Az 1950-es évek elején a központosító törekvések a népegészségügyet, ezen belül az egészségügyi felvilágosítást is elérték. Ezen időszak egészségügyi politikájának egyik alapelve volt a széles néprétegek egészségügyi felvilágosítása, tájékoztatása, nevelése és oktatása. E feladatok ellátását a Népjóléti Minisztérium jogutóda, az Egészségügyi Minisztérium Állami közegészségügyi felügyelőség és járványvédelmi főosztályán belül az Egészségügyi felvilágosítás osztálya, mint főhatóság vette át. Ezzel az addigi, elsősorban társadalmi tevékenység mellett az egészségügyi felvilágosítás irányítása és szervezése állami szintre emelkedett. E munkába aktívan bekapcsolódott a Magyar Vöröskereszt Egészségügyi propaganda osztálya, mely az üzemekbe, iskolákba, vidéki és fővárosi orvosi rendelőkbe, a főváros egyes kerületeibe is eljuttatta kiadványait. A minisztérium felvilágosító tevékenysége azonban - a középszintű háttérintézmények hiánya miatt - kimerült az egészségügyi jelszavak, röplapok, ismertető füzetek, plakátok, egészségügyi tárgyú filmek, diapozitívok készítésében, grafikai munkák tervezésében és kivitelezésében, egészségügyi kiállítások szervezésében, előadások tartásában, a napi- és hetilapokban megjelenő cikkekben és a rádiós tanácsadásban.

1950. folyamán az Egészségügyi felvilágosítás osztálya közel kétmillió példányban jelentetett meg egészségügyi témájú kiadványt, a rádióban heti rendszerességgel egészségügyi előadások hangzottak el, a sajtó állandó jelleggel tájékoztatta olvasóit az aktuális egészségügyi kérdésekről, a létesítendő és a már létrehozott egészségügyi intézményekről, azok működéséről, az egészségügyi szervezés kérdéseiről. Minderre szükség is volt, hiszen hosszú idő után, a járványos betegségek ismét felütötték fejüket az országban, és szükség volt államilag szervezett, hathatós intézkedések megtételére.

Az alábbiakban a tuberkulózis elleni felvilágosítás egy 1951-ben megjelent rajzos kiadványát mutatjuk be. A Tuberkulózis Elleni Országos Szövetség támogatásával kiadott „Egy öreg tbc bacillus emlékiratai" című rajzos könyvecskét a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára iratanyagai között fedeztük fel.

A tuberkulózis (tbc) vagy gümőkór már a történelem előtti korban is jelen volt, s a betegség sokszor járványos formában jelentkezett. Magyarországon különleges helyet foglalt el a múlt század közepéig, mivel népbetegségnek számított. Ennek következtében a 20. század ötvenes évei előtt morbus Hungaricusnak is nevezték. A megbetegedési és halálozási mutatókat tekintve  messze kiemelkedett a többi fertőző betegség közül.

A 20. század első felében a tbc elleni küzdelem mind nagyobb figyelmet kapott. A problémát elsősorban a civil szervezetek és az orvostársadalom ügyének tekintették. 1925-ben újjászervezték a világháború után feloszlatott Tuberkulózis Elleni Küzdelem Országos Bizottságát. Fordulópont akkor következett be, amikor 1936-ban a kormány elismerte felelősségét a tuberkulózis elleni küzdelemben. 1938-ban kb. 6000 ágy állt rendelkezésre, ez mintegy fele volt a becsült szükségletnek. 1940-ben a parlament elfogadott egy tuberkulózis törvényt, de a háború miatt hiányoztak a szükséges emberi és anyagi erőforrások.

A levéltárban felfedezett 29 oldalas füzet borítólapján a cím fölött egy öreg, hófehér bajuszú és szakállú, kezében lúdtollat tartó pálcika emberke látható, aki egy vaskos piros könyvön üldögél. A hátlapon egy piros kettős-kereszt látható, alatta T. E. O. S Z. mozaikszóval. A kiadvány utolsó lapján megadják a Tuberkulózis Elleni Országos Szövetség pontos címét és telefonszámát, a felek fogadását, valamint az ügyvezető alelnök fogadó óráját is.

A kiadvány három fejezetre oszlik:

Az első fejezet A bacilusok nagygyűlése címet kapta. A bevezetőben az író bemutatja a megszemélyesített szereplőket. A történet Tuberkulózia köztársaságban játszódik, amelynek vezetője Tuberkulózis őfelsége, tagjai pedig a mindenféle gömb, pálcika, cérnaszál, gombostű alakú bacilusok tömege, úgymint. Tífusz úr, Influenza kolléga, Himlő barát, a Difteritisz, a Kolera, a Lépfene, a Pestis, a Tetanusz, a Veszettség, a Vérhas és a Vérmérgezés bacilusa. A bacilusok legnagyobb ellensége az „együgyű" emberek, akik hatásos fegyvereket, pl. védőoltásokat, a betegek elkülönítését, egyes gyógyszerek feltalálását dolgozták ki ellenük, sőt most új és hatásos taktikába kezdtek , amit higiénének vagy egészségvédelemnek neveznek. Mindezek legfőbb terjesztői az ifjúsági vöröskeresztesek, akiket már gyermekkorukban megtanítanak, és kiképeznek a védekezési taktikákra.

A második fejezet: címe Hadüzenet a tuberkulózisnak. Ebben a fejezetben az ifjúsági vöröskeresztesek fogadják Tuberkulózia köztársaság diplomatáit, akik a köztársasági elnök nevében arra kíváncsiak, hogy mit szándékoznak tenni „a bacillus-társadalommal" szemben, s azt is közlik, hogy állandóan figyelemmel kísérik az ellenség sajtóját, az Ifjúsági Vöröskereszt című lapot. Az ifjúsági vöröskeresztesek „az élet katonái", nem pedig „a halál szolgái", ezért mindaddig nem nyugszanak, amíg „Tuberkulózia köztársaságot" el nem törlik a föld színéről. A bacilusok azzal védekeznek, hogy „nekünk is csak kell élni valamiből?" Az ifjú vöröskeresztesek azonban rájuk támadnak, hogy „Igen? Mások rovására élni? Emberek, gyerekek tüdejét, csontjait, veséjét, egész testét fölfalni? Az egészséges pirosság helyébe a láz rózsáit festeni az arcra? A nevetést köhögésbe fullasztani?" Majd haragosan megállapítják, hogy amerre az ők milliárdnyi gonosz hadserege jár, ott csak „láz, rosszkedv, panasz, nyomorúság üti fel a fejét", ezért a bacilusok „az emberiség mindenkori legnagyobb ellenségei, Magyarország lakosságának a megtizedelője, alattomos, lappangó, fertőző férgek!" Éppen ezért háborút kell folytatni ellenük, így az ifjú vöröskeresztesek végighordozzák az országban a hadüzenet jelét, a véres kardot ugyan úgy, mint régen a tatárjárás idején tették. E súlyos vádak után a négy bacilus diplomata kihátrált az ajtón, s ezzel megszűnt a diplomáciai kapcsolat az ifjúsági vöröskeresztesek és Tuberkulózia köztársaság között, s kezdetét vette a háború. Az ifjú vöröskeresztesek először kémeket küldtek Tuberkulózia köztársaságba, az ellenség főhadiszállására, hogy kipuhatolják a bacilusok hadi taktikáját. Amikor az ifjú vöröskeresztes kémek visszatértek, az egyik kém Tuberkulózia köztársaság fővárosának könyvtárában egy kötetre bukkant, aminek az volt a címe, hogy „Egy öreg tbc bacillus emlékiratai". Ezt az érdekes feljegyzést most nyilvánosságra hozzák mindenki okulására.

A harmadik fejezet a Komoly beszélgetés.... címet viseli. Az utolsó fejezetben a könyv írója megállapítja, hogy sokat tudunk a tuberkulózisról, de a legfontosabbat, azt, hogyan kell, vagy lehet ellene védekezni, azt nem tudják az emberek. A legfontosabbnak a tisztaságot tartja, ugyanis a piszok melegágya a patkányoknak, bolháknak, tetveknek, amik magukkal hurcolják a pestis, a kiütéses tífusz és vérhas kórokozóit, a legyek pedig a kolera terjesztésében bűnösek. Az immunitást, mint csodaszert mutatja be a bacilusokkal szemben, amit néhány példán keresztül illusztrál. A fejezet végén piros szedéssel a tuberkulózis elleni védekezés „tízparancsolatát" adja, s. felhívja a gyerekek figyelmét, hogy tartsák be ezeket, mert akkor egészségesek maradnak.

A meglehetősen mesekönyvszerű kiadványban sok megmosolyogtató dolog van. Ugyanakkor nem szabad elfelejtenünk, hogy az '50-es években élők kezében nem voltak olyan eszközök, mint a maiakban. A sokszor milliós példányszámú kiadványokat, füzetecskéket szétosztották egyes iskolákban, a körzeti és a gyermekorvosi rendelőkben. Ez a gyerekek körében végzett felvilágosítás is hozzájárult ahhoz, hogy a lakosság komolyan vegye a később bevezetett (1954) kötelező tüdőszűrést. A felvilágosító propaganda és a hatalmi szigor meghozta eredményét, amit demokratikus feltételek mellett még a legnagyobb technikai felkészültségű és apparátussal ellátott egészségügy sem tudott volna megteremteni. Ennek megfelelően ezt és a hasonló, a '50-es években megjelent füzeteket nem lehet a diktatúra hatalmi viszonyaitól elvonatkoztatva szemlélni.