A közlevéltárakba ritkán kerül vers, költemény, kivételes esetekben azonban ilyen felfedezésre is juthatunk. Így történt ez a pétervásári internáltak balladájával, amely egy igazoló bizottsági iratból került elő.

Köztudomású, hogy a II. világháború idején a baloldali származásúakat gyakran internálták (rendőrhatósági őrizet alá helyezték). Az internálás ugyanis kiváló eszköz volt a háború előtt, alatt és után is a politikai ellenfelek ideiglenes kiiktatására, még tárgyalást sem igényelt egy-egy nem kívánatos egyén kivonása a társadalomból. Az viszont már kevésbé ismert tény, hogy hasonló sorsra jutottak a „kétes állampolgárságú”, vagy a zsidótörvényeket nyíltan kifogásoló izraeliták és a szekták tagjai is. Utóbbi kategóriába sorolható a ballada szerzője, Gyárfás tóth Lajos borsodnádasdi lakos, aki sorsában számos helybelivel osztozott. A forrásokból kiderül, hogy esetükben az szolgáltatott okot az internálásra, hogy ahhoz az adventista (szombatista) vallási szektához csatlakoztak, amelyet az állam több más szektákhoz hasonlóan betiltatott a „honvédelem érdekeit veszélyeztető” működésük miatt.[1]

Gyárfás tóth Lajos története a levéltári iratokból sajnos csak nyomokban közelíthető meg. Azonos lehet azzal a személlyel, akinek letartóztatását 1942-ben iktatták a borsodnádasdi körjegyző iktatókönyvében, az irat azonban sajnos nem került levéltári átvételre és Gyárfás tóth elhurcolásának – az igazoló bizottsági iratok kivételével – más irategyüttesekben sem maradt nyoma. Személyének beazonosítását nehezíti, hogy ebben az időben két Gyárfás tóth Lajos élt Borsodnádasdon, apa és fia. Az apa 1885-ben született, míg a fiú 1915-ben. Mindketten gyári munkások voltak. Bár a ballada megfogalmazásából feltételezhetjük, hogy az ifjabbik Gyárfás tóth volt a szerző, ezt azonban biztosan megállapítani nem lehet. Az is bizonyos, hogy az ifjabb Lajos fiatalon elhunyt. Halálának sem a borsodnádasdi, sem pedig a pétervásári anyakönyvekben nincs nyoma, s születési bejegyzése se tartalmaz a halálára vonatkozóan utólagos bejegyzést. Bizonyos ugyanakkor, hogy míg az apa hazatért a háborúból, s 1958-ban hunyt el Borsodnádasdon, addigra fia már nem volt életben. Nem tudni tehát pontosan, hogy a források a fiúra vagy éppen az apára utalnak-e. Balladája, illetve története csupán Klaniczay Jenő volt borsodnádasdi körjegyző 1945-ös igazoló bizottsági eljárásának irataiból ismerhető meg. Klaniczayt ugyanis – többek között – azzal vádolták meg a háború után, hogy önhatalmúlag vallási áttérésre kényszerített helybelieket, ráadásul a tanúk elmondása szerint ő vitetett el többeket a pétervásári internálótáborba öt hónapra, akik közül „Gyárfás tóth Lajos még a mai napig sem tért vissza, tehát több mint valószinű [sic!] az ő áldozata.”

A Klaniczay Jenő ellen felhozott vád nem merült ki az internáltak neveinek felsorolásával és az esetleges haláleset felemlítésével, a szenvedések érzékeltetésére mellékelték az említett Gyárfás tóth Lajos által írt „A pétervásári gyűjtőtábor internáltjainak balladájá”-t. Bár az sem túl megszokott, hogy egy verset, nevezetesen egy balladát terjesztenek be bizonyítékként az igazoló bizottság színe elé, ennél sokkalta érdekesebb az a tény, hogy a szerző megpróbáltatásait versben, rímekbe szedve adta elő, nem pedig prózában, mint ahogyan azt általában szokás. Jóllehet nem előzmények nélküli a lírai formában előadott történetmesélés, elég ha csak a históriás énekekre gondolunk, azonban ezek egyike sem használtatott fel ilyen típusú tárgyalás során. Céljuk alapvetően a hírközlés és a szórakoztatás volt, amelyet megkönnyített az összecsengő rímpár és olykor a dalos-zenés előadásmód. Noha konkrét esemény kapcsán készültek, számos általános, moralizáló üzenetet kívántak közvetíteni. Gyárfás tóth Lajos írása is nem egy bizonyos helyzetet, hanem az internáló táborok világát kívánja bemutatni – általában. Ezt erősíti az is, hogy bár a vers egyes szám első személyben indul, hirtelen átvált egyes szám harmadikra, s így a ballada szereplője a névtelen „áldozat” lesz, akivel bárki együtt tud érezni. A hat egyenként hat soros versszakból álló költemény középpontjában az internáltak mindennapos tapasztalata: a kínzás áll, annak többféle formájában is. És természetesen a morális üzenet sem maradhat el: az Istenbe vetett hit az, ami átsegíthet a szenvedéseken.

Hogy mekkora súllyal esett latba végül „A pétervásári gyűjtőtábor internáltjainak balladája” a tárgyalás során, az nem derül ki a forrásokból. Bár Klaniczay Jenőt a független szakvélemény minden vádpont alól tisztázta, s azokban egy egyéni bosszú és gyűlölet alapján megindított hajsza megnyilvánulását látta, mégis az igazoló bizottság a körjegyző áthelyezését ítélte meg, mivel az ügyészségi határozatban említett vádpontot, ti. hogy egy helybeli lakos cement iránti kérelmét azzal utasította vissza, hogy „kommunistának nem adok”, valószínűsítettnek látta.

Irat jelzete: XVII. 423. 2. dob. sz. n.