200 ÉVE SZÜLETETT IRÁNYI DÁNIEL

Irányi Dániel (1842-ig Halbschuh) Toporcán született Szepes megyében 1822. február 24-én. Sokgyermekes szász evangélikus családból származott. Apja, Halbschuh Dániel, anyja nemesszéki Czapkay Zsófia Cecília. A gimnáziumot Eperjesen, Késmárkon és Rozsnyón végezte. Az eperjesi evangélikus kollégiumban bölcsészetet és jogot hallgatott, a magyar nyelvet is itt sajátította el. A joggyakorlatot Eperjesen, a kerületi táblánál, majd 1842-től Pesten végezte. 1844-ben ügyvédi oklevelet szerzett. Egyike lett a főváros legkeresettebb ügyvédeinek. Megismerkedett Kossuth Lajossal és a reformellenzék számos vezetőjével. Választmányi tagja volt a Teleki László vezette Pesti Körnek, majd az 1847 januárjában megalakult Ellenzéki Körnek. Az 1848. március 15-i események egyik fontos szereplője. 1848 májusától az Igazságügyi Minisztérium kodifikációs osztályának titkáraként dolgozott, részt vett a földhitelintézet alapszabályainak kidolgozására kiküldött vegyes bizottság munkájában, szerepet vállalt az 1848. évi büntetőtörvénykönyv átvizsgálásában. 1848 júliusától az első népképviseleti országgyűlésben Pest-Lipótváros országgyűlési képviselője lett, és megválasztották az országgyűlés jegyzőjének. Szeptemberben belépett az országgyűlés önkénteseiből alakított katonai egységbe, részt vett a pákozdi csatában. Sáros vármegye kormánybiztosává nevezték ki. A december 11-i vesztes budaméri ütközet után tisztségéről lemondott és Pestre távozott. Kossuth megbízásából visszatért a hadszíntérre, ahol a Mészáros Lázár vezette felső-tiszai hadtest élelmezési biztosaként működött.

A január 4-i vesztes kassai ütközet után követte az országgyűlést Debrecenbe. Tevékenyen részt vett az országgyűlés munkájában, támogatta Kossuth politikáját és fellépett a Békepárt törekvéseivel szemben. Az 1849. április 14-i függetlenségi nyilatkozat meghozatalakor az országgyűlés jegyzőkönyvét vezette. 1849. április 25-én kinevezték Óbuda-Buda-Pest teljhatalmú kormánybiztosává, amely tisztségét június 5-ig töltötte be.

1849 nyarán a Felvidék egyik kormánybiztosaként az orosz betörés elleni felkelést szervezte. A szabadságharc utolsó napjaiban követte a kormányt Szegedre, szerepet vállalt a nemzetiségi határozat és a zsidóemancipáció elfogadásában. A fegyverletétel után elfogatóparancsot adtak ki ellene, hónapokig Szatmár, majd Bereg vármegyében bujkált. Távollétében halálra ítélték. 1850 januárjában Stájerországon át Svájcba menekült, majd Párizsban telepedett le, ahol kezdetben tanítással és hírlapírással foglalkozott. Nyelvismerete és publicisztikai gyakorlata folytán az 1849-es magyar emigráció aktív szereplőjévé vált. Az 1859-ben megalakuló Magyar Nemzeti Igazgatóság jegyzőjeként, a magyar ügy képviseletében Kossuth Lajossal Itáliába ment. 1861-től Turinban a Magyar Nemzeti Igazgatóság tudósítójaként tevékenykedett. Az 1866-os események kapcsán Berlinben Bismarcknál tárgyalt, majd visszatért Párizsba. A kiegyezés után, 1868 decemberében tért vissza Magyarországra.

1868-tól haláláig a képviselőház tagja volt. Az 1867-es időközi választáson Pécs országgyűlési képviselőjévé megválasztott Kossuth Lajos 1868 áprilisában lemondott mandátumáról, és Irányi Dániel jelölését javasolta.

Az 1868. június 19-én megtartott választáson a többséget Irányi szerezte meg 596 szavazattal, ellenfele Madarász Endre 418 voksot kapott.

A választást kísérő atrocitások miatt azonban az országgyűlés érvénytelenítette a mandátumot. Az 1869. évi országgyűlési választás szoros eredményt hozott a pécsi választókerületben: Irányi 1076 szavazattal győzött, míg ellenfele Plainer Antal 1072 szavazatot kapott.

Pécsi jelöltsége mély nyomokat hagyott a mecsekalji városban. A szabadságharcos államférfival való kapcsolatra Irányi halála után is büszke volt a város, és 1908 májusában, Szieberth Nándor javaslatára teret neveztek el róla.

Az 1872. évi országgyűlési választáson ismét a pécsi választókerületben indult, azonban 1041 szavazattal alulmaradt a szabadelvű Taray Andor 1429 szavazatával szemben. Békés városában azonban győzött, és a következő országgyűlési választásokon (1875, 1878, 1881, 1884, 1887) már ellenjelölt nélkül választották meg békési képviselőnek, míg 1892-ben az ellenjelölt visszalépett. 1868-tól tehát haláláig tagja volt a képviselőháznak, ahol aktív tevékenységet fejtett ki, pártja minden küzdelmében részt vett. Huszonhárom alkalommal terjesztette elő a vallás szabad gyakorlására és a felekezetek egyenjogúsítására vonatkozó indítványát, amit végül az 1892-es májusi vitában fogadott el a képviselőház. 1869-től a 48-as Párt elnöke, 1884-ben a Függetlenségi Párt és a Negyvennyolcas Függetlenségi Párt egyesülésével létrejött Függetlenségi és 48-as Párt elnöke lett. 1886-ban az Erkölcsnemesítő Egyesület alapítója és elnöke.

Irodalmi tevékenysége Eperjesi tanulmányai alatt kezdődött, ekkor leveleket küldött Kossuth Pesti Hírlapjába. Emigrációja alatt széleskörű publicisztikai tevékenységet fejtett ki: írt a párizsi Siécle-be, az olaszországi Opinione és Alleanza című lapokban. Emlékiratai és feljegyzései alapján egy párizsi barátjával, Charles-Louis Chassinnel megírta a magyar szabadságharc történetét. 1865-től ismét megjelentek írásai magyarországi lapokban, ahol elsősorban a franciaországi eseményekről tudósított. 1869-ben, majd 1873 januárjától 1874 januárjáig a Magyar Újság című politikai napilap szerkesztője volt, haláláig aktív publicisztikai tevékenységet fejtett ki.

1892. november 2-án halt meg Nyíregyházán. Sírja Budapesten, a Kerepes úti temetőben található. Síremlékének elkészítésére pályázatot írtak ki. Donáth Gyula és Kallós Ede pályázott. Végül az 1901-ben felállított síremlék Kallós Ede, Bálint Zoltán és Jámbor Lajos alkotásaként született meg. 1904-ben Kallós Ede bronzból és márványból elkészítette a síremléken található bronzszobrok másolatát, amely Budapesten a Károlyi kertben áll.

Művei: Daniel Irányi–Charles–Louis Chassin: Histoire politique de la Revolution de Hongrie 1847–1849. 1–2. köt. Paris, 1859–1860; Magyarország függetlensége. Milano, 1863.; A negyvennyolcasok es a nemzetiségi kérdés. Milano, 1864.; Megjegyzések b. Kemény Zsigmond emlékirataira. Bp., 1883.; Megjegyzések Madarász József emlékirataira. Bp., 1884.; A függetlenségi és 48-as párt szervezete. Bp., 1888.; Irányi Dániel–Charles–Louis Chassin: A magyar forradalom politikai története 1847–1849. 1–2. köt. Bp., 1989.

Szakirodalom: Szinnyei József: Magyar írók élete és munkái. 5. köt. Bp., 1897.,159–164.; Reszler Gábor: Emlékezés Irányi Dánielre. In: Szabolcs-Szatmári Szemle, 1982. 4. sz., 95–96.; F. Kiss Erzsébet: Az 1848–1849-es magyar minisztériumok. Bp., 1987., 536.; Kovács Emőke: A magyar parlament „Cato”-ja. In: Valóság, 2006. 8. sz., 78–86.; Kovács Emőke: Irányi Dániel, Pécs országgyűlési követe 1868–1872. In: Pécs Szemle, 2008. nyár, 30–39.; Romváry Ferenc (főszerk.): Pécs lexikon. 1. köt. Pécs, 2010.; Kovács Emőke: Irányi Dániel és a független ellenzék viszonyrendszere 1867 és 1892 között. In: Valóság, 2012. 9. sz., 54–79.; Kovács Emőke: A magyar parlament Catoja, Irányi Dániel politikai pályája 1868 és 1892 között. Bp., 2014.

Sajtó: Politikai Újdonságok, 1872. július 3., 319.; Budapesti Hírlap, 1892. november 3., 1–3.; Pesti Napló, 1892. november 3., 1–2.; Vasárnapi Ujság, 1888. november 5., 780.; 1892. november 6., 1.; 1893. május 21., 352, 354.; 1897. május 23., 341.; 1901. május 12. 305.; Pécsi Közlöny, 1906. május 4., 4.; Pécsi Napló, 1908. május 27., 3.

Források:

MNL BaML IV. 1403. b. Pécs város központi választmányának iratai. Választási iratok. 1869–1872.

MNL BaML IV. 1406. e. C-5919/1909.

Gyánti István, levéltáros