Fájó szívvel költöznek el, de nagyon remélik, hogy megéri
Elvileg jövő év végére elkészül a volt szekszárdi laktanya területén a megyei könyvtár és a megyei levéltár közös épülete. A könyvtárigazgató, Liebhauser János már korábban nyilatkozott a téma kapcsán. Most dr. Várady Zoltán levértárigazgatót kérdeztük a részletekről. Az általuk tárolt, irdatlan mennyiségű anyag szakszerű átszállítása lesz a nagy feladat.
Fotó: szerző felvétele
A tervezést egy szekszárdi építész iroda nyerte el. Elvileg 2019 decemberében át kell adni a létesítményt – a megyei könyvtár és a megyei levéltár közös épületét a volt laktanya területén –, ám dr. Várady Zoltán szerint nehezen lesz tartható ez a határidő. A levéltárigazgató a megvalósításban nem kételkedik, de némi csúszást prognosztizál. A kivitelezési közbeszerzés lefolytatása, aztán maga a kivitelezés, a belső terek berendezése és a költözés is hosszú folyamat lesz. A kényes, értékes, régi iratokat nem lehet akármilyen nyirkos, csapadékos időben szállítani.
Jó is, rossz is ez a változás Várady Zoltán szerint, mint ahogy van jó és rossz oldala annak is, hogy a levéltárak kikerültek a megyék fennhatósága alól, és a Magyar Nemzeti Levéltár közös szervezetébe integrálódtak.
– Megszűnt a gazdasági önállóságunk – mondja –, ugyanakkor olyan beruházások valósulhatnak meg, amelyekre helyi forrásból, megyei szinten gondolni se lehetne. Van két külső raktárunk: a Bartina utcai és a Keselyűsi úti. Ez utóbbi meglehetősen rossz állapotú volt. Felújítása három ütemben, három év alatt történt meg; az idén fejeződik be. Erre évente 30-50 milliós összeg állt rendelkezésre.
– Itt, a Vármegyeházán már régen kinőtték a rendelkezésre álló helyet?
– Persze. Jó lesz, ha egy helyre kerül minden, korszerű, mozgatható polcrendszerekkel és megfelelő klimatizálással. Itt, a nagy belmagasság és a nyirkosság miatt vannak gondjaink. A 8-10 fokra való felfűtés minden raktárban szükséges, ami egyelőre nagyon sokba kerül. Egy ellenőrzés során megállapították, hogy ami nálunk rendelkezésre áll, csak a szükségraktár szintjét üti meg. Tehát kell a változás, de van egy érzelmi szál is, ami a maradás mellett szólna. A levéltár, a Vármegyeháza építése, 1836 óta ezen a helyen működik. Ide kötődik.
– Milyen anyagmennyiségről van szó? Mit kell megmozgatni, ha költöznek?
– Négyezer iratfolyóméter van a Vármegyeházán, a külső raktárakban pedig további nyolcezer. A keletkezett iratokat a hivatalok, iskolák és más intézmények, bizonyos idő elteltével a levéltárban helyezik el. Főleg azokat, amelyeknek később történeti, családtörténeti szempontból jelentősége lehet. S aztán azok használhatók kutatásra, vagy különböző szolgáltatásokhoz, például bizonyítványmásolat kiadására. Elképesztő egyébként, hogy az emberek mennyire trehány módon kezelik az irataikat. Elkeverik, elhagyják őket. Na, ezek pótlására is alkalmas a levéltár. Persze nem azokról beszélek, amelyek ügyében az okmányirodához kell fordulni. A régiekről. Nagy haszna volt a levéltári anyagnak például a kárpótláskor. Rengetegen keresték az egykori tulajdonukkal kapcsolatos adatokat, átmenetileg 26-szorosára nőtt az ügyfélforgalom.
– Szóval nemcsak a megőrzés a dolguk…
– Messze nem. Aláhúznám, hogy hivatalként is működünk. Nemcsak iratokat, nemcsak holt anyagot őrzünk, hanem igény szerint előkeressük, kutathatóvá, másolhatóvá tesszük azokat. Ez is nehezíti majd a költözést. Nem zárhatunk be egy-két hónapra, mint egy múzeum vagy egy könyvtár, mert folyamatosan érkeznek a megkeresések, és nekünk folyamatosan, határidőn belül szolgáltatnunk kell. További terv, hogy bizonyos levéltári ügyek intézése váljon lehetővé a kormányablakon keresztül is. Most zajlik a munkatársak kiképzése Budapesten, s ennek kapcsán remélhetőleg infrastruktúra-fejlesztésre is sor kerül a levéltárakban. Elég elavultak a jelenlegi számítógépeink. Miközben a digitalizálást is pörgetni kéne. Sok anyagunk van már mikrofilmen, ami időközben modernből elavult technikává vált. Úgyhogy a mikrofilmek digitalizálása is folyik. Gyorsak az eszközök, csak ember is kéne melléjük, aki előkészíti a feldolgozandó anyagokat, aztán helyrerakja.
– Az új helyen az ilyesmi majd könnyebben megy…
– Bízunk benne. Szerencsére a tervezők hozzáállása igen kedvező. Egy építésznek nem kell tudni, hogyan működik egy levéltár, de illik megkérdezni attól, aki tudja. S e téren nincs okom panaszra. Egyeztetünk a helyiségek méretéről, berendezéséről, funkciójáról. A könyvtár és a levéltár viszonylagos elkülönültséget élvez majd, közös helyiségeket is működtetve. Úgyhogy, ha fájó szívvel itt hagyjuk is a Vármegyeházát, van rá remény, hogy azt mondjuk: megérte.
Új hozzászólás