Elhunyt dr. Gazdag István, a Hajdú-Bihar Megyei Levéltár nyugalmazott igazgatója

2017.04.26.
Megrendülten tudatjuk mindazokkal, akik ismerték, hogy 2017. április 8-án, életének 84. esztendejében elhunyt dr. Gazdag István, volt levéltár-igazgatónk. Temetése 2017. április 28-án 11 óra 30 perckor lesz a Debreceni Köztemető 1. számú ravatalozójában.
Gazdag István 1932–2017

Gazdag István 1932. szeptember 19-én született Szegeden, iskoláit azonban már Debrecen városában végezte el, és a Kossuth Lajos Tudományegyetem Bölcsészettudományi Karán szerzett történelem szakos diplomát 1956-ban. Ezt követően rövid ideig az egyetem Marxista Tanszékén dolgozott, majd néhány évig tanárként a Tóthfalusi Sándor Általános Iskolában és a Tóth Árpád Gimnáziumban. Ezután ismét egyetemi oktató lett, az Agrártudományi Egyetem Marxista Tanszékén munkásmozgalom-történetet tanított.

A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár igazgatói megbízatását 1973. január 1-én kapta. A levéltárral még egyetemista korában ismerkedett meg egy pályázat kapcsán, majd tanári munkája során is szívesen kutatgatott itt. Részt vett a dr. Komoróczy György által szerkesztett és 1959-ben megjelent „Tanácsköztársaság Hajdú-Biharban” című dokumentumkötet munkáiban. Ettől kezdve kisebb-nagyobb publikációi jelentek meg, melyek száma elérte a százat. Elsősorban a munkásmozgalom-történet és az agrártörténet érdekelte.

A levéltári munkából két fontos terület foglalkoztatta elsősorban: a tudományos kutatómunka és a tudományos szervező, publikációs tevékenység. Arra törekedett, hogy az általa vezetett levéltár ne archívum jellegű legyen, hanem beilleszkedjen az egyetemi város szellemi életébe. Nagyon jó kapcsolatok alakultak ki a Kossuth Lajos Tudományegyetem Történelmi Intézetének oktatóival, elsősorban dr. Szendrey István, dr. Rácz István és dr. Orosz István nevét említhetjük meg. Hasonlóképpen harmonikus együttműködés jött létre a Déri Múzeum munkatársaival is. Annak érdekében, hogy a levéltár közművelődési szerepe erősödjön, rendszeresen rendezett levéltári tudományos délutánokat, évente pedig levéltári napokat. Dr. Gazdag István szerkesztésében jelentek meg a Hajdú-Bihar Megyei Levéltári Közlemények, Forráskiadványok és Évkönyvek sorozatok.

Álma egy új, korszerű, a kutatómunkát nagymértékben elősegítő levéltár megvalósítása volt. 1984-ben egy évtizednyi tudományszervező munkája elismeréseként megkapta a Szabó Ervin Emlékérmet.

 

Szendiné dr. Orvos Erzsébet

 

Hajdú-Bihari Napló – 2017. április 25.

 

Utolsó frissítés:

2017.05.31.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges