Egy politikai fogoly önvallomása a „Búza téri sorsirányító”-ban

2025.01.07.

 

Egy politikai fogoly önvallomása a „Búza téri sorsirányító”-ban

Írta: Kis József

 

1955 őszén egy ivádi parasztember, Ivády László Kázmér sínylődött az ÁVH Borsod megyei Főosztályának épületében. Minden bizonnyal önvallomást kellett írnia, mert jó pár papírost és ceruzát kapott, ő azonban ihletett kaphatott, mert vallomását egy kereken száz versszakból álló költemény formájában rögzítette.

A történet 1953-ban kezdődött. Borsodnádasdon egy Erdei István nevű lemezgyári munkás beszélgetett, politizált kollégáival az egykori Gedeon-féle vendéglőben. Addig-addig folyt a szó, míg végül úgy döntöttek, rendszerellenes illegális szervezkedést alakítanak azzal a céllal, hogy egy amerikai támadás esetén rendfenntartó alakulatként fenntartsák a közbiztonságot és átvegyék a hatalmat. Megválasztották vezetőjüket Kormos Birka Ferenc hengerész személyében, majd elégedetten távoztak. A jelek szerint a megegyezést szinte senki sem vette komolyan, egyedül Erdei István lépett a tettek mezejére. 1953 nyarán egymás után szervezte be ismerőseit, munkatársait a szervezkedésbe, amely utólag a „Titán” nevet kapta. Erdei első körben négy borsodnádasdi munkást, illetve földművest szervezett be, de emberei is tovább bővítették a mozgalmat, így az illegális csoport csakhamar a környező településekre is eljutott.[1] Volt emberük Járdánházán, Csernelyen, Arlón, Somsályon, Balatonon, Tarnaleleszen, Erdőkövesden és Ivádon is.[2]

Ivádra a szervezkedés Ivády Páldeák László lemezgyári munkás révén terjedt ki, miután 1954 tavaszán szülőfalujában beszervezte Ivády László Kázmér gazdálkodót. A férfi azzal a feltétellel volt hajlandó belépni, ha megismerkedhet a mozgalom vezetőjével. Iván Páldeák így hamarosan összehozta Erdei Istvánnal, aki felkérte, hogy a mozgalom ivádi csoportvezetőjeként szervezzen be megbízható tagokat. Ivády László Kázmér erre vállalkozott és név nélkül már meg is jegyezte, hogy egy volt földbirtokos lányát és egy volt katonatisztet fog először megkörnyékezni, erre azonban sosem került sor. Erdeivel 1955 májusában még két alkalommal találkozott, de a szervezkedés érdekében semmit sem tett, meg sem kísérelt bárkit beszervezni.[3]

A mozgalom közben szépen terebélyesedett, de már a tagszervezés elején súlyos hibát követtek el. Egy járdánházi tanítót is csatlakozásra kértek fel, akinek első dolga az volt, hogy a veszélyes mozgalomról beszámoljon az ÁVH-nak. A titkosrendőrség persze hálásan fogadta a hírt, s a tanítót „Bányai” fedőnéven rögvest beszervezte. Utóbb a szervezkedés egy másik tagját is bevonták a hálózatba – ő a „Csiszoló” fedőnevet kapta –, így már két ügynök vett részt a „Titán” elleni titkos nyomozásban. A besúgók a következő hónapokban a szervezkedés minden találkozóján részt vettek és persze írásban jelentettek az elhangzottakról.[4] Igazából másról nem is tudtak, hiszen a „Titán” sosem aktivizálta magát, új tagok beszervezésén túl csak beszélgettek, tervezgettek. Így szó volt röplapozásról, hogy jó volna akár disszidálás útján is, de kapcsolatot teremteni a „nyugattal”, de az is szóba került, hogy diverzáns akciókat (pl. vasúti sínek robbantását) hajtsanak végre. Ez utóbbit vezetőjük, Erdei István határozottan elvetette, senkinek sem akart kárt okozni.

Az ÁVH által szorosan felügyelt illegális szervezkedés története 1955 augusztusában ért véget. Vezetőit és tagjait letartóztatták, Ivády László Kázmért 1955. szeptember 23-án. Megkezdődött a „vizsgálat”, s ennek hatására készült 1955. október 21-én az az „önvallomás”, amelyben a férfi egy kereken 100 versszakból álló költeménybe foglalta történetét. Versét jelen írás mellékleteként közöljük.

Ivády László Kázmért államrend elleni bűntettel vádolták meg, majd az Erdei István és társai bűnügy VII. rendű vádlottjaként állították bíróság elé. A Miskolci Megyei Bíróság 1955. december 29-én népi demokratikus államrend megdöntésére irányuló szervezkedésben való tevékeny részvételre vállalkozás bűntette címén hat év börtönre ítélte.[5] A Legfelsőbb Bíróság 1956. április 2-án cselekményét a súlyosabbnak minősülő szervezkedésben való tevékeny részvételre változtatta, de büntetését öt év hat hónap börtönre mérsékelte.[6]

A „Titán” szervezkedés érdekessége, hogy az ügyben elítéltek közül néhányan évekkel későbbi kegyelmi kérvényeikben azt állították, hogy szervezkedés nem történt, az egész történetnek csupán annyi alapja volt, hogy beszélgettek, semmi több.[7] A „Titán” tehát elképzelhető, hogy csupán egy kitalált illegális szervezkedés volt, egy mese, s talán épp ezért választott Ivády László Kázmér egy irodalmi műfajt önvallomása megírása helyett.

Íme a vers:[8]

 

I.

Otthon járt a Laci

Szülőfalujában

Rettenetes dolgot

Forgat kobakjában.

 

II.

Parancsot kapott ő

Erdei Pistától

Miként növekedjen

az „illegális” tábor.

 

III.

Nálunk is volt éppen

Mikor haza értem

De már akkor vala

Éppen lemenőben

 

IV.

Hogy vagytok

Azt mondja

Bizonyára tudod

A család csak mondta

 

V.

Sehogyan sem vagyok

A tanácselnökkel

Ha csak megteheti

Mindég egyre büntet

 

VI.

Ne keseregj öreg

És jelentősen int

Hogy ha találkozunk

Mondok ám valamit-

 

VII.

Nemsokára ahogy

Én Péterkén[9] jártam

A Lacit éppen a

Csillag előtt láttam.

 

VIII.

Te is itt vagy mondja.

És félrehúzódtunk

Balra

Egy sarokban

 

IX.

Előadja nekem

Szép sorjába rendben

Hogy Borsodnádasdon

Mi van készülőben

 

X.

Van egy szervezkedés

Nagyon sok a tajga

Ne gondolkodj semmit

Jöjjél te is abba

 

XI.

É még azt is mondta

Emlékszem rá ma is

Hogy már annak tagja

Több már mint 200 is.

 

XII.

Hogy ha te is belépsz

Több az illegális

Mind ezekből láthasd

Komoly dolog máris

 

XIII.

Azt mondta énnekem

Vezetőjük is van

Amelynek a neve

Az Erdei István

 

XIV.

Más nevet is mondott

Melyre nem emlékszem

Pistáét s az övét

Örökre bevéstem!

 

XV.

Szeretne ő veled

Már megismerkedni

Nagyon régtől készül

Teveled beszélni.

 

XVI.

Hisz te nem is tudod

Mi van készülőben

Kormányválság leszen

A közeljövőben

 

XVII.

Mert nyugatról jön majd

Nagy hatalmas sereg

Repülőkkel tömve

Lesznek a fellegek

 

XVIII.

Ejtőernyős is lesz

Hajj de milyen sok majd

A napot sem látni

Ha kibontakoznak.

 

XIX.

Ígérd meg már tehát

Hogy miközénk belépsz

Hisz azt sem tudhasd akkorra már mi lesz

Mire felébredénk

 

XX.

Jó hát megígérem

De aztán meghagyom

Előbb vezérteket

Én látni akarom.

 

XXI.

Jó mondd az meglehet

De aztat is mondd meg

Hol lesz

Munkahelyed

 

XXII.

Fent a Vermek tetőn

Jól tudod te aztat

Ha akárki keres

Megtalálhat ottan

 

XXIII.

Pacsirta énekel

Fenn a magas légben

Kapálgat a paraszt

Lent a verőfényben

 

XXIV.

Porhanyó a talaj

Nyúlik a barázda

Nini kijön amott

Laci és barátja

 

XXV.

Jó napot kívánok

Hogyan megy a munka

És bemutatkozik

Hogy Erdei Pista

 

XXVI.

Tudja miért jöttünk

Tudja legalábbis

Hogy Borsodnádasdon

Van egy „Illegális”

 

XXVII.

Ennek van egy célja

Komonisták ellen

Felvenni a harcot

Teljes lendülettel!!

 

XXVIII.

Kissé félrehívott

És azt mondja nékem

Lépjen be hát ön is

Ígérje meg kérem

 

XXIX.

Nem tehet kérem

Én már szabadkozék

Mert Pista arcáról

Nem sok jól olvasék

 

XXX.

Szervezze be Lacit

Akivel nap mint nap

Mindég

Találkozik

 

XXXI.

Aztan én majd tőle

Értesülést veszek

Hisz nem messze lakik

Közel Erdőkövesd

 

XXXII.

Lacinak is leszen

Majdan beosztása

Már hetekkel előbb

Ön is szavát adta

 

XXXIII.

Aztán önre várna

Egy komoly feladat

Szervezne be nekünk

Jónéhány tagokat

 

XXXIV.

Volt csendőr és

Volt tiszt

S lehet köztük

Pap is

 

XXXV.

És olyan gazdákat

Kik ellenségei a demokráciának

Ez lenne mellékül

Feladat magának

 

XXXVI.

Meg lehet tenni!

Mind azt mit ő akar…

Mondám, hogy sok mindent

Ha az ember akar.

 

XXXVII.

Ezen embereknek

Lesz majd feladata

A postát, tanácsot

Majd megszállania

 

XXXVIII.

Azután elmentek

És késő őszelig

Semmit sem jeleztek

 

XXXIX.

Egyszer aztán amint

Hazafelé tartok

Egy motorbiciklit

A kapuba látok

 

XL.

A Pista jő felém

Mondá magán várjuk

Hoztunk ám valamit

És még rám is kacsint

Hogy amerikai

 

XLI.

Olvastassa el a jó

barátaival

És ismertesse meg a

Szervezett tagokkal

 

XLII.

Megígértem neki

Őgy lesz megcsinálom

Azután azt kérdé, hogy

Az embereket mikor s hol láthatom

 

XLIII.

Most nincsenek itthon

És munkában vannak

Kifogásokat én

Kerestem magamnak

 

XLIV.

Ez év májusában

Ismét eljött Pista

Vajon miért jött most

Hát a jelszót hozta

 

XLV.

Amely úgy hangzik, hogy

Budapest és Nápoly

Ki nem tudja azzal

Szóba meg sem álljon

 

XLVI.

Minden úgy lesz mondám

Ahogyan elmondta

Én azt elintézem s

Ne legyen rá gondja

 

XLVII.

Ám a szervezetbe kéne

Oly valaki

Aki lendülettel

Fogná azt vezetni.

 

XLVIIII.

Van itt egy főhadnagy

Én aztat ajánlom

Földbirtokos lánnyal

Jóba lenni látom

 

XLIX.

Bíz az nagyon jó lesz

Lelkendezik Pista

Mielőbb bevenni

Az a tiszta munka

 

L.

Ekkor megelégült

A jól végzett munkával

Aztán útrakeltek

Laci barátjával

 

LI.

És úgy nemsokára

Levelet írt nékem

Hogy a szervezésről

Beszédelne vélem

 

LII.

Várjam én nálunk őt

Fent az útkanyarban

Szentkúthoz lesz útja

Úgy másodmagával

 

LIII.

Az időt is írta

Hogy pünkösd szombatján

Délelőtt tizenegy

S tizenkettő táján

 

LIV.

De én úgy mint máskor

Hát ekkor sem vártam

Messze legelteni

Mentem a határban

 

LV.

Másnap pünkösd napján

Közel úgy dél tájban

Kútnál vizet húztam

S megjelentek nálam

 

LVI.

Monták, hogy tegnap is

Már ők itten jártak

Röpcédulát hoztak

Átadták atyámnak

 

LVII.

A cédulát mondták

hogy majd ismertessem

A szervezetben lévő

Összes emberekkel

 

LVIII.

Megígértem ezt is

Ugyanúgy mint máskor

Bízzák csak rám kérem

Majd én megcsinálom

 

LIX.

És azt is kérdezték

Hogy vagyok, mi újság

Mi volna hát nem más

Röpcédulahullás[10]

 

LX.

Úgy hallám, hogy tegnap

Vagy talán azelőtt

A volt elnök udvarán

Szórtak elegendőt

 

LXI.

De ő kidobálta

Az utca árkába

A munkások szétvitték

Azt minden irányba

 

LXII.

A szervezkedésről

Már nem is volt több szó

Csak a volt elnökről

S megtörtént dolgokról

 

LXIII.

A ritkafogúra

Visszaemlékezék

Hogy az elmenőben

Miként rázta fejét

 

LXIV.

A jelhang megváltozott

Mondja aztán Pista

És hogy vizet ittak

Elrobogtak nyomban

 

LXV.

Hogy az megváltozott

Azt csupán én érzem

Mert kit csőre vesznek

Belejut az szépen

 

LXVI.

Pénteken születtem

Azért az a vesztem

Aki él ám annak

Meg kell halni egyszer

 

LXVII.

Péntek volt akkor is

Mikor besoroztak

És akkor is az volt

Mikor idehoztak

 

LXVIII.

Péntek van máma is

Amikor ezt írom

A két szeme sarkát

Könnyel tele sírom

 

LXIX.

A kiskocsi repült

Rettentő sebesen

Az útban megállott

Tán kétszer azt hiszem

 

LXX.

Harmadszor is megállt

De már akkor Ózdon

Ott volt az én első

Kihallgattatásom

 

LXXI.

Kihallgatás után

Próba cellát kaptam

Az ügy komolyságát

Akkor tapasztaltam

 

LXXII.

Akkora nap pedig

Még semmit sem ettem

Az első cellámban

Rettentőn éheztem

 

LXXIII.

Mondtam is az úrnak

Aki oda bevitt

Nagyon éhes vagyok

Hozzon már valamit

 

LXXIV.

Később aztán eljött

Kopogtat a rácson

Egy kis marcit hoztam

Tessék és rágcsáljon

 

LXXV.

Aztán később hívtak

Hogy a kocsi vár rám

S abban a barátom

Aki énreám vár

 

LXXVI.

Azután repültünk

Miskolc városába

Meg sem álltunk csak lenn

A Búza tér sarkában

 

LXXVII.

Az autó megáll

És egy kicsit zökken

Csupán egy pillanat

S a bejárathoz szöktet

 

LXXVIII.

Itten az kérdeztem

Hogy tán ide jöttünk

Nem ide csak erre

Kapám feleletül

 

LXXIX.

Az őr mondja nekem

hogy én itt megálljak

A fal felé forduljak

És hát ottan várjak

 

LXXX.

Később mondják nekem

Be az irodára

Vetkőzzön le gyorsan

Rögtön hamarjába

 

LXXXI.

Vetem a kabátom

Nadrágot is kérem

A gatyán meglátta

S felkiált eképpen

 

LXXXII.

Hát ez meg micsoda

Ilyet még ki látott

Amikor azt szabták

Biztos vízben állott

 

LXXXIII.

Azután azt mondták

Öltözzön fel gyorsan

Ott vár már a haver

Jobbra a hatosban

 

LXXXIV.

Ez egy Aszódról jött

Ott nem javult alak

Rögtön nekem esik

csak hogy szét nem fakaszt

 

LXXXV.

Mondja mi van otthon

Mit ett[11] a múlt héten

És annak előtte

Vagy vasárnap kérem

 

LXXXVI.

Tejet, vajat, mézet

Szalonnát és túrót

Kirántott húst tojást

Tegnap meg gombóc volt.

 

LXXXVII.

Hogy ezt felsorolom

Eltátja a száját

Ekképpen hallatja

A hozzászólását

 

LXXXVIII.

Hogy ha kint lehetnék

Én is annyit ennék

Az is meglehet, hogy

Tán bele is halnék

 

LXXXIX.

Azután azt mondta

Hogy ő Aszódnak is

Volt már

Bentlakója

 

XC.

E kemény nap után

Elfogott az álom

Sok keserűséggel

A virradatot várom

 

XCI.

Negyvenegy szám, betű

Van a fogdarendben

Mélységesen bánat van

Most az én szívemben

 

XCII.

Este ha lefekszem

Cellaajtóm zárva

De a lelkem szabad

S széjjel néz honába

 

XCIII.

Látom keservében

Szenvedő anyámat

Hetvennégy évével

Zokogó Apámat

 

XCIV.

Feleségemhez is

Ahogy betekintek

Vonaglik az ajka

Könny csillog szemében

 

XCV.

Fiam felém fordul

Ő legjobban vádolt

Mit tettél apám

Ketté törted élted

S letépdeléd álmom

 

XCVI.

Verje meg a sorsa

Az Erdei Pistát

Soha ne lássa meg

Ő Titó barátját

 

XCVII.

Ikertestvére van Jugó-

Szláviába

Beszélget már vele

Illegáliába

 

XCVIII.

Megbántam mit tettem

Meg már százezerszer

Még annál is többször

Végig végtelenszer

 

XCIX.

Én akárkinek is

Azt ajánlom egyben

Hazádhoz hű maradj

Mindég Rendületlen!

 

C.

Múltam s jövőm leend

Százados úr előtt

Vezessen börtönbe

Avagy tán másfelé

 

Írta ifj. Ivády l. Kázmér

Miskolc, 1955.X.21.

próbakulák

Búza téri sorsirányító

 



[1] HU-MNL-BAZVL-XXV.21.b. 1619-1966. 0034/1955. sz. ítélet

[2] ÁBTL 3.1.9 V-141423. 240-257.

[3] HU-MNL-BAZVL-XXV.21.b. 1619-1966. 0034/1955. sz. ítélet

[4] ÁBTL 3.1.9 V-141423/1. „Nádasdi” fedőnevű csoportdosszié realizálási javaslata. 1955. július 9.

[5] HU-MNL-BAZVL-XXV.21.b. 1619-1966.

[6] HU-MNL-BAZVL-XXV.21.b. 1619-1966. B.IV.001097/1956/35. sz. ítélet

[7] HU-MNL-BAZVL-XXV.21.b. 1619-1966. Oravecz Barna kegyelmi kérvénye, 1958. január 28., Ősz József kegyelmi kérvénye, 1957. március

[8] A költeményt mai helyesírás szerint közöljük.

[9] Pétervására

[10] Az amerikai propagandaháború részeként az 1950-es évek közepén a sosem létező Nemzeti Ellenállási Mozgalom (NEM) nevében készítettek és léggömbökkel terjesztettek röpcédulákat, amelyek szövegével igyekeztek az embereket a diktatúra ellen fordítani. Ilyen röplapokat szórtak a magasból Ivád és Borsodnádasd környékén is 1954-1955-ben.

[11] Evett régiesen.

 

Utolsó frissítés:

2025.01.07.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges