Érdekes iratok

2021.02.25.
Az Országgyűlés 2000. június 13-án elfogadott határozata minden év február 25-ét a kommunista diktatúrák áldozatainak emléknapjává nyilvánította. Ezen a napon emlékezünk a százezernél is több, családjától elválasztott és kényszermunkatáborba hurcolt honfitársunkra, a koholt vádak alapján mészárszékre küldött emberekre, az ellenállóként mártírhalált halt hősökre. Ekkor idézzük fel mindazok emlékét, akik az erőszakrendszer áldozataivá váltak, családtagjaikét és szeretteikét, akiket a kommunista rezsim meghurcolt és kiszolgáltatott. Az Ő emlékükre készült ez az összeállítás.
2021.01.22.
A Magyar Kultúra Napja alkalmából prof. dr. Csorba Sándor irodalomtörténész, egyetemi tanár iratajándékára hívjuk fel az érdeklődők figyelmét. Hosszú éveken át Tanár úr emlékezetes előadásainak köszönhetően ismerhettünk meg újabb és újabb fejezeteket Kölcsey Ferenc életéről, munkásságáról.
2020.10.26.
A napokban értékes emlékirattal, dr. Molnár Jenő visszaemlékezésének másolatával gazdagodott levéltárunk, amelyben az 1956-os eseményekről is olvashatunk. A naplórészlettel emlékezünk az ünnepen.
2020.06.09.
Szatmár vármegyéről azt mondták, hogy ott régen ott annyi kisnemes élt, mint csillag az égen. A sok kurialista levelesládája azonban a történelem folyamán szétszóródott, elpusztult. Csak alig néhány família dokumentuma került be a levéltárunkba, leginkább dr. Molnár József csengeri származású budapesti tanár, irodalomtörténész, néprajzkutató lokálpatrióta helytörténeti gyűjtésének köszönhetően. Családi levelesládák sorozatunkban születésnapja tiszteletére az Ő hagyatékát mutatjuk be.
2020.04.16.
Április 16-a 2001 óta a holokauszt magyarországi áldozatainak emléknapja. Az alábbiakban az emlékezéshez és a téma tanórai feldozásához kívánjuk figyelmükbe ajánlani adatbázisainkat, kiadványainkat.
2020.04.06.
Az egy évszázaddal ezelőtt pusztító spanyolnátha járvánnyal kapcsolatban a Nyírvidékben megjelent írások közül ajánlunk néhányat szíves figyelmükbe.
2020.03.14.
1848. március 15-ére emlékezve ajánljuk szíves figyelmükbe levéltárunk korabeli forrásait és az azokat feldolgozó munkákat.
2019.10.22.
Az ünnep alkalmából hívjuk fel az érdeklődők figyelmét legújabb évkönyvünkre, amelyben új információkat és nézőpontokat felvillantó tanulmányokat olvashatnak, illetve ajánló bibliográfia alapján tájékozódhatnak a szakirodalomban.
2019.10.07.
Nyíregyházán 1867. október 27-én emlékezhettek először nyilvánosan az aradi vértanúkra. Az evangélikus templomban tartott ünnepségről a Nyír számolt be november 3-án megjelenő számában.

Pages