Beszámoló a Legyél krónikás! elnevezésű pályázat „E-emlék” program ünnepélyes díjátadójáról

2024.06.20.
2024. június 18-án került sor a Magyar Nemzeti Levéltár Veszprém Vármegyei Levéltára dísztermében a Magyar Nemzeti Levéltár "Legyél krónikás!" elnevezésű pályázat vármegyei eredményhirdetésére és ünnepélyes díjátadójára.

A Magyar Nemzeti Levéltár a Petőfi Kulturális Program részeként a Legyél krónikás! elnevezésű pályázat „E-emlék” programot felnőtt korosztály számára hirdette meg személyes és közösségi, családtörténeti vagy helytörténeti tárgyú emlékek témakörében.

A Petőfi Kulturális Program lehetőséget biztosít a levéltár számára, hogy minél több embert megszólíthasson, minél több emberhez eljusson. A programok között sikerrel tartottunk több településen felnőttek számára család- és helytörténeti előadásokat, diákoknak levéltár-pedagógiai foglalkozásokat, a Legyél krónikás! című pályázat pedig lehetőséget adott arra, hogy személyes élményeken alapuló család- és helytörténeti emlékeket írásos formában tegyünk közkinccsé. A Petőfi Kulturális Program egyik kiemelt célja, hogy a vármegye legkisebb településeit is elérjük, és a minőségi kultúrát helyben is meg tudjuk mutatni.

A Legyél krónikás! című pályázatra beadott hat pályamunkát a vármegyei levéltár munkatársaiból álló szakmai zsűri értékelte, a legjobb három külön elismerésben részesült.

A zsűri négy fő szempont alapján értékelte a beadott pályázatokat. Ezek a szempontok a következők voltak: 1. formai jellemzők, 2. eredeti források használata, 3. ötlet, 4. megvalósítás, tartalom.

 

A három legjobb, kiemelt díjazásban részesült pályamunka:

Krámli Zsuzsanna (Veszprém): Sorsok a házban, a ház sorsa - 2 család a történelem viharában

Madarászné Kajdacsdy Ágnes (Balatonfűzfő): Az én kastélyom

Sebestyén Gréta (Dabronc): Hova szállt el innen minden?

 

A kiemelkedő teljesítményt nyújtó díjazottak elismerő oklevelet és levéltári ajándékcsomagot vehettek át Boross Istvántól, a vármegyei levéltár igazgatójától, aki egyúttal értékelte is a pályamunkákat.

 

További díjazásban részesült pályamunkák:

Bordignon-Binecz Márta (Pápa): Hagyományokról és kincsekről…

Jákói Bernadett (Veszprém): Egy, a mai jelenben elmaradt múltbéli találkozás a Balaton polihisztorával (egy időutazó- kutató, tintás tollából), 1961

Molnár Zoltánné (Apácatorna): Tornaiaktól a Molnárokig, a Karátsonokon át

 

Számukra egy emléklapot és könyvcsomagot nyújtott át a levéltár vezetője.

 

Köszönjük minden pályázónak azt a sok időt, energiát, levéltári kutatást, amit pályamunkájának elkészítése érdekében befektetett, és a saját személyes, vagy családja, közössége történetét közkinccsé tette Legyél krónikás! pályázatunk az eredményeként. 

A pályázatra beadott pályamunkákat a levéltár megőrzi.

Az ünnepélyes díjátadó után egy kötetlen hangulatú levéltári sétán mutattuk be intézményünket a díjazottaknak és vendégeiknek.

A levéltár épületét (az egykori Jutasi Honvéd Csapataltisztképző Intézet főépülete) Nagy Balázs Vince főlevéltáros mutatta meg az érdeklődőknek. Az épülettörténti állandó kiállítás, a díszteremben található 1782-ben készített vármegyei levéltári szekrény, a 19. században készített hiteleshelyi szekrény, az igazgatói irodában elhelyezett 19. század első felében készített Veszprém városi levéltári szekrény és a levéltári raktárak megtekintése után Pákozdi Éva Szilvia levéltári főkönyvtáros mutatta be a szakkönyvtárat és a kutatótermet vendégeinknek. A levéltár könyvkötő műhelyében pedig Zachár Zsolt levéltári könyvkötő vezette be az érdeklődőket a könyvkötészet rejtelmeibe.

 

Gratulálunk a díjazottaknak és minden pályázónak az elkészített dolgozatokhoz!

 

A Veszprém TV beszámolója a díjátadóról:  https://youtu.be/vZSaKxsAoH0?t=538

 

Képes beszámolónk a rendezvényről:

 

 

Utolsó frissítés:

2024.06.20.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges