Ügyfélszolgálat

bkmlbkml 

 

ÁLTALÁNOS

TÁJÉKOZTATÁS

 

ADATKEZELÉSI

TÁJÉKOZTATÁS

 

 

 

A levéltár - a tudományos kutatók kiszolgálása mellett - az őrizetében lévő iratokból adatokat szolgáltat. Az adatszolgáltatás lehet tartalmi kivonat vagy hiteles másolat. A kutatószolgálat egyéni ügyfelek és hivatalok, közintézmények megkeresése alapján egyaránt végez kutatásokat. A levéltárat a kérelmezők a legtöbb esetben nyugdíjbiztosítási ügyekkel (munkaidő, jövedelem igazolás), hagyatékkal, kárpótlással, tanulmányi végzettség igazolásával kapcsolatos kérelmekkel és ingatlanok építési tervdokumentációjának felkutatása ügyében keresik fel.

Az illetékekről szóló 1990. évi XCIII. törvény, valamint a köziratokról, a közlevéltárakról, a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény és a Magyar Nemzeti Levéltár hatályos illetékfizetési szabályzata alapján a levéltárban őrzött irat alapján tényt, körülményt igazoló irat hitelesített másolatának kiadása iránt indított eljárás illetékmentes.

Magánszemélyek postai úton, ügyfélkapun, kormányablakon, illetve személyes ügyfélszolgálatainkon keresztül is indíthatják, intézhetik ügyeiket. A levéltár központi email címén keresztül (bkml@mnl.gov.hu) általános tájékoztatás kérhető.

 

Ügyfélszolgálataink elérhetőségei, nyitvatartása a következő:

 

Kecskemét, Klapka u. 13-15.
Telefon: 76 495-951

Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje:

Kedd

7:30-12:00 és 12:30-16:00

Szerda

7:30-12:00 és 12:30-16:00

Csütörtök

7:30-12:00 és 12:30-16:00

Péntek

7:30-13:30

 

Kecskemét, Katona József tér 8. II. em.
Telefon: 76 508-950

Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje:

Kedd

Állományrevízió befejezéséig zárva!

Szerda

Állományrevízió befejezéséig zárva!

Csütörtök

Állományrevízió befejezéséig zárva!

Péntek

Állományrevízió befejezéséig zárva!

 

Kiskunfélegyháza, Kossuth utca 1. (Városháza épületében)
Telefon: 76 560-428

Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje:

Kedd

7:30-12:00 és 12:30-16:00

Szerda

7:30-12:00 és 12:30-16:00

Csütörtök

7:30-12:00 és 12:30-16:00

Péntek

7:30-13:30

 

Kiskunhalasi részleg, Dr. Nagy Mór utca 12-14.
Telefon: 77 743-607

Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje:

Kedd

7:30-12:00 és 12:30-16:00

 

Baja, Tóth Kálmán tér 7.
Telefon: 79 200-541

Ügyfélszolgálat nyitvatartási ideje:

Kedd

Állományrevízió befejezéséig zárva!

Szerda

Állományrevízió befejezéséig zárva!

Csütörtök

Állományrevízió befejezéséig zárva!

Péntek

Állományrevízió befejezéséig zárva!

 

A fenti menüpontokra kattintva további részletekről tájékozódhat!

 

Ügyfélszolgálati űrlapok letölthetőek itt!