Jelenlegi hely
Levéltár-pedagógia
Legyen szó akár tanulmányi kirándulásról, akár szakköri foglalkozásról, fakultációról, a levéltár kapuja nyitva áll a diákok előtt.
A Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára Magyarország legrégebbi közgyűjteménye, a magyar államiság legfontosabb történeti forrásainak őrzője, az emlékezetkultúra fontos színtere. Ezen páratlan történelmi dokumentumok megismerésére nyújt lehetőséget a levéltárpedagógia, mely interaktív foglalkozásokon az általános és középiskolás tananyagra épülve színesíti, egészíti ki a közoktatásban résztvevő diákok által már elsajátított ismereteket a levéltári dokumentumok segítségével az életkori sajátosságok figyelembe vételével.
A levéltár-pedagógia a Nemzeti Alaptantervben megjelenő kompetenciák fejlesztését is lehetővé teszi. A szövegolvasási és szövegértési kompetenciák erősödnek a foglalkozásokon bemutatott levéltári dokumentumok segítségével, az információszerzés és információgyűjtés készségének elsajátítása mellett képessé válnak a források kritikai, objektív elemzésére, a hitek és tévhitek megkülönböztetésére, illetve a tanult tananyagnak a történelmi információkat hordozó dokumentumokból történő bővítésére, árnyalására. Célunk, hogy komplex látásmód alakuljon ki a gyermekekben egy adott forrás elemzésekor, és hogy a források testközelből való megismerése révén megelevenedjenek előttük a történelemkönyv lapjai és kézzelfoghatóvá, átélhetővé váljon számukra a történelem.
Elérhetőségek:
Cím: 1014 Budapest, Bécsi kapu tér 2-4.
E-mail: leveltarpedagogia@mnl.gov.hu
Telefon: +36 1 225 2815 vagy +36 1 225 2858
Akiket várunk: általános iskola alsó, felső tagozatos és középiskolás diákok
Csoportok jelentkezése esetén a minimum létszám 10 fő.
Osztályok esetén bontott csoportokkal dolgozunk, egy csoport max. 15 fő lehet.
Üvegablakon innen, címeren túl
Az MNL Országos Levéltárának Bécsi kapu téri épülete a Róth Miksa által készített üvegablakaival és festett címereivel egy igazi palota hangulatát kelti. Ebben a levéltári palotában ismerkedhetnek meg a diákok a címertan érdekességeivel játékos rejtvényeket megoldva. Így az is előfordulhat, hogy a megoldás a plafonon csüng! A szórakoztató feladatok, a színes címerek és az épület izgalmas terei által a foglalkozás élményekben gazdag programot nyújt az általános iskola alsó tagozatosok számára.
Korosztály: 8 - 10 év
Időtartam: 45 perc
Maximális létszám: 36 fő
Ár: 500 Ft/fő
A kód neve: Rákóczi
Magyarországon a Rákóczi-szabadságharc időszakában virágzott a titkosírás, a diplomáciai és hadi eseményekről szóló információk elrejtése döntő jelentőséggel bírt. Éppen ennyire volt alapvető, hogy az ellenség ezen információk birtokába akart jutni. A szabadságharc alatt a frontvonalak mögött komoly kódolási verseny alakult ki a kurucok és a labancok között. Azoknak a diákoknak ajánljuk a foglalkozást, akik szeretik a kódokat, a történelmi titkokat és kíváncsiak arra, hogyan írták a kódolt leveleket és ezeket hogyan lehetett feltörni. A kódok világa mellett a Rákóczi szabadságharc eseményeit, a benne szerepet játszó személyeket is megismerhetik a résztvevők.
Korosztály: 9 - 18 év
Időtartam: 60 - 90 perc
Maximális létszám: 36 fő
Ár: 500 Ft/fő
Hetedíziglen
Szinte mindenkit foglalkoztat az a kérdés, hogy honnan származik, kik az ősei? De hogy is kezdjünk hozzá, és hogyan tud ebben segíteni egy levéltár? Ezekre a kérdésekre kaphatnak választ a diákok a családtörténet-kutatáshoz kapcsolódó foglalkozás során. Megismerkedhetnek a családtörténet különböző típusú, levéltárban őrzött forrásaival, segítséget kaphatnak a levéltári dokumentumok megszólaltatásához és egy híres család példáján keresztül betekintést nyerhetnek a családtörténet-kutatásba.
Korosztály: 10 - 18 év
Időtartam: 60 - 90 perc
Maximális létszám: 36 fő
Ár: 500 Ft/fő
Levéltárosok nyomában
Tudod, mit csinál a régész? Tudod, mivel foglalkozik a nyelvész? Mit kutat a történész? Ha igen, akkor nagyjából azt is tudod, ki a levéltáros. Míg a régész a tárgyi emlékeket tárja fel, addig a levéltáros az írott emlékeket kutatja. A nyelvész a nyelv eredetét, használatát, szabályait vizsgálja, a levéltáros szövegeket fejt meg. A történész a múlt emlékeiből írja meg a korszak történelmét, a levéltáros egy korszakra, eseményre, személyre vonatkozó iratanyagot ismertet. A foglalkozás során ebbe a munkába tekinthetnek be a diákok, bejárják az MNL Országos Levéltárának Bécsi kapu téri épületét és egy izgalmas iratokat rejtő raktárban közelebbről is megismerkedhetnek történelmi dokumentumokkal.
Korosztály: 10 - 18 év
Időtartam: 60 - 90 perc
Maximális létszám: 36 fő
Ár: 500 Ft/fő
Boszorkányok pedig nincsenek!
Boszorkányok pedig nincsenek! című foglalkozáson a diákok megismerkedhetnek a boszorkányokat övező hiedelmekkel, különféle füvekkel és gyógyító receptekkel. Olvashatnak különféle praktikákról és megtudhatják, hogy Magyarországon kiket tartottak boszorkánynak. A levéltárban őrzött eredeti dokumentumok segítségével a diákok a magyar boszorkányperek világában is elmélyedhetnek.
Korosztály: 9 - 18 év
Időtartam: 60 - 90 perc
Maximális létszám: 36 fő
Ár: 500 Ft/fő
Elvarázsolt kastély
Egy napon egy rendkívül fontos irat szőrén-szálán eltűnt a levéltár gyűjteményéből. A levéltárosok ugyan a keresésére eredtek, de mindenki segítségére szükség van, ezért a diákokat egy kincsvadászatra invitáljuk. A diákok csoportokat alkotva fedezhetik fel az MNL Országos Levéltárának Bécsi kapu téri épületét, miközben kódokat, játékos rejtvényeket megoldva összegyűjtik a nyomokat és megtalálják az eltűnt dokumentumot.
Korosztály: 10 - 18 év
Időtartam: 60 - 90 perc
Maximális létszám: 36 fő
Ár: 500 Ft/fő
Középkori iratkaland
Ezen a foglalkozáson a különböző középkori iratoké a főszerep. Oklevelek, címerkiegészítések és pecsétek. Mind szerepet játszanak abban, hogy megtudjuk, milyen volt a középkorban az írásbeliség, valamint, hogy kik és milyen ügyeket rögzítettek írásban. A foglalkozáson a diákok betekintést nyerhetnek a középkor világába az MNL Országos Levéltárának oklevelei és levéltári adatbázisai által.
Korosztály: 11 - 18 év
Időtartam: 60 - 90 perc
Maximális létszám: 36 fő
Ár: 500 Ft/fő
1956 – A forradalomhoz vezető út
Az 1956-os forradalom és szabadságharc meghatározó eseménye volt a 20. századi magyar történelemnek. A kirobbanásához vezető társadalmi és gazdasági folyamatok, valamint a forradalom eseményei mind megjelennek a korszakban keletkezett, emberi sorsokat és történeteket bemutató köz- és magániratokban. A foglalkozáson a diákok választ kaphatnak arra, hogy a különböző társadalmi rétegek számára milyenek voltak a mindennapok az 1950-es években, és mely társadalmi rétegek voltak egyre inkább elégedetlenek, akik októberben azt kiáltották, hogy elég!
Korosztály: 13 - 18 év
Időtartam: 90 perc
Maximális létszám: 36 fő
Ár: 500 Ft/fő
„Úton a bizonytalan jövő felé” – Magyarok a Gulágon
Ezen a foglalkozáson a Magyarország területéről 1944-45 folyamán a Vörös Hadsereg által módszeresen és tömegesen elhurcolt civilek és hadifoglyok történetével ismerkedhetnek meg a diákok az MNL Országos Levéltárában őrzött, személyes sorsokat, történeteket bemutató dokumentumok által. A levéltári iratok segítségével betekintést nyerhetnek abba, hogy az 1944-45-ös év milyen komoly politikai változásokat hozott és hogy az emberek életére, sorsára a történelmi események, változások milyen hatással voltak.
Korosztály: 13 - 18 év
Időtartam: 90 perc
Maximális létszám: 36 fő
Ár: 500 Ft/fő
A kirekesztés kora
A magyarországi holokauszt eseményeit ismerhetik meg a diákok ezen a foglalkozáson. Történelmi iratokon keresztül megtudhatják, hogyan zajlott le a két világháború közötti időszakban a magyarországi zsidóság fokozatos jogfosztása, majd 1944-ben a zsidóság megbélyegzése, gettósítása és deportálása. A válogatott levéltári dokumentumok a személyes sorsok, személyes tragédiák mellett a magyar állam és a magyar közigazgatás, valamint a többségi társadalom magatartásába engednek betekintést.
Korosztály: 13 - 18 év
Időtartam: 90 perc
Maximális létszám: 36 fő
Ár: 500 Ft/fő
A szabadság összeköt
Az 1848-49-es forradalom és szabadságharcról már egészen kicsi korunktól rengeteg történetet hallunk. A népek tavaszán a magyar nép is kiállt függetlenségéért és kitartóan harcolt még a következő évben is. Ezt az 1848. március 15-től induló másfél éves periódust számos jelentős személyiség formálta cselekedeteivel. A diákok a szabadságharc kiemelkedő személyeihez kapcsolódó fontos dokumentumok megismerése mellett a levéltári palotát bejárva változatos és játékos feladatokon keresztül sok érdekességet tudhatnak meg a magyar történelem ezen fontos korszakáról.
Korosztály: 9 - 18 év
Időtartam: 60 - 90 perc
Maximális létszám: 36 fő
Ár: 500 Ft/fő