Jelenlegi hely

Pályázatok

AZ MNL BARANYA VÁRMEGYEI LEVÉLTÁRA NYERTES PÁLYÁZATAI


NKA pályázati azonosítószám: 3508/01181

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma: Az MNL BaML XVI. Pécs- Baranya és Eszék az első világháborúban című levéltár napi konferenciájának megrendezésére
Igényelt támogatási összeg: 1 403 000 Ft
Megítélt támogatási összeg: 600 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma: 3508 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége: 2014-10-28 - 2014-10-29
A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva: 2014-12-19
Szakmai beszámoló benyújtva: 2014-12-19

Szakmai beszámoló

Az MNL BaML „Pécs-Baranya és Eszék az első világháborúban” című levéltári napi konferenciájáról

 

Az MNL BaML levéltár napi konferenciáját 2014. október 28-án tartotta Pécsett a Művészetek és Irodalom Háza Fülep Lajos termében, „Pécs-Baranya és Eszék az első világháborúban” címmel.

A megyei levéltár-igazgató köszöntőjét követően – a mellékelt meghívó programjának megfelelően – 5-5 előadás hangzott el délelőtt, illetve délután.

A bevezető előadást Dr. Balla Tibor, a Hadtörténeti Intézet osztályvezetője tartotta „Az osztrák-magyar haderő az első világháború előestéjén” címmel.

Ezt követően levéltárunk, valamint a Pécsi Tudományegyetem munkatársai tartottak színvonalas, jól illusztrált előadásokat, döntően a világháború első 2 évéhez kapcsolódó tematikával (az előadások címeit lásd a mellékelt meghívóban).

Az utolsó előadást az Eszéki Állami Levéltár munkatársai tartották. (A konferencia levezető elnöke Dr. Kaposi Zoltán (PTE KTK), illetve dr. Radó Bálint (MNL BaML) voltak.

A nagy érdeklődés közepette zajló konferencia hozzászólásokkal ért véget, igazolva a témaválasztás aktualitását.

A sikeres konferencia megvalósulásáért ezúton is köszönetet mondunk az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának.

A konferencia meghívója itt megtekinthető.

A konferencián készült fotók pedig a fényképgalériában találhatóak.

 


NKA pályázati azonosítószám: 3542/00263

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma: Az MNL Baranya Megyei Levéltára Király utcai részlegének kutatótermi fejlesztése
Igényelt támogatási összeg: 195 000 Ft
Megítélt támogatási összeg: 195 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma: 3542 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége: 2014-07-01 - 2014-12-31
A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva: 2015-03-18
Szakmai beszámoló benyújtva: 2015-03-17

 Szakmai beszámoló

az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma által kiírt „Levéltári közönségszolgálati terek – kutatóterem, kiállítótér, előadótermek – látogatóbarát fejlesztése” c. pályázat keretében történt világítástechnikai eszközök beszerzéséről.

 

A pályázat az MNL Baranya Megyei Levéltára Király utcai részlege kutatótermének elavult világítástechnikai eszközeinek korszerűsítését, illetve a helyi internetes szolgáltatás színvonalának emelését célozta.

A korábbi mennyezeti armatúrák a kutatási igényeknek megfelelő fényviszonyokat nem, illetve csak részben biztosították. A kutatásra használt asztalokon elhelyezett ún. asztali lámpák ugyancsak cserére szorultak.

Fentieken túl az energia takarékosság szempontját is szem előtt tartva az NKA pályázati támogatás révén 4 db duplaparabola tükrös mennyezeti armatúrát (8 db fénycsővel), illetve 15 db – a fenti szempontoknak maradéktalanul megfelelő – asztali lámpát (1 x 60W, E27) szereztünk be.

A Király utcai kutatóterem vezeték nélküli internetkapcsolatának bővítését, a szolgáltatás színvonalának emelését tette lehetővé két hálózati eszköz (1 db wifi acces point, továbbá 1 db 16 portos switch) beszerzése, illetve rendszerbe állítása.

Az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának a támogatásáért e helyütt is köszönetet mondunk.

 


NKA pályázati azonosítószám: 3562/00023

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma: Az MNL BaML savmentes irattároló dobozok vásárlására
Igényelt támogatási összeg: 1 008 888 Ft
Megítélt támogatási összeg: 750 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma: 3562 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége: 2014-06-01 - 2015-03-20
A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva: 2015-05-19
Szakmai beszámoló benyújtva: 2015-03-16

Szakmai beszámoló

Az MNL Baranya Megyei Levéltára az NKA Közgyűjteményi Kollégiumától 2014. 05. 09. ülésén (p.a.: 3562/23) 750.000,-Ft támogatást nyert el, savmentes irattároló dobozok vásárlására vonatkozóan.

 

A dobozok megrendelésére közbeszerzési eljárás keretében került sor.

A megrendelést elnyert Wanapack Papírfeldolgozó Kft. – az „árkereten” belüli dobozméret, illetve dobozszám egyeztetését követően – 2015. január 8-án az 1000 db A/4-es, illetve a 315 db A/3-as semleges kémhatású levéltári dobozt hiánytalanul leszállította. A dobozokat levéltárunk Rét utcai részlegének raktárában helyeztük el.

Az NKA támogatása révén megvalósult doboz-beszerzéssel a levéltári rendezés, illetve dobozolás akadálya elhárult. Mint pályázatunkban is jeleztük a savmentes levéltári dobozok levéltárunk egyik legveszélyeztetettebb irategyüttese a Baranya Megyei Földhivatal iratai (1947-1950), illetve az egyik legkutatottabb fond, Baranya Vármegye – községi iratok (1890-1895) átdobozolásához szükségesek. A savmentes dobozokkal fenti iratok szakszerű tárolása válik lehetővé.

Az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának a támogatásáért e helyütt is köszönetet mondunk.

 


NKA pályázati azonosítószám: 3588/00371

Pályázati téma: Az MNL BaML Baranyai Történelmi Közlemények 6. kötetének megjelentetésére
Igényelt támogatási összeg: 984 900 Ft
Megítélt támogatási összeg: 900 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma: 3588 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége: 2014-06-01 - 2014-12-31
A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva: 2015-03-02
Szakmai beszámoló benyújtva: 2015-03-12

Szakmai beszámoló

A „Rangos famíliák – jeles személyek a 18-20. századi Dél-Dunántúlon” Baranyai Történelmi Közlemények 6. – Pécs, 2014. c. kötet megjelentetéséről

 

A Baranya Megyei Levéltár tudományszervező munkájának és kiadványozási gyakorlatának köszönhetően évkönyve megindítása (1968) óta, kiváltképpen az 1980-as évek közepétől sokat tett a kiváltságos társadalmi rétegek kutatásának előremozdításáért. A Baranyai Történelmi Közlemények (a levéltár 2006-ban indított új periodikája) már a sorozat első kötetét is e témának szentelte (Batthyány Kázmér gróf emlékezete).

Az intézmény (immáron MNL Baranya Megyei Levéltára) 2012., illetve 2013. évi levéltárnapi konferenciája pedig kifejezetten a fenti tematikát állította a középpontba (2012: Baranyai-Pécsi rangos famíliák az évszázadok sodrában. 2013: Jeles személyek és famíliák a 18-20. századi Dél-Dunántúlon – címmel). A két konferencia előadásainak tanulmánnyá fejlesztett verziói jelennek meg kötetünkben.

A szerzők, Dél-Dunántúl történetének avatott ismerői, témájuk jeles kutatói. Soraikban egyetemi oktatók, muzeológusok és főként a „derékhadat” alkotó levéltárosok találhatóak. Ez már önmagában is garanciát jelent a levéltári források gazdag tárházának kiaknázására és hasznosítására. Különösen örvendetes, hogy a tapasztalt kutatók mellett az új történész nemzedék is képviselteti magát.

A nemesi családok történetének „újraértelmezésén” túl a kiemelkedő pécsi egyetemi oktatók (Halasi-Nagy József, Birkás Géza) pályaíveinek bemutatása csakúgy az újszerűség erejével hat, mint egy pécsi polgárcsalád (Rosinger) több évszázadon átívelő múltja, vagy a marcali építészdinasztia (Csomós) sorsának közel 100 éven át nyúló okmányozása. Igazi kultúrtörténeti csemege Pécs első akadémikusa (Mátyás Flórián) tudományos tevékenységének és könyvtárának adatgazdag bemutatása, illetve az újdonság erejével hathat a Kádár-korszak Tolna-Baranyai párttitkára (Rapai Gyula) memoárjának „vallatása”, karriertörténetének elemzése.

Ezúton is köszönetet mondunk az NKA támogatásáért.

A kötet digitalizált formában is elérhető a Hungaricana Közgyűjteményi Portálon.

 


NKA pályázati azonosítószám: 204108/01309

Régi NKA pályázati azonosítószám: 3508/01181

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma:
Az MNL Baranya Megyei Levéltára XVII. Levéltár Napi konferenciájának megrendezésére
Igényelt támogatási összeg: 691 000 Ft
Megítélt támogatási összeg: 600 000 Ft
Aktuális - Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma:
204108 Szakterület: LEVÉLTÁR
Eredeti - Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma: 3508 Szakterület: LEVÉLTÁR

Program kezdete-vége: 2015-10-28 - 2015-10-28
A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva:
2015-12-15
Szakmai beszámoló benyújtva: 2015-12-08

SZAKMAI BESZÁMOLÓ

„Az MNL Baranya Megyei Levéltára XVII. Levéltár Napi konferenciájának megrendezésére" c. NKA pályázatról (pályázati azonosító: 3508/01311)

Az MNL Baranya Megyei Levéltára idén 2015. október 28-án tartotta meg levéltár napi konferenciáját Pécsett a Palatinus Hotel City Center (7621 Pécs, Király u. 5.) Nádor II. termében. A választásunk azért esett e reprezentatív helyszínre, mert ők adták a legjobb ajánlatot, amely egy csomagban tartalmazta a konferencia terem és a technika (hangosítás, projektor) biztosítását, a szünet alatti frissítők felszolgálását, valamint a rendezvényt követő csoportos étkezés lehetőségét a résztvevők számára. Külön előny, hogy a szálloda a levéltár szomszédságában helyezkedik el.

A konferencia amely „A Nagy Háború emlékezete - A Dél-Dunántúl és az első világháború" címet viselte, témájában a tavalyi folytatásának tekinthető. Ennek lezárásaként szeretnénk majd jövő évben — a Baranyai Történelmi Közlemények sorozat folytatásaként — a két konferencia előadásainak tanulmánnyá fejlesztett változatával egy konferencia kötet megjelentetésére pályázni.

A rendezvény 9.30 és 14.00 óra között került megrendezésre és a korábbi gyakorlattól eltérően, idén először helyszíni regisztrációhoz kötöttük a részvételt. Kult László mb. megyei levéltár-igazgató köszöntőjét követően dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere egy rövid beszéd után nyitotta meg a rendezvényt. A mellékelt meghívó programjának megfelelően délelőtt 4, majd délután további 5 előadás hangzott el az első világháború témájában. A konferencia dr. Pollmann Ferenc (hadtörténész, Hadtörténeti Intézet és Múzeum) „Közel a Balkáni tűzfészekhez: a Dél-Dunántúl a Monarchia stratégiai tervezésében az első világháborúban" c. előadásával kezdődött, majd Pintér Tamás (történész, a Nagy Háború Kutatásáért Alapítvány elnöke) „Dél-dunántúli háborús sorsok a „Nagy Háború" blogon" c. prezentációja következett. Őt dr. Balla Tibor (hadtörténész, Hadtörténeti Intézet és Múzeum) „Osztrák-magyar katonák az első világháború török frontján" c. előadása követte, majd a szünet előtt még kollégánk, Borsy Judit (főlevéltáros, MNL BaML) „Az első világháború a baranyai katolikus plébániák életében" c. — korabeli képeslapokkal illusztrált — prezentációja zárta a délelőtti szekciót. A szünet után Nagy Imre Gábor (főlevéltáros, MNL BaML) „Hadifoglyok Pécsett az első világháborúban" c., majd dr. Kaposi Zoltán (az MTA doktora, egyetemi tanár, PTE Közgazdaságtudományi Kar) „Egy kereskedő város viszontagságai a nagy háború éveiben. Nagykanizsa változásai az első világháború alatt" c. előadása következett. Őket dr. Radó Bálint (főlevéltáros, MNL BaML) „Mintha nem is férfiak, hanem félénk vénasszonyok igazgatnák a közdolgokat. Nagyatádi Visy László és a belpolitika (1916-1918)" c., dr. Zóka Péter (főlevéltáros, MNL BaML) „Igmándy-Hegyessy Géza az első világháborúban II. (1916-1918)" c. és dr. Tegzes Ferenc (ny. főlevéltáros, MNL BaML) „Az 1917-1918. évi katonai felmentések forrásértéke Pécsett" c. prezentációja követte. A konferencia zárásaként lehetőséget biztosítottunk az előadóknak, illetve a közönség tagjainak az elhangzottakra reflektálni. Ezután közösen átvonultunk a szálló éttermi részére, ahol a fogadás zajlott.

A rendezvényen a sajtó is nagyszámban megjelent, ami - ahogy az előre számítható volt - leginkább dr. Páva Zsolt, Pécs Megyei Jogú Város polgármestere jelenlétének volt köszönhető, ezért is kértük fel Őt a konferencia megnyitására. Az MTI „Ősz van, hullanak a levelek" címmel számolt be az eseményről, amelyet több helyi hírportál is átvett (https://www.pecsma.hu/hirzona/osz-van-hullanak-a-levelek/) Ezen kívül a Nagy Háború blog Facebook oldalán „Pécsi levéltári konferencián jártunk" címmel jelent meg beszámoló (https://www.facebook.com/media/set/?set=a.1000534526655304.1073741943.131124350262997&type=3), valamint a regionális Baranya, Somogy, Tolna megyékben sugárzó Pannon Krónika Híradója is tudósított a rendezvényünkről.

A sikeres konferencia megvalósulásáért ezúton is köszönetet mondunk az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának.

A konferencia meghívója itt megtekinthető.

A konferencián készült fotók pedig a fényképgalériában találhatóak.

 


NKA pályázati azonosítószám: 204108/1364

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma: A szőlőművelés évszázadai a Villány-siklósi és a Pécsi borvidéken című konferencia megrendezésére
Igényelt támogatási összeg: 453 000 Ft
Megítélt támogatási összeg: 350 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma: 204108 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége: 2017-04-26 - 2017-04-26
A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva: 2017-06-15
Szakmai beszámoló benyújtva: 2017-06-15

Szakmai beszámoló

a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára „A szőlőművelés évszázadai a Villány-siklósi és a Pécsi borvidéken” című konferenciájáról

 

A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára 2017. április 26-án tartotta „A szőlőművelés évszázadai a Villány-siklósi és a Pécsi borvidéken” című szőlészeti-borászati konferenciáját a Hotel Palatinus City Center Nádor II. konferenciatermében.

Kult László megyei levéltár-igazgató köszöntőjét követően a konferenciát Dr. Őri László, Pécs Megyei Jogú Város alpolgármestere, egyben a rendezvény fővédnöke nyitotta meg. A levezető elnöki tisztet Dr. Fekete Csaba, a Pécsi Tudományegyetem Természettudományi Kar Mikrobiológiai Tanszékének tanszékvezető egyetemi docense látta el.

A rendezvény két részre tagolódott. Ahogy a mellékelt meghívó is tükrözi, a délelőtt folyamán öt előadást, délután további öt előadást és egy könyvbemutatót hallgathattak meg az érdeklődők.

Célunk az volt, hogy a pécsi és baranyai szőlészetről-borászatról minél gazdagabb tematikával ne csak a szűk körben vett történész szakma, hanem a laikusok számára is átfogó képet adhassunk. A konferencián több tudományterületet felvonultatva, a levéltárosokon kívül közgazdász és agrártudományi egyetemi tanár, történész, etnográfus, borász, bortörténész-borszakíró is az előadók között szerepelt. A rendezvény elérte célját, mert a történészeken, a közgyűjteményi dolgozókon, szőlészeti-borászati szakembereken kívül diákok és a laikus nagyközönség is képviseltette magát. A konferencia minden egyes előadását követően hozzászólások és élénk viták tették szakmaivá, mégis színessé a programot.

A konferenciához levéltári forrásokat is bemutató, az MNL Baranya Megyei Levéltárának Rét utcai részlegében 2017. április 25-én megnyílt időszaki kiállítás kapcsolódik, amely – a napjainkban reneszánszát élő, minőségi borfogyasztáshoz kapcsolódóan – színes történeti hátteret biztosít az érdeklődőknek. Az időszaki kiállítást, mely 2017. június 22-ig tart nyitva, eddig 96 fő tekintette meg.

A sikeres konferencia megvalósulásáért ezúton is köszönetet mondunk az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának.

A konferencián készült fotók megtekinthetők itt:

http://mnl.gov.hu/mnl/baml/galeria/a_szolomuveles_evszazadai_a_villany_siklosi_es_a_pecsi_borvideken_c_konferencia_0

 


NKA pályázati azonosítószám: 204188/00470

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma: A Baranyai Történelmi Közlemények évkönyvsorozat 7. kötetének közzétételére
Igényelt támogatási összeg:
619 500 Ft
Megítélt támogatási összeg:
619 500 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma: 204188 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége: 2016-12-01 - 2017-05-31
A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva: 2017-07-20
Szakmai beszámoló benyújtva: 2017-07-31

Szakmai beszámoló

„A Nagy Háború emlékezete - A Dél-Dunántúl és az első világháború”, Baranyai Történelmi Közlemények 7. – Pécs, 2017. c. kötet megjelentetéséről

 

A Baranya Megyei Levéltár tudományszervező munkájának és kiadványozási gyakorlatának köszönhetően évkönyve megindítása (1968) óta, kiváltképpen az 1980-as évek közepétől sokat tett a kiváltságos társadalmi rétegek kutatásának előremozdításáért. A Baranyai Történelmi Közlemények (a levéltár 2006-ban indított új periodikája) már a sorozat első kötetét is e témának szentelte (Batthyány Kázmér gróf emlékezete).

Az intézmény (immáron MNL Baranya Megyei Levéltára) 2014., illetve 2015. évi levéltárnapi konferenciája a 100. évfoduló alkalmából az I. világháború témáját állította a középpontba (2014: "Mind elviszik a legények elejét..." Pécs-Baranya az első világháborúban. 2015: A Nagy Háború emlékezete - A Dél-Dunántúl és az első világháború – címmel). A két konferencia előadásainak tanulmánnyá fejlesztett verziói jelentek meg kötetünkben.

A szerzők, Dél-Dunántúl történetének avatott ismerői, témájuk jeles kutatói. Soraikban egyetemi oktatók, hadtörténész, muzeológus és főként a „derékhadat” alkotó levéltárosok találhatóak. Ez már önmagában is garanciát jelent a levéltári források gazdag tárházának kiaknázására és hasznosítására. Különösen örvendetes, hogy a tapasztalt kutatók mellett az új történész nemzedék is képviselteti magát.

A kötetben általános hadtörténeti, gazdaságtörténeti vonatkozású tanulmányok mellett főként a hátország mindennapjait bemutató helyi, baranyai-pécsi vonatkozású érdekességek olvashatóak, de a háború viszontagságai egyéni sorsokon keresztül is bemutatásra kerülnek, úgymint harctéri napló, háborús visszaemlékezés, hagyaték. De a kötetben forráselemzések is bemutatásra kerültek, valamint egy bibliográfia is az első világháború pécsi vonatkozású irodalmáról.

Ezúton is köszönetet mondunk az NKA támogatásáért.

A kötet digitalizált formában is elérhető a Hungaricana Közgyűjteményi Portálon.

 


NKA pályázati azonosítószám: 204133/00248

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma:
Állományvédelmi műhely tevékenységéhez szükséges szakmai anyagok és eszközök beszerzésére az MNL Baranya Megyei Levéltára részére
Igényelt támogatási összeg: 293 000 Ft
Megítélt támogatási összeg: 293 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma:
204133 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége:
2016-12-01 - 2017-06-30
A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva: 2017-08-24
Szakmai beszámoló benyújtva: 2017-08-23

Szakmai beszámoló


az "Állományvédelmi műhely tevékenységéhez szükséges szakmai anyagok és eszközök beszerzésére az MNL Baranya Megyei Levéltára részére" című pályázathoz
(Pályázati azonosító: 204133/00248)


2016 évben intézményünk az Állományvédelmi műhely tevékenységéhez szükséges szakmai anyagok és eszközök beszerzésére benyújtott pályázaton 293.000.- Ft támogatást nyert el a Nemzeti Kulturális Alaptól. Az anyagokat beszereztük, és műhelyünkben a konzerválási és restaurálási feladatok elvégzéséhez azokat a tervnek megfelelően használatba vettük. Munkafolyamatoknak megfelelően: dokumentumok portalanításához porszívót-, régi leragasztások eltávolításához vegyszereket-, töredező papíranyag savtalanításához Hollytex segédanyagot-, szakadások javításához Filmoplast R javítópapírt használva.
A beszámolóhoz fényképes dokumentációt készítettünk, amely elérhető innen.

Az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának a támogatásáért e helyütt is köszönetet mondunk.

 


NKA pályázati azonosítószám: 203137/03244

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma:
KULT LÁSZLÓ, GYÁNTI ISTVÁN (szerk.): Tanulmányok Ódor Imre emlékére című kötet megjelentetésére
Igényelt támogatási összeg:
1 365 000 Ft
Megítélt támogatási összeg:
800 000 Ft
Kollégium:
KÖNYVKIADÁS KOLLÉGIUMA
Altéma: 203137 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége: 2018-01-01 - 2018-12-31
A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva: 2019-05-29
Szakmai beszámoló benyújtva: 2019-05-27

Szakmai beszámoló

az NKA Könyvkiadás Kollégiuma 203137/03244 azonosító számú pályázatról

 

A mű/kötet kiadója: Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára

Szerkesztő(k) neve: Gyánti István, Kult László

Mű végleges címe: Tanulmányok Ódor Imre emlékére

A kiadvány nyelve: magyar

Paraméterek

 

Példányszám (kinyomtatott): 310 db

Megjelenés időpontja: 2019. március 31.

Formátum/méret: B/5, 170X240 cm

Kivitel (kötve, fűzve, egyéb): cérnafűzés, keménytábla, domború gerinc, fehér oromszegő, matt fóliázás

Terjedelem (nyomdai ívben): 16,75 ív

Nyomtatás (színek száma): 528 oldal (16,5 ív) 80 gr ofszet 1+1 szín; 8 oldal (0,25 ív) 115 gr matt műnyomó 4+4 szín. Borító: 135 gr műnyomó, 4+0

Végleges kereskedelmi ár: A könyv kereskedelmi forgalomba nem került

A KIADVÁNY ISBN száma: ISBN 978-963-8100-64-1

A mű kiadásának szakmai vonatkozásai, tapasztalatai, a megvalósítás eredményessége

2015. április 5-én tragikus hirtelenséggel elhunyt dr. Ódor Imre, a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára igazgatója, főlevéltáros, a történelemtudomány kandidátusa, akinek emlékét intézményünk tanulmánykötet megjelentetésével szándékozott megörökíteni.

Az MNL Baranya Megyei Levéltára a Könyvkiadás Kollégiumához 2017. szeptember 20-án nyújtott be pályázatot a Gyánti István, Kult László (Szerk.): Tanulmányok Ódor Imre emlékére című kötet kiadására. Az NKA kuratóriuma pályázatunkat támogatásra érdemesnek minősítette, és az eredetileg megjelölt 1 365 000 Ft támogatási igény 58,6 %-át, 800 000 Ft támogatást ítélt meg számunkra. A támogatás összegét a nyomdaköltségre, valamint a szerkesztői tiszteletdíjra fordítottuk, a nyomdaköltség fennmaradó részét és a nyomdai előkészítést saját forrásainkból finanszíroztuk.

A megvalósult illusztris kötet kettős feladatát (emléket állítani az elhunyt levéltár-igazgatónak, új kutatási eredményeket bemutató tanulmánykötet közreadása) véleményünk szerint sikerrel teljesítette.

A tudományos igénnyel elkészített dolgozatok a történelemtudomány egyes területeinek új eredményeit publikálják, valamint számos – eddig nem közölt – (hely)történeti forrást mutatnak be. A szerzők szerte az országból érkeztek, így a kötetben szereplő helytörténeti anyag igen sokszínű. Habár a dolgozatok zöme (Ódor Imre tevékenységi helyének megfelelően) baranyai vonatkozású, további más megyék történetével foglalkozó tanulmányokkal is találkozhatunk. Érdekes munkák születtek e kötet számára az alábbi megyék történetével kapcsolatban: Bács-Kiskun, Fejér, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Komárom-Esztergom, Pest, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna, Zala; sőt néhány mű a határon túli magyar területekre is kitekint.

A Nemzeti Kulturális Alap pályázatunk támogatásával nem csupán intézményünk könyvkiadói tevékenységét segítette, a kötet megjelenésével a történeti, helytörténeti irodalom is gazdagodott.

 

 


NKA pályázati azonosítószám: 204133/00258

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma:
Állományvédelmi műhelyek tevékenységéhez szükséges szakmai anyagok és eszközök beszerzésére az MNL Baranya Megyei Levéltára részére
Igényelt támogatási összeg: 694 000 Ft
Megítélt támogatási összeg: 694 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma:
204133 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége:
2018-03-01 - 2018-08-31
A pályázat státusza:
LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva:
2018-10-18
Szakmai beszámoló benyújtva:
2018-10-18

Szakmai beszámoló

az NKA Közgyűjtemények Kollégiuma 204133/288 azonosító számú pályázatról

 

Pályázati célunk: Állományvédelmi műhelyek tevékenységéhez szükséges anyagok és eszközök beszerzése MNL Baranya Megyei Levéltára részére. Intézményünk a 694.000.- Ft pályázati támogatást nyert el a Nemzeti Kulturális Alaptól. Az anyagokat beszereztük és műhelyünkben konzerválási és restaurálási feladatok elvégzéséhez azokat használatba vettük. Megelőző állományvédelem céljából nagyméretű savmentes pufferelt tároló papírokat, savmentes papírokat valamint pamutszalagot vásároltunk a védőborító nélküli és a sérült borítók cseréjéhez, a térképgyűjtemény és a telekkönyvi betétek dokumentumai részére.

A MNL BaML VII/C Sásdi királyi Járásbíróság iratai, Telekkönyvi betétek.

Átlagos iratanyagnál nagyobb méretű, füzet és kötet formátumú telekkönyvi iratok tisztítását és felületek védelmét végeztük el a pályázati támogatás segítségével.

Az iratanyagot portalanítottuk, méretnek megfelelő nagyságú védőpapírokkal borítottuk, a nagy alakú köteteket kartonokkal is védve. Rögzítéshez pamutszalagot használva.

A gyűjtemény anyagából 80 kötet és 165 füzet védelmét biztosítottuk.

A MNL BaML XV. 3. c. Kataszteri térképek gyűjteményéből, 98 térkép kiszárításához elválasztó papíranyagot és kartonokat használtunk.

A MNL BaML XV. 3. b. Úrbéri térképek gyűjteménye.

A térképek tárolásához 50 db áthajló védőmappa készült a nagyméretű savmentes pufferelt tároló papírokból és 30 db 70 x100 cm ragasztott boríték.

A MNL BaML XV. 25. g. 25 db Hirdetmény és plakát, valamint 17 db nyomtatott és kéziratos iratanyag konzerválása és restaurálása készült el, intézményünk két időszaki kiállítása részére a megvásárolt anyagok használatával.

A beszámolóhoz fényképes dokumentációt készítettünk, amely elérhető innen.

Az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának a támogatásáért e helyütt is köszönetet mondunk.

 


NKA pályázati azonosítószám: 204108/01472

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma: Az MNL Baranya Megyei Levéltára XX. Levéltári Napi konferenciájának kiállítással egybekötött megrendezésére
Igényelt támogatási összeg: 1 403 000 Ft
Megítélt támogatási összeg: 600 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma: 204108 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége: 2018-10-10 - 2018-10-109
A pályázat státusza: LEZÁRT
Az elszámolás határideje: 2018-12-10

Szakmai beszámoló

Az MNL Baranya Megyei Levéltára XX. Levéltári Napi konferenciájának kiállítással egybekötött megrendezéséről

(NKA pályázati azonosítószám: 204108/01472)

A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára 2018. október 10-én a Hotel Palatinus Nádor II. konferenciatermében rendezte meg „Az első világháború lezárulása és következményei a dél-dunántúli régióban” című XX. levéltári napi konferenciáját. 2014-ben és 2015-ben az első nagy világégés pécsi, baranyai, dél-dunántúli és országos vonatkozásait vettük górcső alá. Idén ismét visszatértünk a Nagy Háborúhoz. Konferenciánkon az átfogó, áttekintő jellegű had-, politika- és gazdaságtörténeti megközelítéseken túlmutatóan a témakör elsődlegesen pécsi és baranyai mikrotörténeti aspektusai is terítékre kerültek. A rendezvény a szakmai hallgatóságon túl a laikusok számára is érdekes és tanulságos volt. A pécsi Ciszterci Nagy Lajos Gimnázium 9., 10. és 11. évfolyamának diákjai kísérőtanárukkal a második szekció előadásait hallgatták végig. Konferenciánkon 79 regisztrált résztvevő volt.

 A megjelenteket Kult László, az MNL Baranya Megyei Levéltára igazgatója köszöntötte. Ezt követően a konferenciát a rendezvény fővédnöke, Dr. Hoppál Péter országgyűlési képviselő, a Kulturális Bizottság alelnöke nyitotta meg. A szakmai program két részből állt, a levezető elnöki teendőket dr. Bene Krisztián egyetemi docens, a PTE BTK Francia Tanszékének tanszékvezetője látta el.

 Az első szekcióban hat előadás hangzott el, a második szekcióban öt előadást hallhattunk. Az elhangzott előadások időrendben a következők voltak: Dr. Hornyák Árpád (egyetemi docens, PTE BTK): A történelmi Magyarország összeomlása és Baranya az első világháború végén; Pintér Tamás (történész-levéltáros, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának elnöke): Az utolsó erőpróba. Dél-dunántúli alakulatok és az 1918-as piavei offenzíva; Dr. Kaposi Zoltán (egyetemi tanár, PTE Közgazdaságtudományi Kar): A pécsi gazdaság működési nehézségei az első világháború idején; Dr. Vargha Dezső (nyugalmazott főlevéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára): Pécs zenei élete az első világháborúban és az antant-szerb megszállás idején (1914-1921); Rózsafi János (tudományos kutató, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának tagja): Pécsi honvédek a Nagy Háború utolsó hónapjaiban; Dr. Radó Bálint (főlevéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára): Doktor Sándor tevékenysége a világháború és a szerb megszállás idején; Dr. Bartók Béla (egyetemi docens, Eszterházy Károly Egyetem BTK): A Dunántúl falva (tolnai és somogyi egyesületek akciója a kárpáti falvak újjáépítésében 1915-1918); Dr. Stencinger Norbert (történész, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának tagja): A hadapródiskolából a hadszíntérre- Mándoky Sándor tábori lelkész naplói; Dr. Tegzes Ferenc (nyugalmazott főlevéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára): A pécsi hadiárvák jótevője, Mendlik Oszkár; Dr. Bodor Mihály (levéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára): A szerb cenzúra története és működése Baranyában (1918-1921); Gyánti István (segédlevéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára): A Tanácsköztársaság történetének sajátosságai Baranya megyében.

 A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára célul tűzte ki, hogy a tudományos, szakmai rendezvényeken túl, a szélesebb társadalmi rétegeket is bevonzó közművelődési programokat is szervezzen. Ennek keretében konferenciánk mellett, annak tematikáját követő, azt kiegészítő kiállítást rendeztünk, melyen levéltárunk őrizetében lévő eredeti iratok, dokumentumok, plakátok, képeslapok, fotók, és csak a kiállítás idejére kölcsönzött I. világháborús tárgyi emlékek kerültek bemutatásra, melyek részben a pályázat keretében beszerzett egy darab álló és egy darab fali kiállítási vitrinben kerültek elhelyezésre. Ezek révén látogatóink átérezhetik, hogy Pécs és Baranya milyen nehézségeikkel élte mindennapjait a Nagy Háború utolsó éveiben, egyben felvillan már a szerb megszállással kapcsolatos, kezdetben még optimista, a békés egymás mellett élésben bízó városvezetés hozzáállása is. A kiállítás a nagy érdeklődésre való tekintettel december 15-ig tart nyitva.

A konferencia meghívója itt megtekinthető.

A konferencián készült fotók pedig a fényképgalériában találhatóak.

 


NKA pályázati azonosítószám: 204188/00569

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma:
Reformáció a Dél-Dunántúlon - Az MNL Baranya-Somogy-Tolna Megyei Levéltára közös helytörténeti forráskiadványának megjelentetésére
Igényelt támogatási összeg: 617 400 Ft
Megítélt támogatási összeg:
615 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma:
204188 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége:
2019-01-01 - 2019-08-31
A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva: 2019-10-18
Szakmai beszámoló benyújtva: 2019-10-29

Szakmai beszámoló

a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma 204188/00569 azonosító számú pályázatához

 

Projektvezető: Borsy Judit Borbála főlevéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára.

Intézményvezető: Kult László megyei levéltár igazgató, MNL Baranya Megyei Levéltára.

Pályázati célunk: REFORMÁCIÓ A DÉL-DUNÁNTÚLON című kötet megjelentetése az MNL Baranya-Somogy-Tolna Megyei Levéltára együttműködésében

 

A reformáció 500. évfordulójának emlékére a Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára 2016. október 19-én és 2017. szeptember 14-én, a Magyar Nemzeti Levéltár Somogy Megyei Levéltára 2017. október 24-én, a Magyar Nemzeti Levéltár Tolna Megyei Levéltára 2017. november 3-án tartott konferenciát.

Az elnyert 615.000.- Ft pályázati támogatásból e három levéltár összesen négy konferenciáján elhangzott előadások tanulmánnyá fejlesztett változatait, illetve még egyéb reformációs témájú tanulmányokat tartalmazó kötet készült el.

A kötetet részben időrendi, részben tematikai szempont alapján négy fejezete osztottuk. A reformáció születése, kibontakozása fejezetben a reformáció korai korszakával foglalkozó tanulmányok kaptak helyet. Itt olvashatunk a főképp Olaszországban elterjedt, de magyar vonatkozással is rendelkező valdens egyház történetéről is.

A 18-20. századi korszakot két fejezetre bontottuk, a reformátusokkal illetve az evangélikusokkal foglalkozó tanulmányok alkotják a második és a harmadik fejezetet. A tanulmányok a református lelkészek, tanítók társadalmi és anyagi helyzetét, az evangélikus földesurak, evangélikus értelmiség szerepét, a betelepítés kérdését egyaránt vizsgálják.

A reformáció öröksége fejezet tanulmányai változatos, színes képet mutatnak. A tanulmányokban szó van a reformáció ideológiai eredményeiről, a református anyakönyvek forrásértékéről, felépítéséről, a református templomok orgonáiról, a reformáció emlékművéről, sőt egy 18. századi katolikus kanonok protestáns könyvgyűjteményéről is olvashatunk.

A kötet három levéltár összefogásával jött létre, a 29 tanulmány időben felöleli a reformáció 500 évét, térben többségük a Dél-Dunántúl három megyéjére vonatkozik. A kötetben való eligazodást  helynévmutató segíti. A tanulmányok témájának tág időbeli és térbeli kiterjedése indokolja a három (Baranya, Somogy és Tolna) megye közös kiadásában megjelent kötet iránti nagy érdeklődést.

 

TARTALOMJEGYZÉK

 

Előszó

 

Tanulmányok

 

1. A reformáció születése, kibontakozása

 

T. Papp Zsófia: Az olaszországi valdens egyház

 

Ócsai Zoltán: A korál, mint az evangélium hirdetésének eszköze Luther kezében

 

Őze Sándor: A reformáció elterjedése a Dél-Dunántúlon Szegedi Kis István tevékenysége tükrében

 

F. Romhányi Beatrix: Reform – válság – reformáció. Magyarország kolostorhálózatának átalakulása a 16. században

 

Nagy Janka Teodóra: A református egyházfegyelmezési gyakorlat jogi kultúrtörténeti emlékei: szégyenkövek a Dunamelléki Református Egyházkerületben

 

Jakab Georgina: Meghalt igézetben, avagy mágia és boszorkányság a reformáció korában

 

2. Reformátusok a 18-20. században

 

Várady Zoltán: 18. századi protestáns hétköznapok (korabeli források alapján)

 

Simon P. Piroska: Református lelkészek, tanítók Somogyban a 16-18. században

 

Borsy Judit: A Felsőbaranyai Református Egyházmegye református lelkészei és tanítói a 19. század első negyedében

 

Koloh Gábor: A Felsőbaranyai Református Egyházmegye lelkészeinek térbeli és társadalmi mobilitása 1855-1933

 

Kunné Tornóczky Andrea: „…kántortanítói javadalma 1988 K 53 fillérben állapíttatik meg.” Protestáns tanítók Javadalmi jegyzőkönyvei

 

Aradi Gábor: A váraljai reformátusok konfliktusa a 19. század második felében

 

Czeglédi Noémi: Reformátusok szerepe a hazai cserkészmozgalom megalapításában

 

Ács Marianna: Református polgári leányiskola Pécsett (1930−1948)

 

3. Evangélikusok a 18-20. században

 

Sneff Marianna: Evangélikus németek Somogy vármegyében a 18–19. században

 

Kaposi Zoltán: Evangélikus földesurak gazdasági és társadalmi jelentősége Dél-Dunántúlon a 19. században

 

Huszár Mihály: Evangélikus nemesi családok gazdasági és társadalmi jelentősége a Marcali járásban a 19-20. században

 

Nagy Imre Gábor: Az evangélikus Nendtvich család Pécsett a 19-20. században

 

4. Protestánsok a 20. század második felében

 

Vargháné Szántó Ágnes: Akié az ifjúság, azé a társadalom. Út az egyházi iskolák államosításáig, különös tekintettel a Baranya megyei protestáns népiskolákra (19451950)

 

Török Gábor: Az orgonakészítéstől a koporsógyártásig. Adalékok az Angster József és Fia Orgona- és Harmóniumgyár történetéhez

 

Rozs András: A Pécsi Református Egyházközség presbitériuma lelkészválasztási gyakorlatának torzulásai az 1950-es és az 1960-as években

 

Bertalan Péter: A protestáns egyházak Somogyban 1956-1968

 

 5. A reformáció öröksége

 

Radó Bálint: A protestáns reformáció öröksége a lelkiismeretről vallott teológiai meglátásokban

 

Schmelczer-Pohánka Éva: Amikor az „inkvizítor” elbizonytalanodik. A tiltott műveket olvasó Domsics Mátyás pécsi kanonok könyvgyűjteménye a 18. század derekán

 

Jukic, Zita: Az Eszéki Állami Levéltár református anyakönyvei

 

Bodor Mihály: A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára református anyakönyveinek alaki és tartalmi változásai (1827–1895)

 

Kardhordó Kálmán: A reformáció genfi emlékműve és Horvai János szobrászművész emlékmű pályamunkája

 

Tegzes Ferenc: Az ormánsági református települések címer és zászló használata

 Hajdók Judit: „A vallásos buzgóság és az áhitat emelésére.” Orgonák, orgonabeszerzések Dél-Dunántúl református templomaiban

 

Rövidítések

 

Képek jegyzéke

 

A kötet szerzői

 

Helynévmutató

 

 

A támogatási szerződésben szereplő kikötés értelmében a kiadvány egy példányát a Támogatáskezelő részére – hivatkozással a pályázati azonosítószámra – postai úton megküldtük.

 

 


NKA pályázati azonosítószám: 204111/04155

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma:
Kataszteri térképek fertőtlenítésére és száraztisztítására az MNL Baranya Megyei Levéltára számára
Igényelt támogatási összeg:
412 496 Ft
Megítélt támogatási összeg:
350 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma:
204111 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége:
2019-01-01 - 2019-08-31
A pályázat státusza:
LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva: 2019-10-29
Szakmai beszámoló benyújtva:
2019-10-29

Szakmai beszámoló

a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma 204111/04155 azonosító számú pályázatához

 

Projektvezető: Vargháné Szántó Ágnes levéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára.

Intézményvezető: Kult László megyei levéltár igazgató, MNL Baranya Megyei Levéltára.

Pályázati célunk: Kataszteri térképek fertőtlenítése és száraztisztítása volt az MNL Baranya Megyei Levéltára számára

Az elnyert 350.000.- Ft pályázati támogatásból az MNL Baranya Megyei Levéltára gyűjteményéhez tartozó HU MNL BaML XV. 3. c. Baranya megye térképeinek gyűjteménye, Kataszteri térképek jelzetű iratanyagban lévő, penészgombával fertőzött – ezért eddig külön kezelt – dokumentumok állományvédelmi munkálatai készültek el.

Intézményünk részére a Kataszteri térképek alapos fertőtlenítését és száraztisztítását Budapesten a Pre-Con Restaurátor Kft. végezte el az előírt határidő betartásával.

Községek szerint: Császta, Kárász, Köblény, Máza, Szalatnak, Szászvár és Vékény községek térképei. A fertőtlenített térképek mennyisége 98 darab.

A beszámolóhoz mellékletként csatoltuk az átadás-átvételi jegyzékeket, illetve az elkészült munkáról készített fotódokumentációt.

 


NKA pályázati azonosítószám: 204108/01591

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma:
MNL BaML XXI. Levéltári napi konferenciájának megrendezésére Az első világháború utóhatásai (megszállás, Trianon, háború utáni évek) a Dél-Dunántúli régióban
Igényelt támogatási összeg:
618 000 Ft
Megítélt támogatási összeg:
470 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma:
204108 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége:
2019-09-01 - 2019-12-31
A pályázat státusza: LEZÁRT

Pénzügyi elszámolás benyújtva: 2020-02-04
Szakmai beszámoló benyújtva:
2020-01-31

Szakmai beszámoló

a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma 204108/01591 azonosító számú pályázatához

 

Projektvezető: Vargháné Szántó Ágnes levéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára.

Intézményvezető: Kult László megyei levéltár igazgató, MNL Baranya Megyei Levéltára.

Pályázati célunk: „Az első világháború utóhatásai (megszállás, Trianon, háború utáni évek) a Dél-Dunántúl régióban” című XXI. Levéltári Napi konferencia kiállítással egybekötött megrendezése

 

A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára 2019. október 9-én a Hotel Palatinus Nádor II. konferenciatermében rendezte meg „Az első világháború utóhatásai (megszállás, Trianon, háború utáni évek) a Dél-Dunántúl régióban” című XXI. Levéltári Napi konferenciáját. 2014-ben és 2015-ben az első nagy világégés pécsi, baranyai, dél-dunántúli és országos vonatkozásait vettük górcső alá. Két, a reformáció 500. évfordulójával foglalkozó konferencia után 2018-ban visszatértünk a Nagy Háború témájához, annak lezárulásához. Az idei (a Nagy Háború témájában utolsó) konferenciánkon a háború utóhatásait elemeztünk Pécs, illetve a Dél-dunántúli régió aspektusában. A rendezvényen a szakmai hallgatóságon (egyetemi oktatók, hallgatók, társintézmények munkatársai) túl laikusokat, többek között kutatóinkat is köszönthettük. Konferenciánkon 65 regisztrált résztvevő volt.

 

A megjelenteket Kult László, az MNL Baranya Megyei Levéltára igazgatója köszöntötte. Ezt követően a konferenciát dr. Ö. Kovács József, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgató-helyettese nyitotta meg. A szakmai program két részből állt, a levezető elnöki teendőket dr. Hornyák Árpád a PTE BTK Történettudományi Intézet Modernkori Történeti Tanszékének egyetemi docense látta el.

 

Az első szekcióban négy prezentáció került bemutatásra, a második szekcióban három előadást hallhattunk. Az elhangzott előadások időrendben a következők voltak: Dr. Kaposi Zoltán (az MTA doktora, egyetemi tanár, PTE Közgazdaságtudományi Kar): Pécs gazdasága az 1920-as évek elején; Nagy Imre Gábor (főlevéltáros, igazgató-helyettes, MNL Baranya Megyei Levéltára): Hadifogolycsere, hadifoglyok hazaszállítása Baranya megyében és Pécsett; Dr. Bene Krisztián (egyetemi docens, tanszékvezető, PTE BTK Francia tanszék); A francia hadsereg dél-dunántúli tagjai az I. világháborúban; Dr. Radó Bálint (főlevéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára): Hajdu Gyula tevékenysége a szerb megszállás idején; Vargháné Szántó Ágnes (levéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára): A spanyolnátha Baranya megyében és Pécsett; Kalász Gyula (ny. gimnáziumi tanár, igazgatóhelyettes, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma): Pécsi iskolák a szerb megszállás alatt; dr. Csibi Norbert (egyetemi adjunktus, PTE BTK Történettudományi Intézet Újkortörténeti Tanszék): A szerb megszállás emlékezete a pécsi egyházmegye vidéki plébániáin.

 

A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára célul tűzte ki, hogy a tudományos, szakmai rendezvényeken túl, a szélesebb társadalmi rétegeket is bevonzó közművelődési programokat is szervezzen. Ennek keretében konferenciánk mellett, 2019-ben is, annak tematikáját követő, azt kiegészítő időszaki kiállítást rendeztünk, melyen levéltárunk őrizetében lévő eredeti iratok, dokumentumok, plakátok, képeslapok, fotók kerültek a pályázattal beszerzett vitrinekben bemutatásra. Ezek révén látogatóink átérezhetik, hogy Pécs város és Baranya vármegye lakossága milyen nehézségekkel élte mindennapjait a Nagy Háború utolsó hónapjaiban, illetőleg az azt követő időszakban (szerb megszállás, spanyolnátha, hadifoglyok ügye). A kiállítás november 28-ig tartott nyitva.

 

A konferencia meghívója itt megtekinthető.

A konferencián készült fotók pedig a fényképgalériában találhatóak.

 


NKA pályázati azonosítószám: 204133/00298

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma: Savmentes irattároló dobozok beszerzésére az MNL Baranya Megyei Levéltára részére
Igényelt támogatási összeg: 500 000 Ft
Megítélt támogatási összeg: 500 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma: 204133 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége: 2020-09-01 - 2021-08-31
A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva: 2021-09-21 07:35:00
Szakmai beszámoló benyújtva:
2021-04-21 09:16:52

Szakmai beszámoló

a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma 204133/00298 azonosító számú pályázatához

 

Az MNL Baranya Megyei Levéltára évtizedes problémája, hogy nagy mennyiségű dobozolatlan, illetve nem savmentes dobozban őrzött iratanyaggal rendelkezik. A 2020. évi NKA pályázatban 125 darab A/3-as és 900 darab A/4-es savmentes irattároló dobozt kaptunk 500. 000 Ft értékben.

A beszerzésre került 125 darab A/3-as savmentes levéltári dobozt felhasználtuk, és az alábbi öt, 20,16 ifm terjedelmű iskolai fondot dobozoltuk át:

A/3-as savmentes levéltári doboz

VIII. 60.

Pécsi Püspöki Tanítóképző (Állami Tanítóképző) Intézet iratai 1870-1948 (1959)

4,33 ifm

VIII. 104.

Pécs Városi (Községi) Polgári Leányiskola iratai 1881-1948

4,04 ifm

VIII. 192.

Pécs Belvárosi Általános Iskola (Elemi Fiú- és Leányiskola, Pécsi Normáliskola, Nemzeti Főiskola, Királyi Nemzeti Főbb Tanoda) iratai 1776-1970

2,94 ifm

VIII. 608.

MTH 50-es Mohácsi Iparitanuló Iskola iratai 1950-1954

4,72 ifm

VIII. 612.

Pécs Községi Klebelsberg Kunó Szakirányú Iparos Tanonciskola iratai 1924-1948

3,40 ifm

A beszerzésre került  900 darab a/4-es savmentes levéltári doboz segítségével hat, összesen 154,69 ifm terjedelmű fondot dobozoltunk át. A doboz felhasználás ebben az esetben is százszázalékos:

A/4-es savmentes levéltári doboz

IV. 405.

Baranya Vármegye Törvényhatósági Bizottsága Központi Választmányának iratai 1872-1950

55,43 ifm

IV. 1413.

Pécs Város Rendőrkapitányi Hivatalának iratai 1870-1921

16,67 ifm

VII. 4.

Pécsi Járásbíróság (1946-tól Járásbíróság) iratai 1938-1954

10,00 ifm

IX. 702.

Pécsi Kereskedelmi és Iparkamara iratai 1864-1949

9,36 ifm

XXIII. 853.

Majs Községi Közös Tanács iratai 1850-1957

7,30 ifm

XXIV. 201.

Baranya Megyei Földhivatal iratai 1945-1950 (1953)

55,26 ifm

Az NKA Közgyűjteményi Kollégiumának a támogatásáért e helyütt is köszönetet mondunk.

 


NKA pályázati azonosítószám: 204188/685

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma:
A Nagy Háború és következményei a Dél-Dunántúlon című kötet - amely a Baranyai Történelmi Közlemények évkönyv sorozat 8. része - megjelentetésére

Igényelt támogatási összeg: 500 000 Ft
Megítélt támogatási összeg: 670 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma:
204188 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége: 2020-09-01 - 2021-08-31
A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva:
Szakmai beszámoló benyújtva:

Szakmai beszámoló

a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma 204188/685 azonosító számú pályázatához

A megjelentetett mű

A kötet kiadója: Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára

Szerkesztő: Bősz Attila

Mű végleges címe: A Nagy Háború és következményei a Dél-Dunántúlon

A kiadvány nyelve: magyar, angol és német rezümével

Paraméterek

Példányszám (kinyomtatott): 305 db

Megjelenés időpontja: 2021. április 22.

Formátum/méret: B/5, 170x240 cm

Kivitel: cérnafűzés, keménytábla, domború gerinc, fehér oromszegő, matt fólia

Terjedelem (nyomdai ívben): 9 ív

Nyomtatás (színek száma): 291 oldal (9 ív) 80 gr ofszet 1+1 szín. Borító: 135 gr műnyomó, 4+0

Végleges kereskedelmi ár: A könyv nem kerül kereskedelmi forgalomba.

A kiadvány ISBN száma: ISBN 978-963-8100-66-5

A mű kiadásának szakmai vonatkozásai, tapasztalatai, a megvalósítás eredményessége

A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára az első világháború centenáriumához kapcsolódva összesen négy konferenciát rendezett. Az első kettő tanulmányokká alakított előadásai a Baranyai Történelmi Közlemények 7. kötete lett, az utóbbi két konferencia (2018. október 10. és 2019. október 9.) írott eredményei pedig a most megjelent kötetben manifesztálódtak. Jelen beszámoló tárgyát képező kötet tehát a Baranyai Történelmi Közlemények 8. számot viseli és mintegy „testvérkötete” az előző, hasonló tematikájú egységnek. Ebből következik, hogy a kötet szakmai pozicionálása is igen hasonló: a helytörténetírás szakirodalmát gazdagítja, mert a Dél-Dunántúl eseményeivel foglalkozik sok levéltári forrás felhasználásával. Míg az előző kötet döntően a háború kitörésének, első felének időszakából merít, addig ez inkább a háború második felét, következményeit igyekszik követni. Mellékelve: tartalomjegyzék, közreműködők listája.

A Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 670.000 Ft vissza nem térítendő támogatást folyósított a kiadvány megjelentetésére. Ebből 529.019 Ft-ot fordítottunk nyomdaköltségre, a fennmaradó összeget pedig a szerkesztő és az olvasószerkesztő tiszteletdíja teszi ki. Ezúton is köszönjük az NKA támogatását!

Tartalom

Előszó

Bene Krisztián: A francia hadsereg dél-dunántúli tagjai az első világháborúban

Bodor Mihály: A szerb cenzúra története és működése a megszállt Baranya vármegye területén (1918–1921)

Bognár Zoltán: Adalékok Siófok 1919-es történetéhez

Ernyes Mihály: A kerületi rendőr-főkapitányság Pécsett a szerb megszállás után

Gyánti István: A Tanácsköztársaság történetének sajátosságai Baranya megyében

Kalász Gyula: Pécsi iskolák a szerb megszállás alatt

Kaposi Zoltán: Az első világháború gazdasági hatásai Pécsett

Nagy Imre Gábor: Az első világháború hadifoglyainak sorsa Pécsett és hazaszállításuk

Radó Bálint: Egy szabadkőműves orvos és egy antiklerikális szocialista karöltése a Mecsekalján a szerb megszállás idején: Doktor Sándor és Hajdu Gyula tevékenysége a Pécsi Szociálista Pártban

Rózsafi János: Pécsi honvédek a Nagy Háború utolsó hónapjaiban

Tegzes Ferenc: „A pécsi hadiárvák jótevője” Mendlik Oszkár (1871–1963)

Vargháné Szántó Ágnes: A spanyolnáthajárvány Pécsett és Baranya vármegyében (1918–1919)

Zusammenfassungen

Summary

A kötet szerzői

A pályázati program megvalósításában közreműködők listája

Név

Beosztás

Tevékenység

Dr. habil. Bene Krisztián

egyetemi docens, PTE BTK Romanisztika Intézet Francia Tanszék

szerző

Dr. Bodor Mihály

ny. levéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára

szerző

Bognár Zoltán

történész, helytörténeti kutató, Siófok

szerző

Bősz Attila

levéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára

szerkesztő

Ernyes Mihály

ny. megyei rendőrfőkapitány

szerző

Gyánti István

levéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára

szerző

Gyántiné Kiss Kármen

könyvtáros, Csorba Győző Könyvtár (Tudásközpont)

olvasószerkesztő

Dr. habil. Hornyák Árpád

egyetemi docens, PTE BTK Történettudományi Intézet

lektor

Kalász Gyula

ny. gimnáziumi tanár, Ciszterci Rend Nagy Lajos Gimnáziuma

szerző

Dr. habil. Kaposi Zoltán

MTA doktora, egyetemi tanár, PTE Közgazdaságtudományi Kar

szerző

Kult László

igazgató, főlevéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára

sorozatszerkesztő

Máté István

MNL Országos Levéltára

nyomdai tördelő

Nagy Imre Gábor

igazgatóhelyettes, főlevéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára

szerző

Dr. Radó Bálint

főlevéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára

szerző, fordító

Rózsafi János

történész-levéltáros, a Nagy Háború Kutatásáért Közhasznú Alapítvány kuratóriumának tagja

szerző

Dr. Tegzes Ferenc

ny. főlevéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára

szerző

Vargháné Szántó Ágnes

levéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára

szerző

 


NKA pályázati azonosítószám: 204110/00808

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma:
Az MNL Baranya Megyei Levéltára szakkönyvtárának állománygyarapítására

Igényelt támogatási összeg: 300 000 Ft
Megítélt támogatási összeg: 200 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma:
204110 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége:
2021-02-01 - 2022-05-01

A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva:
2021-11-22
Szakmai beszámoló benyújtva: 2021-11-16

Szakmai beszámoló

a Nemzeti Kulturális Alap Közgyűjtemények Kollégiuma által támogatott „Az MNL Baranya Megyei Levéltára szakkönyvtárának állománygyarapítására” című pályázat megvalósításáról

(Pályázati azonosító: 204110/00808)

 

Pályázatunk szakmai indoklásában kifejtettük, hogy levéltárunk szakkönyvek beszerzésére minimális költségvetési kerettel rendelkezik. Szakkönyvtárunk így főként hivatalból, ajándékozás és csere útján gyarapszik.

A Kollégium által kapott támogatás idén lehetővé tette, hogy a kutatószolgálat ellátásához (ebben jelentős szerepet kapnak a helytörténeti vonatkozású és családtörténet-kutatással kapcsolatos művek), a levéltári iratanyag gondozásához, intézményünk tudományos és közművelődési tevékenységéhez kapcsolódó kiadványokat szerezzen be.

300 000 forintra pályáztunk, melynek beadásakor felsoroltuk a beszerezni kívánt kiadványok listáját, megindokolva a beszerzés szükségességét. A Támogatáskezelő 200 000 forint vissza nem térítendő támogatást folyósított számunkra, ezen kívül egyes kötetek ajándékozás révén bekerültek levéltárunk szakkönyvtári állományába, ugyanakkor gyűjtőkörünkbe tartozó történeti, helytörténeti, gazdaság és társadalomtörténeti szempontból fontos új kiadványok jelentek meg, így a beadott könyvlistához képest a beszerzett könyvek listája módosult.

Összesen négy forrásból (Libri-Bookline Zrt., Kronosz Könyvkiadó Kft., Líra Könyv Zrt., Aba-Novák Agóra Nonprofit Kft.) 67 db kiadvány, ebből egy online kiadvány került beszerzésre. A megvásárolt kiadványok számláit és a pénzügyi teljesítésigazolásokat a pénzügyi elszámoláshoz csatoltuk. A kiadványok listáját itt tekintheti meg (pdf formátumban).


Dr. Gőzsy Zoltán
megyei levéltár-igazgató
MNL Baranya Megyei Levéltára


NKA pályázati azonosítószám: 208108/00029

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma:
Lányok, nők, asszonyok. Női sorsok, szerepek, életutak a 18-20. században című XXII. Levéltári Napi konferencia megrendezésére

Igényelt támogatási összeg: 602 000 Ft
Megítélt támogatási összeg: 600 000 Ft
Kollégium: KÖNYVTÁRAK ÉS LEVÉLTÁRAK KOLLÉGIUMA
Altéma:
208108 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége:
2021-09-01 - 2022-08-31

A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva:
2022-10-27
Szakmai beszámoló benyújtva: 2022-08-11

Szakmai beszámoló

a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtárak és Levéltárak Kollégiuma által támogatott „Lányok, nők, asszonyok. Női sorsok, szerepek, életutak a 18-20. században című XXII. Levéltári Napi konferencia megrendezésére” című pályázat megvalósításáról

(Pályázati azonosító: 208108/00029)

Az MNL Baranya Megyei Levéltára 2021. október 20-án tartotta meg Lányok, nők, asszonyok. Női sorsok, szerepek, életutak a 18-20. században című szakmai rendezvényét. A konferencia szervezésekor azt a célt igyekeztünk megvalósítani, hogy az előadásokon keresztül a hallgatóság (nemcsak a szakemberek, hanem a téma iránt érdeklődő laikusok is) képet kaphasson a nőtörténeti kutatások jelen állásáról, forrásanyagáról és lehetséges feldolgozási módszereiről, a nők társadalmi-közéleti szerepvállalásáról, a hagyományos női szerepekről, a női munkavállalás kérdéseiről és a nőnevelés gyakorlatairól. Az egyes életpályákat áttekintő előadások révén pedig az elmúlt évszázadok női karrier- és érvényesülési lehetőségeit kívántuk bemutatni.
A konferencia pécsi megrendezésének külön hangsúlyt adott az Ambrusné prof. dr. Kéri Katalin DSc (egyetemi tanár, SOE BEPK – PTE BTK – SJE) köré szerveződött, immár több mint tízéves múltra visszatekintő Pécsi Nőtörténeti Műhely, mely a nőnevelés- és női művelődéstörténet lokális kérdéseinek kutatóit fogja össze, ösztönzi és támogatja. Az előadók között e műhely tagjait is köszönthettük. A konferencián a nőtörténet aspektusai elsősorban a dél-dunántúli régióhoz kötődő relevancia szerint kerültek vizsgálat alá.
A konferencia előadói az ország különböző felsőoktatási intézményeit (Sopron, Budapest, Debrecen), illetve levéltárait (MNL Tolna, Somogy, Baranya, Baranyai Református) képviselve mutatták be nőtörténeti kutatásaik eredményét.
Dr. Gőzsy Zoltán (főlevéltáros, igazgató, MNL Baranya Megyei Levéltára) köszöntője és dr. Germuska Pál DSc (főigazgató-helyettes, Magyar Nemzeti Levéltár) megnyitó beszédét követően Ambrusné prof. dr. Kéri Katalin a nőtörténeti kutatások forrásanyagáról tartott online előadásában áttekintést nyújtott a nőtörténeti kutatások 19–20. századi jellemzőiről, kiemelve a forrástani, kutatásmódszertani sajátosságokat, a kutatási tematika bővülését, alakulásának irányait. Külföldi és hazai szerzők műveire, eredményeire támaszkodva világított rá a nőtörténet kutatásának főbb értelmezési kérdéseire, problémáira, illetve összefoglalta a nőtörténeti kutatások palettájának kiszélesedését, a vizsgált források körének újragondolási lehetőségeit, különös tekintettel a lánynevelés és női művelődés kutatására.
Ezt követően dr. Géra Eleonóra (egyetemi docens, ELTE BTK Művelődéstörténeti Tanszék) online prezentációjából a közönség megtudhatta, hogy a 18. században özvegységre jutott asszonyok a városi társadalomban vagyoni-családi helyzetük alapján rendkívül heterogén csoportot alkottak. A rendszerint már férjük életében is a családi gazdálkodásba bevont asszonyok képesek voltak özvegyként „passzív polgárjogukkal” élni, s akár egyedül is boldogulni. A vagyonos özvegyek, különösen a gyermektelenek élen jártak a jótékonykodásban. Ugyanakkor a polgárjog és a vagyon, de a biztos egzisztenciával rendelkező felnőtt gyermekek léte sem garantálhatta, hogy az özvegyasszony nem teljesen magára hagyva, a szegényes polgári kórházban fejezte be az életét. Az előadás azt mutatta be, hogy a két említett szélsőség között hogyan alakulhatott az özvegyek sorsa, férjük halálát követően milyen nehézségekkel találták magukat szembe, kiknek a segítségére számíthattak.
Jakab Georgina (főlevéltáros, MNL Somogy Megyei Levéltára) a boszorkányságnak ítélt esetek momentumaiba engedett rövid betekintést, írott és tárgyi történeti forrásokat vonultatva fel példaként. A hallgatóság ismertetőt kaphatott az egykori Somogy vármegye boszorkánypereinek jellemzőiről, a boszorkányokkal szemben alkalmazott válogatott kínzások sorát felvonultató tortúrákról. Elhangzott, hogy a mágikus gyógymódok alkalmazása erősen hozzájárult ahhoz a képhez, ami alapján főként a bábákat, javasasszonyokat tekintették elsősorban boszorkányoknak. Az előadó bizarr, olykor
fantazmagórikus elemekkel teletűzdelt leírások által a korabeli gyógyászati eljárásokba is bepillantást nyújtott. Kiderült az is, hogy a boszorkányság történetének kutatása során nemcsak írott források, hanem régészeti leletek is meglepetéssel szolgálnak. Szokatlan temetkezési eljárások is szép számmal tanúsítják, hogy a boszorkányokban való hit elevenen élt az elmúlt évszázadok során.
Maul-Link Dóra (főlevéltáros, MNL Tolna Megyei Levéltára) a 18. századi Tolna vármegye büntető törvényszékén (sedria) tárgyalt perek közül a csecsemőgyilkosság, illetve magzatelhajtás vádjával indított ügyeket tanulmányozva arra a kérdésre kereste a választ, hogy vajon mi vezette a perbe fogott nőket szörnyű bűnük elkövetésére. Mint megtudhattuk, a Tolna megyei sedria előtt tárgyalt esetek többségében a felmerült vád alaptalannak bizonyult, így a törvényszék felmentő ítéletet hozott. Több per anyagában olvasható azonban kínvallatás elrendelése, végrehajtása, sőt, halálos ítélet kiszabása is. A vizsgált ügyek közül utolsóként egy 1755-ös per zárult fejvesztéssel, ezt követően a század második felében enyhébb büntetéseket hozott a törvényszék, azaz szabadságvesztést és megszégyenítő büntetést rótt ki az elmarasztalt vádlottakra. Az akták érdekessége, hogy a 18. századi lányok, nők és asszonyok mindennapjaira, mentalitására vonatkozóan is tartalmaznak adalékot.
Borsy Judit (főlevéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára) a Miasszonyunk rend pécsi rendháza apácáinak sorsát követte nyomon 1851 és 1950 között. A Pozsonyból Pécsre érkező Miasszonyunk Női Kanonokrend tagjai a város és a megye leánynevelésében, oktatásában meghatározó szerepet töltöttek be. 1851-ben kezdték meg az oktatást az elemi iskolában, majd 1890-ben polgári leányiskolát, 1895-ben tanítónőképző intézetet, 1916-ban leánygimnáziumot létesítettek. A szerzetesnők nagy többsége messziről érkezett, társadalmi és anyagi helyzetük igen sokszínű volt. A belépés, beöltözés és az örökfogadalom letétele szigorú szabályok szerint folyt. A leányoknak, akik ennek a rendnek a szabályzatát elfogadták, és letették az örökfogadalmat, szakítaniuk kellett addigi életükkel. A Miasszonyunk rend pécsi rendházába 100 év alatt összesen 283 szerzetesnő lépett be. Az előadás az ő életüket, pályájukat, sorsukat vizsgálta.
Az előadást követően a Magyar Nemzeti Levéltár családtörténet-kutató Hetedíziglen projektjének bemutatása hangzott el.
Nagy Imre Gábor (főlevéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára) Pécs város értelmiségének egyik meghatározó elemét, a pedagógus réteg speciális, a századfordulóra rendezett fizetéssel működő, önálló egyesületet létrehozó és a városi elitbe betagozódó részét, a tanítónőket vette górcső alá. A prezentációból kiderült, hogy a pécsi tanítónők származásának, képzettségének, családi életének vizsgálata révén lehetőség nyílik a kicsiny, de társadalmilag fontos réteg jobb megismerésére. Az előadó által vizsgált 26 tanítónő, illetve polgári iskolai tanárnő egyik meghatározó vonása az erős pécsi kötődés („pécsiség”) volt. Az állami tisztviselőkkel ellentétben – egy kivétellel – mindvégig városunkban tanítottak. Indokolt okok – betegség, halál, családi esemény – kivételével nyugdíjas korukig az oktatást szolgálták. A középosztályi létért azonban nagy árat kellett fizetniük, a 26 tanítónő, illetve polgári iskolai tanárnő többsége, 14 „úrhölgy” hajadon maradt.
1927 nyarán Balogh Mária tanárnő, egy maroknyi iskoláslányt maga köré gyűjtve megalapította Pécs első, Patócsi Zsófiáról nevezett cserkészlány csapatát. Milyen programmal léptek a pécsi közönség elé 1928 húsvétján? Kiket tudhattak támogatóik között, és kik nem nézték jó szemmel működésüket? Milyen kifogásolható dolgot tettek? Milyen eszközökkel dolgoztak azon, hogy testben és lélekben egészséges és jellemes magyar nőkké nevelődjenek? Melyek voltak a cserkészlány törvények? Milyen módon tudtak bekapcsolódni a Cserkészlány Szövetség hazai és nemzetközi munkájába? Árvai Tünde (tanársegéd, DE BTK TI) elsősorban a Dunántúlt, a Pécsi Naplót, a Cserkészlányok Lapját és A magyar cserkészt fogta vallatóra, hogy megkísérelje rekonstruálni ennek a nagy múltú, de a város leányai körében (a kutatás jelen állása szerint) mindössze néhány esztendeig működő szervezet történetét.
Máté-Sneff Marianna (levéltáros, MNL Baranya Megyei Levéltára) előadása során egy, a 19–20. század fordulóján élt baranyai arisztokrata hölgyet, gr. Majláth Györgyné, br. Prandau-Hilleprandt Stefánia életét és tevékenységét ismertette. A bárónő egy szlavóniai nagybirtokos leányaként született, s miután összekötötte életét a Baranya vármegyében magas tisztségeket betöltő férjével, a baranyai társadalmi elit meghatározó tagjává vált. Élete sok mai nő számára is példaértékű lehet. Kimagasló közéleti szerepet vállalt, így Pécs társadalmi életének aktív tagjaként több egyesületnek zászlóanyja volt, tehetős pártfogója a Pécsi Dalárdának, támogatója a szegény gyerekeknek, valamint a Bakócai óvoda és iskola építtetője. Emellett hét gyermek édesanyja lett, s férjének élete végéig hű támogatója. Az előadás gr. Majláth Györgyné életének ezen aspektusait mutatta be részletesen.
Dr. Ács Marianna (adjunktus, PTE BTK NTI Nevelés- és Művelődéstörténeti Tanszék, Baranyai Református Egyházmegye Levéltárának szakmai vezetője) prezentációjában az Országos Református Nőszövetség (1944–1951) megalakulásának körülményeit tekintette át. Bemutatta azokat a célokat, melyek miatt a Magyarországi Református Egyház (MRE) vezetősége létrehozta ezt az országos hatáskörű nőmozgalmat. Az előadó olyan kérdésekre kereste a választ, mint amit a jelmeztervező, divattervező, filmrendező Zsindelyné Tüdős Klára is feltett saját magának, mikor Ravasz László, a Dunamelléki Református Egyházkerület püspöke, a MRE Országos Zsinatának lelkészi elnöke felkérte e nőmozgalom vezető szerepére: hogyan szolgálja e nem mindennapi női karriert magának tudható asszony kapcsolatrendszerével, tetteivel a református nőmozgalom céljait? Az előadás során Zsindelyné és Ravasz László emlékiratai, levelezése, valamint az Új Magyar Asszony című lap 1944-ben megjelent számai kerültek tartalomelemzés alá.
A konferencia levezető elnöki tisztét Walterné Müller Judit (történész-főmuzeológus, JPM) és Lengvári István (főlevéltáros, igazgató, PTE Egyetemi Levéltár) töltötte be.
Az előadásokat a Per Aspera ad Astra kiadványsorozat két nőtörténeti számának (2020/2., illetve 2021/1. – A nőtörténet 1-2.) ismertetése követte Pálmai Dóra és Dezső Krisztina jóvoltából (mindketten a PTE Egyetemi Könyvtár és Tudásközpont Történeti Gyűjtemények Osztályának könyvtáros-muzeológusai). A konferenciát Dezső Krisztina zárta az MNL Baranya Megyei Levéltára legújabb kiadványának, A Nagy háború és következményei a Dél-Dunántúlon című kötetének bemutatójával.


Dr. Gőzsy Zoltán
megyei levéltár-igazgató
MNL Baranya Megyei Levéltára


NKA pályázati azonosítószám: 204105/03492

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma:  Számítástechnikai eszközök beszerzése az online kutatás elősegítése céljából az MNL Baranya Megyei Levéltárában

Igényelt támogatási összeg: 1 500 000 Ft
Megítélt támogatási összeg: 700 000 Ft
Kollégium: KÖZGYŰJTEMÉNYEK KOLLÉGIUMA
Altéma:
204105 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége:
2021-02-01 - 2022-12-31

A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva:
2023-03-01
Szakmai beszámoló benyújtva: 2023-02-24

Szakmai beszámoló

a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtárak és Levéltárak Kollégiuma által támogatott „Számítástechnikai eszközök beszerzése az online kutatás elősegítése céljából az MNL Baranya Megyei Levéltárában” című pályázat megvalósításáról

(Pályázati azonosító: 204105/03492)

Kísérleti jelleggel a Magyar Nemzeti Levéltár (MNL) néhány tagintézményében, köztük a Baranya Megyei Levéltárban már 2022. január 1-jével bevezetésre került a kötelező online kutatói regisztráció és az online iratanyag-kikérés a www.eleveltar.hu portálon keresztül. A többi tagintézmény csak 2023 januárjában vezette be ezt a szolgáltatást. Ez egy fontos lépés az elektronikus közszolgáltatások levéltári funkcióinak bővítése felé, és eddigi tapasztalataink szerint jelentősen megkönnyíti a kutatók életét. Az MNL középtávú digitalizálási koncepciója mentén ezen új szolgáltatás lehetőséget nyújt a már digitalizált iratanyagok online kutatására is.
A két darab új számítógép-monitor beszerzése révén a Király utcai és a Rét utcai telephelyünkön lehetőséget tudunk biztosítani – azon kutatóink számára, akik nincsenek birtokában a szükséges digitális kompetenciáknak, illetve nem rendelkeznek a szükséges technikai feltételekkel (számítógép, internetkapcsolat) – arra, hogy a levéltár épületében az erre a célra kijelölt helyen, kollégáink segítségével végezzék el az online kutatói regisztráció és iratanyag-kikérés folyamatát. A külső merevlemezt pedig a biztonsági másolatok elhelyezésének céljára használjuk a már a szerveren lévő és a jövőben létrehozandó digitalizált tartalmainkhoz.
A beszerzésre került eszközök:
2 db HP ProDesk 400 G7 SFF i3 processzor, 8GB DDRAM, 256GB SSD, MS Win10Pro64,
2 db HP ProDisplay P24 G4 monitor,
1 db SEAGATE 2,5” Basic Portable USB3.0 1TB külső merevlemez.


Dr. Gőzsy Zoltán
megyei levéltár-igazgató
MNL Baranya Megyei Levéltára


NKA pályázati azonosítószám: 208105/00012

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma:  A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára levéltári kiállítóterének látogatóbarát fejlesztésére

Igényelt támogatási összeg: 2 155 032 Ft
Megítélt támogatási összeg: 2 100 000 Ft
Kollégium: KÖNYVTÁRAK ÉS LEVÉLTÁRAK KOLLÉGIUMA
Altéma:
208105 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége:
2021-09-01 - 2022-12-31

A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva:
2023-03-01
Szakmai beszámoló benyújtva: 2022-11-22

Szakmai beszámoló

a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtárak és Levéltárak Kollégiuma által támogatott „A Magyar Nemzeti Levéltár Baranya Megyei Levéltára levéltári kiállítóterének látogatóbarát fejlesztésére” című pályázat megvalósításáról

(Pályázati azonosító: 208105/00012)

Helyszín: Pécs, Király utca 11. Kiállító- és oktatótér
Az MNL Baranya Megyei Levéltára (MNL BaML) a korábbiaknál nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a köz- és felsőoktatási intézményekkel, illetve egyéb közgyűjteményekkel (múzeumokkal, könyvtárakkal) való kapcsolatok kialakítására, illetve a már meglévő kapcsolatok fejlesztésére, ugyanakkor érdemben be kíván kapcsolódni a régióban zajló (köz)oktatási, tehetséggondozási programokba is. A levéltár fokozott közművelődési tevékenységét szolgálja a Király utcai épületben a jelen pályázati támogatás révén kialakított kiállító- és oktatótér, mely kiállítások megrendezése mellett alkalmassá vált kisebb programok, többek között levéltár-pedagógiai foglalkozások, kerekasztal beszélgetések, műhelykonferenciák megrendezésére is.
Az MNL BaML az állandó és aktuális közművelődési igényekhez igazított levéltár-pedagógiai csomagot alakított ki, a csoportok fogadására alkalmas helyiség a levéltárunk központi, Király utcai részlegében került most kialakításra. A fejlesztés az aktív korú látogatók arányának növelését is célozza és lehetővé teszi, hogy a levéltárba látogató tanulócsoportokat, illetve további érdeklődőket (pl. Múzeumok Éjszakája, Kulturális Örökség Napjai látogatóit) méltó környezetben fogadjuk, így intézményünk lokális tudományos és művelődési centrummá válhat. A látogatóbarát kiállítási és oktatótér összhangban áll a Nyitott levéltárak koncepcióval, illetve az MNL Közművelődési stratégiájával is.
A pályázati támogatásnak köszönhetően levéltárunk Király utcai részlegébe 12 db gőzölt bükkből készült, egyedi gyártású, zárható álló vitrin került beszerzésre, így ezekkel, és a korábban már szintén NKA támogatásból beszerzett vitrinekkel nagyobb számú és értékesebb iratanyagot is méltóképp ki tudunk állítani. A zárható vitrinek beszerzése által a levéltár kiállítóterének mindhárom helyisége alkalmassá vált az iratok biztonságos és állományvédelmi szempontból is megfelelő bemutatására, lehetővé téve más közgyűjteményekkel közösen megvalósítandó kiállítások megrendezését is, míg a most beszerzett fali függesztő rendszer (STAS Papergrip sínrendszer) segítségével a nagyobb méretű plakátok, tervrajzok is bemutathatóvá váltak. Az A2, A3 és A4-es Standard plakátkeretek az aktuális kiállítások plakátjait és egyéb tájékoztató anyagok elhelyezését teszik lehetővé. A 2 db állítható fali konzol beszerzésével a kiállítótér két helyiségében egy-egy monitor falon történő elhelyezését is megvalósíthattuk, így audiovizuális élményekkel kiegészítve tudtuk fejleszteni a kiállítótér oktatófunkcióját.
A fenti fejlesztések és a most beszerzett 17 db úgynevezett rakásolható konferenciaszék, valamint a 3 db irodai forgószék révén immár egységes képet mutató kiállító- és oktatótér méltó környezetet biztosít levéltár-pedagógiai és egyéb tudományos, illetve oktatási, tehetséggondozási foglalkozások megtartására is (lásd 1. melléklet fotódokumentáció).
A szakmai beszámolót a pályázati kiírásnak megfelelően a Hungaricana oldalra feltöltöttük, ezt a 2. mellékletben képernyőképpel igazoljuk.


Dr. Gőzsy Zoltán
megyei levéltár-igazgató
MNL Baranya Megyei Levéltára


NKA pályázati azonosítószám: 208188/00012

Pályázó neve: Magyar Nemzeti Levéltár
Pályázati téma:  Nagyatadi dr. Visy László főispán háborús naplói I. kötet (1914) című forráskötet megjelentetésére az MNL Baranya Megyei Levéltára gondozásában

Igényelt támogatási összeg: 945 000 Ft
Megítélt támogatási összeg: 945 000 Ft
Kollégium: KÖNYVTÁRAK ÉS LEVÉLTÁRAK KOLLÉGIUMA
Altéma:
208188 Szakterület: LEVÉLTÁR
Program kezdete-vége:
2021-09-01 - 2023-06-30

A pályázat státusza: LEZÁRT
Pénzügyi elszámolás benyújtva:
2023-08-28
Szakmai beszámoló benyújtva: 2023-08-28

Szakmai beszámoló

a Nemzeti Kulturális Alap Könyvtárak és Levéltárak Kollégiuma által támogatott „Nagyatádi dr. Visy László főispán háborús naplói I. kötet (1914) című forráskötet megjelentetésére az MNL Baranya Megyei Levéltára gondozásában” című pályázat megvalósításáról

(Pályázati azonosító: 208188/00012)

A pályázat célja az MNL Baranya Vármegyei Levéltára őrizetében lévő nagyatádi dr. Visy László (1911 és 1917 között Pécs szabad királyi város főispánja) 1914 és 1921 között vezetett, mellékletekkel bővített naplója I. kötetének megjelentetése. A hatkötetes napló forráskiadását öt kötetben kívánjuk megvalósítani. 2023-ban az MNL Baranya Vármegyei Levéltára kiadásában az első kötet, a főispán 1914-ben írt naplójának megjelentetése valósult meg Nagyatádi Visy László pécsi főispán háborús naplója I. címmel.
A kötet jelentőségét mindenekelőtt az adja, hogy a törvényhatósági joggal felruházott város főispánja nem csupán a pécsi, de országos jelentőségű ügyekben is tájékozott volt, személyes jó kapcsolatot ápolt gróf Tisza István magyar királyi miniszterelnökkel is. Hivatali pozíciójából fakadóan egyedülálló képet rajzol a háború alatti hátország mindennapjairól, a politikai döntéshozatal mechanizmusairól. A kötet értékét és jelentőségét emelik az unikális és különleges értékkel bíró mellékletek (fényképek, levelek, levelezőlapok, táviratok, gyászlevelek, meghívók és újságcikkek), amelyek részben szervesen kapcsolódnak a forrásszöveghez, részben illusztrálják annak tartalmát.
Meggyőződésünk, hogy a kötet a lokális identitás alapköveként jelentős mértékben segíti a korszak kutatóit az eseménysor megértésében, feldolgozásában, valamint hozzájárul a téma iránt érdeklődő laikus olvasóközönség figyelmének felkeltéséhez is. A vizuális és tartalmi szempontból is egyedülálló forrás növeli a köz- és felsőoktatásban zajló történeti, valamint a hon- és népismereti oktatás forrásbázisát, továbbá jövőbeni levéltár-pedagógiai foglalkozások tananyagát, illusztrációs anyagát jelentheti. A forráskötet népszerűsítésére könyvbemutatót szervezünk.
A napló szövegének értelmezését közel 1400 magyarázó lábjegyzet, forrás- és szakirodalmi hivatkozás biztosítja. Az események tágabb kontextusának feltárása, illetve a napló rendkívüli információ- és adatmennyiségének strukturált feldolgozása érdekében számos segédlettel is elláttuk a kiadványt. Az 528 oldalas kötet előzékein színes tablók: „Visy László családfájának a naplóban gyakran előforduló tagjai” családfa, illetve „Pécs szabad királyi város belsőségének átnézeti vázlata (1913)” segítik a kötetben előforduló személynevek és helyszínek között való tájékozódást. A
további eligazodást szolgálja a naplóbejegyzéseket követő rövidítésjegyzék, a napló pécsi helyszíneinek bemutatása, katonai kifejezések magyarázata, idegen szavak jegyzéke, családtörténeti adattár, helynévtár és személynévmutató (lásd 1-2. sz. melléklet).
A Nemzeti Kulturális Alap Igazgatósága 945 000 Ft vissza nem térítendő támogatást folyósított a kiadvány megjelentetésére, melyből a kedvezményezett 712 574 Ft összeget nyomdaköltségre, 116 213 Ft szerkesztői tiszteletdíjra, illetve 116 213 Ft olvasószerkesztői tiszteletdíjra fordított.
A kiadvány kereskedelmi forgalomba nem kerül.
A szakmai beszámoló feltöltésre került a HUNGARICANA Közgyűjteményi Portál NKA Pályázati beszámolói közé (lásd 3. sz. melléklet)


Dr. Gőzsy Zoltán
megyei levéltár-igazgató