„Szózat Magyarország népéhez”

„Szózat Magyarország népéhez”

Nos, nem éppen költői értelemben kell erre a kerek 170 éve kiadott szózatra gondolnunk. A szöveg sokkal prózaibb, címe lehetne „magyarázó könyvecske” is, mely a bevezetett új intézkedések „szükségét és hasznát” hivatott az olvasóval megértetni.

A szabadságharc 1849. évi leverését követően az osztrák birodalmi kormányzat egyik első lépése volt, hogy a pacifikált tartomány, Magyarország birtokait felmérje és a felmérések alapján a földtulajdont – vagyis a gazdaság alapját – megadóztassa. Már 1849. október 20-án kiadták azt a császári nyílt parancsot, mely a földadókataszter bevezetéséről és az ideiglenes földadó felállításáról rendelkezik (mindezt az 1849. március 4-én kiadott birodalmi alkotmány 24. §-ra hivatkozva, mely kimondja a közteherviselést). Az 1850-es évek elején így elkezdődtek hazánkban a kataszteri felmérések, melyek egyik végeredménye az állandó kataszteri telekkönyv felfektetése lett.

A kataszteri felmérések nyomán szerkesztett telekkönyv intézménye az osztrák örökös tartományokban már évtizedekkel korábban kialakításra került (1818-ban kezdték a munkálatokat), most pedig lehetőség nyílt a „rebellis tartományban” is rövid úton, hatalmi szóval bevezetni, pontosabban megindítani a hosszú folyamatot, mely a Monarchia széteséséig tartott. Nem mintha káros intézményről lenne szó, a telekkönyv és tartozékai (kataszteri térképek, egyéni birtokívek stb.) a biztonságos tulajdonváltás eszközeivé is váltak. Ennek a gondolatnak azonban gyökeret kellett verni a magyar észjárásban is, mely nem sokkal előtte még földesúr-jobbágy viszonylatban látta az adózás és a társadalom működésének kereteit.

A hónap dokumentumaként itt bemutatott nyomtatott füzet ismeretterjesztő célzattal, a Ferenc József személyétől közvetlenül, fentről érkező rendeletek jobb elfogadtatását célozva jött létre. Címe: „Szózat Magyarország népéhez az uj telek- és betáblázási könyvek szüksége és haszna tárgyában”.

A füzet német és magyar nyelvű, mindkét nyelven 16 számozott oldalt tartalmaz, a címlappal és a hátlappal együtt összesen 32 oldalas. Mérete 27x20,5 cm és Budán, a kir. Egyetemi Könyvnyomdában készült 1851-ben – valószínűleg facsiszolat-mentes papírra, mert ma is igen jó állapotban van a levéltárunkban található példány.

Nézzük, miről szól ez a magyarázó könyvecske. Idézet a szöveg bevezetőjéből: „A mi Magyarhazánk áldott egy ország. Földébe a teremtő tömérdek kincset rakott […] a végből, hogy az ember ezeket felkeresse és saját javára forditsa. […] Már most kérdjük egymást, megtettük-e mi ezt ez ideig? Ha mi más országok művelt és használt földével a mienket egybehasonlitjuk és véleményünket részrehajlatlanul kimondjuk, bizonyosan „nem”mel felelendünk!” – így veti fel az alapkérdést a mű, amire aztán 7 fejezetre osztva kifejti a válaszokat, melyek megoldást kínálnak erre a helyzetre.

Mi az oka a föld gyenge kihasználtságának? Elsősorban a „vagyon bizontalansága”, vagyis a tulajdonváltás körüli bizonytalanság. Nem létezvén egységes kimutatás a tulajdonról, elvitatható a birtoklás jogossága. A telekkönyv precíz vezetése ezt kiküszöböli. Másrészt a hitel hiánya kerékkötője a birtok fejlődésének. Hitelt az kap, aki biztosan igazolni tudja, hogy a birtok az övé, igazolni viszont az tudja, aki hiteles írással rendelkezik róla, ez pedig „a telek és betáblázási könyvek által eszközöltetik.”

Mindezekből következik, hogy mindenkinek „jól kell tudni, mi a telekkönyv, melly nyilvános könyvnek is neveztetik és olly hatalma vagyon […]; ezek közhitelességű könyvek, mellyek köztisztviselők által vitetnek, és az egész országnak sőt a külföldnek bizodalmát is bírják. Miért is az, ki valamelly tulajdont vagy más valamelly jogot telekkönyvileg szerez, annak tulajdona és joga védelmeztetni fog.” (A telekkönyv a községben található földrészletek helyét (dűlőjét), helyrajzi számát, területét, művelési ágát, minőségi osztályát, a tulajdonos nevét és a kataszteri tiszta jövedelmet tartalmazta.)

Majd ezt olvashatjuk: „Sok rossz ember van, kik azt hazudják, hogy a telekkönyv csupán az okból volna, hogy a fekvőjavak minél inkább megadóztathassanak, hogy reájok új adók vettethessenek.” Ezt azzal igyekszik cáfolni a mű, hogy a telekkönyv intézményének fenntartása nagy költségbe kerül az államnak és különben is, aki nem hiszi, az kérdezze meg az osztrák, vagy morva földműveseket, és hallgassa meg, miként dicsérik a telekkönyvet. Megjegyezzük, hogy valójában a kataszteri felmérés és a telekkönyvezés elkerülhetetlen volt, de hozzá kell tenni, hogy bizony volt köze az adózáshoz is. A kataszteri felügyelőségek és a pénzügyigazgatóságok ezer szállal kötődtek egymáshoz, hiszen a felmérések képezték az adóztatás egyik alapját. Egyébként a kataszteri munkálatokkal kapcsolatban sok kritika is érte később a kormányzatot, miszerint lassan halad és túl drága, az adók pedig helytelenül kerülnek kivetésre.

A következő oldalakon a mű kifejti, hogy mi a földművelő, az iparűző, a hitelező és végső soron az egész ország haszna a telekkönyv intézményéből. A földművelő „aggodalom nélkül fekhetik ágyába”, tulajdona biztonságban van, bizonyítottan az övé, ezen felül hitelt is tud vele szerezni. Az iparűző szintén „betáblázás nélkül is hitelre talál”, a hitelező számára pedig, „ki tőkéjének kamataiból akar és kénytelen élni, egyetlen eszköz arra, hogy pénzét bizton kiadhassa.” Az ország haszna az, hogy a telekkönyv lehetővé teszi, „hogy az országba pénz szivárogjon”, és ezáltal a mezőgazdaság és az ipar is végre virágzásnak indulhasson.

Az utolsó két fejezet arról értekezik, hogy miként is kell a birtokot bejegyeztetni, illetve milyen szabályokat kell betartani a birtok tulajdonosának, hogyan kell használni a telekkönyvet.

A „Szózat” által megvilágítani kívánt intézmény, annak működése, lényege egyáltalán nem volt rögtön egyértelmű a kortársak számára. Csupán 3 évvel azelőtt még egy egész más gazdasági-társadalmi berendezkedés szerint élték az életüket. A föld birtokosa a földesúr, aki viszont nem adózik. Aki adózik, annak meg nincs földtulajdona. A kataszteri felmérések alapján bevezetett új adózás (és az ezzel egyenes arányban növekvő bürokrácia), a társadalmi keretek teljes átalakulása érthetővé teszi számunkra, hogy bizonyos intézkedéseket magyarázni kellett és ehhez nem volt elég néhány falragasz kifüggesztése.

A tanulmányhoz szükséges kutatás a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal támogatásával az NKFI Alapból (K 132723) valósult meg.

Bősz Attila levéltáros

Források:

MNL BaML szakkönyvtára. 13.165. „Szózat Magyarország népéhez az uj telek- és betáblázási könyvek szüksége és haszna tárgyában”. Buda, 1851.

Gerő László: Országos földmérések az állami közigazgatás szolgálatában. Budapest, 1934.

Hámos Dezső – Balassa Lóránt: A magyar földadó-kataszter történeti áttekintése. In: Catastrum, 4/2. 3–14.

Schmidt Anikó: A kataszter a logikát a feje tetejére állította. In: Catastrum, 3/1. 13–25.

Tuza Csilla: Az 1849. évi császári pátens a földadókataszter bevezetéséről. In: Catastrum, 1/4. 2–4.

Tuza Csilla: A földadó bevezetése az osztrák örökös tartományokban (1817). In: Catastrum, 2/2. 3–8.