„Magyarok voltunk, magyarok vagyunk…” Néphatározat Pécsett, 1918. december 3-án

„Magyarok voltunk, magyarok vagyunk…”

Néphatározat Pécsett, 1918. december 3-án

Mikor 1918 őszén, a négy éven át tomboló „Nagy Háború” befejezéséhez közeledett, a vesztesek oldalán álló Osztrák–Magyar Monarchia darabjaira hullott. Október 24-én megalakult a Magyar Nemzeti Tanács, majd október 30–31-én győzött a polgári demokratikus forradalom Magyarországon, és a Nemzeti Tanács pártjainak részvételével Károlyi Mihály alakíthatott kormányt.

A Magyar Nemzeti Tanács október 31-én táviratilag értesítette az eseményekről Pécs városát, amely a még aznap összehívott közgyűlésen kinyilvánította csatlakozását.^[1] November 1-jén Pécsett, a Széchenyi téren, 15 ezer ember részvételével lezajlott népgyűlésen megalakult a Pécsi Nemzeti Tanács, amelynek elnöke Doktor Sándor, titkára pedig Hajdu Gyula, a pécsi munkásmozgalom vezető személyiségei lettek. A következő napokban Baranya vármegye községeiben is megalakultak a nemzeti tanácsok. Pécs és Baranya sorsáról azonban nem ezek az újonnan alakult testületek döntöttek.

A Károlyi-kormány képviselői és a keleti antant-hadsereg parancsnoka november 13-án Belgrádban megkötötték azt a katonai konvenciót, amely a magyar hadsereg által kiürítendő terület határát a Szamos felső völgye–Beszterce–Maros–Baja–Pécs–Dráva vonalon határozta meg. Mindezek értelmében Baranya vármegye nagyobb része szerb megszállás alá került.

Az idegen megszállás az itt élőket váratlanul érte. A Pécsi Nemzeti Tanács november 14-én a Pécsi Napló címoldalán tájékoztatta a lakosokat, hogy aznap, „csütörtök reggel szerb katonaság megszállja Pécset”.

Különösebb változást a megszállás eleinte nem jelentett, a tisztviselők zöme tovább dolgozott, működtek a nemrég megalakult különféle tanácsok, a Magyarországgal való érintkezést a szerbek nem korlátozták. Mindenesetre a megszállók a helyi nemzeti tanácsokat ismerték el az itt élők akaratának képviselőjének, a budapesti magyar kormány rendelkezéseit nem vették figyelembe. A magyar kormányzat képviselőiként november 22-én elfoglalta hivatalát a megyei, illetve városi kormánybiztos-főispán. A Károlyi-kormány Oberhammer Antal pécsi rendőrfőkapitányt Pécs város, Kerese György sásdi ügyvédet pedig Baranya vármegye kormánybiztosává nevezte ki. A kormánybiztosok kérték a szerb megszálló csapatok parancsnokságától joghatóságuk elismerését,^[2] de rendelkezéseiket a következőkben csak akkor vették figyelembe, ha azokat a pécsi, illetve a Baranya vármegyei nemzeti tanács tagjaként írták alá.^[3]

A megszállás első heteiben a szerbek nem korlátozták a helyi közigazgatást, azonban a központi kormányzat hatáskörét mind inkább szűkítették. Egymást követték a magyar állam szuverenitását sértő rendelkezések. November végén a szerb hatóságok megtiltották a magyar hadügyminisztérium körrendeletének végrehajtását, vagyis az 1896–1900 között született korosztály behívását.^[4] Megtiltották továbbá az állami adók beszedését a megszállt területeken,^[5] valamint az itt élők részvételét az esetleges magyarországi választásokon.^[6]

A belgrádi konvenció értelmében a közigazgatás a magyar hatóságok kezében maradt, a megszállók azonban rövidesen a civil élet irányítását is a kezükbe akarták venni. November 21-én a Pécsi Nemzeti Tanács tiltakozott a szerb csapatok parancsnokságánál, hogy a megszállók megszegik a fegyverszüneti megállapodást, közraktárak készleteit és magántulajdont képező javakat vesznek igénybe, korlátozzák a vasúti áruforgalmat, beavatkoznak a szénkészletek elosztásába, mindezek mellett pedig a megszállás túlterjed a megállapított demarkációs vonalon.^[7] A tiltakozásra választ nem kaptak.

Mindezek az események szervesen összefüggtek az Újvidéken történtekkel. November 25-én a Szerb Nemzeti Tanács által Újvidéken összehívott, Baranya, Bácska és Bánát lakosságának akaratát kifejezni hivatott népgyűlés kimondta e területek csatlakozását a létrejövő délszláv államhoz. E Vajdaság néven egyesített terület igazgatására megalakult a Narodna Uprava (Nemzeti Igazgatóság), amelynek hatásköre kiterjedt az említett területek demarkációs vonal által kijelölt részeire. Mindezek után december 1-jén megalakult a Szerb–Horvát–Szlovén Királyság, amelynek kormánya a Narodna Uprava előterjesztésére kijelentette, hogy Baranya, Bácska és Bánát megszállt területét annektálja.

Az események megdöbbenést váltottak ki Pécsett és Baranyában, és a Pécsi Nemzeti Tanács kezdeményezésére válaszlépés megfogalmazását határozták el. Közös értekezletre hívták meg a városi hatóságokat, vallási felekezeteket és társadalmi szervezeteket, ahol Hajdu Gyula előterjesztésére tiltakozó nyilatkozatot, úgynevezett Néphatározatot fogadtak el.

Pécs város törvényhatósági bizottsága december 3-án rendkívüli közgyűlést tartott, amely egyhangúlag elfogadta a Nemzeti Tanács által megszövegezett dokumentumot.^[8] A széles tömegek óhaját kifejező Néphatározatot tehát magáévá tette a város közgyűlése, a politikai pártok, vallási felekezetek és a társadalmi egyesületek is; a dokumentumon 55 szervezet aláírása szerepel. Ezekben a napokban – a pécsi mozgalommal párhuzamosan – Baranya megye községeiben hasonló tartalmú nyilatkozatok születtek.^[9]

Néphatározat^[10]

(KIÁLTVÁNY)

Pécs város minden lakóját felölelő alulírt pártok, felekezetek, egyesületek, intézmények megállapítják azt, hogy Pécs városának magyar érzésben teljesen egyöntetű és úgyszólván kizárólag magyar anyanyelvű lakósai vannak; a százalékokban alig kifejezhető szlávul is beszélők magyarul beszélnek és nemcsak soha a leghalványabb kifejezését nem adták oly óhajnak, mintha a magyar államtól idegen állam kötelékébe akarnának élni, hanem ellenkezőleg mindig ép ők voltak a magyar nacionalista politikai iránynak a legszélsőségesebb támogatói és harcosai.

Ezen tényekre támaszkodva kizártnak kell tartanunk még annak fölvetését is, hogy ez a város, melynek máshova tartozósága a népvándorlás kora óta soha szóba nem került, Magyarország területétől elszakíttassék és akár Nagy-Szerbiához, akár bármilyen más államalakulathoz csatoltassék.

Ezzel szemben hírlapi közlemények oly állítólagos törekvésekről számolnak be, mintha az egész megszállt területet, tehát ennek keretében városunkat is, a délszláv államhoz kívánnák csatolni. A megszálló szerb csapatok pedig adószedési tilalom előírásával és más rendelkezéseikkel a város közigazgatásába erőteljes befolyást gyakorolnak, teljesen figyelmen kívül hagyva azt a tényt, hogy Pécs ma is a magyar népköztársasághoz tartozó város és minden körülmények között az is akar maradni.

A város egész népe: osztály, felekezet, gazdasági hitvallás, politikai pártállásra tekintet nélkül egyöntetű, megmásíthatatlanul szilárd akarattal, a tökéletes igazság érzésének legerélyesebb nyomatékával hangsúlyozottan tiltakozik minden olyan törekvés ellen, amely városunkat a magyar népköztársaságtól elszakítani megkísérelné.

A népek és nemzetek szabadságának elve nem tűrhet oly égbekiáltó igazságtalanságot, hogy színmagyar városunk, Pécs, nemzetiségi, gazdasági, földrajzi helyzetének, ezredéves hagyományainak teljes figyelmen kívül hagyásával Magyarország egységes nemzeti kötelékéből erőszakkal kitépessék.

Ezért miden erőnkkel követeljük, hogy ország-világ hallja meg a délszláv részről fenyegető igazságtalanság miatt aggódó városunk kiáltását:

Magyarok voltunk, magyarok vagyunk és a magyar népköztársaság polgárai akarunk maradni!

Pécs, 1918. december hó 3.-án

Pécsi Nemzeti Tanács, Pécs város törvényhatósági bizottsága, Pécsi függetlenségi párt, Pécsi radikális párt, Pécsi szociáldemokrata párt, Pécsi keresztény szocialista párt, Pécsi róm. kath. egyházmegye, Pécsi ág. ev. hitközség, Pécsi ev. ref. hitközség, Pécsi izraelita hitközség, Pécsi munkás tanács, Pécsi iparos tanács, Pécsi vasutas tanács, Pécsi postás tanács, Pécsi nemzeti casino, Pécsi polgári casino, Pécsi katholikus kör, Pécsi budai külvárosi katholikus kör, Feministák pécsi egyesülete, Pécsi püspöki jogakadémia, Irányi Dániel szabadkőmives páholy, Pécsi múzeum egyesület, Pécsi kereskedelmi és iparkamara, Pécsi pénzintézetek, Gyáriparosok pécsi csoportja, Országos magyar kereskedők egyesülete pécsi csoportja, Pécsi ipartestület, Pécsi iparos olvasókör, Pécsi közalkalmazottak szabad-szervezete, Országos bírói és ügyészi egyesület pécsi osztálya, Nevelő munkások pécsi kamarája, Pécsi ügyvédi kamara, Pécsi közjegyzői kamara, Pécsi orvosszövetség, Pécsi mérnök egyesület, Szervezett munkások pécsi szaktanácsa, Bányamunkások szövetségének pécsi csoportja, Baranya vármegyei gazdasági egyesület, Magántisztviselők és kereskedelmi alkalmazottak pécsi csoportja, Pécsi kerületi munkásbiztosító pénztár, Mecsek egyesület, Nemzeti szabadtanítás pécsi egyesülete, Pécsi népkönyvtár egyesület, Pécsi patronage egylet, Pécsi jótékony nőegylet, Pécsi kath. nővédő egyesület, Pécsi szociális missziótársulat, Pécsi izr. nőegylet, Pécsi Bethania egyesület, Pécsi kath. legényegylet, Pécsi Szt. Vince egylet, Pécsi fűszerkereskedők egyesülete, Pécsi vasutasok olvasóköre, Pécsi cipészek ipartársulata, Pécsi szabók ipartársulata

A dokumentumot Oberhammer Antal továbbította közlésre a Magyar Távirati Iroda részére, Pécs város törvényhatósági bizottsága pedig kérte a Magyar Népköztársaság kormányát, hogy a Néphatározat álláspontját a béketárgyalásokon a leghatározottabban érvényesítse.^[11]

A Néphatározat szövegét a Pécsi Nemzeti Tanács vezetői átadták a szerb városparancsnoknak, aki szerint e dokumentum alkalmas volt a lakosság nyugtalanítására, közvetve pedig az antant csapatok érdekeit sérti, ezért letartóztatta és hadbírósági kihallgatás alá vetette a mozgalom kezdeményezőit. A letartóztatások mellett a város ismert polgári és politikai vezetői közül túszokat jelöltek ki.^[12]

Mivel a megyei kormánybiztos-főispán tudomására jutott, hogy a pécsi mozgalom vezetőit a szerbek letartóztatták, a vármegye területén született néphatározatok nyilvánosságra hozatalára nem is tett kísérletet. Kerese György a kedélyek megnyugtatására törekedett, mert az új pécsi szerb parancsnoktól azt az ígéretet kapta, hogy tartózkodni fognak a megye területén a délszláv államhoz való csatlakozás érdekében kifejtett agitációtól.^[13] Az ígéretet nem tartották meg, sőt 1918 decemberétől a megszállók részéről mind élesebben bontakozott ki egy olyan politika, amely fegyveres erőre támaszkodva, a helyi polgári közigazgatást fokozatosan korlátozta, majd megkísérelte annak teljes hatáskörét átvenni és szerb impériumot kialakítani.

A folyamat befejezéseként 1919 januárjának végén Vladislav Pandurović, a szerbek által kinevezett kormánybiztos-főispán erőszakkal átvette a vármegyei közigazgatást Kerese Györgytől, majd mind őt, mind pedig az alispánt és Nendtvich Andor pécsi polgármestert kiutasította a demarkációs vonalon túlra.

Összefoglalásként elmondható, hogy a helyi nemzeti tanácsok működésének csúcspontja volt e politikai tömegmozgalom, amely az 1918. december 3-i Néphatározat megfogalmazásában testesedett meg, és Pécs város és Baranya vármegye egész társadalmának véleményét tolmácsolta a szerb megszállással, valamint a nyílt annexiós törekvésekkel kapcsolatban. Habár a Néphatározat céljait nem érhette el, a társadalom széles rétegeit érintő összefogás keretei utat mutattak a szerb megszállással szemben 1919 februárjában és márciusában fellépő következő nagyszabású tiltakozó mozgalomnak, amely a „nagy sztrájk” néven vonult be a történelembe.

Gyánti István segédlevéltáros