A görög hadirokkantak fogadásának körülményei a putnoki otthonban

A görög hadirokkantak fogadásának körülményei a putnoki otthonban

Írta: Kiss Lajos

Az 1946 és 1949 között zajlott görögországi polgárháború során több ezer menekült, köztük 30 ezer gyermek hagyta el az országát és került, települt a szocialista tömb valamelyikébe. A felkelő görög kommunistákat elsősorban a Tito által vezetett Jugoszlávia támogatta. A külföldi segédcsapatok között előfordultak albánok és bolgárok is. A nemzetközi politikai helyzet következtében a Sztálin által vezetett Szovjetunió nem kívánt beavatkozni az eseményekbe, annak ellenére, hogy a felkelők kiképzését szovjet tisztek odaküldésével igyekeztek segíteni.  Az 1947-ben kiadott „Truman-doktrína” értelmében a görög kormányzatnak és a szomszédos Törökországnak 400 millió dolláros katonai és gazdasági segélyt folyósítottak.[1] Az amerikai támogatás végül 1949-ben a Görög Kommunista Párt (KKE) bukását és hadserege, a DSE vereségét eredményezte. A háború során több tízezer gyermeket mentettek ki a veszélyesebb, elsősorban a KKE által ellenőrzött zónákból. A háború vége felé, majd azt követően további számos tiszt, aktivista, katona, KKE szimpatizáns került el hazájától. A menekültek elhelyezését, segítését Magyarországon elsősorban az 1946-ban alakult „Segítséget a Görög Népnek” Országos Bizottsága tűzte zászlójára. A Bizottság élén kezdetben a Magyar Köztársaság igazságügyi minisztere a szociáldemokrata dr. Ries István állt. [2] 1948 január 4-én a Szabad Népben „A demokratikus magyar társadalom nem nézheti tétlenül a görög nép hősi harcát” címmel felhívást közöltek, amelyben a KKE támogatóit a függetlenségért küzdő szabadságharcosoknak, míg a monarchia párti kormánypárti erőket angolszász imperialista és fasiszta bandának minősítve igyekezett felhívni a közvélemény figyelmét. A felhívást olyan neves közéleti személyek támogatták, mint Gobbi Hilda, Somlay Artúr, Major Tamás színművészek, Bölöni György, Kassák Lajos, Déry Tibor, Várnai Zseni írók, Kmetty János festőművész, Dr. Hedri Endre sebészorvos, Dr. Horányi Béla elmegyógyász stb… A bizottság ügye mögé szinte az összes akkor működő magyar politikai párt és több, nagyobb szakszervezet is csatlakozott.[3]

A menekültek megsegítését és a polgárháború politikai helyzetét (egy nézőpontból) olyan kiadványokkal igyekeztek bemutatni, mint pl. „A görög nép szabadságharca”, amelyben a görögországi eseményeket igyekeztek bemutatni 1940-től. A civil A görög menekültek letelepítésére 1949 és 1950 között kerülhetett sor a magyar kormányzat közreműködésével. Az intézkedés során zárt kolóniákat hoztak létre Budapesten és több magyarországi településen (pl. Miskolcon), illetve külön a menekültek részére létrehozták Görögfalvát (1952-től Beloiannisz).[4] A több ezer menekült gyermek elhelyezése mellett a bizottság, a kormányzat és több szervezet gondot fordítottak a polgárháborúban megsérült görög civil és katona menekültek hadigondozási ellátására is. A Magyar Hadirokkantak Szövetsége 1948 januárjában 60 görög hadirokkant gyógykezelését és teljes ellátását ajánlotta fel, amelyeket az addig felajánlott adományokból és szervezett művészestékből befolyt összegekből kívántak finanszírozni.[5] A polgárháború befejezéskor a Népjóléti Minisztérium és a „Segítséget a Görög Népnek” Országos Bizottsága között szoros együttműködés alakult ki. A bizottság a minisztérium közreműködésével igyekezett a Görögországból érkezett hadirokkantak ellátását is megszervezni.

Az egyik legpotenciálisabb helyszínnek a putnoki Serényi-kastélyban működő hadirokkant otthon tűnt.

A településen működő hadirokkantak otthona a II. világháború elejétől működőben volt. A háborút követően államosították és a Népjóléti Minisztérium felügyelete alá helyezték. Funkcióját tekintve továbbra is a hadirokkantak otthonaként működött. 1946-ban már különböző reintegrációs mezőgazdasági képzéseket (mint pl. a kétéves gazdaképzés, vagy a pár hónapos szőlész-borász tanfolyamok) szerveztek a gondozottak számára.[6] Nagy Tibor – a Szabadság, Kis Újság, majd az Élet és Tudomány tragikus sorsú munkatársa – 1949-ben informatív riportot közölt az intézményről, amelyben a kastély parkját gondozó, mezőgazdasági elméletet, gyakorlatot tanuló hadirokkantaktól érdeklődött helyzetük felől. A riport bevezetőjében az alábbiakat közölte: „Az öregebbje itt megszabadul a hagyományos és igen megalázó utcai koldulás rémségeitől, a fiatalja pedig megfelelő átképző iskolákon keresztül munkaképes és magabiztos építő tagjává válik a társadalomnak. Ez utóbbi fajta iskolák között nemzetközi viszonylatban is kiválik a putnoki.”[7] A hadirokkantak körülményei, helyzetükhöz képest bíztatónak tűnhetett a riport szerint. Az intézménynek azonban jócskán akadtak problémái mind a vezetés, mind pedig a szervezettség tekintetében egyaránt. Olt Károly népjóléti miniszter (majd az Országgyűlés elnöke, 1950-1956 között Magyarország pénzügyminisztere) felesége – aki ekkor a „Segítséget a Görög Népnek” Országos Bizottságának a titkáraként tevékenykedett – 1949-ben személyesen látogatta meg az otthont a Népjóléti Minisztérium főosztályvezetőjének a társaságában. A vizitáció során Olt Károlyné és a főosztályvezető felkeresték az otthon vezetőjének ez év szeptemberében kinevezett Garamvölgyi Sándor budapesti kádert és Putnok párttitkárát a görög hadirokkantak elhelyezésének esetleges opcióját felvetve. A menekültek elhelyezésével kapcsolatban mindketten belegyezésüket adták, igaz, a párttitkár megjegyezte, hogy a körülmények ugyan nem a legideálisabbak, de igyekeznek majd a nehézségeket megoldani. Az év végéig azonban erre nem került sor, az otthon szervezeti egysége meglehetősen gyengének mutatkozott. A görög hadirokkantak elhelyezésére ígéretet tevő párttitkár távozott pozíciójából, utódja pedig hamar konfliktusba keveredett az otthont irányító Garamvölgyi Sándorral.[8]

A konfliktus legfőbb okaként özv. Bálint Józsefné putnoki konyhai alkalmazott az otthon igazgatójára tett panaszát értelmezhetjük az iratokból. Ez azonban csak Garamvölgyi Sándor 1949. december 23-án kelt jelentéséből, a konfliktus napján felvett intézményi jegyzőkönyvekből körvonalazódik a számunkra.[9] Az ellentét papírvásárlással kapcsolatban alakult ki, a Mosolygó Gyula miniszteri számellenőr által hitelesített irat, nem részletezte a fejleményeket,[10] amíg egy másik jegyzőkönyv arról tanúskodik, hogy a vita hevében, özv. Bálint Józsefné azzal fenyegetőzött, hogy elhagyja az intézményt. Garamvölgyi pedig ezt tudomásul véve elbocsátotta az asszonyt, akinek az első útja a helyi pártvezetéshez vezetett. Az igazgató elmondása szerint Német József járási párttitkár-helyettes tíz perc múlva felkereste, s kidobással és letartóztatással fenyegette meg, ha nem helyezi vissza az állásába a nemrég elbocsátott özv. Bálint Józsefnét.[11] Az ügy hamarosan felsőbb szervek elé került. Budapesten, 1949. december 23-án kelt jelentésében Garamvölgyi beszámolva az eseményekről kérte az eset kivizsgálását. A jelentésben többek között kifejtette sérelmeit a párttitkár-helyettessel szemben. Vélhetőleg Német József is panaszt tehetett, amely az igazgató fülébe juthatott, ugyanis már az első pontként egy novemberben történt pártnapot elevenít fel, amelyben azt a hozzászólását ecseteli, hogy a gróf Károlyi Sándort, a Hangya Szövetkezetek atyját tekinti a magyarországi szövetkezeti gondolatok elődjének. Ez feltételezhetően a párttársak rosszallását eredményezhette, így Garamvölgyi megjegyzi írásában: „…Lenin elvtárs és Sztálin elvtárs útmutatása alapján a mai Magyarországi Szövetkezeti Mozgalom szülőatyjai”.[12] Második főbb pontként Garamvölgyi megemlíti, hogy az egyik taggyűlésen sérelmezte, hogy egy volt csendőr leányát szerették volna felvenni a helyi pártszervezetbe. Hozzászólásával szintén csak ellenszenvet válthatott ki a helyiek között a Budapestről érkezett intézményvezető. Harmadik észrevételként Garamvölgyi részletesen tárgyalta az özv. Bálint Józsefnével történt konfliktusát. Itt a központban nem pusztán a papírvásárlás kérdése, hanem Sztálin születésnapjára vásárlandó illusztrációk álltak.  A jelentésíró meglátása szerint, ezekről az illusztrációkról, dekorációkról azonban nem esett szó. A jegyzőkönyvekben foglaltakra hivatkozva ezt az állítást tényelferdítésnek tartotta, amelynek révén a párttitkár-helyettes vele szembeni indulatát az asszony kiválthatta. A papírvásárlással kapcsolatos utasításokat az asszony nem kívánta betartani, Garamvölgyi felszólítását követően indulatos hangnemet használva távozott, kreálva egy olyan történetet, hogy az igazgató nem engedte neki feldíszíteni a konyhát Sztálin születésnapjára. Ezenkívül megjegyzi, hogy a panaszos asszony nem tagja a pártnak és hogy párttitkár-helyettes felvilágosítás kérése nélkül súlyos inzultusnak tette ki személyét. Hivatkozott továbbá 30 éves munkásmozgalmi tevékenységére és hogy elfoglaltságai mellett mindig igyekezett a párt helyi szerveivel felvenni és ápolni a kapcsolatot.[13]

Garamvölgyi jelentésére maga Olt Károlyné titkár reflektált, panaszt téve a Borsod megyei pártbizottság felé 1950. január 3-án Budapesten kelt levelében. Oltné arra hivatkozik elsősorban, hogy a hadirokkant otthon nem a helyi pártszervezet, hanem a Népjóléti Minisztérium felügyelete alá tartozik. Garamivölgyi Sándort alapvetően pedig „jó elvtársnak” tartja annak ellenére, hogy egyben gyengének is titulálja. Udvariasan megköszöni az otthonban történt események követését, egyúttal felhívja a figyelmet, hogy amennyiben panasz merülne fel, úgy a felsőbb szervek felé forduljanak. Garamvölgyi védelmében felhívta a figyelmet az ottlétekor tapasztalt visszásságokra: „…Ugyancsak eljött a helyi MNDSZ vezetője is, aki mint kiderült egy helyi boltosnak a felesége, egy ilyen kiékszerezett nő. Ezt ugyan az elvtárs nyilván jobban tudja mint mi, de azért írom le, hogy az itt mellékelt Garamvölgyi elvtárs jelentése kivizsgálásakor a helyi körülményeket is vegye tekintetbe, mert mi úgy látjuk, hogy ott is baj van…”  Olt Károlyné továbbá kérte az ügy kivizsgálását, amelyről egyben értesítést is kért. Ezzel párhuzamosan ígéret tett, hogy a bizottság is ki fogja vizsgálni az ügyet.[14]

A vizsgálat eredményéről nincsnek további információink, ahogy arról sem, hogy Garamvölgyi Sándor a következő évben visszatért a munkahelyére, illetve, hogy a görög hadirokkantak elszállásolása, reintegrálása hogyan zajlott le. Annyi bizonyos, hogy 1950. december 10-én a Népjóléti Minisztérium megszűnt, így a hadirokkant otthon más szervhez, intézmény felügyelete alá került. Ettől függetlenül az otthonban folytatódtak a különböző programok és képzések. Az otthon lakói 1951-ben még kultúrelőadásokat, bemutatókat tartottak a helyi állattenyésztési technikumban.[15]