2018.05.28.
1992 óta ünnepeljük május 21-én a Honvédelem Napját. 1849-ben ezen a napon sikerült a honvédseregnek visszafoglalnia a császáriaktól Buda várát. A Várban évről évre különböző rendezvényekkel emlékeznek meg erről a napról. A Magyar Nemzeti Levéltár idén is csatlakozott a számos hagyományőrző csapatot megmozgató rendezvényhez.
2018.05.25.
Első, nagyszabású kiállításunktól 2018. június 8-án, pénteken zenés finisszázzsal búcsúzunk, amelyre sok szeretettel várunk minden érdeklődőt!
2018.05.22.
Az 1945 utáni politikai kormányszervek dokumentumai és a pártiratok 2018. május 2-tól ismét kutathatók levéltárunk Daróczi út 3. szám alatti új telephelyén (Budapest, XI. kerület).
2018.05.22.
A Magyar Nemzeti Levéltár mindig is a feladata részének tekintette, hogy tudományos igényű köteteket, forrásközléseket adjon ki. Idén újabb kötettel gyarapodik az intézmény által kiadott könyvek hosszú sora, amelynek bemutatójára a Nemzeti Összetartozás Napján, június 4-én kerül sor. Az eseményen Romsics Ignác történész, az MTA tagja, egyetemi tanár ismerteti a kötetet.
2018.05.17.
A CO:OP-projekt keretében a Magyar Nemzeti Levéltár „Kalandok a levéltárban” címmel hirdetett levéltár-pedagógiai programot. Az itt készült kisfilmek szemléje és az eredményhirdetés 2018. május 5-én volt a levéltár Bécsi kapu téri épületében.
2018.05.17.
A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osztálya Klasszika-filológiai Tudományos Bizottsága Közép- és Neolatin Munkabizottsága, valamint a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára tisztelettel meghívja Önt 2018. május 17-én, csütörtökön 17.00 órai kezdettel Mentényi Klára A székesfehérvári prépostság és a királyi koronázó templom átépítése a XII. században című előadására.
2018.05.16.
A tavalyi évhez hasonlóan, idén is megrendezésre került a Múzeumok Majálisa, a Magyar Nemzeti Levéltár pedig idén is részt vett az eseményen.
2018.05.16.
A Magyar Nemzeti Levéltár hazánk legrégebbi közgyűjteménye. Tudományos, publikációs, információ-közvetítő és közművelődési tevékenysége révén a levéltár az állampolgárok felé nyitott kulturális intézmény.
Katonai hagyományőrző programok a Budai várban
2018.05.16.
Május 21-e a Magyar Honvédelem Napja, 1849-ben ezen a napon foglalta vissza a Görgei Artúr vezette honvédsereg Buda várát. A magyar történelem ezen kiemelkedő eseményére emlékezik meg 2018. május 21-én várbeli csatabemutatóival és megemlékezéseivel a Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ) és az Esztrád Színház, melyre szeretettel hívunk minden érdeklődőt.
2018.05.05.
Pauler Gyula születésének 177. évfordulóján Dr. Szabó Csaba, a Magyar Nemzeti Levéltár főigazgatója tett megemlékező látogatást és helyezett el emlékkoszorút az Országos Levéltár első levéltárnoka altemplomi sírhelynél a Szent Donát kápolnában Badacsonytomajon, majd ezt követően a 2017-ben elhunyt Lakos János, a Magyar Országos Levéltár korábbi főigazgatója nyughelyénél helyezte el a megemlékezés virágait.

Seiten