„Egy öreg tbc bacillus emlékiratai”

PROPAGANDAKIADVÁNY
Szerző: Kocsis Piroska
2013.02.18.
Egy propagandakiadványon keresztül mutatjuk be az ötvenes évek egészségügyi felvilágosításának egy jellegzetes darabját. A kisiskolások számára készült kiadvány közérthető és elképzelhető formában kelti életre a tbc bacilus emberi szervezetben való kialakulásának folyamatát, annak szervezetre gyakorolt romboló hatását, terjedésének megelőzését és a tuberkulózis elleni védekezés tízparancsolatának megtartását.

Az 1950-es évek elején a központosító törekvések a népegészségügyet, ezen belül az egészségügyi felvilágosítást is elérték. Ezen időszak egészségügyi politikájának egyik alapelve volt a széles néprétegek egészségügyi felvilágosítása, tájékoztatása, nevelése és oktatása. E feladatok ellátását a Népjóléti Minisztérium jogutóda, az Egészségügyi Minisztérium Állami közegészségügyi felügyelőség és járványvédelmi főosztályán belül az Egészségügyi felvilágosítás osztálya, mint főhatóság vette át. Ezzel az addigi, elsősorban társadalmi tevékenység mellett az egészségügyi felvilágosítás irányítása és szervezése állami szintre emelkedett. E munkába aktívan bekapcsolódott a Magyar Vöröskereszt Egészségügyi propaganda osztálya, mely az üzemekbe, iskolákba, vidéki és fővárosi orvosi rendelőkbe, a főváros egyes kerületeibe is eljuttatta kiadványait. A minisztérium felvilágosító tevékenysége azonban - a középszintű háttérintézmények hiánya miatt - kimerült az egészségügyi jelszavak, röplapok, ismertető füzetek, plakátok, egészségügyi tárgyú filmek, diapozitívok készítésében, grafikai munkák tervezésében és kivitelezésében, egészségügyi kiállítások szervezésében, előadások tartásában, a napi- és hetilapokban megjelenő cikkekben és a rádiós tanácsadásban.

1950. folyamán az Egészségügyi felvilágosítás osztálya közel kétmillió példányban jelentetett meg egészségügyi témájú kiadványt, a rádióban heti rendszerességgel egészségügyi előadások hangzottak el, a sajtó állandó jelleggel tájékoztatta olvasóit az aktuális egészségügyi kérdésekről, a létesítendő és a már létrehozott egészségügyi intézményekről, azok működéséről, az egészségügyi szervezés kérdéseiről. Minderre szükség is volt, hiszen hosszú idő után, a járványos betegségek ismét felütötték fejüket az országban, és szükség volt államilag szervezett, hathatós intézkedések megtételére.

Az alábbiakban a tuberkulózis elleni felvilágosítás egy 1951-ben megjelent rajzos kiadványát mutatjuk be. A Tuberkulózis Elleni Országos Szövetség támogatásával kiadott „Egy öreg tbc bacillus emlékiratai" című rajzos könyvecskét a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára iratanyagai között fedeztük fel.

A tuberkulózis (tbc) vagy gümőkór már a történelem előtti korban is jelen volt, s a betegség sokszor járványos formában jelentkezett. Magyarországon különleges helyet foglalt el a múlt század közepéig, mivel népbetegségnek számított. Ennek következtében a 20. század ötvenes évei előtt morbus Hungaricusnak is nevezték. A megbetegedési és halálozási mutatókat tekintve  messze kiemelkedett a többi fertőző betegség közül.

A 20. század első felében a tbc elleni küzdelem mind nagyobb figyelmet kapott. A problémát elsősorban a civil szervezetek és az orvostársadalom ügyének tekintették. 1925-ben újjászervezték a világháború után feloszlatott Tuberkulózis Elleni Küzdelem Országos Bizottságát. Fordulópont akkor következett be, amikor 1936-ban a kormány elismerte felelősségét a tuberkulózis elleni küzdelemben. 1938-ban kb. 6000 ágy állt rendelkezésre, ez mintegy fele volt a becsült szükségletnek. 1940-ben a parlament elfogadott egy tuberkulózis törvényt, de a háború miatt hiányoztak a szükséges emberi és anyagi erőforrások.

A második világháború végére a hivatalos politikában a tuberkulózis elleni védelem kiemelt jelentőséget kapott. A lerombolt kórházakat és tüdőgondozókat helyreállították, újakat létesítettek. A menekültek, valamint a hadifogolytáborokból és koncentrációs táborokból hazatértek között nagyon sok volt a tbc-s beteg. Számos alultáplált, rossz szociális helyzetű csecsemő és gyermek betegedett meg. 1947 és 1949 között országos szinten BCG-oltási kampány szerveztek, és mintegy másfélmillió gyermeket oltottak be ez időszak alatt. Hozzákezdtek a tbc-s gyermekszanatóriumi hálózat kiépítéséhez, 1947-ben megkezdte működését a Szabadság-hegyi Állami Gyermekszanatórium.

A tbc elleni küzdelem az ötvenes évek elején állami feladattá vált. 1950-ben az Erzsébet Szanatóriumból megalakult az Országos Tuberkulózis Intézet, amit 1952-ben Korányi Frigyesről neveztek el. A közvetlenül az Egészségügyi Minisztérium alá tartozó Intézet feladata volt, hogy országos szinten szervezze a tuberkulózis elleni szakmai tevékenységet. Az intézet szakmai irányelveket - ún. „módszertani leveleket" - adott ki a felkutatás, a diagnosztika, a terápia és a gondozás témakörében. Ezzel kezdetét vette a tuberkulózis elleni komplex program, melynek részeként egységes nyilvántartási rendszert alakítottak ki.

               

A levéltárban felfedezett 29 oldalas füzet borítólapján a cím fölött egy öreg, hófehér bajuszú és szakállú, kezében lúdtollat tartó pálcika emberke látható, aki egy vaskos piros könyvön üldögél. A hátlapon egy piros kettős-kereszt látható, alatta T. E. O. S Z. mozaikszóval. A kiadvány utolsó lapján megadják a Tuberkulózis Elleni Országos Szövetség pontos címét és telefonszámát, a felek fogadását, valamint az ügyvezető alelnök fogadó óráját is.


A kiadvány három fejezetre oszlik:

Az első fejezet A bacilusok nagygyűlése címet kapta. A bevezetőben az író bemutatja a megszemélyesített szereplőket. A történet Tuberkulózia köztársaságban játszódik, amelynek vezetője Tuberkulózis őfelsége, tagjai pedig a mindenféle gömb, pálcika, cérnaszál, gombostű alakú bacilusok tömege, úgymint. Tífusz úr, Influenza kolléga, Himlő barát, a Difteritisz, a Kolera, a Lépfene, a Pestis, a Tetanusz, a Veszettség, a Vérhas és a Vérmérgezés bacilusa. A bacilusok legnagyobb ellensége az „együgyű" emberek, akik hatásos fegyvereket, pl. védőoltásokat, a betegek elkülönítését, egyes gyógyszerek feltalálását dolgozták ki ellenük, sőt most új és hatásos taktikába kezdtek , amit higiénének vagy egészségvédelemnek neveznek. Mindezek legfőbb terjesztői az ifjúsági vöröskeresztesek, akiket már gyermekkorukban megtanítanak, és kiképeznek a védekezési taktikákra.

A második fejezet: címe Hadüzenet a tuberkulózisnak. Ebben a fejezetben az ifjúsági vöröskeresztesek fogadják Tuberkulózia köztársaság diplomatáit, akik a köztársasági elnök nevében arra kíváncsiak, hogy mit szándékoznak tenni „a bacillus-társadalommal" szemben, s azt is közlik, hogy állandóan figyelemmel kísérik az ellenség sajtóját, az Ifjúsági Vöröskereszt című lapot. Az ifjúsági vöröskeresztesek „az élet katonái", nem pedig „a halál szolgái", ezért mindaddig nem nyugszanak, amíg „Tuberkulózia köztársaságot" el nem törlik a föld színéről. A bacilusok azzal védekeznek, hogy „nekünk is csak kell élni valamiből?" Az ifjú vöröskeresztesek azonban rájuk támadnak, hogy „Igen? Mások rovására élni? Emberek, gyerekek tüdejét, csontjait, veséjét, egész testét fölfalni? Az egészséges pirosság helyébe a láz rózsáit festeni az arcra? A nevetést köhögésbe fullasztani?" Majd haragosan megállapítják, hogy amerre az ők milliárdnyi gonosz hadserege jár, ott csak „láz, rosszkedv, panasz, nyomorúság üti fel a fejét", ezért a bacilusok „az emberiség mindenkori legnagyobb ellenségei, Magyarország lakosságának a megtizedelője, alattomos, lappangó, fertőző férgek!" Éppen ezért háborút kell folytatni ellenük, így az ifjú vöröskeresztesek végighordozzák az országban a hadüzenet jelét, a véres kardot ugyan úgy, mint régen a tatárjárás idején tették. E súlyos vádak után a négy bacilus diplomata kihátrált az ajtón, s ezzel megszűnt a diplomáciai kapcsolat az ifjúsági vöröskeresztesek és Tuberkulózia köztársaság között, s kezdetét vette a háború. Az ifjú vöröskeresztesek először kémeket küldtek Tuberkulózia köztársaságba, az ellenség főhadiszállására, hogy kipuhatolják a bacilusok hadi taktikáját. Amikor az ifjú vöröskeresztes kémek visszatértek, az egyik kém Tuberkulózia köztársaság fővárosának könyvtárában egy kötetre bukkant, aminek az volt a címe, hogy „Egy öreg tbc bacillus emlékiratai". Ezt az érdekes feljegyzést most nyilvánosságra hozzák mindenki okulására.

Az emlékirat három érdekes és megszívlelendő történetet tartalmaz.
A bacilusoknál nincs értelme az előkelő családfára hivatkozni, mivel őseiket egészen a „paradicsomi időkig" tudják visszavezetni. A tuberkulózis bacilusok jelenlétét bizonyítják a „sok ezeréves temetők csontmaradékai, híres emberekről való feljegyzések", mivel a tuberkulózis „mindenkor a halál egyik leghatalmasabb végrehajtó közege volt". A bacilusok „halhatatlanok", mert ha megöregszenek, akkor osztódással tudnak szaporodni, s az egyik „megy tovább, mondjuk a jobb tüdőből a bal tüdőbe". A bacilusok köhögés során kirepülnek a nagyvilágba, ahol egy-egy ember orrába, szájába besurrannak és egy lélegzetvétellel lesodródnak a tüdőkbe. A bacilusok repülőgépei a porszemek, s ahol nem fektetnek súlyt a tisztaságra, ott mindenütt jelen van a por. E rövid ismertetés után az egyik bacilus saját élettörténetét meséli el. Eszerint egy súlyosan beteg ember tüdőcsúcsában született, s egy porszemen utazva egy vasúti váróterem poros padlóján találta magát, ahol az emberek egymást lökdösték, és „már csak szerencse dolga, hogy ki szippant be bennünket". Az utazó bacilus Kovács Pali, egy kopott ruhájú, sápadt kisfiú tüdejébe jutott. Ezt a jelenetet a kiadványban lerajzolt kép is szemlélteti, amint a kisfiú a padlón négykézláb mászva szembetalálja magát a bacilusok tömegével.
A második részben kiderül, hogy Kovács Pali özvegy édesanyjával és öt testvérével nagy szegénységben él egy falusi házban, melynek falai állandóan nyirkosak és ablakait hónapokig nem nyitották ki. A friss levegő hiánya miatt „a betegség ebben a környezetben állandóan tanyát ütött". Egyszer azonban ellenséges csapat jelent meg a láthatáron. Ők voltak a vöröskeresztes gyerekek, akik megtakarított fillérjeikből segítettek a családon. A kunyhóban, ahová a bacilusok végleg berendezkedtek, „se szó, se beszéd" kinyitották az ajtót, az ablakot, és kitakarították a szobát. Ezt többször megismételték, így a vöröskeresztesek beavatkozása felborította a bacilusok tervét, mert a ház lakói friss levegőhöz és napfényhez jutottak, így szervezetük ellenállást tudott kifejteni a betegséggel szemben. Ennek hatására a bacilusok között pánik tört ki, s elhatározták, hogy tovább mennek olyan helyre, ahol „a nyomor, a gondatlanság, a piszok és sötétség jobb lehetőséget biztosít" nekik. Így a bacilusok elmenekültek a Kovács családtól, és másik helyet kerestek maguknak. Vándorlásuk során igaz, sokan elpusztultak, de a jó öreg bacilus rengeteg kaland után megmenekült, és „azóta tudományos búvárkodással" szolgálja a „halál hadseregét". Egy tehénbe rendezkedtek be, így aki forralatlanul issza Riska tehén tejét, az megbetegszik. Az öreg bacilus leírja, hogy egyszer pár liter tejjel őt is kifejték, és nagy tízliteres bádogkannában Pestre szállították. Egy alkalommal szemtanúja lett annak, hogy a tejet vízzel hígították. Ez lett az ő szerencséje, mivel csordultig öntötték a kannát, és ő, mármint a bacilus a kilöttyenő tejjel együtt a földre került. Amikor felszáradt a tócsa, akkor a porszem-repülőgépes módszerrel új tervvel befurakodott egy másik ember szervezetébe, és eldöntötte, hogy nem a tüdőben, hanem máshol fog elhelyezkedni, mert a tüdőt már megunta. Így válogathatott a csontok, izületek, vesék, a hashártya, a bőr és az agyhártya között, ahol szintén nagyon sok bajt tudnak okozni a tbc bacilusok.
A befejező, harmadik fejezetben az öreg tbc bacilus emlékirata a gümőkóros izületek gyulladását írja le. A tbc bacilus egy másik fejezetében elmeséli, hogy „miket tapasztalt egy népszerű író agyhártyáján", aki hosszú szenvedés után meghalt. Egy újabb fejezetben leírja a bőrben előidézett betegséget, majd később a halálos kimenetelű vesék tuberkulózisát ecseteli. Az emlékirat utolsó fejezete a hashártyagyulladással foglalkozik. Egy beteget megműtenek, akiről nem tudták biztosan, mi a baja. Amikor az orvosok megnyitották a beteg hasfalát, akkor szembesültek a tuberkulózisos hashártyagyulladással. Ez volt a végzete „a mi öreg bacillusunknak", miután megírta tanulságos emlékiratait. Végezetül kitér arra, hogy az emberi szervezet „csendőrsége", a fehér vérsejtek milyen feladatot látnak el.

harmadik fejezet a Komoly beszélgetés.... címet viseli. Az utolsó fejezetben a könyv írója megállapítja, hogy sokat tudunk a tuberkulózisról, de a legfontosabbat, azt, hogyan kell, vagy lehet ellene védekezni, azt nem tudják az emberek. A legfontosabbnak a tisztaságot tartja, ugyanis a piszok melegágya a patkányoknak, bolháknak, tetveknek, amik magukkal hurcolják a pestis, a kiütéses tífusz és vérhas kórokozóit, a legyek pedig a kolera terjesztésében bűnösek. Az immunitást, mint csodaszert mutatja be a bacilusokkal szemben, amit néhány példán keresztül illusztrál. A fejezet végén piros szedéssel a tuberkulózis elleni védekezés „tízparancsolatát" adja, s. felhívja a gyerekek figyelmét, hogy tartsák be ezeket, mert akkor egészségesek maradnak.

A meglehetősen mesekönyvszerű kiadványban sok megmosolyogtató dolog van. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy az '50-es években élők kezében nem voltak olyan eszközök, mint a maiakban. A sokszor milliós példányszámú kiadványokat, füzetecskéket szétosztották egyes iskolákban, a körzeti és a gyermekorvosi rendelőkben. Ez a gyerekek körében végzett felvilágosítás is hozzájárult ahhoz, hogy a lakosság komolyan vegye a később bevezetett (1954) kötelező tüdőszűrést. A felvilágosító propaganda és a hatalmi szigor meghozta eredményét, amit demokratikus feltételek mellett még a legnagyobb technikai felkészültségű és apparátussal ellátott egészségügy sem tudott volna megteremteni. Ennek megfelelően ezt és a hasonló, a '50-es években megjelent füzeteket nem lehet a diktatúra hatalmi viszonyaitól elvonatkoztatva szemlélni.

Utolsó frissítés:

2015.08.11.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges