Adakozóké a szerencse
Adakozóké a szerencse
Bor, borjú, világvevő rádió és számos más értékes nyeremény lelt gazdára az 1949. augusztus 10-én tartott tárgysorsjátékon. A játékot a máriagyűdi kegyhely fennállásának 800. évfordulója alkalmából rendezte a kegyhely fejlesztésére alakult bizottság azzal a célkitűzéssel, hogy a sorsjegyek eladásából származó bevételt a templom szentélyének rendbehozatalára fordítják.
A sorsjátékok rendezésének, engedélyezésének joga kizárólag az államé volt.[1] A máriagyűdi jótékonysági sorsjátékot eredetileg 1948. december 1-jén tervezték megrendezni, de a pénzügyminisztérium engedélye értelmében erre csak a jubileum lezárása alkalmával kerülhetett sor.[2] A nyereményeket felajánlások képezték, Máriagyűd-Kegyhely Fejlesztési Bizottsága pedig levélben fordult a potenciális támogatók felé, így az Angster József és Fia Orgona- és Harmóniumgyárhoz is. A gyár iratanyagában fennmaradt, 1949 júliusában keletkezett, meglehetősen kopott, gépelt felkérésből kiderül, hogy a gyár szívügyének tekintette a máriagyűdi templom sorsát, valamint a várt felajánlásokról is részletes leírást kaphatunk.
„Elsősorban olyan tárgyakat kérünk, amelyeket könnyen nélkülözhet /:ilyenek mindenkinek vannak:/ vagy pedig olyat, amit üzletéből ajándékozhat erre a célra. Imakönyvek, kegytárgyak is természetesen felajánlhatók, azután jó könyvek. Azonban csak olyanok, amelyek sértetlenek. Kereskedőktől és iparosoktól azonban használati tárgyakat vagy iparcikkeket kérünk. /Ilyen lehet textilesnél: egy-két méter kelme, ruhadarab, vasiparosnál vagy kereskedőnél, mezőgazdasági eszköz, szerszám, asztalosnál: saját készitette kisebb-nagyobb butordarab, füszeresnél: tartositott élelmiszer, vagy ital/.
MNL BaML XI. 6. Levelezések, Máriagyűd-ferences rend, P. Schneider Vencel házfőnök levele. 1949.
A Mária-jelenésekről és a csodának köszönhető gyógyulásokról híres Máriagyűd a Dél-Dunántúl legjelentősebb zarándokhelye. A templomot 1689-től a siklósi ferences rendiek vették gondozásba, 1742-ben pedig gróf Batthyány Károly horvát bán támogatásával építették újjá. A templom mellett később egy ferences rendház is létesült.[3] A kegyhely fejlesztési bizottságának irodája a pécsi Ferenc-rendi zárdában volt, a sorsjátékra felajánlott tárgyakat pedig a Szent Antal Bazárba kellett leadni,[4] amelyekből a felhívás szerint kiállítást is rendeztek. A Szent Antal Bazár jogelődje a Pécsegyházmegyei Jótékony Keresztény Bazár volt, amely a bevételét katolikus szervezetek és kezdeményezések céljaira fordította. Az üzletnek a ferences rend adott helyiséget a rend tulajdonában lévő bazársoron, majd 1927-től átvette a kezelését, és Szent Antalról nevezte el azt. A Bazár kegytárgyakat, imakönyveket, tanszereket, papírárut, játékokat és karácsonyfadíszeket forgalmazott, de vállalták egyházi ruhák készítését és javítását is. Továbbá plébániai adománygyűjtő pontként működött, itt lehetett leadni például a jótékonysági tombolákra szánt tárgyakat, kiolvasott katolikus lapokat kórházi betegek részére, de itt lehetett jelentkezni a máriagyűdi zarándoklatokra, valamint befizetni az egyházközségi adót is.[5]
A kegytemplom javára rendezett sorsjátéknak nagy sikere volt, nemcsak a nyereményeket felajánlók, hanem a sorsjegyet vásárlók száma is jelentős volt, a katolikus hívek ismét[6] tanúbizonyságot tettek áldozatkészségükről és támogatásukról. Az augusztus 10-ei, Pécsett a Ferenc-rendi zárdában tartott sorsoláson közel 40.000 Ft értékben 3000 értékes díj talált gazdára. A fődíj 5 hektoliter (azaz 500 liter) máriagyűdi hárslevelű bor volt, amelyet a 859. számú sorsjegy birtokosa nyert. Szobrokat, festményeket, cipőket, turista felszerelést, edényeket, kerékpárt, még borjút is kisorsoltak. A nyereményeket, ha nem került sokba, elküldték új gazdáiknak, a többi tárgyat a Ferenc-rendi zárdában lehetett átvenni a bor és a borjú kivételével, amelyekért Máriagyűdre kellett elmenni.[7]
MNL BaML XV. 41.a.-5191. 800 éves Máriagyüdi Búcsújáró Kegyhely c. képeslap (1948)
A támogatóként felkért Angster-gyár a háború következtében jelentős veszteségeket szenvedett, az új orgonákra megkötött, korábbi szerződések szerinti pénzösszegek elértéktelenedtek, nehézkes volt az orgonagyártáshoz szükséges alapanyagok beszerzése is. Az 1945 nyarától beérkező orgonamegrendelések teljesítésére csak a nyersanyagok beszerzéséhez és a munkabérek kifizetéséhez szükséges, a megrendelőtől való jelentős előlegek bekérését követően vállalkozhattak. Mivel a korábbi évekhez képest kevesebb megrendelést tudtak teljesíteni, így más asztalosmunkákat is elvégeztek, például méhkaptárt, ágyat, dobozt, járókát, bútort, sőt koporsót is gyártottak.[8] Ennek ismeretében természetesen fel tudtak volna ajánlani a máriagyűdi tárgysorsjátékra akár egy kisebb vagy nagyobb bútort, de a nyári szabadságolások és üzleti ügyben való távollétek miatt végül nem tudtak eleget tenni a felhívásnak.
MNL BaML XI. 6. Levelezések, Máriagyűd-ferences rend, levél a Máriagyűdi Ferencrendi Rendházfőnökség részére, 750/49.
A máriagyűdi kegytemplom orgonáját a gyár egykori tanonca, Biebert József építette 1900-ban. Az eredetileg egymanuálos, 12 regiszteres, mechanikus hangszert 1981-ben bővítették kétmanuálos, 18 regiszteres, elektropneumatikus hangszerré, amely 2015-ben nyelvsípokkal bővült.[9]
Bár az orgona eredetileg nem az Angster-gyár munkája, a gyár iratanyagán belüli levelezésekből látható, hogy az orgona gondozását, javítását több alkalommal is elvégezték, ahogy ezt az 1949-es tárgysorsjáték alkalmából is felajánlották.
MNL BaML XV. 41.a.-5187c. A Máriagyűdi Kegyhelyet ábrázoló, rajzolt képeslap (1935-1938)
Kocsis Éva levéltáros
Források:
MNL BaML XI. 6. Angster József és Fia Orgona- és Harmóniumgyár iratai.
MNL BaML XV. 41. Szentirmay Tibor képeslapgyűjteménye.
[1] Potoczki Zoltán: A lottójövedék magyarországi története. Pro Publico Bono – Magyar Közigazgatás, 2017/2., 225–226.
[2] Új Ember, 1948. december 5., 2.
[3] Máriagyűd története. A Máriagyűdi kegyhely rövid története 1148-1948. Vác, 1948, 12–13.
[4] Dunántúli Napló, 1949. augusztus 14., 7.
[5] Tengely Adrienn: A ferences világi harmadrend Pécsett a két világháború között. In: Pilipkó Erzsébet–Fogl Krisztián Sándor (szerk.): Vallásos kultúra és életmód a Kárpát-medencében 10. Veszprém, 2017, 203–204.
[6] 1938. június 12-én tízezer zarándok jelenlétében avatta fel Virág Ferenc megyéspüspök a teljesen újjáépült, máriagyűdi búcsújáró helyet, amelynek munkálatait a Dunántúl napilap nagyszabású, három és fél évig tartó, országos és végül határokon átívelő akciója keretében, nagyrészt a hívek adományaiból sikerült megvalósítani. A templom eredetileg a főoltár új, ezüst szentségtartójának elkészítéséhez kért támogatást – elsősorban ezüst tárgyakat – a hívektől, de a rengeteg felajánlás teret nyitott azon elgondolásnak, hogy Máriagyűd legyen az ország legszebb búcsújáró helye. Az akció első évében két mázsa ezüstöt és három kiló aranyat ajánlottak fel a hívek – volt, aki arany fogsort, házassági gyűrűt, 1680-ból való ezüstpénzt adományozott –, a sajtó „valóságos ezüst- és aranyfolyó áramlásról” számolt be. 1935-ben a restaurálási tervek költségeinek fedezésére újabb akció indult, amelynek során három éven keresztül évi egy pengőt adományoztak a támogatók. Ez az akció is sikerrel zárult, az újjáépítéshez azonban még a hívek rendkívüli összefogása mellett is szükség volt kölcsön felvételére. Az összegyűjtött pénzt többek között a templom mögött lévő, 20 holdas hegygerinc megvásárlására és öt új harang beszerzésére fordította a rendház, továbbá elkészítették a kegyhely területének felmérési térképét, a főoltár márványozását, közel 130.000 fenyőcsemetét ültettek, utakat építettek, többezer fő befogadására alkalmas, fedett, oszlopos csarnokot hoztak létre, megkezdték a kegyhely teljes területének ivóvízellátásához szükséges munkálatokat.
Lásd: Dunántúl, 1934. október 9., 2.; Dunántúl, 1934. november 8., 4.; Dunántúl, 1934. december 23., 4.; Dunántúl, 1935. július 5., 4.; Dunántúl, 1935. szeptember 22., 7.; Mohácsi Hírlap, 1935. október 13., 4.; Dunántúl, 1935. október 20., 5.; Dunántúl, 1935. december 25., 34.; Dunántúl, 1938. április 22., 3.; Dunántúl, 1938. június 14., 5.; Dunántúl, 1938. június 23., 5.
[7] Dunántúli Napló, 1949. augusztus 14., 7.; Új Ember, 1949. augusztus 21., 4.
[8] Török Gábor: Az orgonakészítéstől a koporsógyártásig. Adalékok az Angster József és Fia Orgona- és Harmóniumgyár történetéhez. In: Borsy Judit (szerk.): Reformáció a Dél-Dunántúlon. Pécs–Kaposvár–Szekszárd, 2019, 350.
[9] http://www.mariagyud.hu/kegyhely/bazilika-es-kornyezete (2021.07.26.)
Új hozzászólás