Találatok
2025.07.24.
Megjelent forrásközlő folyóiratunk, az ArchívNet idei harmadik száma. Friss lapszámunkban négy forrásismertetést olvashatnak, amelyek témájukat és keletkezési helyüket is tekintve meglehetősen széttartóak: utóbbira példa, hogy a bemutatott források közül egyet Melbourne-ben, egyet pedig Rómában vetettek papírra – s ezek tematikailag is eltérnek egymástól. Előbbi egy résztvevő visszaemlékezése az 1933-as gödöllői világjamboree-ra, a másik pedig egy beszámoló olaszországi magyar kolónia helyzetéről.
Típus: Hír
Típus: Hír
Típus: Hír
Típus: Hír
2025.07.29.
Tájékoztatjuk tisztelt kutatóinkat és ügyfeleinket,
hogy levéltárunk kutató- és ügyfélszolgálata
2025. augusztus 4. és augusztus 15. között zárva tart.
Típus: Hír
Típus: Virtuális kiállítás fejezet
2025.08.01.
Szolnok első írásos említésének 900 éves évfordulójára számtalan kisebb és nagyobb rendezvénnyel készültek az itt élők. A jelentősebbek egyike az az ipari és élelmiszergazdasági kiállítás volt, melynek alább bemutatott dokumentumai részben hivatalos úton, részben Pelikán Lajos jóvoltából magánirat ajándékozás révén kerültek be levéltárunkba, szép példával szolgálva arra, hogy a közigazgatási iratok és a magántulajdonban lévő fényképek milyen jól kiegészíthetik egymást.
Típus: Hír
2025.08.06.
Megerősítette pozícióit a Magyar Nemzeti Levéltár a Central and Eastern European Society of Koreanology idei, 24. konferenciáján. Ennek köszönhetően az intézmény központi szerepet tölthet be a koreanisztikához kapcsolódó levéltári források feltárásában, megőrzésében és feldolgozásában a közép- és kelet-európai térségben.
Típus: Hír














