„Mind ezen rossznak valódi oka… az éjjeli kóborlás, kortsmában való … dombérozás, tántz, muzsika”

2022.08.05.

Igen szigorú erkölcsű plébánosa lehetett a dunakömlődi római katolikus közösségnek a 19. században az a Németh József, aki a címben olvasható megállapítást fogalmazta meg vélhetőleg először csak magában, majd az iskolában és a szószékről is prédikálhatta nézeteit, sőt hívei lelki üdvét olya annyira fontosnak tartotta, hogy beadványt intézett Tolna Vármegye Nemesi Közgyűléséhez, melyben arra kérte a megyét, hogy szabjon gátat a fiatalok körében népszerű kocsmákban való mulatozásnak, szórakozásnak.

A bemutatásra kiválasztott irat, beadvány szerzőjéről, Német Józsefről a Pécsi egyházmegye plébániáinak 19. századi historikusa, Josephus Brüsztle munkájában is olvashatunk néhány életrajzi adatot. A kaposvári születésű plébános Pécsett, majd Győrben végezte tanulmányait, 1811-es pappá szentelése után Pécsváradra, innen Závodra került, végül 1828. november 1-én érkezett Kömlődre, ahol 21 évig látott el lelkipásztori feladatokat, sőt ő szorgalmazta az 1836-ban elkészült plébániaház felépítését. 1849-ben vonult vissza Pécsre, itt is halt meg 82 éves korában, 1870-ben.[1]

A nevelés és oktatás ügye már a 18. században, a felvilágosodás korában fontos kérdéssé vált, majd a reformkorban a nemzeti eszmék, és a magyar nyelv felkarolása új szempontként került a pedagógiával foglakozók látóterébe. Az pedagógiai elméletek, uralkodói rendelkezések megvalósulása azonban mindig és mindenhol helyben, azaz a falusi tanítók, a plébánosok, lelkészek felkészültségén, rátermettségén, személyiségén múlott (bár nem szabad természetesen figyelmen kívül hagyni a családi körülményeket sem). Éppen ezért vette védelmébe Németh József a falusi tanítókat és lelkészeket -akiket tapasztalata szerint az ifjúság „elaggzott fajultsága” miatt leginkább okolni szoktak- 15 éves Dunakömlődön eltöltött lelkipásztori szolgálattal a háta mögött beadványa legelején.

Elhivatottsága igazolásaként plébánosi célkitűzését a következőképpen fogalmazta meg: „Istentül reám bizott kis nyájotskámat minden rosztul meg ovjam, és minden jora szoktassam, vezéreljem, hogy lopást, Istenkáromlást, bujaságot, mértékletlenséget, henyélést, czivakodást s.a.t. kiirtsam, ellenben az Isteni félelmet és buzgoságot, keresztényi szeretetett, tisztaságot, engedelmességet, mértékletességet, munkásságot, egyességet – szoval a jo erköltsiséget elő mozditsam, gyarapitsam. E végbül meg nem szüntem Sz. Pál intése szerint hiveimet oktatni, tanítani, inteni, dorgálni, kérni, fenyegetni.”

Az irat folytatásában kénytelen volt a plébános ugyanakkor elismerni, hogy ebben a törekvésében nem mondható éppen sikeresnek, ugyanis még mindig „gyakori különösen az ifjuság közt az Istenkáromlás, lopás, bujaság, részegség, czivakodás, verekedés”. Ezen vétkek legfőbb oka szerinte „az éjjeli koborlás, a kortsmában valo minden Ünnep és Vasárnapi egész reggelig tarto dombérozás, tántz, muzsika”, és az, hogy ezekben a „mulatságokban” már a 10-12 éves fiúk és lányok is előszeretettel részt vesznek, és ott minden erkölcstelenséget eltanulnak. Saját plébánosi lehetőségeit, a szószékről elmondott prédikációit, a bennük megfogalmazott intéseket ebben a tekintetben maga sem tartotta hatékonynak, elégségesnek, ezért fordult levelében a Nemes Vármegyéhez, hogy az „a természetétől fogva könyelmű ifjuságot tettleg[2] is a rosztul, a rosz alkalomtul visza tartsa.” Mire gondolt a beadvány szerzője? Szerette volna, hogy a megye pontosan szabályozza, hogy mikor, hogyan meddig mulathat az ifjúság megyeszerte. A javasolt korlátozó intézkedések szerint ritkábban, azaz a tavaszi munkák kezdetétől csak havi egy alkalommal rendezhettek volna mulatságokat, mégpedig „a Lelkész engedelmével, az Elöljáróság felvigyázása alatt”, és ezek nem hajnalig, hanem délután 4-től este 10 óráig tarthattak volna, hogy utána a szórakozó fiatalok még kipihenhessék magukat, és másnap munkaképes állapotban legyenek.[3]

Hiába érezni a plébános minden szavából a közössége, az egyház tanításai és az ifjúság nevelése iránti elkötelezettséget, felelősségtudatot, jóllehet az 1843. február 8-i megyei közgyűlésen a beadványt felolvasták, de mivel az összegyűlt nemes urak az ügy súlyát és jelentőségét másként ítélték meg, ezért azt válasz nélkül hagyták, és az akta „Érdem nélkülinek találtatván, az Irományok közé tétetett”.

 

Összeállította: Maul-Link Dóra

Forrás: MNL TML IV.1.b. Tolna Vármegye Nemesi Közgyűlésének iratai. 122/1843

Irodalom: Recensio universi cleri Dioecesis Quinque-Ecclesiensis [...] / per Josephum Brüsztle, Quinque-Ecclesiis, Typis Lycei Episcopalis C. Ramazetter, 1874-1880, 3. kötet, Kömlőd, 397-398.p.



[1] Recensio universi cleri Dioecesis Quinque-Ecclesiensis [...] / per Josephum Brüsztle, Quinque-Ecclesiis, Typis Lycei Episcopalis C. Ramazetter, 1874-1880, 3. kötet, Kömlőd, 397-398.p.

[2] azaz ne csak szavakkal, hanem tettek, azaz rendelkezések által

[3] A Vármegye segítségét kérte a plébános annak az elharapódzott szokásnak a megfékezésében is, miszerint a szórakozni vágyó még gyermekkorú fiatalok 5 forintos belépti díj fizetésével vásárolták be magukat bizonyos társasággal együtt való mulatásra. Ezt az összeget aztán még jó pár forinttal megtoldva az újonc számlájára a társaság a helyi korcsmában borra váltva itta el, jóllehet pénzhez az új tagok csak szüleik megrövidítésével juthattak, ami már önmagában is szégyenletes bűn.

 

Utolsó frissítés:

2022.08.05.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges