Jelenlegi hely

Séta az 56-os zalaegerszegi emlékhelyeken

2022.10.24.
Rendhagyó és különleges megemlékezést szervezett az idei évben az egyik zalaegerszegi civil szervezet, a Tiéd a Város Egyesület a MNL Zala Megyei Levéltára együttműködésével.

Egy emlékséta keretében azokat a helyszíneket járták végig Zalaegerszegen, ahol 1956 októberében valamilyen fontos, forradalmi esemény játszódott le. Az érdeklődök a vasútállomás előtt gyülekeztek, ahol 1956-ban egy szovjet felszabadítási emlékmű állt, amelyet a tömeg elsőként döntött le. Az emléktúrát munkatársunk, dr. Paksy Zoltán főlevéltáros vezette, aki a résztvevők előtt röviden ismertette 1956 történelmi körülményeit, a 23-i budapesti forradalmi megmozdulások előzményeit, majd a városi helyszínekhez sétálva, mindenhol rövid előadást tartott arról, hogy ott mi történt ’56 októberében. A helyszínek közül kiemelhető az Ady utca 62. szám, a mai Zalai Hírlap szerkesztőségének az épülete, amely akkor a kommunista párt megyei székháza volt. Az épület előtt összegyűlt fegyvertelen tömegre 1956. október 26-án, a pártházat védő katonák és ÁVH karhatalmisták tüzet nyitottak, melynek eredményeként ketten az életüket vesztették, sokan pedig megsebesültek. A megemlékezés a mai Göcseji Múzeum épületénél ért véget, amely akkor a városi tanács székháza volt, s ott alakult meg 1956. október 27-én a Zalaegerszegi Forradalmi Tanács.

 

 

A Zalai Hírlap tudósítása: Séta az 56-os zalaegerszegi emlékhelyeken

 

Utolsó frissítés:

2022.11.15.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges