„A tékozló fiú módjára megtérve esedezem, bocsássák meg minden vétkem”
1918 októberének végén az általános elégedetlenség forradalmat robbantott ki Budapesten. Madarász István túrkevei kőművesmester, aki agitátorképzésen tartózkodott a fővárosban, a revolúció hírét megelőzve érkezett meg november 1-jén szülővárosába, néhány frontról hazatérő katona kíséretében. Madarász, a szociáldemokraták vezetője a városházán bejelentette: „Vége a régi rendszernek, most már a nép uralma következik!” Eközben a katonák lefegyverezték a helybeli csendőrséget és rendőrséget. Tóth Imre, Túrkeve polgármestere november 1-én estére értekezletet hívott össze és a törvényes rend biztosítása érdekében a jelenlévőkkel létrehozta a polgárőrséget. A fővárosból hazatért csoport – tudomást szerezve a történtekről – nemzeti tanács felállítását, a köztársaság kikiáltását, a csendőrség és a rendőrség feloszlatását és a leszerelt katonákról való gondoskodást követelte, és november 2-ra népgyűlést hívott össze. Röviddel ezután Madarász vezetésével a Munkáskörben megalakult a munkástanács.
November 2-ra virradó éjszaka spontán tömegmozgalom alakult ki és a katonák a szegény helybeli munkásokkal a városi vezetők és vagyonos polgárok ellen fordultak, garázdálkodtak, raboltak, fosztogattak. A forradalmi hangulat a 10 órakor kezdődő népgyűlésre is rányomta bélyegét, ahol Tóth Imre polgármester helyett Madarászt követelte a tömeg felszólalásra. Madarász beszédében tiltakozott a polgárőrség megszervezése ellen, javasolta a városi képviselőtestület feloszlatását és a közügyek intézésére közfelkiáltással megválaszttatta a nemzeti tanácsot.
1918. november 5-én miniszteri sürgöny érkezett Túrkevére, mely a polgárőrség azonnali felállítására adott utasítást. A többségében gazdákból megalakult társadalmi szervezet fő feladata a tulajdon védelme volt. A közrend visszaállításának érdekében a polgárőrök beadványban terjesztették a nemzeti tanács elé, hogy a november elsejei spontán népmegmozdulás vezérét és a fosztogatásban részt vevő fő cinkosait vonják felelősségre, továbbá szorgalmazták a régi tisztviselők visszahelyezését és a rendőrség azonnali felfegyverzését. A nemzeti tanács a javaslatot elfogadta, a korábban félreállított Dr. Gazdag Lajos rendőrkapitány pedig még aznap éjjel elfogatta és a mezőtúri járásbíróság épületébe szállíttatta Madarász Istvánt és 17 tettestársát.
Dr. Gazdag Lajos rendőrkapitány jelentése a november eleji túrkevei eseményekről, 1918. november 12.
(HU-MNL-JNSZVL-V.579.-58/1919.)
Madarász hívei nem nyugodtak bele vezérük letartóztatásába. Jánosi Zoltán államtitkárhoz folyamodtak az elfogott munkásvezető kiszabadítása érdekében, aki az ügy felülvizsgálatára utasította a szolnoki kormánybiztost. Végül 1918. december 9-én tízezer forint kaució ellenében szabadon bocsátották Madarászt és fogva tartott társait, aki az aznapi városi tanáccsal kiegészített nemzeti tanácsülésen már személyesen szólalt fel és érvelt a rendőrkapitány eltávolítása mellett: „A munkásság kezébe veszi a rend fenntartását, de nem Gazdag Lajossal az élén; a huzás-halasztás ideje lejárt, egyet kell érteni.” Gazdag nem várta be állásából való felfüggesztését, idejében elmenekült Túrkevéről.
Az 1918. december 11-i tanácsülésen még tovább mentek Madarászék a korábbi városi tisztviselők hatáskörének korlátozásában; mindenki mellé egy-egy munkás-ellenőrt állítottak. Tóth Imre polgármester mellé Madarász István került helyettesként, aki/ami ellen Tóth fellebbezést nyújtott be. Ennek eredményeként december 15-én a nemzeti tanács 15 Madarász-párti radikális tagja bejelentette, hogy „úgy a vagyonos osztály, mint az elöljáróság exponált tagjaival […] részünkről az együttműködés lehetetlen, miért is úgy a nemzeti tanácsból, mint a városi tanácsból, valamint az összes bizottságból kilépünk.”
1919 februárjában – az országos tendenciákat követve – a túrkevei Nemzeti Tanács Néptanáccsá, majd Munkástanáccsá alakult át. A két munkáspárt egyesülésének, valamint a budapesti 1919. március 21-i eseményeknek – a Tanácsköztársaság kikiáltásának, valamint a proletárdiktatúra létrehozásának – hírét ismételten Madarász István vitte Túrkevére, akit 1919. március 23-án a Munkástanács elnökévé is megválasztották. Az elnök a Munkástanács vezetésével megbízott két mezőgazdasági és két ipari népbiztossal egyetértve többek között a helybeli két bank azonnali lefoglalásáról és fegyveres őrséggel való védelméről is döntöttek. Ezen az ülésen határozták el a helyi direktórium megalakítását is, melynek feladata a Forradalmi Kormányzótanács rendelkezéseinek maradéktalan végrehajtása volt.
1919. március 26-án a Tanácsköztársaság központosítási törekvéseinek jegyében minden fegyveres testület állományát a Vörös Őrségbe integrálták. Az új szervezet rendfenntartó feladata mellett a Vörös Hadsereg kiegészítő részét képezte, így tagjait bármikor hadszolgálatra lehetett rendelni, illetve a hadseregbe áthelyezni. Túrkevén a belső rend megteremtésére hivatott karhatalom összetételéről heves viták dúltak. Végül a rendőrség és a csendőrség átvett tagjait munkásokkal és leszerelt katonákkal megerősítve 120 fős állományt hoztak létre.
A román hadsereg 1919. április 16-án Magyarország ellen megindított támadását követően Túrkevén is megkezdték a toborzást a Vörös Hadseregbe. Április 29-én virradóra azonban – mire a románok Túrkevére érkeztek – kiürült a város. A menekülő direktórium április 28-án Túrkeve Közpénztárából és a két helybeli bankból – a Túrkevei Takarékpénztár Részvénytársaságtól és a Túrkevei Népbanktól – nagyobb értékű értékpapírt és készpénzt rabolt el és a település marhaállományának nagy részét is elhajtotta.
A „rablók” elleni nyomozás a Tanácsköztársaság bukását követően indulhatott meg, miután visszaállt a régi rendszer. A Peidl-kormány 1919. augusztus 3-án felszámolta a Vörös Őrséget és az államrendőrség felállításáról rendelkezett. A belügyminiszternek alárendelt testület feladata kizárólag a közbiztonság és a közrend védelme volt.
1919. augusztus 17-én Túrkeve képviselői és polgárai a képviselő közgyűlésnek címzett kérelmükben szorgalmazták, hogy „a békés polgári rendet felforgató, fosztogató, rabló, sociál kommunista elemekkel szemben különösen és akik vezető szerepekben előljártak, agitáltak, raboltak, fosztogattak és mind azokat, a kik nyiltan, vagy burkoltan támogatták […] hogy minden a mellékelt íven beterjesztett osztályokba sorolt vádoltak megfelelő büntetésüket kapják meg […] városunk erkölcsi reputatioja érdekében”.
A pozíciójába visszahelyezett Gazdag Lajos először az elrabolt pénzek és értékpapírok nyomába eredt és több pénzintézethez küldött megkeresését követően sikerült a rablók által letétbe helyezett összegek nyomára bukkannia, melyeket 1919 decemberében bűnügyi zár alá vett a rendőrség. 1920. január 9-én a főkapitány írásban tájékoztatta a városi tanácsot arról, hogy a „bolseviki betörők által menekülésük alkalmával elvitt s a város nemkülönben a rendőrség valamint a közbirtokosság tulajdonát képező készpénz összeg és értékpapírok a szolnoki m. állampénztárnak megkeresésünkre küldött értesítése szerint ezen pénztárnál kezeltetnek letétként, mit a bolseviki rablók helyeztek ott el. Ezen elrabolt pénzösszeg kitett 153 418 Kor. 13 fill-t. Valószínű, hogy a megszökött banditák által a szolnoki m. állampénztárnál letétként elhelyezett egy db. lepecsételt láda a helybeli két pénzintézettől valamint a közbirtokosságtól és a v. pénztártól sebtiben összeharácsolt értékpapírokat foglalja magában, azonban a láda tartalmáról átiratunk ellenére ez ideig nem nyertünk felvilágosítást.” Ugyanebből a beszámolóból azt is megtudhatjuk, hogy a szolnoki Kereskedelmi Bank és Takarékpénztár Részvénytársaságnál ismeretlen tettesek 45 279 Korona 30 fillér készpénzt tettek letétbe, melyet a túrkevei pénzintézetektől tulajdonítottak el. A bank az iratcsomóban rejlő átadási jegyzőkönyv alapján 1920. május 19-én adta át a Túrkevei Népbanknak az intézet által őrzött értékeket azok leltározása alkalmával. A rendőrség viszont még 1920. november végén is a kommunista uralom alatt letétbe helyezett, a rendőrség működését biztosító pénzösszeg kiutalására várt, melyet a Magyar Királyi Állampénztárnak küldött levélben sürgetett arra hivatkozva, hogy „hivatalunk ezen hiányzó összeg megküldése nélkül sem a mult sem a folyó évről nem képes a szabályszerű elszámolást megejteni.”
A bankoktól elrabolt készpénzzel és értékpapírokkal kapcsolatos ügyiratok
(HU-MNL-JNSZVL-V.579.-58/1919.)
Ami a bolsevik vezetők elszámoltatását illeti, Madarász Istvánt 1919. szeptember 15-én előzetes letartóztatásba helyezték. A további fő hangadók egy része azonban Budapestre, illetve a Dunántúlra menekült. A Tiszán túli országrészre történő mindennemű utazáshoz a megszállt területek román katonai parancsnoka által kiállított, névre szóló utazási igazolványokra volt szükség, melynek kieszközlésére Gazdag Lajos a főispánhoz folyamodott 1919. október 2-án. November 15-én a rendőrkapitány hivatalos levélben tájékoztatta az államügyészséget az egyik volt direktóriumi tag, Vass Kálmán feltalálási helyéről, akit menekült tanítóként Jászárokszálláson alkalmaztak. Gazdag a kommunista tanító letartóztatását kérte, aki értesülései szerint „a direktórium itteni működéséről biztos tudomással bír, mert azzal mindig érintkezésben volt így tud annak minden intézkedéséről, elmenekülésük alkalmával is a direktóriummal menekült el”. A felderítő tevékenység sikerességét bizonyítja a Friss Újságban 1919. december 7-én megjelent cikk, mely a kommunista rablók elfogásáról tudósít. A cikk szerint Madarász Istvánt és bűntársait Pécel és Cegléd vidékén „fogdosták össze” és Budapesten vették őrizetbe. A túrkevei rendőrkapitány 1919. december 28-án kelt, a szolnoki államügyészségnek elküldött újabb hivatalos megkereséséből azonban kiderül, hogy Madarász felesége – Madarász Istvánné Rózsa Terézia –, illetve Lajos és Károly nevű fiai még mindig szabadlábon voltak és Gazdag értesülései szerint Szolnokon tartózkodtak. A volt direktóriumi elnök fent megnevezett családtagjai szintén aktívan részt vettek 1918 novemberében a tömegek izgatásában, valamint a rablásokban és fosztogatásokban, ezért további három tettestársukkal együtt az ő elfogásukat és letartóztatásukat is kérte a rendőrkapitány.
A gyanúsítottak felkutatásával és elfogásával kapcsolatos ügyiratok
(HU-MNL-JNSZVL-V.579.-58/1919.)
1920. március 7-én Dr. Gazdag Lajos rendőrkapitány az alábbiakról tájékoztatta táviratban az államügyészséget: „Hivatalunk őrizetbe vett izgatás, rablás, zsarolás stb. kommunista bűncselekmények miatt 113 egyént. Dr. Ács Albert ottani ügyész a rájuk vonatkozó bűnügyi iratok egy részét elvitte. Nyomozás ellenük folyamatban van. Kérem az ügyészség kiszállását és további intézkedések megtételét itt a helyszínen. 6 egyén átadva a mezőtúri járásbíróságnak Ács ügyész rendelkezésére.” A nagyszámú őrizetest jobb híján a környező városok és a honvédség fogdáiban, valamint a túrkevei polgári iskola tornatermében helyezték el. A rendőrkapitány a katonai főparancsnoksághoz írt levelében a nők külön helyiségben való elhelyezését kérte, továbbá a reggeli és a déli órákban az őrizetbe vett egyének egy-egy óra időtartamú levegőztetését és sétáltatását, valamint az őrizetre szolgáló helyiségek szellőztetését rendelte el. A polgári iskola tornatermében elhelyezett őrizetesek folyamatos orvosi felügyelet alatt álltak. 10 napi elzárást követően egyre több előzetesben lévő személy családtagja írt egészségügyi okokra hivatkozva felelősségvállalási nyilatkozatot, melyben szavatolta, hogy a gyógykezeltetés miatt szabadlábra helyezett rokona nem szökik meg, vagy követ el öngyilkosságot és a rendőrkapitány felszólítására bármikor megjelenik. A hazabocsátás szükségességét Túrkeve rendezett tanácsú város orvosa minden esetben a diagnózis felállításával együtt igazolta. 1920. március 21-én a doktor különböző okokból kifolyólag már egyszerre 10 személy házi ápolását tartotta szükségesnek, melyről a rendőrkapitányi hivatalt is írásban tájékoztatta. Az iskola tornatermének végleges kiürítésére végül március 26-án adott engedélyt a rendőrkapitány, miután a városi orvos az őrizetben tartottak között járványszerűen elterjedt rüh-kórról és tetvességről számolt be. A fertőzöttek hazabocsájtását követően a doktor „a tornaterem falainak, padozatának és a benne levő tornaszereknek is alapos és a legnagyobb szigorral keresztülvitt fertőtlenítését” ajánlotta „tekintettel az intézetbe járó gyermekek további egészségére.” A korábbi őrizeteseket ezt követően rendőri felügyelet alá helyezték, ami lakhelyelhagyási tilalommal járt.
Az őrizetesek egészségi állapotával kapcsolatos ügyiratok
(HU-MNL-JNSZVL-V.579.-58/1919.)
A rendőrkapitány végül 1920. december 9-én, délelőtt 11 óra 15 perckor elrendelte a kommunista ügyek nyomozásának soron kívüli befejezését és a nyomozati anyagnak a szolnoki ügyészséghez beküldését „mert a bizottság 1921. január 10-én készül Túrkevére kiszállni és az addig elkészítendő vád és vádindítványok csak ilyen megsürgetés mellett készíthetők el.” A tárgyalásokra 1921–1922-ben került sor, de sajnos ezek aktái nem kerültek a levéltárba, mert a Szolnoki Királyi Törvényszék 1927. évet megelőző ügyiratai a második világháborús események következtében elpusztultak. Fennmaradt viszont a Madarász Istvánról vezetett csendőrkarton a Magyar Királyi Belügyminisztérium államrendészeti kartotékrendszerében. A két világháború közötti magyar politikai rendészeti szervek ugyanis nyilvántartást vezettek az államra veszélyesnek ítélt, elsősorban baloldali mozgalmakhoz kötődő, kommunista érzelmű személyekről. Ebből kiderül, hogy Madarász „az első forradalomban, mint a munkástanács elnöke a csőcseléket rablásra, fosztogatásra bujtogatta, s azokban maga is részt vett. A kommunista eszméket hirdette s ezek érdekében agitált. Fentiekből kifolyólag a szolnoki kir. tszék B.3737/1921, 4631, 4644, 4647, 4649, 4826/1920, B.3746, 3749/1921. sz. jogerős ítéletekkel személyes szabadság megsértése, magánlaksértés, hatóság elleni erőszak, izgatás és zsarolás miatt összbüntetésül 10 évi börtönre és 8 évi jogvesztésre ítélte”. Büntetése végrehajtását azonban az orosz köztársaságnak történt kiadatása folytán 1922. március 25-én (a Budapesti Királyi Országos Gyűjtőfogházi rabtörzskönyvében található bejegyzés szerint július 22-én) félbeszakították. A túrkevei direktórium egykori vezetője a magyar-szovjet fogolycsere-akció keretében Moszkvába került. József és Erzsébet nevű gyermekei kikísérték Oroszországba, ahol mindketten családot alapítottak, édesapjuk viszont nem érezte jól magát és 1938-ban a moszkvai magyar királyi követségen kért engedélyt, hogy visszatérhessen hazájába. Kérését elutasították, őt magát pedig az ukrajnai Vinnicébe internálták, ahonnan 1941-ben, a magyar-német csapatok ukrajnai bevonulását követően szabadult. Madarász egy repülőgéproncsokat szállító magyar katonai teherautón jutott el Királyházára, ahol jelentkezett a csendőrségen. Innen Husztra, majd Szolnokra szállították. A szolnoki királyi ügyészség megállapította, hogy büntetése jogerősen elévült. 1941. augusztus 23-án érkezett Túrkevére mely naptól a helyi rendőrkapitány rendőri felügyelet alá helyezte. Számos magyar napilap tudósított Madarász megpróbáltatásairól. „Önként hazatért a „szovjet paradicsomból” egy kicserélt magyar hadifogoly” – számolt be a szenzációról a 8 Órai Újság Madarász István Túrkevére érkezése napján. Az Esti Újság, a Vásárhelyi Reggeli Újság és a Nyírvidék – Szabolcsi Hírlap a 68 éves kőműves-mester levelét is leközölte, melyben a túrkevei képviselő-testülettől kért engedélyt, hogy 22 évi vezeklését követően visszatérhessen nádfödeles hajlékába a Malomzugba. Nyugodt élete azonban csak 1944. április 3-ig tartott, amikor is Madarászt tíz társával együtt őrizetbe vették és májusban, mint veszélyesnek tartott baloldaliakat Nagykanizsára internálták őket. Augusztusban az új kormány hazaengedte a kényszerlakhelyre telepítetteket, de továbbra is korlátozták mozgási szabadságukat, a helyi rendőrségen rendszeresen jelentkezniük kellett.
Madarász István ezt követő életéről kevés információval rendelkezünk. 1956. szeptemberében részt vett a Magyar-Szovjet Művelődési Társaság túrkevei szervezetének baráti összejövetelén, amelyen a párt, a tanács és a társaság vezetői Túrkeve Szovjetuniót megjárt munkásmozgalmi vezetőivel, és a tanulmányaikat a Szovjetunióban folytató túrkevei egyetemistákkal találkoztak. A Szolnok Megyei Néplap tudósításában hosszan emlékezik a túrkevei direktórium egykori elnökének hányattatásaira. Az idős korára köztiszteletnek örvendő, de magányosan élő „Madarász bácsira” a túrkevei Zrínyi Ilona úttörőcsapat Ibolya őrse is felfigyelt. A Pajtás hetilap 1959. évi 6. számában az őrs vezetője arról számolt be, hogy 9 társával együtt kitakarítottak, kimeszeltek, bevásároltak és meg is főztek az ekkor már 88. évét betöltött, idős korára megszelídült mozgalmárnak.
Madarász Istvánról megjelent cikkek a sajtóban
Készítette: Szabóné Maslowski Madlen levéltáros
Címlapkép:
Madarász István 68 éves magyar hazatért nádfödeles házába a „szovjet paradicsomból”. Esti Ujság 1941. szeptember 11. 7.
Felhasznált levéltári források:
HU-BFL-VII.101.d -rab.II-7083 https://archives.hungaricana.hu/hu/lear/Fogoly/8499/?list=eyJxdWVyeSI6ICJcIm1hZGFyXHUwMGUxc3ogSXN0dlx1MDBlMW5cIitcIlRcdTAwZmFya2V2ZVwiIn0
HU-MNL-JNSZVL-V.571.-94/1921.
HU-MNL-JNSZVL-V.572.b-58/1919. 12166/1918.
HU-MNL-JNSZVL-V.572.b-58/1919. 12362/1918.
HU-MNL-JNSZVL-V.579.-58/1919.
Szakirodalom:
Selmeczi László: A polgári demokratikus forradalom Túrkevén (1918. november 1–1919. március 21.). In: Jászkunság XV. évf. 1-2. sz. Szolnok, 7-15.
Szilágyi Károly: Túrkeve története a XX. század első felében. In: Túrkeve népe és földje. Szerk. Örsi Julianna. Karcag, 1996. 189-233.
Takács Gyula: A vörös őrség. Közép Európai Közlemények 5. No. 1. 2012. 157-164.
Sajtó:
Bűnbánó lélekkel jött haza a szovjetparadicsomból. A direktóriumi elnök megtérése. Nyírvidék – Szabolcsi Hírlap 1941. október 4. 7.
Madarász bácsi vendégei. Pajtás 1959. február 11. 49.
Madarász István 68 éves magyar hazatért nádfödeles házába a „szovjet paradicsomból”. Esti Ujság 1941. szeptember 11. 7.
Madarász István 68 éves magyar hazatért nádfödeles házába a „szovjet paradicsomból”. Vásárhelyi Reggeli Ujság 1941. szeptember 21. 5.
Önként hazatért a „szovjetparadicsomból” egy kicserélt magyar hadifogoly. 8 Órai Újság 1941. augusztus 23. 8.
Régi harcosok, ifjú erők. Idős munkásmozgalmi vezetők és fiatal szovjetösztöndíjas értelmiségiek baráti találkozója Turkevén. Szolnok Megyeri Néplap 1956. szeptember 9. 5.
Túrkeve rémei. Elfogott kommunista rablók. Friss Újság 1919. december 7. 2.
Új hozzászólás