Szántó István

Szántó István 

 "Nádor" fn. tmb. a III/II. szolgálatában 



 

Szántó István miskolci újságírót 1971-ben szervezte be a III/II. osztály hazafias vonalon, majd "Nádor" fedőnéven foglalkoztatta. Kezdetben ügynöki minősítést kapott, később titkos megbízottként látta el megbízásait. Az interjúból kiderül, a magyar titkosszolgálat Szántó István révén 1972-74-ben három nyári tábort is szervezett Splitbe, hogy elősegítsék zsidó fiatalok alijázását, Izraelbe való kitelepülését, majd az izraeli titkosszolgálat többek között rajta keresztül tartott kapcsolatot a magyar társszervvel. "Nádor"-t a '80-as években magyarországi befolyásra törekvő nyugati cégekre állították rá, de megpróbálták elküldeni az MDF lakitelki tanácskozására is, bár utóbbit nem vállalta. Tevékenységét a rendszerváltozás idején felülvizsgálták, de foglalkoztatását fenntartották. Szántó István a rendszerváltozás időszakáig beszélt múltjáról, reményeink szerint a következő években - miután a titkosítási határidők lejárnak - az interjú folytatódik.

Felvétel ideje: 2019. május 24.