Egyenes tekintet

A Seres-féle vászon „szemtakaró” kacskaringós útja
2020.10.30.
A Dr. Seres Géza szemész főorvos nevéhez fűződő újítás nagy előrelépést jelentett az 1960-as évek közepén a tompalátású kancsal gyermekek gyógykezelésében, de még nagyobb szolgálatot tehetett volna – az akkor már népbetegségnek számító – kancsalság visszaszorításában, ha a vászon „szemtakaró” országos bevezetése elé nem gördít különféle akadályokat a bürokrácia és a törvényi szabályozás.


A Seres-féle vászon szemtakaró

Kezdettől fogva kérdéses volt a gyártó és a forgalomba hozó kiléte, illetve az, hogy kaphat-e a szemtakaró – hivatalos nevén az occluder – gyógyászati segédeszköz minősítést, ezzel lehetővé téve azt, hogy a rászorulók kedvezményesen juthassanak hozzá. A főorvos minden igyekezete ellenére az újítás elfogadását követő egy évtizedben még mindig csak Hajdú-Bihar megye területén lehetett a társadalombiztosítás terhére igénybe venni, noha viselése legalább annyira fontos volt már akkor is a tompalátók számára, mint a szemüvegé.

A napjainkban is használatos szemészeti tapasz funkcióját tekintve nem változott, viszont külső megjelenésében jelentős átalakuláson ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Az 1960-as évek elején a szemészek számos tompalátónál alumíniumból készült szemtakarót, azaz obturátort használtak, de ezt – merevsége, éles széle és esztétikai hiányosságai miatt – hamarosan felcserélték az ún. szivacsos eltakaróval, ami ugyan korszerűbbnek számított, ám a szivacs gyorsan elszennyeződött, és megakadályozta a szem szellőzését, ezzel pedig gyakran okozva kötőhártyahurutot. Ismeretes még a korai próbálkozások között a gumi eltakaró is, amelyet a szemüvegre kellett rányomni, ez azonban tapadási nehézségek következtében rendszeresen leesett.

Az említett problémák kiküszöbölésére – enyhítésére próbált megoldást találni Dr. Seres Géza, a debreceni Városi Iskolai Szemgondozó Intézet vezető főorvosa és szakmai csapata, amikor 1965 márciusában Szemüvegkerettől félig függetlenített, teljesen záró vászontakaró címen benyújtották újítási kérelmüket az Egészségügyi Minisztérium Gyógyszerészeti és Műszerügyi Főigazgatóságához. A főorvos már a kérelem beadásával egy időben javaslatot tett a gyógyászati eszköz gyártójára (Debreceni Háziipari Szövetkezet) és a forgalomba hozóra (debreceni OFOTÉRT üzlet). A bíráló bizottság – figyelembe véve Dr. Kettesy Aladár egyetemi tanár szakvéleményét is – elfogadta az újítást és 2000 Ft újítási díjat ajánlott meg a találmány megalkotóinak a részvétel százalékos arányában. A Seres-féle vászon „szemtakaró” névadója 800 Ft értékben (40%) részesült a díjazásból.

1965. május 28-án az Egészségügyi Minisztérium Gyógyszerészeti és Műszerügyi Főigazgatósága az újítási díj kifizetésének meghagyása mellett utasította a Debrecen Megyei Jogú Városi Tanács VB IX. Egészségügyi Osztályát, hogy a szabadalom dokumentumait és a bemutató szemüveget adja át a helyi SZTK alközpontnak az országos bevezetés végett. A minisztériumi ajánlás ellenére a SZOT Társadalombiztosítási Főigazgatóság Egészségügyi Osztálya csak a Debreceni Igazgatóság területén és kísérleti jelleggel engedélyezte a társadalombiztosítás terhére gyógyászati segédeszközként szemész szakorvos által rendelhető vászon szemtakarót, viszont a szakrendelés javaslata alapján – szükség esetén – egyidejűleg akár 3–5 darab felírására adott lehetőséget.


Az újítás oldalnézetből

Seres főorvos az SZTK megyei igazgatójával történő egyeztetés után először a Gyógyszertári Központot kereste meg kérésével, hogy az occludert mint „olcsó gyógyászati segédeszközt” a gyógyszertárak hozzák forgalomba. A Központ igazgatója elutasító válaszát azzal indokolta, hogy a gyógyszertárakban csak törzskönyvezett gyógyászati segédeszközöket áll módjukban forgalmazni, viszont a szemtakaró nem sorolható ebbe a kategóriába.  A törzskönyvezés kezdettől fogva a törvényi szabályozás következtében hiúsult meg, pontosabban az akadályt a Főigazgatóság feltételekhez kötött engedélye jelentette, ami nem tette lehetővé a szemtakaró országos bevezetését, és csak kísérleti jelleggel alkalmazhatták a gyógyításban.

Ezek után fordult a főorvos az OFOTÉRT Központhoz, mint egy másik lehetséges forgalmazóhoz, hogy járuljon hozzá az occluder árusításához debreceni boltjaiban. A Központ arra hivatkozással, hogy a „textiliából készült ún. szemtakaró nem optikai cikk”, teljes mértékben elzárkózott annak forgalmazásától. Az elutasító válaszok következtében így jutott 1966-ban holtpontra a vászonból készült szemtakaró országos elterjesztése, gyártásának és forgalomba hozatalának elakadása pedig gátolta az országos tompalátás elleni küzdelem kibontakozását. Ezzel szemben Seres főorvos – közel négyéves tapasztalatai alapján – arról számolt be, hogy Debrecenben viszonylag rövid idő alatt nagy előrelépés következett be a kancsalgondozásban, ami elsősorban a kényelmes és jól záró vászon szemtakarónak köszönhető.


Dr. Kettesy Aladár egyetemi tanár szakvéleménye az újításról

1969-ben csak a Városi Iskolai Szemgondozó Intézetben 3500 kancsal gyermek állt kezelés alatt, így nem meglepő a szakma részéről az aggodalom és az igyekezet a kérdés újratárgyalásában. A következő évben Hárász Gyula országgyűlési képviselő az ügy mellé állt, és arra kérte az illetékeseket, hogy ismételten vizsgálják meg ezt a közérdekű problémát és az „új gazdasági mechanizmus szellemében” találjanak valami megoldást. A közbenjárás hathatósnak bizonyult, hiszen a helyi SZTK alközpontja részéről Nagy Gábor számviteli osztályvezető a Főigazgatóság illetékes szakreferensével, Szóbl Emillel egyetértésben a Városi Szemgondozó Intézetet kérte fel a vászon szemtakaró gyártására, és Hajdú-Bihar megye területén vény ellenében történő forgalomba hozatalára. Az ügylet gyakorlati megvalósítását úgy képzelték el, hogy az alközpont negyedévenként elszámolja a vényeket, és az ellenértéket a Szemgondozó Intézet számlájára utalja.


Az engedélyeztetés dokumentumai

Az elgondolás önmagában még kevés volt, a kivitelezéshez természetesen szükség volt a különböző illetékes hivatalok engedélyére is: az Ipari Osztály hozzájárulására az alközpont és a Szemgondozó között kötendő „Megállapodás-tervezet” elkészítéséhez, és egyáltalában a tevékenység végzésének jóváhagyásához. Utóbbihoz a Pénzügyi Osztály véleményezésére is elengedhetetlen volt, hiszen felmerülhetett a kérdés, hogy a Szemgondozó Intézet, mint egy betegellátó intézmény, még ha csak kísérleti jelleggel is, de végezhet-e az alapfeladatain túl ilyen fajta tevékenységet, illetve költségvetésében miképpen tudja elhatárolni a nevezett gyógyászati segédeszköz gyártásával, valamint a vény ellenében történő forgalmazásával kapcsolatos bevételeit és kiadásait. A Pénzügyi Osztály állásfoglalása elsősorban az eladó személyére fókuszált, és az Egészségügyi Osztály vezetőjének szóló levelében utalást is tett a Hajdú-Bihar Megyei Gyógyszertári Központra, mint az általa legcélszerűbbnek vélt forgalmazóra. Sőt támogatásáról biztosította az Egészségügyi Osztályt, hogy amennyiben a Gyógyszertári Központ vállalja az eladást, de szigorúan csak bizományosi rendszerben, akkor az intézmény számára előirányzat átcsoportosításával finanszírozza a gyártás során felmerülő tényleges költségeket. A Pénzügy felhívta a figyelmet arra is, hogy a Szemgondozóval kötött szerződésnek minden esetben tartalmaznia kell az átvenni kívánt mennyiséget függetlenül attól, ki az eladó (a Gyógyszertári Központ vagy más kereskedelmi vállalat), és hogy azonnali eladásról vagy bizományról van-e szó. A vételárat az eladónak a tanács letéti számlájára kellett befizetni, majd az illetékesek osztottak-szoroztak, és a „nyereséget” felosztották a fejlesztési, a kulturális és a jutalmazási alap között.

A Debrecen Megyei Jogú Városi Tanács Kereskedelmi Osztálya ismét más alternatívát vetett fel a vászon szemtakaró forgalmazójának kivitelezőjére. Ők ugyanis a Vörös Hadsereg útja (ma Piac utca) 20. szám alatti 21. számú Illatszerbolt részére adták ki az engedélyt, amely kedvező adottságai révén (hiszen ügyfélköre kiterjedt a közvetlen fogyasztókra és belföldi nagyobb közületi megrendelőkre), részese lehetett volna az occluder országos elterjesztésének.

Végül az 1971. április 21-én kelt „Megállapodás-tervezet”-ből hat hónappal később vált „Ideiglenes megállapodás”, ami fél évi időtartamra szólt. A tervezetből csak egyetlen számszerű adatra hívnám fel a figyelmet, a debreceni „Szemgondozó Intézet […] évi szemtakaró igénye, huszonnégyezer (24 ezer) darab”. Ez a mennyiség jól mutatja az újítás fontosságát, amely később országos szinten is elterjedt.

Az ép látás nagyon fontos szerepet játszik a gyermekek életében, fejlődésében. A hangsúly tehát a megelőzésen van, ezért 1973. október 11–12. között rendezték meg Debrecenben az I. Országos Gyermekszem-gondozási Ankétot.

Összefoglalóm Seres Géza halálának első évfordulója alkalmából, a feltaláló emlékére készült.

Kovács Tünde

 

Forrás: MNL HBML XXIII. 26. Hajdú-Bihar Megyei Tanács VB együttesen kezelt iratai – Egészségügyi Osztály. 22.080/1974.

 

 

Utolsó frissítés:

2020.11.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges