Levéltárünnep - Mindennapok a levéltárban
MINDENNAPOK A LEVÉLTÁRBAN
A levéltári dokumentumok hazánk történelmének legjelentősebb forrásai, a nemzeti kulturális örökség kiemelt védelmet érdemlő részei. Intézményünk legfontosabb feladata az őrzésére bízott történeti értékű iratok gondozása. Az ún. iratképző szerveknél (jellemzően önkormányzatoknál, közigazgatási, jogszolgáltatási szerveknél stb.) keletkezett dokumentumok meghatározott idő leteltével levéltáréretté válnak, levéltárba kerülnek.
A beszállított iratanyag biztonságos elhelyezése, rendezése, nyilvántartása, segédletekkel ellátása, kutathatóvá tétele a levéltáros munkája. A dokumentumokat irategyüttesekbe, ún. fondokba, és kisebb egységekbe, állagokba rendezzük. Raktárjegyzéket, mutatókat, lajstromokat készítünk, adatbázisokat építünk, hogy a nagy mennyiségű iratanyag áttekinthetővé váljon. A levéltárban található dokumentumok mérésére az iratfolyóméter mértékegységet használjuk.
Az iratképzőknél található, még be nem került iratanyagot is időről időre ellenőrizni kell (szervellenőrzés). A közigazgatási, jogszolgáltatási szerveknél, intézményeknél végzett „felderítést” elődeink kerékpárral vagy tömegközlekedéssel végezték, manapság szolgálati gépjármű segíti az utazást nagy kiterjedésű megyénkben.
Az intézményünkben található iratanyagok felhasználásának legjellemzőbb formája a kutatás. A levéltári dokumentumok kutatására minden nagykorú magyar állampolgár jogosult, az egyes irategyüttesekben való eligazodáshoz a kutatószolgálat munkatársai nyújtanak segítséget. A legnépszerűbb kutatási téma a családfakutatás.
A dokumentumokban rögzített adatok felhasználása segíti az állampolgárokat jogaik érvényesítésében is, legyen szó akár nyugdíjigény alátámasztásához szükséges szolgálati idő igazolásáról vagy éppen egy ingatlan elkallódott használatbavételi engedélyének pótlásáról. Az ilyen jellegű gondok orvoslásában ügyfélszolgálatunk áll az Önök rendelkezésére.
A történeti források közkinccsé tétele hangsúlyos feladatunk. Közművelődési tevékenységünk sokrétű: kiállításrendezés, tudományos konferenciák, levéltárlátogatások szervezése a nagyközönség számára. Levéltár-pedagógiai foglalkozásainkkal elsősorban a diákokat szólítjuk meg. A levéltár tudományos intézmény is, az iratokból „kinyert” információkat hagyományos és online formában közzétett publikációkban, illetve adatbázisokban bocsátjuk az érdeklődők rendelkezésére.
A képre kattintva tovább nagyítható a tabló!
TABLÓK MEGTEKINTÉSE:
- tabló - INTÉZMÉNYÜNK MÚLTJA
- tabló - RÉSZLEGEINK
- tabló - LEVÉLTÁROS ELŐDEINK
- tabló - IRATPUSZTULÁSOK
- tabló - ARCHÍVUMUNK KINCSEI 1.
- tabló - ARCHÍVUMUNK KINCSEI 2.
- tabló - MINDENNAPOK A LEVÉLTÁRBAN