Intézménytörténet

Az új Országos Levéltár története 1945-ig

Pauler Gyula (1841–1903) közel harminc éven át, haláláig állt a Magyar Országos Levéltár élén. Mindjárt kinevezése után nyugat-európai tanulmányutat tett, amelynek során több országban tanulmányozta a levéltárak szervezetét és munkáját. Hazatérve külföldi tapasztalatait felhasználva fogott hozzá a Levéltár megszervezéséhez. Az intézmény 1874-ben 10 000 folyóméter levéltári anyagot őrzött. Ez az állomány az 1870-es évek második felében jelentősen, utána viszont csak kisebb mértékben gyarapodott. 1903-ban 15 000 folyóméternyi levéltári anyag sorakozott a raktárak polcain. A Levéltár mostoha körülmények között működött ezekben az évtizedekben.

Pauler Gyula működése idején a különböző levéltártestekben fennmaradt 1526 (a középkori Magyar Királyság vége) előtt keletkezett iratok (oklevelek) kiemelésével és egy gyűjteménybe történő összevonásával az 1890-es évekre létrejött a mai diplomatikai levéltár magja, a középkori oklevelek gyűjteménye. Ennek első darabja, az intézményben őrzött legrégibb eredeti oklevél, 1109-ből való. A megjelentetett kiadványokat néhány levéltár-ismertető és a levéltári jogszabályok gyűjteménye képviselte. Ebben az időszakban az egyre szaporodó igazgatási feladatok (nemesség-igazolási és községi törzskönyvezési ügyekben szakvéleményezés stb.) nagymértékben hátráltatták a levéltári feldolgozó munkák végzését. Ugyanakkor a Levéltár tudós munkatársai jelentős egyéni történetírói és forrásközlési tevékenységet fejtettek ki.

1911-ben végre döntés született az új levéltárépület építésének előkészítéséről. Helyszínül a Levéltár által a budai várépületben ideiglenesen használt Bécsi kapu téri ház telkét jelölték ki. Két év múlva, 1913. október 13-án a régi épület bontásával kezdődött meg az építkezés. Ekkor már új főlevéltárnok, Csánki Dezső (1857–1933), állt a Levéltár élén. A következő évek az építkezéssel és az új épületbe való átköltözés előkészítésével teltek. Akkoriban 31 fős levéltári személyzet tevékenykedett, közülük 14 tudományosan képzett levéltáros.

Az első világháború, az Osztrák-Magyar Monarchia felbomlása, az 1918–1919. évi forradalmak megzavarták az intézmény hétköznapi életét. Harci cselekmény ugyan nem érintette a levéltárat, a katonai behívások, a pénzhiány és a különböző szükségintézkedések azonban nem múltak el nyomtalanul. 1914 ősze és 1915 tavasza között szünetelt az építkezés, majd 1917 végén, amikor már nem sok hiányzott a befejezéshez, szinte teljesen leállt.

A háború után azonban, az új kulturális miniszternek, gróf Klebelsberg Kunónak köszönhetően, kiemelkedő események következtek be a levéltár életében. 1922-ben először – a tudományos jelleg erősítése céljából – a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium felügyelete alá került az intézmény, majd az 1922. évi 19. törvénycikk alapján létrejött a nagy múzeumok, könyvtárak és a Nemzeti Levéltár közös szervezeti keretét képező Országos Magyar Gyűjteményegyetem. (Ennek neve az 1934. évi átszervezés után Magyar Nemzeti Múzeumra változott.) Az 1922. évi törvény kimondta, hogy a levéltár „tudományos intézmény”, amelynek feladata: 1. levéltári anyagának szakszerű őrzése, rendezése és gyarapítása, tudományos ismertetése és kiadása, a kutatók munkájának lehetővé tétele és segítése; 2. az állami szervek számára szakvélemény adása; 3. nemességi ügyekben szakértői közreműködés, és 4. hiteles iratmásolatok készítése. A törvény elrendelte azt is, hogy a fő állami hivatalok kötelesek levéltárba adni 32 évnél régebbi irataikat.

A következő évben, 1923-ban megjelent a Nemzeti Levéltár szakfolyóiratának, a Levéltári Közleményeknek az első száma, ami a mai napig is a szakma legfontosabb tudományos publikációs fóruma. Ugyanebben az évben az intézmény elfoglalhatta új, kifejezetten levéltári célra épült négy emeletes, U-alakú, neoromán stílusú palotáját, amely akkortájt Európa egyik legmodernebb levéltárépülete volt. A 12 nagy raktárból 1926-ra hetet korszerű, állítható polcozatú állványzattal szereltek fel, így a korábban nagy munkával rendezett iratanyagok logikus rendben kerülhettek végleges raktári helyükre. Az épület nyilvános terei is megérdemelték a figyelmet: a csarnokokat, a tanács- és a kutatótermet és a lépcsőházat művészi freskókkal és ólomüveg ablakokkal díszítették, a rajtuk ábrázolt történelmi jelenetek és címerképek szinte megelevenítették Magyarország múltjának kiemelkedő eseményeit. Az 1918-ban szervezett hadilevéltárat 1945-ig ugyanebben az épületben helyezték el.

Az új épületbe költözést követően megkezdődött az 1867 óta működő minisztériumok levéltárérett iratainak beszállítása, aminek eredményeként az 1930-as évek közepén már 19 000 folyóméterre növekedett a Levéltárban őrzött anyag mennyisége. A II. világháború előtt a 35–40 fős levéltári személyzet munkakapacitásának jelentős részét – a feldolgozó tevékenység kárára – igénybe vette a növekvő kutatóforgalom (évente 200–250, 1939-ben 609, 1940-ben pedig 872 kutató kereste fel a levéltárat, közülük évente 4–15 főt tett ki a külföldiek száma), valamint a tömegesen felmerülő igazgatási ügyek (nemesség- és származás-igazolás) intézése. 1935 folyamán kezdődött meg a levéltári anyag biztonsági filmezése. Tíz év alatt, 1944 végéig, mintegy 200 000 filmfelvétel készült el.

Az intézmény hivatalos publikációs tevékenysége a két világháború között is viszonylag szűk térre korlátozódott. A 20-as és 30-as években is kiemelkedő volt a munkatársak egyéni történettudományi teljesítménye, de az 1942-ben tervbe vett ismertetőleltárak és hivataltörténeti feldolgozások publikálását a háborús viszonyok késleltették. Az intézmény nemzetközi kapcsolatokat is kiépített. A közös történelmi múlt és a közös levéltári tulajdon miatt az Osztrák Állami Levéltárral alakult ki a leggyümölcsözőbb együttműködés a közös, osztrák–magyar levéltári anyag kezeléséről szóló, 1926-ban kötött badeni levéltári egyezmény alapján. Más országok levéltáraival is kiadványcsere-kapcsolat jött létre.

A második világháború súlyos megpróbáltatásokat hozott a Levéltár számára. A háború közeledtével egyre inkább a védelmi munkák kerültek előtérbe. A munkatársak minden lehetségest igyekeztek megtenni a magyar történelem pótolhatatlan értékű forrásanyagának megmentése érdekében. Az épület több találatot kapott, raktárfödémek szakadtak le, tüzek keletkeztek. Mindez és az ide telepített német katonai kórház iszonyú pusztítást okozott az épületben és az iratanyagban egyaránt. 3100 polcfolyóméter irat, az állomány 16%-a veszett oda. Ezen kívül rengeteg dokumentum került a romok alá, szóródott szét.