Szálkai Tamás: Címeres nemeslevelek a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltárában

A kiadvány kilencven eredeti nemeslevelet mutat be az 1535 és 1811 közötti időszakból, amelyek többsége Bihar Vármegye Levéltárából, míg a debreceni és hajdúsági vonatkozásúak többnyire a Déri Múzeum gyűjteményeiből kerültek a diplomagyűjteménybe, így érthető módon a bevezető fejezetekben elsősorban a bihari adatok dominálnak.

Nemcsak a heraldika és családtörténet iránt fogékony olvasók érdeklődését keltheti fel a könyv, hiszen a szerző nem egyszerűen közli az armálisok leírásait, hanem azokat társadalomtörténeti kontextusba is helyezi, ezzel Bihar vármegye kisnemesi társadalmának eddig nem vizsgált szegmenseire is fényt derít. Országos kitekintést nyújt, amikor hét levéltár anyaga alapján vizsgálja az oklevelek megszerzésének körülményeit: a jobbágyfelszabadítást, a címeradományozás folyamatát, a házmentesítést is tartalmazó nemesleveleket és a kiváltságlevelek szerkezetét is. Emellett a megye sokat hányódott levéltárának történetébe is bepillantást nyerhetünk: megtudhatjuk például, hogy az első „conservatio” céljára beadott címereslevelet 1757-ben helyezték el Bihar vármegye levéltárában. A gyűjtemény nagyobb részét alkotó nemeslevelek többségét Reszegi Lajos levéltáros 1929-ben emelte ki különböző fondokból, és azokhoz segédletet is készített – amikor Nagyváradról Berettyóújfaluba szállították a levéltár anyagát. A szerző munkáját nehezítette, hogy az eredeti segédletek a II. világháború során elvesztek, és az oklevelekhez tartozó iratok azonosítását, megkeresését is egyenként el kellett végeznie.

A kötet újdonsága, hogy közli az oklevelek eredeti címerleírásait és azok magyar fordításait is. Ez nemcsak azért hasznos, mert így lehetőség van a leírást összevetni a festménnyel, hanem azért is, mert a bemutatott armálisok közt nagyszámú olyan is akad, amelyek nem tartalmazzák a címerfestményt. Az egyes armálisok leírásai mellett a címerfestmény, illetve annak hiánya esetén az oklevelet ábrázoló színes fotó is helyet kapott. Levéltári segédletként is felfogható, hiszen a nemeslevelek minden fontos külső ismertetőjegyét (méret, címerfestmény, állapot, pecsét, aláírások) is számba veszi. A szerző apró részletekre kiterjedő vizsgálatait jelzi a tudományos igénnyel elkészített gazdag lábjegyzet apparátus, amely a kiadványt a szakmai közönség számára is használhatóvá teszi.

A gyűjtemény legrégibb darabja Szapolyai János adománylevele, amely az egyik legrégibb házmentesítést is tartalmazó, eredetiben fennmaradt armális. Jogi értelemben talán a legfontosabb, de kivitelét tekintve is a szebbek közé tartozik a hajdúk közös kiváltságlevele, amely ismert ugyan a szakirodalomban, ám azt kevesen tudják, hogy 1944-ben Hajdú Vármegye Levéltárának menekítésekor ez az oklevél a Vármegyeháza épületében maradt, s ott átvészelve Debrecen bombázását is, csak 1948-ban került elő selejtbe szánt papírok közül.

Figyelmet érdemelnek a meghamisított armálisok (7 db), amelyek külön tartalmi részben kerülnek bemutatásra. Annak ellenére, hogy ezek a Királyi Könyvekben nem szerepelnek, a szerző mégis törekedett – több helyen sikerrel – az eredeti adományozott nevének kiderítésére, amire a nemességigazolások során nem terjedt ki a hatóságok figyelme. Érdekes Tiburczi János könyv alakban kiállított nemességmegújító oklevele 1608-ból. Ebben durva hamisítás nyomai fedezhetőek fel, s a nemességvizsgálati iratokból az is kiderül, hogy a hamisítás ténye miatt egyszer már elkobzott armális néhány év múlva a levéltárból valamilyen úton-módon visszakerült ugyanazon családhoz, hogy újra megpróbálják vele nemességüket igazolni. Az eredeti tulajdonos kilétére az egyetlen meg nem hamisított név alapján bukkant a kötet szerzője, mivel az oklevélről kihirdetése után az egri káptalan előtt másolatot készíttettek, ahol a segédkönyvekbe az adományozás ténye és dátuma mellé bejegyezték az összes adományos nevét is. Az ilyen és hasonló feltárt történetek jelzik Szálkai Tamás vizsgálatainak alaposságát és az igényt, hogy az oklevelek adatainak egyszerű közlésén túllépve mintegy „életre keltse” az intézményben őrzött armálisokat.

A könyvet nemcsak bihari és hajdúsági olvasók forgathatják haszonnal, hiszen számos megállapítása kiegészíti, kerekebbé teszi a címeres nemeslevelekről és azok társadalomtörténeti szerepéről alkotott képünket.

Kovács Tamás
középiskolai tanár
(Debrecen)