Újdonságok a honlapon

2024.11.22.
Megjelent online forrásközlő folyóiratunk idei negyedik száma. Friss lapszámunkban mindössze szűk két évtizedből származó forrásokat mutatnak be szerzőink: a publikációk közül három kapcsolódik a második világháborúhoz, egy pedig az 1950-es évekhez. A második világháborús tematikájú ismertetések közül pedig kettő évfordulósnak mondható: az 1944. őszi magyarországi hadi és politikai eseményeket járják körül – kortárs és retrospektív források segítségével.
2024.09.19.
Megjelent az ArchívNet idei harmadik száma. Friss számunk szerzői: Deák András Miklós, Fiziker Róbert, Ordasi Ágnes és Pétsy Zsolt Balázs.
2024.07.22.
Pálmay József egyesített genealógiai hagyatéka az Elektronikus Levéltári Portálon immár online is hozzáférhető. Az anyag a családkutatók körében nagy népszerűségnek örvend, hiszen számos címerkép, családtörténeti jegyzék, címerleírás, genealógiai tábla található benne.
2024.07.09.
Megjelent az ArchívNet idei második száma. Mostani számunk szerzői: Kosztyó Gyula, Suslik Ádám, Szabó Csaba Gábor és Tömő Ákos.
2024.03.13.
Megjelent az ArchívNet idei első száma. Legfrissebb számunk szerzői: Máthé Áron, Németh László Imre, Seres Attila és Völgyesi Zoltán.
2024.03.07.
Nagyon komoly, frissen publikált adatbázisban böngészhetnek mostantól információk után azok a családtörténet-kutatók, akik a 19. század végén Miskolcon élt felmenőket keresnek, illetve azok a főként helytörténészek is kincsekre lelhetnek, akik a borsodi vármegyeszékhely múltját, korábbi lakóinak életét igyekeznek aprólékosan feltérképezni.
2024.02.14.
Noha február 14., Bálint-nap a 20. század végén terjedt el világi ünnepként, a szerelem maga mindig is jelen volt a történelem folyamán. S bár az uralkodó- és arisztokrata családokban, ahogy a nemességnél, a polgárságnál jellemzően nem a szerelem motiválta a házasságkötéseket, így is több frigy alapult mély érzelmeken vagy alakult idővel a házasságon belül erős, akár szerelmi kötődés a felek között, amit magánlevelezések is igazolnak.
2024.01.23.
Színvonalas online alkalmazásokkal, impozáns tudományos, ismeretterjesztő kötettel és látványos albummal készül a mohácsi csata ötszázéves évfordulójára a Magyar Nemzeti Levéltár. Ezek megalkotásában az intézmény együttműködik a Bölcsészettudományi Kutatóközpont Történettudományi Intézetével, a Hadtörténeti Intézet és Múzeummal, valamint a török és osztrák levéltárakkal. Két év van a jubileumig, de az előkészítő munkák már folynak.
2024.01.12.
Ami 81 évvel ezelőtt, 1943. januárjában a Szovjetunióban, a Don-kanyarban történt, az a mindenkori magyar hadsereg egyik legnagyobb, ha nem a legnagyobb emberveszteségét okozta.
2023.12.21.
Ismét bővült az „Oszmán összeírások gyűjteménye” című adatbázis, amely gazdag forrásanyagot szolgáltat a hódoltság kori gazdaság-, társadalom-, had- és helytörténeti kutatások számára.

Pages