„Területén sehol sem húzhatók természetes határok…”

/gr. Apponyi Albert/

Mi sem lehetne aktuálisabb történelmi téma a magyarság számára 2020 júniusában, mint a 100 évvel ezelőtt aláírt trianoni békediktátum és következményei. A szerződés Baranya vármegyét is megcsonkította, átadva a Baranyavári járást majdnem teljes egészében, illetve a Siklósi és a Mohácsi járások déli részeit a Szerb-Horvát-Szlovén Királyságnak. Az elcsatolt települések levéltári iratanyagának átadására is ekkor került sor, ezeket hiába is keresi a tisztelt érdeklődő Pécsett.^[1]

A hónap dokumentumának júniusban az új államhatárt ábrázoló, 1:5760 méretarányú szelvényekből álló részletes határtérképet választottam, mely az alispán iratanyagában található füzet formátumban, 54,5x38 cm méretű félbehajtott lapszelvényekkel.^[2]

A térképszelvények bórítólapja és az egyik szelvény

A határvonal kitűzése hosszú folyamat volt, 1920. június 4-ét követően évekig tartott, Baranya vármegye esetében 4 évig. Ahogy Vassel Károly honvéd tábornok, magyar határbiztos írja: „1924. július havában a műszaki munkálatok is befejezést nyertek.” Ekkor érkezett be a levéltárba az új határvonal pontos dokumentációja is.

A magyar–délszláv Határmegállapító Bizottság 1921. augusztus 1-én alakult meg Párizsban. A politikai határ megállapítását a bizottság 8 hónap alatt elvégezte, a műszaki munka ezután kezdődött és két évig tartott. A határ kitűzésének térképészeti alapját az 1850-es évektől készült háromszögelési alapponthálózat és kataszteri térképművek képezték, de Baranyában a határváltozás és a térképek elavultsága miatt újraalkották a háromszögelési pontokat.^[3] A műszaki munkálatok nem mentek mindig zökkenőmentesen: „… a régi kataszteri térképeken át nem vezetett változások és ennek következtében az irányadó katonai térképek pontatlansága miatt sokszor súlyos határviták keletkeztek, melyek több izben hetekre megakasztották a munkálatok rendes lefolyását, éppen így támasztottak nehézségeket sokszor a kellőleg nem instruált jugoszláv határőrök és csendőrök (egyizben háromszögelő mérnököt le is tartóztatták, mire az elégtétel megadásáig minden munka szünetelt).”^[4] – írja Vassel Károly.

A magyar–szerb-horvát-szlovén határvonalat a szerződés hat szakaszra osztja: (A) a mai szlovén–magyar határ, az osztrák hármasponttól a Lendva torkolatáig, (B) innen a gyékényesi vasúti hídig, (C) a régi magyar-horvát határ addig a pontig, ahol a baranyai háromszög északi részén a határ a folyót elhagyja, (D) a Dráva és a Duna közötti szakasz, (E) a Duna és a Tisza közötti szakasz és (F) a Tiszától keletre a román hármaspontig.^[5]

Értelem szerűen a baranyai határt a (C) és a (D) szakasz érintette, az MNL Baranya Megyei Levéltárában ennek a két területsávnak a térkép-dokumentációja található meg.

A térkép szelvényei francia nyelven készültek, jelmagyarázatuk is francia nyelvű, néhol ceruzával odaírták a szavak magyar megfelelőit. A bal felső sarokban a két államhoz tartozó, az adott szelvényen ábrázolt községek vannak feltüntetve és a méretarány. A jobb alsó sarokban egy 1:25000 méretarányú vázlat, alul középen a jelmagyarázat (Légende). A már meglévő határdombokat fekete, az újakat piros színnel jelölték. Kétféle határjelet használtak: határdomb facölöppel és határdomb számozott határkővel. Az új államhatárt szaggatott piros vonallal, a meglévő járási- és községhatárokat folytonos fekete vonallal jelölik.

A háromszögelési pontokat külön szelvényekre vezették rá, megjelölve a tájékozódási pontokat is. Ez azt jelentette, hogy a viszonyítási pontként használt templomtornyokat hűen lerajzolták a szelvényekre.

A háromszögelési hálózat egyik vázlatszelvénye

A térképszelvények 1:75000 méretarányú összesítőjén jól látszik egy érdekesség is. A horvát-magyar határvonal módosításával két, mindig is Horvátországhoz tartozó kis település Magyarországhoz került. Adelin Stan Majláth-puszta, illetve Badjevo Ilma-puszta néven. Ezt a két kis települést tehát Horvátországtól csatolták el.

Majláth puszta és Ilma puszta az összesítő térképen

Magyarországnak még a Határmegállapító Bizottságok pontos határkijelölése előtt el kellett fogadnia a végeredményt, legyen az bármennyire vitatható is:

„74. cikk. Magyarország már most kijelenti, hogy elismeri és elfogadja Ausztria, Bulgária, Görögország, Lengyelország, Románia, a Szerb-Horvát-Szlovén Állam és a Cseh-Szlovák Állam határait úgy, amint ezeket a határokat a Szövetséges és Társult Főhatalmak megállapítják.”^[6] A pontos kijelölésre, mint fentebb volt róla szó, csak évekkel később került sor.

Az egyes szakaszok felmérését felváltva a magyar és a jugoszláv állam végeztette. A (D) szakasz a magyar mérnökökre jutott, tehát a minden tekintetben új határvonal – mely elvágta a Baranyai háromszöget a régi megyétől – felmérése magyar munka volt. Ennek azért is volt jelentősége, mert – mint Vassel Károly megállapítja – Baranyában 2. és 3. rendű főhálózatot tudtak felépíteni háromszögeléssel és az adatokat sikerült eltitkolni a jugoszlávok elől, aminek a honvédelem szempontjából nagy jelentősége volt. A műszaki, irodai, nyomdai munkálatok, az anyag-, a bér-, a fuvarköltség, az elszállásolások összesen 172.800 aranykoronába kerültek az amúgy is leromlott állapotú magyar kincstárnak.

„Területén sehol sem húzhatók természetes határok…” – mondta gróf Apponyi Albert 1920. január 16-án híres trianoni védőbeszédében utalva a régi Magyarország főként gazdasági, természetrajzi, katonai adottságaira. Mesterséges határok azonban húzhatók voltak, és ezek a határok sajnos minden tekintetben elválasztották és nem összekötötték a Kárpát-medence népeit a következő évtizedekben.

A tanulmányhoz szükséges kutatás a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával az NKFI Alapból (K 132723) valósult meg.

Bősz Attila, levéltáros