Jelenlegi hely

Kutatásmódszertani előadássorozat a Pannon Egyetem zalaegerszegi hallgatóinak

2023.03.14.
A Pannon Egyetem Zalaegerszegi Egyetemi Központ Gazdálkodási Karának kezdeményezésére levéltárunk előadássorozatot indított az egyetem hallgatói számára azzal a céllal, hogy az MNL Zala Vármegyei Levéltárának bemutatása mellett a kutatás módszertanával is megismerkedhessenek az érdeklődők.

Az öt előadásból álló sorozat nyitóprogramjára 2023. március 2-án került sor, melyet dr. Káli Csaba, a levéltár igazgatója tartott. Ezt követően heti rendszerességgel dr. Paksy Zoltán, dr. Kulcsár Bálint és Bakonyi Péter ismertetik meg a hallgatókkal az itt folyó munkát és a levéltári kutatás módszertanát, kihegyezve azt – gazdálkodás szakos hallgatókról lévén szó – a gazdaságtörténeti forrásokra.

 

Utolsó frissítés:

2023.04.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges