Temetőrendezési és temetkezési előírások a 18. századból

2021.12.17.

A temetkezési szokások a történelem során koronként és kultúránként számtalan változáson mentek át, ezért a régészek számára is kiemelkedően fontos leletegyüttesek a különböző korszakokból feltárt temetők. A magyar temetők lakott területeken belüli helyzete is többször változott. A honfoglalás korában az állandó vagy ideiglenes településeken kívül temetkezett a magyarság. Az államalapítás, a kereszténység felvétele és annak az Árpád házi uralkodók törvényeiben tetten érhető megerősítése következtében azonban a középkor századaiban szakítva a korábbi szokásokkal, elkezdték a települések templomai mellé temetni az elhunytakat. Mivel azonban a templom udvarán, kerítésén belül kevés volt a hely, így gyakran előfordultak egymásba temetkezések. A templommal nem rendelkező falvak meghalt lakosait a templomos falvak temetőjében kellett eltemetni. Előkelőbb és gazdagabb nemesi családok templomban is temetkezhettek. A 16–17. században egyre több helyen okozott gondot a helyhiány, ezért új temetőket kezdtek létesíteni. A falusi, városi temetőket árokkal, sövénnyel, esetleg kerítéssel vették körül, ami a kóbor jószágok károkozásától védte a sírokat, valamint ide temették a kereszteletleneket, kivégzetteket és öngyilkosokat. Kerítést ritkábban emeltek, ez leginkább a római katolikusokra volt jellemző. A régi egyházi tulajdonban lévő temetőkben nem szabályos sorokban követték egymást a sírok, mint az újabbakban. Sok falu népe nagycsaládok és nemzetségek szerint temetkezett, tehát a temetőben is ugyanúgy egymás mellett feküdtek a rokonok, mint ahogy egymás mellett ültek a templomban, vagy ahogy egymás szomszédjai voltak az élő faluban. Olyan városokban és falvakban, ahol több felekezet élt egymás mellett, ott általában több temetőt használtak, és az egyes vallások követői külön temetkeztek, de ha egy temető volt, akkor azt osztották meg egymás között az eltérő hitűek.

Mária Terézia felvilágosult abszolutista uralkodóként rendeletbe foglaltatta 1777-ben a temetőkkel, kriptákkal és a temetési szertartásokkal kapcsolatos legfontosabb intézkedéseket, melyeket (a kriptákra vonatkozó rész kihagyásával) magyarra fordítva közlünk. Az uralkodói parancs szerint a sírokat legalább 30 évig nem lehet bolygatni akkor sem, ha a temető megtelne. Ezen pont betartásához azonban feltétlenül szükségessé vált egyrészt a temetések pontos adminisztrálása, amit a plébánosok és lelkészek végeztek az anyakönyvek precíz vezetésével, másrészt kívánatos a temetők világi tisztviselők általi összeírása, melynek temetőkre vonatkozó anyagát Excel táblázatba rögzítve adjuk közre.

 

A temetők szabályozásához

 

1.§

A városokban, falvakban és mezővárosokban a templomok mellett és a házsorok között található temetőket, miként erről már korábban az egész birodalmat illetőleg rendelkezés történt, helyezzék át a falvakon kívülre.

 

2.§

Minden kerítéssel gondosan körülvett temetőt őrizni kell, nehogy oda apró vagy nagyobb jószágok bejuthassanak.

 

3.§

Ha véletlenül egyik vagy másik településen ezeket az előbb említett rendelkezés szerint még nem helyezték volna át, vagy megfelelően nem teljesítették volna, az ezt akadályozó gátak felszámolása után minden további késedelem nélkül kellőképpen hajtsák végre, arra az esetre pedig, ha lenne olyan település, ahol az említett módon kialakítandó temető számára alkalmas közterületet nem találnának, akkor magánszemélyektől méltányos áron, közpénzen kell azt megszerezni.

4.§

A már korábban temetőknek kialakított helyeken, és az ezután arra szánt területeken is a holttesteket ássák mélyebbre.

5.§

A sírgödröket ne össze-vissza ássák, és azok kívánsága és vágya szerint, akik a temetést rendezik (ahogyan azt bizonyos településeken eddig megfigyelhettük, és miként ez gyakorlatban volt), hanem a hely kiválasztása nélkül, a sorokban való kihagyást mellőzve egymás után készítsék. Hagyják figyelmen kívül hogy gazdagabb, vagy szegényebb emberről van szó, csak arra legyenek tekintettel, hogy akik közt szülő-gyermek, vagy rokoni kapcsolat van, illetve házastársak, azokat egymás mellé temessék.

6. §

A sírok sorban való elhelyezésének rendjét egészen addig folytassák, amíg a temető meg nem telik, és ha 30 év előtt telne meg a terület, akkor a sírokat, amiket először készítettek korábban ne nyissák meg, és ezekbe újra ne temessenek, míg 30 év el nem telt, hanem közben alakítsanak ki másik helyen az előbb bemutatott módon létrehozandó temetőt.

7.§

Hogy az imént meghatározott évek elteltét pontosan meg lehessen állapítani, ezért a helységek papjait és lelkészeit kötelezzük arra, hogy gondosan jegyezzék fel, hogy melyik évben, hónapban és napon került az első eltemetett holttest az újonnan kialakított temetőbe.

8. §

Az új temető kialakítása után a korábbi, falun belül létrehozott temetőben ezt követően semmilyen rendű és rangú embernek ne engedjék meg semmilyen ürüggyel, hogy oda temetkezzen, hanem a kellő időben egyengessék azt el, és mindenféle ásást és építkezést mellőzve használatra, a föld felületét szántásra hagyják meg.

9. §

Hogy mind az egyházi, mind a világi hatóságok, miként a magasabb kormányszékek pontos információval rendelkezzenek a minden temetőről, ezért a korábbi 13. § alatt leírt módon a temetők összeírását hajtsák végre a B jel alatt csatolt formanyomtatvány rubrikáit kitöltve.

10. §

A törvényhatóságok szigorúan ügyeljenek a zsidókra, és ők pedig saját híveiket figyelmeztessék arra, hogy ezen rendelkezéseket tartsák be, nehogy babonás és megszállott szertartásaik miatt a közegészség kárt szenvedjen.

 

A temetési szertartásokhoz

 

1. §

A holttesteket 48 óránál korábban ne temessék el, csak akkor, ha a beteg valamilyen fertőző betegségben szenvedett.

 

Két napnál tovább fedetlenül ne őrizzék a halottat, hanem minél gyorsabban helyezzék koporsóba.

3. §

Miután a temetési szertartás nem a templomnál, ahogyan néhány helyen eddig tették, hanem közvetlenül a temetőnél az előbb említett módon lezajlott, és bár ezt még talán számos helyen eddig nem tették meg, ezután a halottat haladéktalanul vigyék el, és ott azon nyomban a föld mélyére helyezzék.

4. §

A lakomákat, torokat, és más efféle szükségtelen szokást és szertartást a népnek szigorúan megtiltjuk.

5. §

A népnek csak azon szükséges és elkerülhetetlen költségeket engedélyezzük, amelyek a plébánost, a tanítót és a harangozót illetik meg.

6.§

De ezen a költségeket se növeljék felesleges harangütésekkel.

7.§

Előfordul mégis az ország tekintélyes családjai körében, hogy mikor ezek azon a helységen kívül halnak meg, ahol kriptájuk van, a holttesteiket arról a helyről, ahol meghaltak, a temetéshez átszállítják, így viszont a nagyobb távolságra való szállítás következtében, leginkább nyáron ártalmas és veszélyes kigőzölgéseket okozhatnak.

Hogy ez a szokás a közegészség számára kárt vagy veszedelmet ne okozzon, ezért a helyi hatóság és a helyi papság gondoskodjon arról, hogy ezen családokat a holttest mihamarabbi elszállítására kötelezze, ők pedig szigorúan ügyeljenek arra, hogy a holttest számára kettős koporsót készíttessenek kemény fából, és a halottat ebbe helyezzék bele, mésszel szórják be, majd a koporsót teljesen zárják le, és azt szurokkal alaposan kenjék be, majd közvetlenül a családi kriptába vigyék, és ott a rendeletben meghatározott módon helyezzék el.

8. §

A kriptába a temetés alkalmával egyedül csak azokat a személyeket engedjék be, akiknek a feladata a temetés és a falazás elvégzése.

 

 

Felhasznált irodalom:

Magyar néprajzi lexikon, temető szócikk

 

Forrás:

 

MNL TML IV.1.b. Tolna vármegye nemesi közgyűlésének iratai 3:61/1777

MNL TML IV.1.d. Tolna vármegye nemesi közgyűlésének iratai. Összeírások Ö 455

 

Készítette: Maul-Link Dóra, főlevéltáros

Utolsó frissítés:

2021.12.17.

Új hozzászólás

A hozzászóláshoz regisztráció és bejelentkezés szükséges