Jelenlegi hely

Digitális levéltári források élményközpontú használata a köznevelésben pedagógus-továbbképzési program

2022.05.25.
30 órás, távolléti kapcsolattartással megvalósuló képzést indít pedagógusoknak a Magyar Nemzeti Levéltár.

A Magyar Nemzeti Levéltár egyik kiemelt célja, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében az általa őrzött kulturális közjavakat minél szélesebb körben ismertté és hozzáférhetővé tegye. A meghirdetett továbbképzés is ezt a törekvést kívánja erősíteni. Célunk, hogy a pedagógusok megismerjék és közelebb kerüljenek a levéltárhoz és az ott őrzött elsődleges forrásokhoz; szakmai módszereket, ötleteket kapjanak azok digitális oktatási környezetben történő pedagógiai alkalmazásához. Ez által képessé váljanak a levéltár gyűjteményére épülő digitális tartalmak készítésére és a magyar történelem hiteles forrásokból történő megismerésére, megismertetésére.
Várjuk azokat a történelem vagy magyar nyelv és irodalom szakos általános és középiskolai tanárokat, akik bővíteni szeretnék ismereteiket a forrásalapú tudásmegosztás, az élménypedagógia és a digitális tananyagfejlesztés témakörében. Képzésünk során kutatási, iratolvasási ismereteket átadva, majd azokra építve bemutatunk reformpedagógiai módszereket és levéltár-pedagógiai jógyakorlatokat.

A képzés 2022. szeptember 27-én indul és november 29-én zárul, 3 alkalommal 8 tanóra és 1 alkalommal 6 tanóra elosztásban.
 

Alapítási engedély száma: 555/10/2021

A képzés formája: távolléti kapcsolattartással megvalósuló képzés a Zoom platformon

A képzés kezdési időpontja: 2022. szeptember 27.

A képzés tervezett befejezésének időpontja: 2022. november 29.

A képzés óraszáma: 30 óra

A képzési alkalmak száma: 3 alkalommal 8 tanóra és 1 alkalommal 6 tanóra

A képzés időzítése:

2022. szeptember 27. kedd 9:00-16:00

2022. október 11. kedd 9:00-16:00          9:00-12.10 (10’ szünettel) és 12:50-16:00 (10’ szünettel)

2022. november 8. kedd 9:00-16:00

2022. november 29. kedd 10:00-15:30      10:00-12:25 (10’ szünettel) és 13:05-15:30 (10’ szünettel)

A továbbképzés célcsoportja: történelem vagy magyar nyelv és irodalom szakos általános és középiskolai tanárok

A jelentkezés feltétele: történelem vagy magyar nyelv és irodalom szakos általános vagy középiskolai tanári végzettség. A részvétel további feltétele egy 20 kérdésből álló szintfelmérő kitöltése, mellyel a jelentkező az előzetesen megszerzett IKT ismereteiről ad számot. Sikeres teljesítésnek számít a teszt minimum 80%-os teljesítése.

 

A program tartalmának rövid ismertetése:

A Magyar Nemzeti Levéltár egyik kiemelt célja, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében az általa őrzött kulturális közjavakat minél szélesebb körben ismertté és hozzáférhetővé tegye. Az akkreditált továbbképzés is ezt a törekvést kívánja erősíteni, hogy a pedagógusok megismerjék és közelebb kerüljenek a levéltárhoz és az ott őrzött elsődleges forrásokhoz, azok digitális oktatási környezetben történő pedagógiai alkalmazásához szakmai módszereket, ötleteket kapjanak és ez által képessé váljanak a levéltár gyűjteményére épülő digitális tartalmak készítésére és a magyar történelem hiteles forrásokból történő megismerésére, megismertetésére. A képzés végére a résztvevő megtapasztalja, hogy a levéltári dokumentumokban őrzött információk a köznevelés bármely műveltségterülete számára értékesek, a bemutatott módszerek és munkaformák segítségével pedig mind az egyéni tudásépítést, mind a köznevelésben leírt kompetenciák fejlesztését magas szinten segítik.
 

A program tartalma:

1. A levéltár, mint közgyűjtemény megismerése, definiálása, a Magyar Nemzeti Levéltár története, jelentősége napjainkban

2. Kutatási alapismeretek, kutatás a Magyar Nemzeti Levéltárban, levéltári iratok tipologizálása, a levéltári adatbázisok használata

3. Irattani alapismeretek, forrásolvasás

4. Tanulás a levéltárban, levéltár-pedagógia az MNL-ben, reformpedagógiai módszerek, levéltár-pedagógiai jógyakorlatok

5. Digitális oktatási tartalomfejlesztés az MNL-ben, digitális oktatási szolgáltatások bemutatása, oktatási tartalmak készítése

6. Résztvevői prezentációk

7. A képzés zárása

A résztvevők által biztosítandó eszközök: számítógép, kamera és mikrofon, valamint megfelelő sávszélességű internet

A képzést záró vizsga: a tanultak felhasználásával egy forrásalapú tananyag készítése és bemutatása, illetve egy a tananyaghoz illeszkedő 45'-es tanóra megtervezése

A képzés elvégzésével megszerezhető dokumentum megjelölése: tanúsítvány

A tanúsítvány kiadásának feltétele: részvétel a foglalkozások 90 %-án, valamint a képzést záró vizsga minimum 80%-os teljesítése

Részvételi díj: 32.000 Ft, amely magában foglalja a képzés záróvizsga díját is

Jelentkezési határidő: 2022. szeptember 16. péntek

A képzés csak megfelelő jelentkezői létszám esetén indul.

További információ a Pedagógus-továbbképzések jegyzékben: Pedagógus-továbbképzés Akkreditációs Rendszer (gov.hu)

Jelentkezni a mellékelt/honlapról letölthető Jelentkezési lap kitöltésével lehet. Kérjük a kitöltött Jelentkezési lapot a végzettséget igazoló dokumentum kíséretében az alábbi e-mail címre szíveskedjenek eljuttatni: gadanecz.judit@mnl.gov.hu. AZ IKT szintfelmérő kitöltéséhez ezután küldünk linket.

A tanfolyammal kapcsolatban érdeklődni a fenti email cím mellett a 06-1/437-0674 vagy a 06-30-290-2404 elérhetőségeken lehet.

Minden érdeklődőt szeretettel várunk!


Magyar Nemzeti Levéltár
Szakmai Koordinációs Igazgatóság
Módszertani, képzési és levéltár-pedagógiai Osztály
 

Utolsó frissítés:

2022.09.01.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges