Jelenlegi hely

MNL CSCSVL Hódmezővásárhely

 

6800 Hódmezővásárhely, Bajcsy-Zsilinszky u. 25.

Telefonszámok: (62) 222-308 ; 70/653-37-40

E-mail: hodmezovasarhely.cscsvl@mnl.gov.hu

Hódmezővásárhely, Mártély, Székkutas iratanyagát őrzi. Megyei levéltári hálózatot ellátó könyvkötő műhelyet működtet.

A hódmezővásárhelyi levéltár kialakulása nem köthető konkrét évszámhoz. Földesúri mezőváros lévén már a középkorban sem őrzött minden birtoklással kapcsolatos oklevelet, hiszen azok többsége a mindenkori birtokos családi levéltárába került. A város elöljáróságának a földesúrral, az egyházi főméltóságokkal való levelezését, a földesúrtól kapott jogosítványokat, a tanácskozási és bíráskodási jegyzőkönyveket és más, a közigazgatás és igazságszolgáltatás során keletkezett iratokat azonban összegyűjtötték és kezdetben a jegyző felügyeletére bízták.
 
 
Az 1834-ben készült új városházán már külön jegyzői szoba és "leveles tár" is volt. Egészen az önálló törvényhatósági jog elnyeréséig itt őrizték az iratokat. 1873 után a megnövekedett hivatali apparátusnak kellett a helyet átadni, így a levéltárat 1874-ben a volt megyei börtönépületbe költöztették át.
 
1893-ban felépült a mai városháza a Kossuth téren, ahol külön levéltárat alakítottak ki. Az átköltözés még abban az évben megtörtént.
 
A két világháború között a levéltár rendezettségi szintje megfelelő volt. A városháza földszintjén 2 helyiségben és az alatta lévő 3 pincehelyiségben megfelelő szellőztetési lehetőségekkel szárazon tárolták az iratokat, melyeket faállványokon helyeztek el.
 
Az egész levéltári anyaghoz általános leltárral rendelkeztek. A levéltári rendszer az 1890-es évek végén alakult ki.
 
Az 1947. évi 21. tc. átfogóan rendezte a magyar levéltárügyet. A V. K. M. a főfelügyelő útján gyakorolta a szakfelügyeletet a megyék, városok és községek levéltárai felett. A törvényhatósági jogú városok levéltárait közlevéltárrá nyilvánították. Az 1950. évi 29. tvr. alapján megszervezték a Levéltárak Országos Központját, a közlevéltárak állami kezelésbe kerültek. Csongrád megyében létrehozták a Szegedi Állami Levéltárat és a Szentesi Állami Levéltárat. Ez utóbbi gyűjtőterületéhez tartozott Hódmezővásárhely, de az iratok a város levéltárában maradtak. A levéltárak gyűjtőköre kibővült, amennyiben minden történeti értékű iratot - bármely iratképző szervnél keletkezett - ezentúl levéltári őrizetbe kellett adni.
 
Hódmezővásárhely levéltára 1967-ig a Szentesi Állami Levéltárhoz tartozott. 1968 és 1973 között a levéltárakat a megyék vették át, a szentesi levéltárat ez idő alatt Csongrád megyei 2. számú levéltárnak nevezték. 1973-ban megszűnt Szentesen a megyei levéltár, és a megye városaiban lévő levéltáraknak Szeged lett a központja Csongrád Megyei Levéltár elnevezéssel.
 
Ez időtől kezdve a hódmezővásárhelyi levéltár, mint a Csongrád Megyei Levéltár fióklevéltára működik és a megye többi városához hasonlóan saját történeti értékű iratait őrzi.
 
A hódmezővásárhelyi levéltár 1992-ban a városháza 3 földszinti és 3 pincehelyiségéből új épületbe költözött a Bajcsy-Zsilinszky u. 25. szám alá. Az épület műszaki átadására 1992. szeptember 22-én került sor.
 
Az új raktárépületben galériás rendszerben 2907 polcfolyóméter irat elhelyezésére nyílt lehetőség. A 425 m2 alapterületű raktárban Dexion-Salgó polcokon helyeztük el a közel 2100 folyóméter iratanyagunkat. A további gyarapodás befogadására így összesen 800 folyóméternyi szabad polc áll rendelkezésre. Az utcai két felújított szárny egyikében három kiállítást rendeztünk be, egy várostörténeti kiállítást, Nagy György- és Szeremlei Sámuel-emlékszobát, melyek állandó jellegűek.
 
 
Ebben a szárnyban külön raktárt biztosítottunk a bekötött újságoknak és a térképeknek. Itt található még egy tárgyaló, szükség esetén kutatóterem, egy fotólabor és egy fénymásoló, illetve mikrofilm-leolvasó helyiség. A másik felújított utcai szárnyban van a kutatóterem és az irodák. Külön üvegezett, köralakú kiállító-teremmel rendelkezünk, ideiglenes kiállítások számára. Az udvari helyiségben könyvkötő műhelyt rendeztünk be. Időközben a létszám bővült és az anyagi ellátottság is javult. A faállványokat Dexion-Salgó állványok váltották fel. Az iratok több mint 90%-a dobozolt állapotban van és kb. 70%-a középszinten és darabszinten rendezett és segédletekkel ellátott. Az iratok rendezése jelenleg is folyik.
 
A 2014. évi összesítés szerint a Hódmezővásárhelyi Levéltár iratanyaga 666 önálló irategyüttesből (fondból) áll. Ezek összterjedelme 2596,74 folyómétert tesz ki.