Csörghő Gyurka istenkáromlási pere

2020.07.06.

 

Magyar államiság kialakulásától szervesen összekapcsolódott a kereszténységgel. Közismertek Szent Istvánnak a magyarok keresztény hitre térítését célzó egyházi törvényei a vasárnapi templomba járásról, az egyházi tizedről, a templomépítésekről, ugyanakkor büntető rendelkezések is születtek a katolikus vallás felfogásában erkölcsi véteknek számító olyan cselekmények elkövetői ellen, mint pl. a magzatelhajtás, a paráznaság, vagy éppen a házasságtörés.

A középkorból ered az a keresztény gondolkodásmód, miszerint az isteni törvények és az isteni hatalom elsődleges, azaz a királyi hatalom is Istentől származik, ezért pedig a királyok által megalkotott törvényeknek is az isteni törvényekből kell fakadniuk. Mindezek következtében súlyos bűnnek számított Isten személyének megsértése, azaz az istenkáromlás, káromkodás, vagy bármi olyan gondolat, amit a katolikus hit legfontosabb tanai, személyei ellen fogalmaztak meg az ország lakosai. Ezen vétkes cselekmények szigorú büntetése a köz érdekében történt. A törvényhozó királyokat az a gondolat vezette, hogy az elszenvedett sérelem miatt Isten haragjában szörnyű csapásokat mérhet az országra, különösen akkor, ha ezek megtorlás nélkül maradnának.

Jóllehet a levéltár büntető törvényszékének aktáit átnézve is szép számmal találhatunk istenkáromlás, káromkodás miatt indult pereket, mégis a legtöbb hasonló okkal indult eljárás a falusi bírók hatáskörében maradt, és megalapozott vád esetén testfenyítő büntetéssel, botozással zárult. A káromkodások többsége az „atta teremtettével”, fékom adta teremtettével”, „b. teremtettével”„huncuttal” vagy egyéb általános régies szitokszavak mások fejére szórásában merült ki. Szép számmal akadtak ezekből olyan esetek, amelyek többé-kevésbé ittas állapotban, társaságban vagy éppenséggel a kocsmában lezajlott szóváltások során történtek. Kevesebb, de súlyosabban megítélt ügyek voltak a hit dogmáit közvetlenül érintő blaszfémia vádjával indult perek.

Az istenkáromlás vádjával indult perek példájaként bemutatásra kiválasztott, egyébként az őrizetünkben fennmaradt legkorábbi ilyen ügy 1726. június 18-án kezdődött Simontornyán a megyei büntető törvényszék előtt. A per vádlottja Csörghő Gyurka, gyönki lakos volt. A vádlott 1726. május 29-én felvett önkéntes vallomásából személyére vonatkozóan mindössze annyi derült ki, hogy Pápáról érkezett a megyébe. A vallomás hallgat Gyurka koráról, vallásáról, családi állapotáról is. A bevezető kérdés után rögtön a fogságba és perbe vetés okaként szolgáló cselekményről kellett vallania. A neki feltett kérdésre Gyurka nyíltan elmondta, hogy Kőszeghi Mihály szolgabíró fogatta el, és vitette az alispánhoz, amiért annak Rebeka nevű szolgálójának azt tanácsolta, hogy ne Szűz Máriához fohászkodjon segítségért, mivel az csak Jézus Krisztuson keresztül nyújthat támogatást.

Az említett szolgálólány, Rebeka, az 1726. március 10-én hozzá kiküldött vármegyei esküdtnek és hadnagynak kicsit másképpen vallott bizonyságlevelében:

My aláb megh nevezett Te[kin]t[e]tes Nemes Tolna Vármegye Esküttye, és Hadnagya, ezen Attestatiónk[1] által Recognoscállyuk. Hogy T[ekintetes] Nemzet[es] Vi[té]zlő Kőszeghi Mihály szolga Biró Úr eő k[e]gy[e]lme Győnk névő Hellyseghben által mennyi parancsolván bennünket a végre, hogy ugyan Győnki Lakos bizonyos Csőrgő Gyurka névő ember, minémő Istentelen szókat szóllott volna Titulált szolga Biró Úr Rebeka névő szolgálójának, midőn hallotta tole Jesus Maria segétségül hivását, hogy ez eránt a szolgálót examinálnánk. Az mintis reá kérdezvén, hitire Lölkére tett illyen vallást előttünk Dje 10. Marty A[nn]o cur[rente] 1726[2] Hogy igenis midőn a megh irt szolgállo mondotta: Jesus Maria Segécs megh, Arra Csörghő Gyurka azt mondotta néki illy szokkal; „Hyad, hyad a Máriát segétségre, de job volna az Istent hynád, mert a Maria nem segethet senkinekis, ollyan aszszony volt, mint te, azis megh holt, s el temették, s teis ugy megh halsz, s el temetnek”. Melly ekképpen tett, megh irt Rebeka névő szolgáló vallásárul adgyuk ezen Recognitiónkat[3].

Gyönk, 1726. március 10.

Dalmata Ferenc,Nemes Tolna vármegye Esküttye

Blosz János, vármegyei hadnagy

 

A törvényszéken Gyurka pere tehát legalább három fogságban eltöltött hónap után vette kezdetét. A fennmaradt iratok szerint más tanú meghallgatására nem került sor az ügyben, a magyarok nagyasszonyát ért sérelem büntetéseként pedig a sedria úgy döntött, hogy mivel a vádlott elmeháborodott, ezért eltekintenek a halálos ítélettől, de hogy az efféle súlyos istenkáromlás büntetés nélkül ne maradjon, három pénteken 100-100 botütést kell elszenvednie.

A Tolna vármegyében súlyosnak számító ítéletet szinte az egész megyei tisztikar (alispán, táblabírók, szolgabírók, esküdtek) összesen 19 aláírással hitelesítette.

Daróczy Ferenc alispán

Gaal Gábor táblabíró

Szalay Mihály táblabíró

id. Székely István táblabíró

Czompo István táblabíró

Dalmata János szolgabíró

Keőszeghi Mihály szolgabíró

Gőcze Gábor szolgabíró

Maurer András esküdt

Demeter János esküdt

Nagy István esküdt

Czvetan László esküdt

Nájtáger Antal esküdt

Szentgyörgyi József esküdt

Slavics Péter esküdt

Dalmata Ferenc esküdt

Nitray János esküdt

Barbacsi György esküdt

Furdics Miklós esküdt

 

A vármegye büntető törvényszékén a fennmaradt iratok alapján a 18. században 37 esetben indult per istenkáromlás, káromkodás vádjával. A sokszor elhúzódó perekben végső ítélettel nem minden esetben rendelkezünk. Elenyésző számban előfordult, hogy a sedria felmentette a vádlottat. Legtöbbször testfenyítő büntetés kiszabására került sor, ami általában 32 vagy 64 botot jelentett, de akadt 100 botütés elszenvedését megszabó ítélet is. Ez utóbbit 1748-ban egy 23 éves pápista béreslegény kapta istenkáromlásért és királynő, azaz Mária Teréza szidalmazásáért.[4]

A blaszfémia egészen 1787-ig bűncselekménynek számított. Ekkor lépett életbe Magyarországon II. József büntető törvénykönyve, melyben már csak polgári vétségnek minősült a káromkodás. Jóllehet halálakor a Kalapos Király nevezetes tollvonásával visszavonta intézkedéseit, ezután sem tért vissza a korábbi törvénykezési gyakorlat az istenkáromlók megítélésében.

 

 

Forrás: MNL TML IV.7.e. Tolna vármegye törvényszékének iratai, büntető perek iii 63

Felhasznált irodalom: M. Antalóczy Ildikó: A blaszfémia és más vallásellenes bűncselekmények Debrecenben a XVIII. század közepén. In: A Hajdú-Bihar Megyei Levéltár évkönyve 23. Debrecen, 1996. 67-87.p.

Készítette: Maul-Link Dóra főlevéltáros



[1] tanúvallomás, bizonyságlevél

[2] Folyó év, azaz 1726. március 10.

[3] elismervény

[4] MNL TML IV.7.e. Tolna vármegye törvényszékének iratai, büntető perek iii 226

Utolsó frissítés:

2020.07.06.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges