Pandúrból lesz a legjobb (ál)zsivány? Adalékok egy furcsán végződött fedett nyomozáshoz

2020.09.14.

Pandúrból lesz a legjobb (ál)zsivány? Adalékok egy furcsán végződött fedett nyomozáshoz

Írta: Bodnár Krisztián

 

Napjainkra már teljesen megszokottá vált, hogy akár a híradásokban, akár a bűnügyi filmekben, regényekben előtűnnek a bűnözők közé „beépült” nyomozók. Korábban sem volt teljesen ismeretlen ez a módszer, amint azt az alább közölt dokumentum is tanúsítja. 1874 februárjában egy furcsa eset döbbentette meg Erdőbénye község lakóit, amelynek a főszereplői pandúrok voltak, s amely éppen ilyen fedett nyomozás volt. Ez a történet ebből a világból nyújt némi ízelítőt.

 

A lezajlott eseményekről (illetve azok egy részéről) a tokaji járás szolgabírájának Zemplén vármegye alispánjához írott, 1874. február 24-i keltezésű leveléből értesülhetünk. Megtudhatjuk, hogy az erdőbényei kocsmában három felfegyverzett, parasztruhás idegen jelent meg, akik nem csak gyanúsan viselkedtek, de a jelentés szerint „a kocsmában összecsődült lakosságban valóságos botrányt idéztek elő”.[1]Ekkor Erdőbénye főbírája letartóztatta őket, majd pedig bekísértette őket a jelentést író szolgabíróhoz, s meglehetősen bizarr és komikus helyzetet eredményezhetett, amikor kiderült, hogy Abaúj vármegyei pandúrokkal van dolguk a hatóságoknak.Arról sajnos nem szól a levél, hogy ki lepődhetett meg jobban, és hogy a pandúrok miféle viselkedéssel kelthettek botrányt, erre vonatkozóan legfeljebb csak sejtéseink lehetnek. S az is elképzelhető, hogy csupán azért viselkedtek megbotránkoztató módon, hogy könnyebben elvegyülhessenek a nép között, de az sem zárható ki, hogy egyébként sem éltek teljesen feddhetetlen életet.

Amennyiben ugyanis hihetünk a Királyhelmecen szolgáló csendbiztos, Szentmihályi Lajos 1881. évi beszámolójának, a pandúrok erkölcsi fegyelme rendkívül meglazult. Ő például említ egy esetet, amikor is az egyik beosztottját, a „részeg gazember” Bálint Lászlót a tiszteletlensége miatt „nyakon legyintette”, az pedig fegyvert fogott rá. E jelentés szerint a hivatalos kiküldetések során is általánossá váltak a „dorbézolások”, s Szentmihályi kijelenti, hogy a pandúrokkal senki sem foglalkozik, senki sem próbálja őket megfegyelmezni.[2] Ha esetleg kritikával fogadjuk is az általános erkölcsi széthullást ecsetelő leírást, nem zárhatjuk ki teljes mértékben, hogy van igazságtartalma. Ráadásul a szakirodalomban is találhatunk adatokat arra vonatkozóan, hogy a pandúrok körében például gyakori volt a korrupció.[3] Ebből fakadóan akár az a feltételezés sem lehet minden valóságot nélkülöző, hogy az Erdőbényén letartóztatott pandúrok kocsmabeli viselkedése nem csupán látszat volt.

A vármegyei pandúrság intézménye klasszikus formájában a 18–19. században élte virágkorát, amikor is fegyveres szolgálatot teljesítő, rendfenntartó feladatokat ellátó személyeket értettek e fogalom alatt. (A szó a 17. század elejétől ismert, akkoriban még török gyalogos katonát, illetve martalócot jelentett.)[4] Az 1848–49-es forradalom és szabadságharc leverését követően megszüntették a pandúri és a csendbiztosi intézményt, s ezeket csupán az 1860-as években állították vissza. Az 1870-es évek elején mintegy 2700 közbiztonsági személy működött Magyarországon, ám az egyes törvényhatóságok ilyen jellegű rendvédelmi szervei országosan nem bírtak egységes jelleggel, minden vármegye a saját megfontolásai szerint rendelkezhetett e kérdésben. Ráadásul a pandúrok jogköre is korlátozott volt, hiszen a bűnüldözés során csak akkor léphettek át egy másik vármegye területére, amennyiben azt előzetesen bejelentették az adott törvényhatóság vezetésének, és engedélyt is kaptak erre.[5]

Az Erdőbényén kellemetlen helyzetbe került pandúrok ez utóbbi szabálynak sem tettek eleget, legalábbis a szolgabírói jelentésből az derül ki, hogy a bényei bíró panasza szerint nem történt meg ez az aktus. Azt sajnos nem tudjuk, a rendfenntartó közegek később kaptak-e bármiféle megtorlást a feletteseiktől, esetleg az erdőbényei bíró vagy a tokaji járásbeli szolgabíró dicséretben részesült-e az éberségéért, mindenesetre a lejátszódott események adatokkal szolgálhatnak a pandúrok egy részének mentalitásával, illetve a rendfenntartás korabeli minőségével kapcsolatban.

Az alábbiakban mindkét említett jelentést közöljük, mai helyesírási elvek szerint, de a sajátos nyelvi fordulatokat meghagyva.

 MNL BAZML IV.2405.b. 1202/1874.

 

     Tokaji járás szolgabírájától

Nagyságos Kir:[ályi] tanácsos Alispán úr!

 

Folyó hó 15-én E.[rdő]bénye város főbírája részéről hozzám azon jelentés tétetvén, hogy ottan e hó 14-én 3 felfegyverzett ember jelent meg, s ezek magukat egy ottani korcsmában beszélgetéseik folytán gyanúsakká tevén, a bennök rablókat lenni vélt nyugtalan lakosság megnyugtatása tekintetéből őket letartóztatta s lefegyverezte. Ezek akkor előmutatták Abaúj megyei pandúr szolgálati könyveiket, de ennek előmutatása az E.[rdő]bényei városbírót kellőleg azon okon nem nyugtatván meg, mert egyrészt magukat pandúri kiküldött minőségben nála jelenteni elmulasztották, de másrészt a korcsmábani magukviselete, és parasztruhában volt álöltözködésük is gyanúsakká tette: hozzám beadott jelentésében a letartóztatottaknak Tokajba bekísértetését kérte.

A vett jelentés folytán nyomban E.[rdő]bényén, járási csendbiztosom kíséretében megjelenvén, a letartóztatott 3 egyént kihallgattam, s csakhamar kiderült, hogy ők Abaúj megyei pandúrok, név szerint Hodi István, Losonczi Bálint gyalogpandúr őrvezetők, és Fehér Sámuel gyalogpandúr-legény, – állítólag a Bodnár rablótestvérek nyomozására kiküldve, s éppen azért álruhába öltözve vannak. – Szolgálati könyvük 1874. febr. 14-ről Komlóskán láttamozva volt.

E kiderített tényálladék nyomozása alkalmával, esetleg bizonyos Korán Ferenc nevű Abaúj megyei pandúr őrmester cirkálásából hazafele térve, E.[rdő]Bényén a város főbírónál jelentkezve, a letartóztatott abaújiakban megyei pandúrokra ösmervén, kérdésemre azon határozott feleletet adta, hogy a letartóztatottakat ilyenekül ösmervén, értük jótállást vállalni kész; mire őket szabadlábra helyeztem.

Ezen esetet Nagyságodnak azon alázatos kéréssel hozok [!] tudomására, hogy amennyiben nevezettek magukat E.[rdő]bényén a község elöljárónál jelenteni elmulasztották, s emiatt keltének maguk ellen gyanút, a korcsmában összecsődült lakosságban valóságos botrányt idéztek elő: méltóztassék Abaúj megye alispáni hivatala útján intézkedést tétetni, hogy nevezett megyei pandúrok saját hatóságuk kebelében kérdőre vonatván, jövőre ily mulasztásból eredhető kötelességről való megfelejtkezésök által, a közönség nyugalmát ne háborítsák.

 

Tokaj, 1874. február 24-én

  Szabó László

   szolgabíró

 MNL BAZML IV.2405.b. 8397/1881.

 

Tekintetes Megyei Alispán Úr!

 

Azon idő óta, mióta köztudomásúvá vált azon dolog, hogy a jelenleg alkalmazásban lévő közbiztonsági közegek (pandúrok) helyét a csendőrség fogja betölteni, a rend és fegyelem a legényeim közt úgy megzilálódott, hogy már nem csak hivatalos küldetésekben tesznek minden alkalommal visszaélést, de midőn ezen visszaélések- [ért és] helytelen eljárásokért rendre utasítva szidom őket, eset történt hogy velem szembeszállva semmi szubordinatiót [itt: tiszteletet, alázatot] ösmerni nem akarva visszafeleselgettek – s midőn ezért nyakon legyintettem egyiket, Bálint Lászlót, rám engem szidva fegyvert fogott – s részben saját ügyességemnek köszönhetem, hogy vagy le nem ütött, vagy Isten tudja, mi nem történt, s midőn e részeg gazembert lefegyvereztem, s a börtönbe leendő bekísérés végett két legénynek átadtam, azt szépen szabadon bocsájtották.

Pandúrjaink közt a visszaélések ideje rég elharapódzott, de különösen azon idő óta, mióta Láczai csendbiztos legényei hozzám, illetve rendelkezésem alá adattak – azóta a korhelykedés, éjjeli dorbézolások, hivatalos kiküldetések alkalmávali korhelykedések, s a rendelt időn túli elmaradások napirenden vannak, úgyannyira, hogy bármint igyekeztem őket ezektől visszatartani, arra képtelen vagyok, s mivel rajtam kívül őket senki sem nem fenyíti, sem nem szidja, valóságos személyes ellenségeimmé lettek.

Történt több oly eset, hogy éjjel jöttek felkölteni, hogy csináljak a pandúrokkal valamit – mert a korcsmát eget rázó dorbézolásaikkal majd felverik; személyesen közéjök mentem, egynek gallérját megragadva megráztam, a többi szétugrált, ez egyet a börtönbe galléron fogva felvezettem, otthagyva éjjel röktön [!] a szolgabírósághoz bejelentettem az ügyet. Jelentésemre intézkedés semmi, egy szó nem történt, a börtönőr által a felvitt egyén azonnal kibocsájtatott, s 3. napig felém nem jött; három nap múlva a szolgabírósághoz beállított, s előadta, hogy a csendbiztos összetörte, úgy, hogy a melyét [mellét] nem bírja s. t. b. Ekkor én lettem azonnal interpellálva [kérdőre vonva] a pandúr előtt, s nekem kelletett magam igazolni – holott egy ujjal hozzá ütésképpen nem nyúltam, s a legszigorúbb büntetést e gaz népek érdemelték volna meg.

Ezen és sok más elkövetett kihágások – miként felsőbb hatóságtól még dorgálást sem kaptak soha – okai ezen merészségeknek, hogy annyira mentek, hogy már csendbiztosukkal is szembeszállni merészkednek, s ha ennek eleje nem vétetik a legszigorúbban, a hivatalos intézkedések, a személy- és vagyonbiztonság feletti őrködés a legmélyebben alásüllyedni fog, a pandúrt kiküldeni már ma nem lehet, ezután pedig még úgy sem lehetlesz.

A legmélyebb tisztelettel esedezem a tek:[intetes] megyei alispán úr előtt, méltóztassék valami intézkedést tenni, hogy ezen jelzett, s minden nap mindenféle elő nem sorolható kihágásokat tevő fegyelmezetlen nép minden alkalommal büntetését elvegye érdemszerűleg, s a csendbiztos bejelentése hitelre találjon az illető felsőbb hatóságnál – mert hisz aki eskü alatt teljesíti hivatalos kötelmeit, a[z] valótlant állítani nem fog.

Ezen velem szemben személyeskedő, s rám fegyvert fogó egyént pedig nemcsak szolgálatából elbocsájtani, de érdemileg hatalmánál fogva megbüntettetni méltóztassék.

A legmélyebb tisztelettel vagyok

K[irály]helmecen, 1881. augusztus 22.

Tekintetes Alispán Úrnak

            alázatos szolgája

             Szentmihályi Lajos

          csendbiztos



[1]Magyar Nemzeti Levéltár Borsod–Abaúj–Zemplén Megyei Levéltára. IV.2405. Zemplén vármegye alispánjának iratai 1872–1950. b. Közigazgatási iratok 1872–1950. 1202/1874.

[2]MNL BAZML. IV.2405.b. 8397/1881.

[3]Csapó Csaba: A Magyar Királyi Csendőrség története 1881–1914. Pro Pannonia, Pécs. 1999. 20. (Pannónia könyvek); Kozári Monika: A dualista rendszer 1867–1918. Pro Pannonia Kiadói Alapítvány, Bp. 2005. 270–271. (Modern magyar politikai rendszerek)

[4]A Pallas Nagy Lexikona. XIII. kötet. Pallas Irodalmi és Nyomdai Részvénytársaság, Bp. 1896. 766.; Britannica Hungarica. XIV. kötet. Főszerk. Széky János. Magyar Világ Kiadó, Bp. É. n. 418.

[5]Kozári M.: i. m. 269–270.

 

Utolsó frissítés:

2020.09.14.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges