Igazgató Asszonyunk munkáját díjazták Debrecenben a magyar kultúra napján

2020.02.06.
Debrecen város kulturális életében kifejtett példaértékű munkásságáért Debrecen Kultúrájáért Díjban részesült Szendiné dr. Orvos Erzsébet főlevéltáros-igazgató.

A hagyományokhoz híven 2020. január 22-én adta át Debrecen Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Debrecen Kultúrájáért Alapítvány díjait és alkotói ösztöndíjait a Debreceni Református Kollégium Múzeumában a város kulturális életében meghatározó szerepet játszó alkotók, tudományos szakemberek részére. A díjátadó helyszínének kiválasztása nem volt véletlen, ugyanis a magyar kultúra napja mellett idén egy másik évfordulót is ünnepelhettünk, hiszen 100 éve született a Légy jó mindhalálig című regény, Móricz Zsigmond örök érvényű alkotása.

 

 

Idén hét alkotói ösztöndíjat és két díjat ítélt oda az 1991 óta működő alapítvány. Debrecen Kultúrájáért Díjban részesült Berényi Rudolf képzőművész mellett Szendiné dr. Orvos Erzsébet főlevéltáros-igazgató is.

 

 

Vezetése alatt a Magyar Nemzeti Levéltár Hajdú-Bihar Megyei Levéltára számos debreceni és megyei intézménnyel alakított ki értékes szakmai munkakapcsolatot, ami közös rendezvények, kiadványok formájában komoly eredményeket hozott. Példa erre a Feltárulnak a Városháza titkai című városi kiállítás, illetve az évenként megrendezésre kerülő Múzeumok Éjszakája városházi helyszíne. Közművelődési tevékenységének elismeréseképpen az intézmény 2014-ben megkapta Az Év Levéltára címet, 2015-ben pedig Debrecen Város Csokonai-díját.

 

 

Szendiné dr. Orvos Erzsébet munkáját állami kitüntetések formájában is elismerték. 2018-ban „a helyi települések múltjának felkutatását és megismerését szolgáló magas színvonalú tudományos és közművelődési tevékenysége elismeréseként” Magyarország köztársasági elnökétől megkapta a Magyar Arany Érdemkereszt kitüntetést, 2019-ben pedig az „Elfeledett emlékezet” háborús kegyeleti kutatócsoportban végzett tevékenységéért a Honvédelemért Kitüntető cím III. fokozatát.

 

A rendezvényről bővebben itt olvashatnak:

Levéltárost és képzőművészt díjaztak Debrecenben a magyar kultúra napján

 

 

 

Utolsó frissítés:

2020.04.22.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges