Jelenlegi hely

„A Dunakanyar festője” - Szőnyi István zebegényi élete és munkássága

2025.11.20.

„Minden témám nemhogy Zebegényben, de a Zebegényben levő nagy szabad műtermemben születik meg, ahol két hegy, két völgy, almáskert és fenyőerdő váltogatják egymást. Szinte ki sem kell mozdulnom onnan." /Szőnyi István/

Szőnyi István 1894. január 17-én látta meg a napvilágot Újpesten, Schmidt Richárd vasúti tisztviselő és Lovenyák Anna hetedik gyermekeként. Édesapja 1898-ban magyarosította nevét Schmidtről Szőnyire. Szőnyi István 1913-ban kezdte meg tanulmányait a budapesti Képzőművészeti Főiskolán, ahol tanítómestere a magyar impresszionizmus legnagyobb alakja, Ferenczy Károly volt. 1914-ben a főiskola ösztöndíjasaként a nagybányai művésztelepen dolgozott.

MNl-PML-IV.408.b.-1898-47569. Szőnyi István névváltoztatásának átvezetéséről szóló főszolgabírói jelentés.

1914 és 1918 között főhadnagyként szolgált az I. világháborúban. Nagyszebenben állomásozott, amikor megismerkedett Török Jolánnal és 1916-ban megszületett gyermekük, Szőnyi Jolán. Török Jolán 1925-ben elhunyt, ekkor Szőnyi István nővére, Szőnyi Anna és férje vették magukhoz és nevelték fel a kis Szőnyi Jolánt. Szőnyi 1918-ban visszatért a főiskolára és Réti István osztályában folytatta tanulmányait. A Tanácsköztársaság ideje alatt a főiskolán az ifjúsági szervezet elnöki pozícióját látta el, emiatt a tanácshatalom bukása után eltanácsolták az intézményből.

Első gyűjteményi kiállítása 1921-ben nyílt meg a budapesti Ernst Múzeumban. Még ebben az évben elnyeri a Szinyei Társaság 10 000 koronás nagydíját és 1922-ben a Társaság tagjainak sorába is belépett. Szőnyi István 1923-ban találkozott Budapesten az akkor már házas, festőnövendék Bartóky Melindával, Bartóky József földművelésügyi államtitkár lányával. Mély vonzalom alakult ki közöttük, amelynek hatására Melinda elvált vagyonos kereskedő férjétől, és 1924-ben házasságot kötött Szőnyi Istvánnal. A házasságkötés után Zebegénybe költöztek, abba a házba, amelyet Melinda édesapja, Bartóky József 1905-ben vásárolt meg még parasztházként, és a későbbiekben építette át a család nyaralójának. 1924-ben megszületett lányuk, Zsuzsa, 1926-ban pedig fiuk, Péter.

Szőnyi István fővárosi barátai meghökkenve fogadták a tősgyökeres pesti művész vidékre költözését, egészen addig, amíg egy nap kilátogattak Zebegénybe és Szőnyi felvitte őket a kertjében lévő dombtetőre, ahonnan a leggyönyörűbb a kilátás, és ott abban a pillanatban ők is megértették, miért választotta ezt a helyet otthonául. A művészet történetében nem ritka, hogy egy festő egy konkrét tájhoz vonzódik. Ami Egry Józsefnek Badacsony volt, az Szőnyi Istvánnak kétségkívül Zebegény, művészete itt teljesedett ki. Itt születtek a szépséges dunai tájképek és hozzáértők szerint legbámulatosabb képe a „kerti pad”.

A téma szinte mindig Zebegény volt, 1928-ban festette meg a híres zebegényi temetést, ennek a festménynek hatására nyílt ki Szőnyi előtt a falubeli emberek világa. Valósággal együtt élt az itteni emberekkel, mindig témakereső festőként tekintett rájuk, és idővel ezek az emberek befogadták és szívükbe zárták a művészt. 1921 és 1924 után 1929 januárjában megnyílt harmadik gyűjteményi kiállítása az Ernst Múzeumban, zebegényi korszakának főbb művei kerültek ekkor a műkedvelő közönség elé, mint például a Zebegényi kikötő, a Zebegényi temetés, a Viadukt, az Átkelés a Dunán, vagy éppen a Zsuzsa a falovával.

Szőnyi István élvezte a zebegényi életet, sokat játszott gyermekeivel a kertben, gyakran betért Kati bácsi kocsmájába, ahol szívesen poharazgatott a későbbiekben modellé váló parasztokkal, kocsisokkal, révészekkel. Szeretett sétálni, úszni, kerékpározni. Szőnyi Zsuzsa így ír zebegényi életükről: „Hatéves koromig télen-nyáron Zebegényben éltünk, Pesten nem is volt lakásunk. A zebegényi házból lépcső vitt fel a műterembe, a kert pedig még feljebb, a dombon volt. Innen leláthattunk a Dunakanyarra. Apám reggel felment a kertbe vagy a műterembe festeni, délben vagy este hozta a készülő képet, hogy anyámnak megmutassa.”

Szőnyi István emlékháza Zebegényben (Sipos Zugló fényképe, https://commons.wikimedia.org/wiki/File:Sz%C5%91nyi_Istv%C3%A1n_Eml%C3%A9kh%C3%A1z.JPG)

1929-ben Szőnyi római ösztöndíjat kapott, így családjával Rómába költözött. Azonban nem ment neki a festés, az eget túl kéknek találta, az olasz fákra pedig azt mondta, hogy minek fessen olyan esernyőket, amelyek nem nyílnak ki. Erről így ír naplójában: „vászonnal felszerelve kimentem a Via Aureliara... és ... ott és akkor jöttem rá, hogy ... munka szempontjából csak a hazai táj... a magyar emberek érdekelnek ... összeforrtam, eggyé váltam velük…” Az alkotói válság miatt 3 hónap múlva vissza is tértek Magyarországra. Ekkor vette ki Szőnyi Budapesten a Baross utcai lakásukat, ami műteremként is funkcionált, ahol a szabadiskolájában tanított. Ebben az időben főként csak hétvégén és nyáron látogattak ki Zebegénybe, mivel Zsuzsa és Péter Budapesten jártak iskolába.

1937-ben a Képzőművészeti Főiskola kinevezett tanára lett, ahol 1958-ig tanított. Szintén 1937-ben megbízásként kapta a párizsi világkiállítás magyar pavilonjának pannó (táblakép, táblafestmény) festését. Párizsi sikere után 1941-ben újabb feladatot kapott a győri Szent Imre templom freskóinak elkészítésére.

A háború alatt a német megszállás idején Baross utcai lakásában családjával zsidókat bújtatott és hamis iratokat is készített számukra. Ezen cselekedetükért 1986-ban posztumusz Jad Vashem Világ Igaza kitüntetést kaptak. 1945-ben agyhártyagyulladásban elhunyt fia, Szőnyi Péter.

1948-ban részt vett a Velencei Biennálén, valamint a firenzei Strozzi-palotában megrendezett Mostra d’Arte Contemporanea Ungherese című kiállításon, Egry József, Ferenczy Béni és Márffy Ödön társaságában. A Londonban tartott, olimpiához kapcsolódó művészeti kiállításon nagy sikert aratott. 1949-ben az állam Kossuth-díjjal tüntette ki. Lánya, Zsuzsa és férje Triznya Mátyás 1949-ben emigráltak külföldre, ausztriai kitérő után végül Rómában telepedtek le. 1951-ben megbízást kapott egy, a parasztság életét bemutató, hétrészes pannó elkészítésére, miközben aktívan részt vett a művészeti közélet újjászervezésében is. 1952-ben érdemes művészi címet kapott, majd 1954-ben az Ernst Múzeumban retrospektív kiállításon mutatták be munkásságát. A tárlaton korábbi alkotásai mellett legújabb művei is szerepeltek, köztük a Kék Duna (1950), a Fuvaros (1951) és a Szántás (1954). 1955-ben a kiváló művész címmel tüntették ki, két évvel később pedig a csepeli posta számára megfestette a posta történetét bemutató pannót.

Szőnyi István a II. világháború alatt tüdőgyulladást kapott, aminek következtében fokozatosan romlott az egészségi állapota. 1958-tól már nem járt be tanítani a főiskolára. Felesége, Bartóky Melinda ekkor határozta el, hogy műtermet épít férje számára a zebegényi kertben. A műteremházat Szelle Kálmán építész tervezte. Az új műterem azonban már csak rövid ideig szolgálhatta Szőnyi István alkotásait: 1960. augusztus 30-án zebegényi otthonában csendben örökre elaludt. „Én már kint szeretnék maradni Zebegényben, a kertben, kedvenc padomról figyelve a felhők járását, a madarak vonulását és a Duna időtlen idők óta tartó, medret alakító folyását...”

Felesége, Bartóky Melinda 1967. február 8-án bekövetkezett halála után a Bartóky út 7. szám alatt található házat és műtermet a hozzátartozó kerttel a Művelődésügyi Minisztérium vásárolta meg az örökösöktől. A hagyatékot Pest megye kezelésébe adta azzal a céllal, hogy Szőnyi István Emlékmúzeumot létesítsenek. Az Emlékmúzeum a Pest Megyei Múzeumok Igazgatóságának felügyelete alá került, de a művek leltározását a Magyar Nemzeti Galéria munkatársai végezték el. A múzeum ünnepélyes átadására 1967. augusztus 18-án került sor.

Szőnyi István Emlékmúzeum Zebegényben (fortepan.hu Domokos József adománya)

Az állandó kiállításon a Szőnyi család egykori bútorai és használati tárgyai között a művész minden alkotói korszakából látható egy-egy jelentősebb festmény, amelyek átfogó képet adnak Szőnyi István életművéről. 2013-ban nyitották meg a Triznya Mátyás-Szőnyi Zsuzsa emlékszobát, ahol fotókon, festményeken és személyes tárgyakon keresztül ismerhetjük meg Szőnyi István lányának és vejének tartalmas és színes életútját. A család tulajdonában lévő képekhez a Magyar Nemzeti Galéria olyan híres művekkel járult hozzá, mint a „Zebegényi temetés” és az „Este”. A gyűjteményben megtalálható még a Bartóky hagyatékból Munkácsy Mihály rajza Bartóky József édesanyjáról, Szulimán Jolánról és olyan hírneves művészek művei, mint Lotz Károly, Székely Bertalan vagy Mednyánszki László.

A Szőnyi István Emlékmúzeum állandó kiállítása mellett időszaki tárlatokkal is várja a látogatókat. A festészet kedvelői mellett azok is találnak itt érdekességet, akiket vonz egy eredeti bútorokkal és használati tárgyakkal berendezett, igényesen kialakított emlékház különleges hangulata.

A Szőnyi család tagjai – Szőnyi István, felesége, Bartóky Melinda, valamint gyermekeik, Péter és Zsuzsa a zebegényi temetőben nyugszanak.

Pogányné Samu Éva

Forrás:

HU-MNL PML IV. 408. b. PPSK vm. alispánjának iratai 47569/1898.

HU-MNL PML XXIII. 439. Szobi Járási Tanács VB. Ipari és Műszaki Csoportjának iratai 5425/1958.

HU-MNL PML XXIII. 883. d. Zebegény Községi Tanács iratai 373/1966., 19212/1967.

HU-MNL PML XXIII. 20. Pest Megyei Tanács VB. Művelődési Osztályának iratai 70601/1969.

Felhasznált irodalom:

Élet és Tudomány, 1987-06-19 / 25. szám, Dr. Láncz Sándor: Szőnyi István Zebegénye

Dunakanyar, 1989/2. szám, Gál Zsuzsanna: A Szőnyi István nyári képzőművészeti szabadiskola 20 éve

Magyar Nemzet 1967-08-16 / 192. szám, Tóbiás Áron: Szőnyi István és Zebegény

Esti Hírlap 1967-08-19 / 195. szám, László Miklós: Három ecset a festőállványon