Jelenlegi hely

„Elődeink.” Előadások jeles egerszegiekről a Mária Rádióban

2023.03.17.
2023. március 7-étől, kéthetente, minden második kedden, este 18.50-től ismeretterjesztő előadások hallhatók a Mária Rádió zalaegerszegi, regionális adásában, az „Elődeink” című műsorban a Magyar Nemzeti Levéltár Zala Vármegyei Levéltára munkatársainak közreműködésével.

Ennek keretében jelenlegi és nyugalmazott kollégáink olyan jeles, egerszegi vagy Zalaegerszeghez valamilyen módon kötődő személyiségekről beszélnek, akik sokat tettek a keresztény hit megerősödéséért, illetve a kereszténység fönnmaradásáért városukban és annak közvetlen környezetében. Az előadások különböző korszakokat és témákat ölelnek fel, a középpontban mindig a példaadás, a tanúságtétel, a jó cselekedetek állnak. Az ismert személyiségektől az egyszerű hétköznapi hősökig széles skálán helyezkednek el az egyes történetek főszereplői, akiknek áldásos tevékenysége, odaadása, önzetlen tenni akarása a legváltozatosabb formákban nyilvánult meg. Önfeláldozó életükkel, fáradozásaikkal nemcsak a vallásos érzület növekedéséhez járultak hozzá, hanem a város szellemi, kulturális felemelkedését is folyamatosan elősegítették.
A Mária Rádió a zalai megyeszékhelyen és környékén az FM 104.4 MHz-es frekvencián fogható, a korábbi zalaegerszegi, regionális műsorok az alábbi linken visszahallgathatók:

 

Utolsó frissítés:

2023.05.23.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges