becsmérlő szolnoki újságcikkről, s ezért nem is indíthatott sajtópert. Végül hosszas huzavona után annyit tudott csak elérni, hogy az ellene meginduló fegyelmi eljárást leállítva megengedték neki, hogy nyugdíjba vonulhasson.

A vármegyei közigazgatás minden szintjén személycserék zajlottak

(MNL JNSZML X. 40/a. (2.) 19. ő. e. 23–26. p. 1948. március 5.)

A prominens szociáldemokraták látványos meghurcolását követően már senki sem akadt, aki érdemben szembe mert volna szállni a két munkáspárt egyesítésével, melyről így 1948 márciusában formálisan is tárgyalások kezdődtek. A kommunista irányítás megkérdőjelezhetetlenségét tükrözte, hogy a pártfúziót levezénylő „egység bizottságokat” 2/3 kommunista, 1/3 szociáldemokrata arányban alakították meg vármegyei, járási és települési szinten egyaránt. Ezen bizottságok azután a helyi pártalapszervezeteket is megrostálták és kizárták a kommunistáknak nem tetsző tagokat. Az MKP vármegyei bizottsága egyértelműen megfogalmazta elvárásait:

„Nem szabad érzékenykedni, az SZDP a járások székhelyére központi megbízottakat küld ki a kizárások lefolytatására, ezeknek névsort és konkrétumot kell adni.”

Az SZDP 1948. március 5–7-én rendezett XXXVI. kongresszusáról készült karikatúra

(Ludas Matyi, 1948. március 10.)

Jól jellemzi a kommunisták kérlelhetetlenségét, hogy végül a belső tisztogatásokat a megyében megkezdő Temesi Gyulát is leváltották, mivel úgy ítélték meg, hogy nem volt elég hatékony, s ezért helyére olyan személyt ültettek, aki még lelkesebben rendelte alá magát a kommunista párt akaratának.

A két munkáspárt egyesülését ezután előre meghatározott koreográfia szerint vezényelték le. Az alulról jövő kezdeményezés és a pártdemokrácia látszatát keltve először a kis pártalapszervezeteknél rendezték meg az egyesítő taggyűléseket, amelyeken azonban a felsőbb szervek által előre kijelölt új vezetőséget kellett „megválasztani”. Ezután került sor a városi és megyei egyesítő gyűlésekre, majd az országos pártegyesítő kongresszusra, melyek küldötteit szintén úgy választtatták meg, hogy a kommunista pártközpont előre megírta azoknak a neveit, akikre a tagságnak szavaznia kellett.

Az MKP Központi Vezetőségének levele a megyei elvtársak részére

(MNL JNSZML X. 40/a. (1.) 12. ő. e. 4. p. 1948. május 4.)

A létrejövő Magyar Dolgozók Pártja programnyilatkozata a demokratikus pártok koalíciója helyett már egy új, nyíltan diktatórikus politikai irányvonal mellett szállt síkra, melyben „fokozatosan háttérbe kell szorulnia a pártversengésnek.”

Készítette:

Dr. Csönge Attila főlevéltáros, levéltár-igazgató

Címlapkép:

Ludas Matyi, 1948. május 13.

Felhasznált levéltári források:

MNL JNSZML X. 40/a. (1.) 3. ő. e. 72–85. p. 1948. február 25.

MNL JNSZML X. 40/a. (1.) 4. ő. e. 56–59. p. 1948. március 19.

MNL JNSZML X. 40/a. (1.) 4. ő. e. 197–199. p. 1948. március 22.

MNL JNSZML X. 40/a. (1.) 9. ő. e. 72–75. p. Keltezés nélkül

MNL JNSZML X. 40/a. (1.) 9. ő. e. 126–130. p. 1948. március 3.

MNL JNSZML X. 40/a. (1.) 12. ő. e. 3. p. 1948. április 23.

MNL JNSZML X. 40/a. (1.) 12. ő. e. 4. p. 1948. május 4.

MNL JNSZML X. 40/a. (2.) 9. ő. e. 9. p. 1948. március 30.

MNL JNSZML X. 40/a. (2.) 19. ő. e. 23–26. p. 1948. március 5.

MNL JNSZML IV. 407. 2682/1949.

Sajtó:

Szolnokmegyei Népszava, 1947. szeptember 25. Amiről beszélni kell…

Szolnokmegyei Népszava, 1947. december 25. A Szociáldemokrata Párt vármegyei kongresszusán

Tiszavidék, 1948. február 29. Lemondásra kényszerült a Szociáldemokrata Párt helyi Végrehajtó Bizottsága

Tiszavidék, 1948. március 7. Eltűnnek a megyében a közigazgatásból az osztályárulók, Peyer hívei