Becsöngetés előtt…

2022.08.26.

 

Augusztus végén sok család napjai szólnak a küszöbön álló iskolakezdésről, a szükséges tanszerek, felszerelések beszerzéséről. Ennek apropóján tesszük közzé Scitovszky János (1785-1866) pécsi püspök[1] levelét, melyben nyája jó pásztoraként és a katolikus iskolák iránt érzett felelősségtől vezetve szólítja meg Tolna vármegyét.

Magyarországon az államalapítástól kezdve az elemi oktatás eredendően az egyházak, azaz papok és lelkészek, illetve szerzetesrendek hatáskörébe tartozott. A tanítók és iskolamesterek kiválasztása, alkalmazása szintén az egyházak feladata volt. A gyerekek számára legfontosabb tananyag az írás-olvasáson és számoláson túl a hittan alapjainak elsajátítása volt. A Mária Terézia uralkodása alatt megszületett 1777-es I. majd I. Ferenc által 1806-ban kiadott II. Ratio Educationis mérföldkőnek tekinthető a magyar oktatásügyben, mivel ezen rendeletekkel vált az iskoláztatás állam által felügyelt közüggyé. Ettől kezdve állami irányítás és ellenőrzés alá kerültek az iskolák, melyek meghatározott formában, azaz iskolatípusokban, előre megszabott tananyag elsajátítását tették lehetővé diákjaiknak a magasabb szintre jutás lehetőségének biztosítását tűzve ki célul.

Miként a kiválasztott irat (s mellette több más őrizetünkben lévő összeírás és közgyűlési akta is) jelzi, a nép egyszerű gyermeke és családja számára a továbbtanulás lehetősége csak igen ritkán vált realitássá. A gondok már az iskolában való jelenléttel kezdődtek, hiszen a tankötelezettséget a Ratio Educationis az addig kialakult szokásoknak megfelelően úgy értelmezte, hogy a nagyobb nyári és őszi idénymunkák idején a dologra fogható gyermekek részt tudjanak venni a szántóföldeken, szőlőkben adódó betakarításban, illetve egyéb házkörüli teendők ellátásában, ezért ezen időszakokban az iskolák látogatottsága mindig alacsonyabb volt, mint télen.

Ez a helyzet jóllehet az Eötvös József-féle 1868-as népoktatási törvény megjelenéséig fennállt, Scitovszky János, a Pécsi Egyházmegye püspöke, levelében hangot adott azon aggodalmának, miszerint tudomása van arról, hogy iskoláskorú gyermekek esetenként akár mindössze 5-6 marha pásztoraként naphosszat henyélve töltik idejüket „haszon nélkül és legnagyobb testi és lelki kárt” szenvedve, s gyakran előfordul, hogy emiatt falvanként akár 15-20 gyermek is végképp elmarad az iskolából. A megyéspüspök arra bíztatta Tolna vármegye egyetemét, hogy lehetőség szerint helységenként a marháknak közös pásztora legyen, s emiatt a jövőben iskolából senki ki ne maradjon. A vármegye válaszában örömmel tudatja püspökével, hogy a „mostan tétetni kívánt intézeteket mink kebelünkben több évek előtt már megtettük”.

Ha tényként fogadjuk el, hogy vármegyének sikerült is érvényt szereznie ezen intézkedésnek, és marhapásztorként iskolából többé gyerekek mulasztottak, természetesen akkor is számolnunk kell egyebek mellett azzal, hogy aratás vagy szüret idején mindenképpen szükség volt minden dolgos kézre, s még évtizedek kellettek ahhoz, hogy ez a helyzet érdemben megváltozzon.

 

 

Készítette: Maul-Link Dóra

Forrás: MNL TML IV.1.b. Tolna vármegye nemesi közgyűlésének iratai 1048/1840



[1] 1838-1849 között pécsi püspök, majd hercegprímás és esztergomi érsek.

 

Utolsó frissítés:

2022.08.26.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges