Dohánypolitika a 19. századi Magyarországon
A hét dokumentumában a vármegye közgyűlési jegyzőkönyvéről készült másolatot mutatjuk be, amely eredetileg Bécsbe került. Az 1834-ben felállított ún. Zentralinformationkomission feladata az volt, hogy a Habsburg Monarchia egyes tartományaiból elküldött bizalmas, állambiztonsági vonatkozású jelentések tartalmából rövid kivonatokat készítsen. A jelentésekből kőnyomatos (litografált) változatok készültek (összesen négy sorozat), külön-külön az egyes tartományokból érkezett hírek számára. Az összeállítások a konferenciaminiszterek és más befolyásos személyek tájékoztatására szolgáltak, akik az egyes pontokat megjegyzéseikkel is elláthatták (erre szolgált a kötet jobb oldalán látható rovat), és véleményt alkothattak a veszélyesnek, gyanúsnak tűnő társaságok, mozgalmak, magánemberek tevékenységéről. A Pest vármegyei közgyűlésen történtek is ezek közé a fontos, megfigyelésre okot adó ügyek közé tartoztak. (A Budapesten őrzött kőnyomatos sorozat az 1927. évi badeni egyezmény értelmében került átadásra és ezért őrzi a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára.)
Az iratból megtudhatjuk, hogy 1846. november 19-én vita alakult ki az ellenzéki és konzervatív résztvevők között. A forrás említi a reformkor jelentős személyiségeinek, például Széchenyi Istvánnak, Kossuth Lajosnak és Dessewffy Emilnek a véleményét is. Az eseményről tudósítást közölt a korabeli sajtó.
A vármegye másodalispánja, Nyáry Pál sérelmezte, hogy a kormány kincstári trafikokat nyit Pest-Budán. Úgy vélte, hogy az alacsony árakkal egyrészt ellehetetleníti a konkurenciát, másrészt az országgyűlés jóváhagyása nélkül szerez új jövedelemforrást, ami ellentmond a rendi alkotmánynak. Leopold Ferstl udvari tanácsos a közgyűlésről írt beszámolója alapján pattanásig feszültek az indulatok, és csak egy szikra hiányzott a robbanáshoz.
Pest vármegye 1847. november 16-i közgyűlésének beszámolójáról készült litografált jelentés
Jelzet: MNL OL, Informations-Protocoll Ungarisch-Siebenbürgerische Section (A 105), 1846. XL. 20–54.
De miért váltottak ki ilyen indulatokat a kincstár által nyitott dohánytrafikok? Egyáltalán miért nyitottak trafikokat Pest-Budán és miért vált ez sérelmi üggyé az ellenzék körében? A kérdés megválaszolásához elengedhetetlen tisztázni, hogyan folyt a dohánytermesztés és -kereskedelem a Habsburg Monarchiában a 19. században.
A Lajtán túli területeken először 1658-ban korlátozták a dohány kereskedelmét: I. Lipót métermázsánként 40 krajcár importvám fizetését rendelte el. 1662-ben Ferdinánd Károly főherceg, Tirol, Görz és Gradiska grófja engedélyt kapott a behozatal, a termesztés és az árusítás jogának bérletbe adására. 1668-ban, amikor egy elővigyázatlan katona pipája okozta tűzben leégett a Hofburg Lipót-szárnya, az uralkodó teljes tilalmat vezetett be a dohányra, csak gyógyszerként való árusítását engedélyezte a patikákban. Két évvel később viszont pénzügyi megfontolásból változtatott korábbi állásfoglalásán; monopóliumot vezetett be a dohányeladásra. A rendelkezést többször módosították egészen 1784-ig, mikor is II. József a bérlőtársaságok kezelte monopóliumot állami igazgatás alá vonta, megteremtve ezáltal az osztrák kincstári dohányregálé a későbbiekben is érvényes jogi és gazdasági formáját. A külföldi dohány importját megtiltotta, a Lajtán túli területeken a termesztést engedélyhez kötötte. A dohányt ezentúl kizárólag a kincstári gyárak dolgozhatták fel, az árusítás az udvari szervek felügyelete alatt állt. Az örökös tartományokban az állam vált minden konkurenciát kizárva a regálé kizárólagos birtokosává, amely jogát ezentúl nem ruházta át bérlet útján másra.
Ezzel szemben Magyarországon a dohánytermesztés és -kereskedés nem állt monopólium alatt, ráadásul azt – mivel a kortársak egy új, indirekt adónemként értelmezték – csak az országgyűlés jóváhagyásával lehetett bevezetni. A Habsburg Monarchia legfontosabb dohánytermesztő területe viszont a Magyar Királyság volt.
Az örökös tartományok gyárai és fogyasztói, valamint a Magyar Korona Országai közötti munkamegosztás Bécs számára ideális volt. A nyersanyagbeszerző területek a monopólium fennhatóságán kívül helyezkedtek el; Magyarországon a termesztést nem akadályozták az egyedárusággal járó korlátozások. Az örökös tartományokban szükségtelenné, a legtöbb területen tiltottá vált a dohány ültetése, elkerülve ezzel a jövedéki rendszeren kívüli fogyasztást. A dohányregálé felvásárlásának megkönnyítésére az udvar eszközként használta a kettős vámrendszer nyújtotta exportkorlátozási lehetőségeket. Magas vámtételek szabásával szinte lehetetlenné tette a dohány külföldi eladását.
Ezt az akár egyensúlyi állapotnak is tekinthető helyzetet visszavonhatatlanul felborította az a kormányzati szándék, hogy felszámolják az örökös tartományok és a Magyar Királyság közötti közbenső vámokat, mivel vámunió esetén szükséges a dohány státuszának egységesítése a birodalom országaiban. Korábban is voltak kísérletek a dohánymonopólium magyarországi bevezetésére, de ezek mind kizárólag pénzügyi megfontolásból fakadtak. Az 1840-es évekre a vámkérdéssel összefüggésben viszont jóval komplexebb üggyé duzzadt. A kincstár nem mellőzhette az örökös tartományokban érvényben lévő dohánymonopólium bevételét, ezért célja volt bevezetni azt Magyarországon is, az ellenzék viszont a dohánykérdésben egy újabb bizonyítékot látott arra, hogy a Habsburgok korabeli kifejezéssel élve „gyarmati elnyomásban” tartják az ország gazdaságát.
Dohányraktár a Duna pesti rakpartján, 1838
(Részlet a dohány- és a sóraktár környékén építendő töltések terveiből)
Jelzet: MNL OL, Térképtár, Vegyes kéziratos térképek (S 70), No. 187/3.
A bécsi udvar tisztában volt azzal, hogy a rendi országgyűlés hozzájárulása erősen kétséges egy új adónem bevezetéséhez, ezért más eszközökhöz folyamodott. A konzervatív sajtó, mint például a Pester Zeitung vagy a Nemzeti Újság, számos cikkben népszerűsítette a vámegység gondolatát. Élen járt ebben a Dessewffy Emil által vezetett Budapesti Hiradó, amely felvetette egy magyarországi monopólium tervét is. Eközben elkezdték árusítani a kincstári dohánytermékeket. A trafikoknak ki kellett függeszteniük a császári sast és a kincstár által megszabott, a megszokottnál alacsonyabb áron adhatták csak el portékájukat.
A trafiknyitások óriási vitát gerjesztettek. A pesti dohánygyárosok és kereskedők panasziratot nyújtottak be az árusítás ellen, mondván, hogy a kormány konkurenciája megfosztja a magániparosokat megélhetésüktől, mivel a kincstárral nem lehet felvenni a versenyt. A Védegylet körlevelet küldött ki tagjainak, hogy jelenjenek meg a novemberi pesti vásáron, ahol megvitatják a kérdést és meghatározzák a monopólium elleni védekezés lehetőségeit. Továbbá egyedáruság elleni tiltakozó cikkek jelentek meg az ellenzéki sajtóban; a Hetilapban és a Pesti Hírlapban, vitatkozva a Budapesti Hírlap tételeivel.
Az udvar figyelemmel kísérte a kialakuló tiltakozó mozgalmat. A probléma nagyságát eltérően ítélték meg. Az udvari kamara elnökének küldött jelentések egy része erőtlennek festette le, pár gyáros és rokonai, illetve a kormány ellenségei tevékenységének tulajdonítva azt. Ugyanakkor a magyar királyi kancellár, Apponyi György ezzel szemben „egy fültanútól” úgy értesült, hogy Perczel Mór és Beniczky Lajos, Zólyom vármegye egykori alispánjának szervezésében, a Pest vármegyei közgyűlés és a vele egy időben rendezett éves vásár alkalmából, a színház előtti vagy időközbeni esti órákban kísérletet tesznek majd a „megtévesztett fiatalokkal és más bajtársakkal” a kincstári dohánytrafikok és raktárak feldúlására Pest-Budán. Gyors intézkedést és a mozgalom „erélyes elnyomását” kérte az udvartól.
Ebben a hangulatban került sor a Pest vármegyei közgyűlésre. Ellenzéki oldalról elhangzott, hogy „nincs kormány a világon, amely Magyarországon egy dohánymonopóliumot erőszak és vérontás nélkül be tudná vezetni”. Az öt óráig tartó vitatkozás után Pest vármegye a Magyar Királyi Helytartótanácshoz intézett feliratban fejezte ki aggodalmát a kormány lépései felett, mivel azok nemcsak jogi és politikai szempontból sérelmesek, hanem a dohánytermesztést és gyártást elnyomással fenyegetik.
Apponyi a kormány elleni példa nélküli arcátlanságnak titulálta az elhangzott beszédeket. Kötelességének tartotta Pest vármegye „abnormális állapotának” megtárgyalását a kancellárián és annak eredményét az uralkodó elé terjeszteni. A puskaporos hordó robbanása végül elmaradt. Beniczky Lajos részben pénzügyi zavarai, részben a Zólyom vármegyei politikai hangulat megváltozása következtében távol maradt, így a tervezett akciót 1847 márciusára, a József vásár idejére halasztották. A sajtó beszámolói alapján Pest vármegye mellett az ügy vitát gerjesztett októberben Fejér, novemberben Somogy, Szabolcs, Gömör, decemberben Pozsony, Abaúj, Liptó, Nyitra, 1847 januárjában Komárom, Sopron, Nógrád, februárban Borsod, márciusban Csanád vármegyék közgyűlésein. Sopron és Csanád kivételével a többi vármegye követte Pest példáját. Sopronban a javaslat megbukott a szavazáson, Csanádban viszont a dohányügy tárgyalása közben egy ellenzéki szerint konzervatív társa arcon ütötte, ami hallatán az ellenzékiek kivonultak. A konzervatív sajtó azonban tagadta a hírt, a pofozkodást az ellenzéki köznemes kitalációjának tartotta. Liptó, Baranya, Hont vármegye, valamint Pest városa követutasításba foglalta az egyedáruság elutasítását a következő országgyűlésre.
Dohányföldek Csongrád és Csanád környékén, 1791
(Részlet Magyarország természetföldrajzi és gazdaságföldrajzi térképéből)
Jelzet: MNL OL, Térképtár, Családi fondokból kiemelt térképek, Festetics család (S 68), X. - No. 106.
Az ellenzék közbenjárása következtében mindinkább csökkent a kincstári trafikok dohányeladása, az udvari kamarának írt jelentések ellenséges hangulatról tudósítanak „minden oldalról”. 1847 márciusában, a korábbi tervekkel ellentétben nem dúlták fel a trafikokat. Az udvar pedig belátta, hogy ilyen körülmények között az ország nem nyerhető meg a dohánymonopólium ügyének, így az 1847–1848-as diétán nem tárgyalták a kincstári trafikok ügyét, a királyi propozíciókban sem szerepelt a monopólium.
A dohányvita 1848-ra Magyarországon elvesztette lendületét, a Monarchiában viszont igazán ekkor lett eseményformáló. Január 1-jén a milánói lakosság bojkottálta az osztrák dohánygyártmányokat, leverte a trafikokon kifüggesztett császári sasokat, január 3-án fegyveres összetűzésbe keveredett a katonasággal. A Vormärz korszakát a milánói szivarzavargások zárták le a Habsburg Monarchiában, elindítva ezzel (jóval március előtt) a felkelések, forrongások és forradalmak évét. Nem lehet figyelmen kívül hagyni, hogy a magyarországi ellenzék ugyancsak a császári sasok leverésére, a kincstári gyártmányok elleni bojkottra készült, amely akciót 1847 márciusára, a József-vásárra időzítették. A dátum pedig egy évvel később kulcsfontosságúvá vált a magyar történelemben.
A dohánymonopóliumot végül az 1850. november 29-én kelt és 1851. március elsejével hatályos császári pátens vezette be. Eszerint a dohány termesztését, feldolgozását és eladását, illetve saját használatra történő birtoklását kincstári engedélyhez kötötték. Megszűnt az örökös tartományok és a Magyar Királyság részei közötti különbség egészen 1867-ig, mikor is a magyarországi monopólium igazgatásában önállósult az örökös tartományok egyedáruságától.
Iratfotók: Czikkelyné Nagy Erika (MNL OL)
(Az indexkép a Bettennier testvérek litográfiájának (1840 körül) és Copland & Sanson "Dohányvirág" (1779) metszetének felhasználásával készült.)
Új hozzászólás